Békés Megyei Népújság, 1969. január (24. évfolyam, 1-25. szám)

1969-01-15 / 11. szám

1969. január 15. 3 Szerda Mézessüteményböl 45, cukorkából 26 vagon az idei terv Az Országos Méhészeti Szövet­kezeti Vállalat Békési Mézeska­lács- és Cukorkaüzemében tavaly 31 és fél vagon mézessüteményt, valamint 24 és fél vagon cukor­kát gyártottak, ami az üzem fenn­állása óta rekordteljesítmény. Az idei terv mézessütemény­ből 45, cukorkából pedig 26 va­gon, s ez a tavalyi eredményt is I» jóval meghaladja. A termelés nö­velésére (az eddigi 12-höz)' újabb 4 sütót állítanak be, amelyeknek a szerelése már megkezdődött. Előreláthatólag a létszám növelé­sére is sor kerül. A kereskedelem igényeinek megfelelően többfajta termék készül, ami nagyrészt előrecsoma- goltan kerül majd az üzletekbe. Exportra — a tavalyihoz hasonló­an — mézessüteményből több mint 10, cukorkából pedig mint­egy 9 vagon jut. Tartalmas, harmonikus öregség Megváltozik a nyugdíjasok helyzete társadalmunkban Közel egy esztendeje úgyszól­ván hetenként találkozunk la­punkban a Megyei Művelődési Háznak rövid közleményével, melyben az olvasók tudomására hozza, hogy a megszokott csütör­tök délelőtti program keretében a nyugdíjasok klubjában melyik országos hírű művész vagy mű­vészegyüttes, közkedvelt előadó szerepel. A felületes olvasó ebből talán csak azt a szokatlan tényt veszi tudomásul, hogy valamelyik nagy emberünk egy fél napját megint a nyugdíjasok szórakoz­tatására szánja. Pedig a rövid tu­dósítás ennél sokkal többet mond. Tanúbizonyságot tesz egy nagy szemléleti változásról, arról, hogy az idős emberek részére mind humánusabban biztosítják a tár­sadalomban az őket megillető he­lyet. Erre a feladatra egyelőre a népművelés és a szakszervezetek vállalkoztak. Törekvésükben tá­mogatja ők;et a nőtanács és a saj­tó, és megvan a remény arra. hogy fokozatosan bekapcsolódik ebbe a munkába a tömegek ne­velésével foglalkozó valamennyi tényező: az ifjúsági üzemek, iskolák és munkájuk eredményeképpen végső fokon a család, mert a legtöbb sérelem és mellőzés az öregeket éppen a családon belül éri. Mivel ennek a kérdésnek a megoldása beletar­tozik a szocialista humanitás ki- fejlesztésének programjába, vég­eredményben az egész társadal­mat érintő feladat. Hogy mi tette esedékessé az idős emberek érdekeit oly közel­ről érintő gondolatátállást, annak a motívumaival megismerkedhet­tünk egy nemrég tartott országos tanácskozáson, ahol dr. Király József és dr. Durkó Mátyás pro­fesszorok tudományos kutató­munkák alapján ismertették az idősebb korosztály megnövekedett jelentőségét. A szemléletváltozás legfőbb indítéka annak a tévedés­nek a felismerése, hogy nem a fiatalok tartják el az öregeket. Tudományosan igazolt tény, hogy a fiatalok sokáig, még felnőtt ko­rukban is jó ideig abból élnek, vei ezt a célját? Mi, akik a klub­életben rendszeresen részt ve­szünk, határozott igennel vála­szolhatunk. Sokat, igen sokat nyújt nekünk ezzel, és aki a nyugdíjasok közül nem él ezzel a lehetőséggel, önmagát károsítja meg. Sebő Lászióné, a nyug. pedagógusok békés­csabai klubjának vezetője Csütörtökön megalakítják az iparjogvédelmi csoportot Csütörtökön délután két órai kezdettel az iparjogvédelemről tart előadást Békéscsabán, a Technika Házában Szász Tibor szabadalmi ügyvivő, a Magyar Iparjogvédelmi Egyesület Elnök­ségének tagja. Ezután alakítják meg a MIÉ megyei csoportját és választják meg a vezetőséget. Ezzel az újabb csoporttal tizen­hatra növekszik a megye tudo­mányos szervezeteinek a száma. Számvetés és program az új esztendő kezdetén Programdús volt a Békés megyei Állami Építőipari Vállalat idei első pártbizottsági ülése, mi­amit az előző nemzedékektől kap- I vei gazdag tárgysorozatot állítot­Nyolc év alatt 1662-en szereztek szaKmiinkásbizonyjtváoyf a megye fmsz-do.gozói közül (Tudósítónktól) Az utóbbi hat évben 903 kiske­reskedelmi és 754 vendéglátóipari dolgozó kapta meg a szakmun­kás-, illetve egységvezetői bizo­nyítványt. Valamennyien hosszú évek óta a megye fmsz-einek dol­gozói. A szakmunkásképzés ilyen nagymérvű előretörése az fmsz- ek magasabb szintű kiskereske­delmi és vendéglátóipari tevé­kenységében jut kifejezésre. A múlt évben — azaz a felnőtt szak­munkásképzés nyolcadik évében — 28 kiskereskedelmi és 47 ven­déglátóipari dolgozó szerezte meg 6zakmunkásbizonyítványát. Az előbbiek 3,97, az utóbbiak 3,78-as vizsgaátlaggal végeztek. Elkészült azonban a felnőttok­tatás idei tervezete is. Így az év tak össze a tanácskozásra. Minde­nekelőtt Iga István, a pártbizott­ság titkára tájékoztatta a részve­vőket a Központi Bizottság 1968. december 4-i üléséről, majd ez­után a vállalat idei főbb célki- társadalmi higiénia következtében | tűzéseit vitatták meg. Ez azért is a múlt századhoz viszonyítva az j kapcsolódott szervesen az első na- életkor átlaga 37 évről 65,5 évre j pirendi ponthoz, mert míg abban tak. Az öregek problémái fel­színre kerülésének az adja meg a társadalmi szükségességét, hogy szervek, az j nagyon megnőtt a nyugdíjasok száma. Az orvostudomány és a emelkedett. Míg a nyugdíjasok a századfordulón Magyarország la­kóinak 5 százalékát képezték, ma már a 25 százalékhoz közelednek. Az emberek a nyugdíjas kort ma már alkotó erőben érik meg. Bár a fiziológiai elöregedés természeti törvényszerűség, amit még az or­vostudomány sem tud megváltoz­tatni, legfeljebb késleltetni, de a szellemi és kedélvállapotbeli el­öregedés megakadályozható. Az öregedés kérdéseivel foglalkozó tudományág, a gerontológia azon­ban nemcsak azokat a tényeket végéig 65 vegyesbolti, 32 vendég- j állapítja meg. de azt is kutatia. látóipari eladó, 26 felszolgáló, 20 önkiszolgáló bolti pénztáros kez­di meg a tanulást és szerez szak­munkásbizonyítványt. Ugyan­akkor a megye 22 fmsz-i kiske­reskedelemben dolgozó kezdi meg azt a tanfolyamot, melynek végez­tével egységvezetői bizonyítványt szereznek. A felsőfokú tervtanfo- iyamra tízen, a középfokúra 29-en jelentkeztek. Fal rengető kísérlet Gyulán A Gyulai Hírlapban érdekfeszítő hírből ér­tesültem, miért késik az új áruház megnyi- ' tása. Egy kísérlet ku­darca miatt. Buda­pestről egy, e célból érkezett szakember ugyanis annak rendje és módja szerint be­gyújtotta az új léte­sítmény kazánját, s idézek: „a szupermar- keti nyitását ennek a kísérletnek az ered­ményétől tették füg­gővé. Csütörtök reg­gel kiderült, hogy az éjszaka folyamán a kazán felrobbant... és meglehetősen komoly károkat okozott.” Többek között az áru­ház ablaküvegeiben is. A Gyulai Hírlap ezek után precízen megállapítja, misze­rint az áruház meg­nyitója azért késik, mert „a fűtést nem sikerült megoldani a követelmények­nek megfelelően”. Ügy tűnik, hogy tényleg nem sikerült. Ámbátor lehetséges, hogy itt csupán a követelmények túlhajtása, a mérce indokolatlan magasra állítása forog fenn. Ugyanis — mint a közleményből kiol­vashatni — a fűtést voltaképpen megol­dották. Csakhát fel­robbant a kazán. Már ez is baj? Persze, az illetéke­sek előrelátását jelzi, hogy nem fogtak he­behurgyán, hűbeleba- lázs módján az áru­ház megnyitásához. De nem ám! A szu­permarket nyitását a kazán begyújtásának kísérleti ered­ményétől tették füg­gővé. Bölcs elgondo­lás. Ne is mondjál mást, Cape Kennedy- ben is mennyit kísér­leteztek a Saturnus- rakéták begyújtásá­val, mielőtt elkezd­ték volna a Hold­programot. Igaz, mi­után bizonyos gya­korlatra tettek szert a hajtóművek begyúj­tásában, már nem kí­sérleteztek tovább. Csak kimondták, hogy ebben és ebben a hó­napban, ezen és ezen a napon, ebben és eb-1 ben a percben elin-' lenség csökkentésére miiven Madatok elé állítják ezek a társadalmat. Kidolgozzák azokat a módszereket, amelvek társadal­mi hatások megváltoztatásával tolják ki az idegrendszer megöre- gedését az emberi kor legvégsőbb határáig. A feladatok megoldását abban látia. hogy olvan környe­zet és társadalmi légkör kialakí­tását javasolja, amelv alkalmat ad a szellemi erők további gya­korlására és a kedélvállapot egvensúlvban tartására. Nemcsak a nyugdíiasok magánügye, de a: társadalom szempontjából sem mindegy, hogv a lakosság egy-, negyed része kiegyensúlyozott lel- ' ki állapotú-e vagy pedig közülük a zsörtölődő, elégedetlen, életunt típus van-e túlsúlyban. Utóbbi je- kárpótolni akarják a nyugdíjasokat azokért; a társadalmi károsodásokért, j a népgazdaság helyzetéről, múlt évi tapasztalatairól és idei fel­adatairól volt szó, az utóbbiban a saját munkájukat és tennivalói­kat vették szemügyre, miután' Korek Ferenc főmérnök szóbeli beszámolóval egészítette ki az írá­sos jelentést. Az előzetes adatok szerint jól sikerült a vállalatnál az új gazda­ságirányítási rendszer első esz­tendeje. A múlt évben mintegy 20 százalékkal haladta meg a terme­lés a tavalyelőttit. így. ha nem is teljesen, de jelentősen előbbre lévtek a fizetőképes kereslet ki­elégítésében. amit már 196” ele­jén egyik legfontosabb vállalati gazdaságpolitikai célként tűztek maguk elé. A nagyobb beruházá­sok közül említésre méltó a Szer­szám- és Gépelemgyárak Békés­csabai Forgácsoló Szerszámgyárá­nak, a Kardoskút—Mezőhegves— Battonya gáz- és olajprog’-am lé­tesítményeinek. a Szarvasi Felső­fokú Mezőgazdasági .Technikum­nak a felépítése és a Sarkadi Cu­korgyár rekonstrukciója. A múlt évben tovább fejlődött a műszaki színvonal. Ennek ^red- ménveként a korábbinál jóval több korszerű szerkezetet: UNI- VÁZ- és csarnokszerkezetet, vala­mint különböző előregyártott vas­beton- és vasszerkezetet használ­tak fel az építkezéseken. Ezzel nemcsak a gépparkot foglalkoz­majd meglátjuk... Fontos az előrelátás ?.s az óvatosság. Szerencsére másnap reggel kiderült, hogy az éjszaka folyamán a kazán felrobbant”. Tessék csak elképzel­ni, hogy milyen bla­ma lett volna, ha iz­gatottan várjuk, no- csak-nocsak, mi lesz a kísérlet eredménye és nem derül ki — rejtve marad — ez a fránya robbanás. A (falrengető)) kí­sérletekhez nemcsak bátor vállalkozókedv, de szerencse is kell. — ajda — gára. Ezért szervezte meg a nyug­díjasok klubját, melynek célja, új közösség megteremtésével a nyugdíjasokat újra bevonják a társadalmi életbe. Szabad idejü­ket szórakozással töltik ki, vita­alkalmak megteremtésével szelle­mi erőiket aktivizálják, megfelelő előadásokkal fenntartják szakmai érdeklődésüket. Részesíteni őket mindabban a szépben, amit a művészet különböző ágai: a zene, az irodalom, színművészet, festé­szet nyújtani tud és életüket ily módon tartalommal megtölteni. Az élettel való kontaktusukat ki­rándulásokkal, üzemlátogatások­kal fenntartani. Elérte-e a művelődési ház a nyugdíjas klubok megteremtésé­lés gyorsult, hanem az emberek munkája is jóval könnyebb lett. fl müs7akf színvonala* azon­ban más módon is fejlesztették. Bó­dulnak a Hold felé, és elindultak. Vállal­va rengeteg kockáza-1 amelyek nyugdíjba vonulásukkor! látták jobban,^ nemcsak a terme tot. örömmel nyugtá- érik őket. Az elveszett közösség ’ 11 ' * ’ zom, hogy mi óvato- helyébe számukra új közösséget sabbak vagyunk, amit teremtenek. Űj tevékenységi sze­marketytal btzonyü. «pet nyújtani nekik- « ^y gon- Nálunk ilyen köny- doskodni arról, hogy az eletnt- nyelmű kijelentésre, I musuk folyamatos maradjon. Al- hogy ekkor és ekkor kaimat biztosítani arra, hogy <*a- megnyitjuk az áruhá-, bad idejüket szórakozással tölt- zat, senki nem vete- j hessék ki. medik. Először kísér-1 Mindezen feladatok gyakorlati tetézünk a kazán be- megoldását Békéscsabán a Me- gyújtásával, aztán gyej Művelődési Ház vállalta ma­mezéstől. Múlt évi munkájuknak azonban kellemetlenebb tapasz­talatait is összegezték a pártbi­zottság ülésén. Az első ezek közül, hogy bizony itt sem emelkedett megfelelőképpen a termelékeny­ség. Nem is emelkedhetett, mivel a termelés növekedésének mind­össze 20 százaléka származott a termelékenységből, piíg 80 száza­lékának a létszámnövekedés volt a forrása. A termelékenység kedvezőtlen alakulásának több oka volt, s ezek szinte mindegyike olyan, amely évről évre ismétlődik. Tavaly is visszatérő jelenség volt még az egyes munkahelyeken az időnkénti szervezetlenség, aminek egyenes következménve lett a munkafe­gyelem lazulása és a termelésből való időkiesés. Szerényen szá­molva is másfél—kétmillió forint úszott így el. De még ennél is többet vitt el a nagyarányú mun­kásvándorlás. Tavaly 1169 új munkást vettek fel ugyanakkor az eltávozottak száma 1026 volt. A mintegy 2200 munkás ..mozgá­sa” legalább 4—" millió forint termelési kiesés' zott. És ter­mészetesen a jelentős ossz geket és munkaidőt felemésztő hiány­pótlás. garanciális tevékenység is sokat rontott a termelékenységen. 87 — ahogvan az ülé­sen nemegyszer elhangzott — semmiképpen sem lehet ilyen hi­bákat elkövetői. Azért sem, mert január elsejétől a vállalatnál át­tértek a heti 44 órás munkahétre, ami miatt amúgy is 340—380 ezer órával csökken az éves munkaidő. Ennek pótlását és a kedvezőbb termelési feltételek megteremtését elősegítő műszaki színvonal fej­lesztése éppen ezért mintegy 25 millió forint kiadást igényel eb­ben az esztendőben. De önmagá­ban ez sem lesz elegendő. Az szükséges, ahogyan Győri János, a vállalat főkönyvelője tömören összegezte: az építkezések előké­szítésétől a befejezésig sokkal szervezettebben kell dolgozni, késcsabán a cementrelé-állomás vagyis lényegesen meg kell javí- mellett felépítették az oly régóta tani a vállalat munkájának haté- tervezett központi betonkeverő konyságát. Méghozzá úgy, hogy telepet, amely tavaly már hatezer j eközben is érvényesüljön az álta­köbméter transport betonnal lát­ta el a helyi építkezéseket. , Az sem mellékes, hogy év közben korszerűsítették a gépállományt;, valamint új felszereléseket, áll­ványokat és berendezéseket vásá­lán'os takarékosság. Csakis így valósulhat meg az a munkaprogram, amely 10—12 százalékkal nagyobb a tavalyinál. Az idei termelési terv 380 millió forint. Ennek teljesítését, főként roltak. A műszaki színvonal eme- Pedi§ gazdaságosságát csak rész­lését, a korszerű építőanyagok alkalmazását mozdítja elő az is, hogy az idén megkezdi.termelését a téglapanelgyártó üzem. Az idén 120 lakás összeszereléséhez ele­gendő panelt készítenek. A jövő: évenként 400'—500 lakás felépítő­ben eredményezheti az, hogy eb­ben az esztendőben a termelésnö­vekedésnek egyik felét a terme­lékenység, a másik felét a lét­számemelkedés adja. Sok múlik a már említett egyéb körülménye­ken is. Azokon, amelyek — a ta­séhez szükséges fal- és födémelem ! valy elért 25—26 gyártása. A vállalatnál tavaly rekord született a lakásépítésben, hiszen 702-őt adtak át a megyében, 187- tel többet, mint 1967-ben. Ennek csak az volt a szépséghibája, hogy 383 lakást elég későn, csak a ne­gyedik negyedévben adhattak át, mert igen eltértek az eredeti üte­millió forint igen-igen sok­nyereség mellett ba kerültek. B pártbizottsági ülés alap­ján az idén éppen ezen szeretné­nek és akarnak változtatni. Ezért kerültekx már az első ülés napi­rendjére a vállalat főbb gazda­sági célkitűzései. P. P.

Next

/
Oldalképek
Tartalom