Békés Megyei Népújság, 1968. december (23. évfolyam, 282-306. szám)

1968-12-21 / 299. szám

1968. december 21. ß Szombat Virágvasárnap Filmet forgatnak 19t9-es témából Film készül névtelen falusi embe­rekről, akikből oly sok volt min­dig a nagy mozgások, a forradal­mak sűrűjében. Gyöngyösi Istvánt, a fiatal írót és rendezőt egy 1919-es téma — Simon pap balladája — ihlette a Virágvasárnap megírására. Nem csoda, hiszen már a ballada első strófája is megragadja a képzele­tet: Simon pap szerepében Franti- sek Velecky, a pozsonyi szí­nész. „Akácfára rászállott a vadgalamb Hármat kondult toronyban a [nagyharang Hej, Simon pap, Simon pap Komenista Simon pap Krisztus Jézus árulója nem te [vagy.” Olykor 300—400 statisztával, 96 színésszel dolgozik a rendező és Széchenyi Ferenc operatőr. A film magvát két testvér — Uré- nusz kommunista tanító és Simon pap, a „Nyitott kapu” szekta vezetője — párharca képezi. Ve­lük együtt, mellettük mozdul a falu népe. S amikor arra kerül a sor, sok-sok tiszta szándékú, be­csületes ember feláldozza magát az eszméért. A film, talán legizgalmasabb jelenetét Eger fölött egy homok­bányában forgatták. Az összefog- dosott emberek, hívők és kom­munisták egy csoportban tartják a csigáról lógó farönkök kötelét. A rönkök alatt 10—12 ember van egymáshoz kötözve. Fejük fölött ott lóg a borzasztó teher, amely minden pillanatban rájuk sza­kadhat. Csak az kell, hogy a kö­telet tartók közül valaki ne bírja tovább. Az egyensúlyt ravaszul úgy számították ki a hóhérok, ha egy ember elengedi a köteleit, ak­kor lezuhan a súly. És várnak. A fehérteirorista különítményes főtiszt sétálva ci­garettázik. Tudja, hogy előbb- utóbb lezuhan a fa és agyonüt né­hány embert Tudják ezt a meg- kötözöttek is és azok, akik a kö­tél végét tartják erejük utolsó megfeszítésével. A főtiszt nyugodt, az emberek egymást végzik ki. Ö csak szem­léli, ellenőrzi a „kísérletet” — emberei biztosítják annak sike­rét —, tanulmányozza a halálra ítéltek lélektanát. A kötéltartók között ott van Uránusz, a kommunista tanító, a falu paraszt-, cseléd-forradal­máraival és a hívőkkel együtt. Végül hozzájuk csatlakozik Simon m MU50RKALAUZ Televízió BUDAPEST: 17.58 Hírek. 18.05 Pálya- valaí>zta.si tanácsadó. 18.25 Rjeklámmű- 9OT. 18.35 „Dal jött Vietnamból”. Ün­nepi műsor a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítóin Front évforduló] a alkal­mából. 18.56 Esti mese. 19.05 Tapaszta­latok, gondok, kérdések. Egy évvel aiz új gardaságira nyitási reform beveze­tése utón. 19.38 Eletünlk és a kémia VI. A katalízis. 20.00 Tv-híradó. 20.20 Cseppben a tenger. Tv-füm, 21.40 Szü­lök, nevelök egymáslközt. Serdülő a családban. 22.10 Tv-hlradó — 2, ki­adás. BUKAREST: 16.30 Tv-telex. 16.35 Gyermekműsor. 17.06 A román nyelv­ről* 18.45 Folklór-műsor. 19.00 Teieen- ciklopédia. 20.25 Szórakoztató műsor. 21.25 A bosszúállóik, Folytatásos tv- film. BELGRAD: 15.35 Fiúk és lányok. 17.30 Az írástudatlanság felszámolása. 18.20 Az Ifjúságnak. 19.20 Időgép. 20.30 Vi­dám műsor. 21.30 Videoton. 21.50 Akció­ban, Rádió H RADIO: 8.20 Lányok, asz­8.40 Balettzenék, szimfonikus táncok. 9.20 Orvosok a mikrofon előtt. 9.28 Verbunkosok, nóták. 10.10 Szimfo­nikus zene. 11.13 Detektív-játszma. Gyárfás Miklós rádiókomédiája. 12.15 Oífencbach operettjéből. 13.00 A vi­lággazdaság hírei. 13.06 Írók műhelyé­ben. 13.21 Csárdások. 13.58 Kóruspó­dium. 14.08 Néhány perc tudomány. 14.13 Bemutatjuk a Magyar Hanglemez­gyártó Vállalat új Liszt-lemezét. 14.45 A kor embere... 15.10 Csak fiataloknak! Komjáthy György tónezeneműsora. 18.00 Népi zene, 16.20 Mascagni operái­ból. 17.06 Húszas stúdió. 18.03 Antonio Janigro felvételeiből. 19.25 Szerző vagy szerkesztő? 21.05 Bartók Béla népdal­feldolgozásaiból. 21.26 Lemezek közt válogatva. 22.10 5000 mérföld az ameri­kai Délen. 22.20 Táncoljunk. PETŐFI RADIO: 10.00 A hét köny- nyű- és tánczenei műsoraiból. 11.56 Rádióreklám. 12.01 Világhírű előadó­művészek Baeh-hamgversenye. 12.53 Kedves lemezeim. 14.08 Többsinos osz­tály. Gergely Márta regényének ismer­tetése. 14.38 orvosok a mikrofon előtt. 14.46 Virágénekek. 14.59 Rossini-ciklus. 16.06 Sándor Mátyás. Rádiójáték. H. rész. Verne Gyula regényéből írta Gáti József. 17.06 Egy hír a mikroszkóp alatt. 17.20 Hangverseny a stúdióban. 18.05 Forgószínpad Kos Károly müvei­ből. 19.06 Filmsztárok énekelnék. 19.22 írj könyvek. 19.35 Kapcsoljuk a Zene­akadémia nagytermét. 21.30 Színiházak, filmstúdiók társalgójában. 21,45 Nép­dalok. SZOLNOKI STÜDIO: a 222,38 m húi- lámihosszon 18-tól 19 óráig: Hétvégi ka­leidoszkóp. 20 év... zenés ki mit kér. Mozi Békési Bástya: A cigány. Békés­csabai Brigád: Nyug'taűanoik. Békés- csabai Szabadság: Az utolsó kör. Bé­késcsabai Terv: A magányos villa tit­ka. Gyulai Erkel: Az első csók. Gyu­lai Petőfi: 5 órakor: Csapda, 7-kor: Mi lesz veled, Eszterke? Mezőkovács­házi Vörös Október: Fejlövés. Oros- j házi Béke: Az utolsó betyár. Oros­házi Partizán: fél 6 és 8 órakor: Az apáca. Szeghalmi Ady: Isten és em- j bér előtt. A RADIO BAK UMliaifflK A magyar Sasfiók Bús Katalin, a Mim Annája. pap is, aki virággal és minden fegyver elégetésével akart jobb világot teremteni. Sikertelenül. Urémiszt Tóth Benedek alakít­ja, Simon pap szerepében ven- dégszínésizt, a pozsonyi Frantisek Veleekyt látjuk majd. Harmad­éves főiskolás lány, Bús Katalin formálja a nő főszerepet, Barna Annát, akiről a ballada így szól: „A kínzóknak rakott tőre de éles Barna Anna keszkenője de [véres...” Izgalmas, lírai-ballada! hangvé­telű film ígérkezik a forgató- könyv és az eddig látottak alap­ján, és várakozás előzi meg a ta­vaszi bemutatót. Alexa Ferenc Napóleon fiát, trónjának remélt örökösét Sasfiók néven ismeri a történelem. Juhász Gyula költő, magyar áttételben a saslelkű Pe­tőfi fiára, Zoltánra alkalmazta ezt a szóösszetételt. A halhatatlan forradalmár-köl­tő fiáról így szól a tömör élet­rajzi összefoglaló: 1848-ban szüle­tett és 1870-ben halt meg. Szí­nész volt. A tehetséges, de gyen­ge alkatú ifjút rendetlen élet­módja, s ebből eredt tüdőbaja 22 éves korában döntötte sírba. Né­hány költeménye és fordítása ma­radt fenn. Az apának azonban hatalmas reménysége volt Zoltán, benne látta — vélte — életének, forra­dalmi lobogásának folytatását, to- vábbáradását. Debrecenben, 1848. december 15-én kelt levelét, mit legjobb barátjának, Arany János­nak írt, így kezdi: „Kedves Ba­rátom! Csak két szót írok: apa vagyok!...” Persze folytatja a so­rokat és áradó boldogsággal ír ar­ról, hogy és mint következett be a nagy esemény; feleségével ép­pen Tacitusról beszélgettek, mi­kor Júlia rosszul lett... Petőfi Aranyt kéri keresztapának, ami kölcsönös, hiszen előzőleg ő tett ilyen jóleső szívességet költőtár­sának. Fia születésére írt köszön­tő verse csupa apai büszkeség, önfeledt áradozás: Mintha vol­nék újonnan teremtve, Hogy éle­temnek ifjú lombja nőtt!.„ Gyermeke iránti nagy-nagy sze- retete később sem lankad. Mikor 1849-ben, Segesvárra vivő végze­tes útján Mezőberényben, jó ba­rátjánál és rokonainál, Orlai Pet­ries Soma festőnél megszállt — hogy Júliát és fiacskájukat a gondjaira bízza —, tollat ragadott és prózát írt a következő cím­mel: Zoltán fiam életrajza, hét hónapos koráig. A „roppant hosz- szú időszakról” szóló rajzolatából (melyből az adás a legmeghatóbb részeket tartalmazta) is látszik, mennyire ragaszkodott „sasfiókjá­hoz” és milyen álomszép remé­nyeket szőtt jövőjéről. Ma 120 esztendeje annak, hogy Petőfi Zoltán született. Költő­óriás-apja iránti mélységes tisz­telet is sugalmazhatta a rádió műsorszerkesztőinek, hogy egy igazán szívhez, érzelemhez szóló adás keretében emlékezzenek meg a fiúról, aki egy volt azok közül, akik tudva vagy tudatlan, iga­zolták életükkel, hogy az óriás utódja nem szükségképpen óriás és ez rendjén is van így. Köszönet az adás közreműkö­dőinek : Gordon Zsuzsának, Egri Istvánnak és Harsányi Gábornak a jubileumi összeállítás méltó tol­mácsolásáért. H. R. Közületek munkaerőigénye A 8 számú AKÖV keres férfi és női munkaerőket kalauzi beosztásba. Je­lentkezni az autóbuszállomáson, Bé­késcsaba, Hunyadi tér 2. A Budapesti Lakásépítő Vállalat fel­vesz állandó jellegű munkára kőmű­ves, állványozó, festő, üveges, parket­tás, szigetelő szakmunkásokat, betaní­tott munkásokat, kubikosokat, férfi segédmunkásokat. Ezen túlmenően al­kalmazunk meghatározott időre mező­gazdaságból téli időszakra felszabadult munkaerőket tsz vagy gazdaság enge­délyével. Szakmunkásképzést biztosí­tunk. Fiatalkorú munkavállalók részé­re szeptembertől iparitanuló-képzés van vállalatunknál valamennyi építő­ipari, szakipari, szerelőipari szakmá­ban. Munkásszállást és napi kétszeri étkezést biztosítunk. 44 órás munka­hét! Minden szombat szabad! A fel­utazási költséget 3 ledolgozott munka­nap után visszatérítjük. Jelentkezés: Budapest, X., Pongrácz út 21. (Kő­bánya alsó pu.-nál). A biharugrai Felszabadult Föld Mg. Tsz. az alábbi álló- és forgóeszközöket eladja: 1 db RS—09, 3 db KK küllőskapát, 1 db UE—28, 3 db lógereblyét, 1 db GS—35, 1 db RS fűkaszát, 1 db G—35 erőgépet, továbbá 1 db RS kultivátort, 2 db SR—2 rendrearatót, 1 db RS permetező-porozót, 2 db FKV—6 kuk. vetőgépet, 1 db MMT—2 magtisztítót, 2 db K—442 bálázót, 40 q manilát. Érdeklődni lehet: Biharugra, telefon: 7. alatt, a tsz-irodában. A Dorogi Szénbányák Igazgatósága föld alatti bányamunkára keres csillés munkakörbe 18—45 év közötti férfiakat, téli szezonra szer­ződéssel is felveszünk. Kereseti lehetőség havi 2000—2200 forintig. Szezonális munkarend: ingyen munkaruha és lábbeli. Családfenntartónak havi 5 q szén vagy annak értéke. Hűségjutalom és nyereségrészesedés az előírt feltételek teljesítése esetén. Munkásszállás és étkezés térítés ellenében. Jelentkezés, részletes felvilágosítás félfogadási napokon a városi és járási tanácsok munkaügyi csoportjainál, a községi tanácsoknál, továbbá Dorogon, a Dorogi Szén­bányák munkaügyi osztályán személyesen vagy írásban. Dorogi Szénbányák Igazgatósága Esős időben, CSÚSZÓS úttesten a balesetmentes vezetés fokozott figyelmet igényel. Óvatossága mellett is ér­heti baleset a gépkocsit és utasait. A CASCO biztosítás minden autós számára nélkülözhetetlen.

Next

/
Oldalképek
Tartalom