Békés Megyei Népújság, 1968. december (23. évfolyam, 282-306. szám)

1968-12-08 / 288. szám

■ G yőri László: Vesenszkája Nyihog a ló, a gazdája kozák falu. Vesenszkája. Nyihog a ló, a pusztája jócsillagú Vesenszkája. Topog a ló füvön járva, kezesit! I Vesenszkája. Iramodó paripácska. megereszti Vesenszkája. Patkó röpül fűre-házra, kovácslegény Vesenszkája. Üllő kihői. új barázda e földtekén Vesenszkája. Nyelvemen ül: Vesenszkája. úgy ejtem én: Orosháza. Miklós István KOROSTÁJ Szeverényi Tamás felvétele K ÖJVyVJEJLZ^ ő Mindennap Hát igen, ez kellene új­ságírónak, olvasónak egy­aránt: mindennap szenzá­ció. Kóla Júlia újságíró- gyakornok is szenzációkat hajszol, különleges cseme­gének számító események­re, hírekre vadászok, s szor­galmasan írja riportjait — ám sajnos, igen kevés si­kerrel. Félévi gyakornokos- kodás után lát csak napvi­lágot első olyan cikke, ame­lyet — ha nem is lélegzet­visszafojtva, de érdeklődve és felháborodva olvasnak az emberek. Egy olyan „kö­nyörtelen pedagógusit igye­kezett leleplezni, aki majd­nem a halálba hajszolta egyik tanítványát. Kóla Jú­lia sok-sok levelet kap — „Végre! Van valaki, aki az ilyet is észreveszi, aki a rossz pedagógusok ellen is szót mer emelni!” — ám mégsem tud teljes szívből örülni a sikernek. Nem tud, mert időközben rájön egy igen nagy hibára, amit ő öregember maga követett el: cikkét csak a felszínes jelekből ítélve írta meg, magával a tanárral nem beszélt egy szót sem. S hogy tévedését korrigálja, ír egy helyreiga­zító cikket. Egy őszinte, lelkiismeretes vallomást, amellyel bizonyítani akar­ja és bizonyítja is, hogy valóban alkalmas a sok-sok nehézséget, buktatót rejte­gető újságírói pályára. Ennyi Halasi Mária új­ságírónő regényének a cse­lekmény-magja, s a foly­tatás eléggé erkölcsi lecke- ízűen alakul. (Júlia beirat­kozik az egyetemre, hogy hiányosságait pótolja, a szó­ban forgó tanár pedig az új tanévben már vidékre megy Budapestről tanítani.) Halasi Márai jobb helyről talán nem is vehetett vol­na témát, hiszen annak a környezetnek, annak a vi­lágnak, amit könyvében ábrázol, igen alapos isme­rője. S a regény legsikerül­tebb részletei talán éppen ezért azok a részek, ame­lyek az újságszerkesztőség nyüzsgő-kavargó, mozgal­mas napjait tárják az ol­vasó elé, de Kóla Júlia alakjának hiteles rajzával is elégedettek lehetünk. Az ol­vasó Júliával együtt tudja meg, hogy milyen nagy sú­lya is van a leírt szónak, s hogy azért bizony nem is minden nap szenzáció. (Magvető Könyvkiadó). Baraté Rozália Willy Schuster: Pedagógia H át idefigyelj, fiacs­kám, hogy az ügyet egyszer és minden­korra befejezzük —' a lustaságodról akarok beszélni veled. Nem tu­dom. hogyan lehetsz te, az én fiam. ilyen semmit­tevő. Hát milyen vagyok én? Nyolc évig, amíg isko­lába jártam, soha nem volt egyetlen igazolatlan órám. Hiszen adott is volna a nagyapád nekem... Jó vol­tam, mint egy bárányka, mégis folyton ütött. — De hagyjuk ezt, fiacs­kám, régen volt. Annál ér­dekesebb azonban, hogy te, kedves fiam, már három matematika- és két ének­óráról lógtál meg az iskolá­ból. A múlt évben még be­hunytam a szemem és bár utálom a hazugságot, meg­írtam azt a fránya igazo­lást. De idén már nem és nem! Többé ilyen disznóság nem fordulhat elő. Megér­tetted? — Igen, papa... — Mert mi, gyermekem, tisztességes család vagyunk. Csak miattad kényszerül­tem megmásítani a ténye­A két, mikor rajtakaptalak, hogy iskola helyett lófrálsz az utcán. Most még egyszer és utoljára vésd jól a fe­jedbe: többé nincs hazug­ság! Ez a szó a mi csalá­dunkban ismeretlen. propo. Még mindig nem tudom, ho­gyan tetted lóvá tavaly azt a ta­nárt. Nem emlékszel? Be­hívattak az iskolába és ha­zudnom kellett miattad, fi­acskám. Azt hiszem, azt mondtam, hogy rettenete­sen fájt a fejed, azért nem készítetted el a számtanfel­adatot. — Más apa ezt nem tet­te volna meg. Ha nem húz­lak ki a csávából, talán még el is buktatott volna a kar­valyképű. Azt mondtad, így hívjátok a matematika ta­nárt. És hadd folytassam tovább. Itt van, kedves fiam, a figyelmetlenséged. Sokat panaszkodott erről az osztályfőnököd. Hogy egy­általán nem figyelsz az órá­kon. Kibámulsz az ablakon az utcára és így tovább. Persze, én magyaráztam ne­ki, fiacskám, hogy te csak azért nem figyelsz, mert az utolsó padban ülsz. Ültes­sen előre, mondjuk Kar­csi mellé, a második sorba, ott majd biztosan figyelsz. Különben is, Karcsi az osz­tály legjobb tanulója, jó lesz, ha barátkozol bele, fi­am, belenézhetsz a füzetébe és puskát is csinálhat ne­ked. De természetesen, a pad alatt. Nehogy megint nekem kelljen magyaráz­kodnom... A z apa kiselőadását a telefon váratlan csöngése szakította félbe. Az apa fel­emelte a kagylót, arca egy pillanatra elkomoro- dott, majd széles mosoly je­lent meg rajta: — Halló! Te vagy az, Bemdt? Hogy miért nem vagyok benn a hivatalban? Ha valaki a főnökségről ke­res, mondd azt, hogy a kór­házba mentem gyomorvizs­gálatra Ma már nem is jö­vök vissza. Köszönöm, Berndt. Viszontlátásra! Az apa letette a kagylót és fiához fordult: — Amit az imént mond­tam, megmondtam. Remé­lem fiacskám, megértetted. A mi családunkban isme­retlen a hazugság. Tartsd ehhez magad egész életed­ben... Révész Mária fordítása Csak forintért! Gondterhelten róttam a nagy nyugat-európai fővá­ros utcáit. Azon töpreng­tem, hogyan költhetném el a pénzemet a legelőnyöseb­ben. Hirtelen álmélkodva torpantam meg egy fényes üzlet előtt. A cégtáblán ez állt: „MAGYARTURISZT”. A kirakatban elhelyezett feliratokból kitudódott, hogy az üzletben csak fo­rintért árusítanak, sőt, a helybeliek oda még a lábu­kat sem tehetik be. Bűbájos és udvarias el­árusítók sereglettek körém. Izekre töri magyarsággal, diszkréten érdeklődtek: nem tévedés-e? Igazán magyar forintom van? Fölényesen igent intettem és körülnéz­tem a boltban. Az egyik pulton palackok sorakoztak. Olvastam a Vajnai László: Szerelmed teliholdja ma megfogyatkozott A fűzfa ága baljóson suhogott. Ajkad mint a jég. Idegen pillantásod, lelkemen átcikázott, és örömöm úgy tűnt el ahogy' a nappalból az este kilopja a világosságot. Hűségem fegyelme mint a hal, mély-vizekre úszott álmaival. címkét: „Galgamácsai pe­csenye bor”. Az egyik mo­solygós elárusítónőhöz for­dultam: „Bitte sehr, meg­mondaná Mademoiselle — kérdeztem kifogástalan „an­golsággal" —, mi a vicc ab­ban, hogy én a forintomért galgamácsai pecsenyebort vegyek maguktól? — Nézze, Memsahib, erre rá van írva: „MAGYAR- TURISZT". Mindössze há­romannyiba kerül, mint ott­hon, maguknál. — És ezek? Bambi, Na­rancsital, Birslé... — Pompás üdítő italok, Mister, behozhatatlan előny­ben vannak például a Coca- colával, a Pepsi-colával vagy az Afri-colával szem­ben. Ez utóbbiak ugyanis csak jégbe hűtve fogyaszt- hatók, míg a magyar üdítő italokat akár langyosan is ihatja. — Jé, maguk sertéshúst is árusítanak? —Voila, signor, ha ebből vásárol, mondhatom, nem akármire költi a valutáját! Ezek ugyanis abszolúte ma­gyaros sertések: nincs má­juk. — Aha. — Máj nélküli sertés, szenyor, gondolja meg, ilyen nincs másutt a világon! Va­lamit keres,-uram? — Igen. cigarettát... de el­fogyott. Adhatna egy doboz Marlborot? — Marlborot? Hová gon­dol, uram? Ne szórja a pénzét? Nálunk a valódi fo­rintjáért Fecskét is kaphat. Parancsoljon. Ez különle­gesség: hogy szelei jen, rend­kívüli szívóhatást kell rá gyakorolni, miáltal az ön drága tüdeje olyan erős lesz, akár egy kovácsfújta­tó. Mindössze húsz forint egy doboz. — Na de Fräulein, ez ná­lunk otthon csak 4,40! — Persze, vámmentesen, — Hát ezek? Ezek ma­gyar zsilettpengék. — Ügy van, Sir, ugyan­csak magyar különlegessé­gek. Emlékezzék, a mi ha­zai pengéink éleit megszá­mozzák, 1-től 8-ig, vagyis előírják a vevőnek, hogy melyik élét használja. A magyar zsiletten egy fia számozás sincs, azt hasz­nálja a kedves vevő, ame­lyiket óhajtja. —Ni csak, még cipőpasz­tát is... — Rámutatnék, Mylord, a magyar cipőpaszta elő­nyeire. A mi hazai cipö- pasztás dobozaink csak egy kallantyú elforditásával nyithatók, viszont a kiváló magyar cipőpaszta dobozát akár szekercével si felnyit­hatja, ha óhajtja. — Várjon csak, kedvesem, ezek az apró ajándéktár­gyak nagyon érdekelnek. — Ezek remek dolgok, mein Herr, ajánlhatom pél­dául ezt a magyar bics­kát. Tessék. A gyerek még kicsi és elvágja vele a ke­zét? Ezzel ugyan nem, uram, ez, mint mondottam, magyar bicska, pengéje ol­vasztott lavórból készül. De tessék talán egy nagyszerű gyermekjátékot. Csak fo­rintért! Különleges minő­ség, sokszoros öröm. — Hogyan érti ezt, sze- nyorita? — Kérem, bármelyiket vá­lasztja, egyik sem tart más­fél óránál tovább, ezért ön kénytelen újabb játékkal meglepni szeretett kisdede­it. Hát van nagyobb öröm egy új játékszernél? H. J

Next

/
Oldalképek
Tartalom