Békés Megyei Népújság, 1968. december (23. évfolyam, 282-306. szám)

1968-12-30 / 305. szám

Párás, ködös idő Várható idő­járás ma estig: Változóan fel­hős, párás, kö­dös, hideg idő, néhány helyen zúzmaraképződés. Helyenként hószállingózás, kisebb havazás. Éjjel gyenge légáramlás, nap­közben mérsékelt, változó irá­nyú szél. Várható legalacso­nyabb éjszakai hőmérséklet: mí­nusz 7—mínusz 10 fok között, helyenként mínusz 15 fok kö­rül. Legmagasabb nappali hő­mérséklet mínusz 3—mínusz 8 fok között. — A RUHAGYÁRIAK MAR ÜNNEPELNEK. A Férfi Fehér­neműgyár békéscsabai gyáregy­ségének dolgozói az éves rendelt termésmennyiséget december 20-án elkészítették és megkezd­ték a jövő évi megrendelések gyártását. Az utolsó munkanap az idén december 28-a volt, a következő pedig 1969. január 2-a lesz. Évforduló Harminc éve, 1938. december 30-án halt meg Martos Flóra, a magyarországi forradalmi mun­kásmozgalom nagy emlékű nő­alakja. 1918-ban csatlakozott a szocialisták balszárnyához. A húszas években lelkes odaadás­sal vett részt a Kommunisták Magyarországi Pártja illegális munkájában. 1930-ban mint a Magyarországi Vörös Segély ve­zetőjét börtönözték be. 1935-ben újból letartóztatták és a katonai börtönben embertelen módon megkínozták. Az elszenvedett gyötrelmek teljesen aláásták egészségét. Egy évig tartó vizsgálati fogság után már csak hordágyon tudták a tárgyalásra elvinni. A bíróság előtt bátor kiállással vádlóként lépett fel. Halomra döntötte az aljas pro­vokációs vádakat, úgy, hogy a bíróság kénytelen volt őt fel­menteni és szabadlábra helyez­ni. Betegsége ekkor már nagyon elhatalmasodott. A párt egy prágai szanatóriumban helvcz- te el. de a Teeenndosabh kezelés sem tudta életét megmenteni. — NAPIRENDEN AZ IVÓVÍZ­ELLÁTÁS. A gyulai járási ta­nács 1969. január 3-án tartja a soron következő végrehajtó bi­zottsági ülést. Ezen az ivóvíz- ellátás helyzetéről lesz többek között szó. — VERS- ÉS PRÓ7.AMONDÖ VERSENY. Békéscsabán a Fegy­veres Erők Klubjában decem­ber 30-án, ma délután 3 órakor megrendezik a vers- és próza­mondó versenyt középiskolások részére. Az első helyezettek dí­jakat kapnak. — ÜJ TANMŰHELY. Körös- nagyharsányban befejezték az általános iskola részére létesí­tett új politechnikai műhely épí­tését. A műszaki átadás is meg­történt, a tanulók rövidesen birtokukba vehetik. Az ér utolsó vb-ülései — TÖBB MOTORKERÉKPÁRT VÁSÁROLTAK. Szarvason a lakosság az idén lényegesen több motorkerékpárt vásárolt, mint az elmúlt évben. Tavalya harmadik negyedév végéig 518 ezer, az idén, hasonló időszak végéig 1 millió 362 ezer forint értékű motorkerékpárt vásárol­tak. — több Áramot fogyasz­tunk. A DÄV Békéscsabai Üz­letigazgatósága körzetében az áramfogyasztás 1968-ban az elő­ző évihez viszonyítva 8,2 száza­lékkal nőtt. Ezen belül a lakos­ság 12,5 százalékkal több ára­mot használt fel. — MEGJELENT Nagy Miklós: Jókai című régénye. A szerző több mint két évtizede foglal­kozik Jókaival és korával. E könyvében elsősorban regényírói pályájának emelkedőjén keresz­tül kíséri végig. Könyve kielé­gíti a nagy romantikus mese­mondó iránti érdeklődést. Ritkaság számba menő lottó- nyermény-sorozatról kaptunk hírt az OTP Békés megyei Igaz­gatóságától. Tótkomlóson Tuska Mihály és Farkas Pál — mind­ketten fmsz-dolgozók — az 50. játékhéten egyszerre 4 darab négyes és 12 darab hármas ta­lálatot értek el. Az említett hé­ten egy-egy négyes találatra 69 198 forint: a hármas talála­tokra — darabonként — 363 fo­A megszokás hatalma — TŰZ EGY OLAJFINOMÍTÓ­BAN. Hatalmas tűz pusztított a Földközi-tenger térségének egyik legnagyobb olajfinomítójában, Nápoly központjától mintegy 6 kilométerre. Az erős szél szí­totta lángokat csak egyórás megfeszített munkával sikerült megfékezni. (Tudósítónktól) A szeghalmi járásban moz­galmas volt a hét a községi ta­nácsoknál. Az év utolsó vb-ülé- seit tartották. Biharugrán az Állatforgalmi Vállalat ez évi szerződésének teljesítéséről szá­molt be Kátai János felvásárló és ismertette a jövő évi tenni­valókat. Zsadányban Gulyás György vb-elnök a tsz-ek mun­kavédelmi és balesetelhárító te­vékenységéről tájékoztatta az ülés résztvevőit. Körösnagyhar­— ORVOSI LAKÁS ÉS REN­DELŐ. Bucsán 1969-ben orvosi lakást és rendelőt építenek. A községi tanács úgy tervezi, hogy a jövő év augusztus végéig át­adásra is kerül az épület. A be­ruházás teljes összege: 805 000 forint. rint jutott. Nyereményük együt­tes összege 281148 forint. A sze­rencsés nyertesek a nem min­dennapi sorozat-nyereményre variációval „tettek szert”. Tizen­három számnak 57 szelvényével való bontását játsszák — immár 3 év óta. „Az, hogy négyesünk lett — mondották — nem okozott meg­lepetést. Apróbb nyereményeink — kettes-hármas találataink — majdnem minden héten akad­nak. A tárgyjutalom-sorsoláson is nemegyszer volt már szeren­csénk: a beindulás óta karórát, vásárlási utalványt és hűtőgépet nyertünk. Ha nem is lepődtek meg, némi izgalmuk mégiscsak volt: s ez, vajon nem lesznek-e minik a nyeremények? Mondanunk sem kell. a darabonkénti közel 70 ezer forintos nyeremények meg­nyugvásul szolgáltak. ­A rendszeres játék gyümölcsét, a 281 148 forintot kitevő nyere­ményösszeget december 27-én fi­zette ki az Országos Takarék- pénztár tótkomlósi fiókja a sze­rencsés nyerteseknek. A nyere­ményfelhasználásról eddig még nem döntöttek: pénzüket — egyelőre betétbe helyezték. Téli újdonságok November óta angol és francia műszőrméből is készít bundát a Békés megyei Méretes Szabók és Szűcsök Ktsz békéscsabai, orosházi, valamint gyulai rész­lege és már eddig is igen sok a megrendelés. Közkedvelt az új magyar műbőr, a grabolux, melyből — több színben — férfi és női kabát készül. A különböző nemes szőrmékből is igen nagy a kereslet. sányban Máté József vb-elnök az ez évi tanácsi munkáról szá­molt be. Körösladányban a költ­ségvetési üzemről volt szó. Bu­csán a községfejlesztésről, Kö­rösújfalun pedig a lakosság tár­sadalmi munkájáróL A járás székhelyénSzeghal­mon Faludy Géza, a tanács vb- titkára a községi szakigazgatási szervek munkájáról adott tájé­koztatást. Csaknem minden vb- ülésen szó volt a jövő évi fel­adatokról is. — A CSODAFA. Már rég le­hullottak a fák levelei, de Kor­nej Bibko kolhozparaszt alma­fája még mindig gyümölccsel van teli. A fa nem mindennapi, 27 féle alma terem rajta. Még 1939 őszén Nyugat-Belorusszia felszabadulásánál egy katona ajándékozta neki. Bibko kert­jében egyébként több furcsa do­log látható. A napokban szedi le az általa nemesített fagyálló eper gyümölcseit. Diákhumor Ha a papa nincs otthon: Pistire rászól a tanító bácsi: — Kisfiam, három hiba van a házi feladatodban, pedig eddig hibátlanul dolgoztál, míg Jancsi feladata hibátlan, pedig ő a rosszabb tanuló, hogy lehet ez? — Ügy, tanító bácsi kérem — felel Pisti —■, hogy Jancsi apu­kája tegnap este otthon volt, de az enyém elment moziba, * * • A félhold: A tanító a Holdról mesél az iskolában. — „Tudjátok gyere­kek, a Hold olyan nagy, hogy akár több millió ember is lak­hat rajta — mondja, mire La­cika elkezd nagyon nevetni: — Mi van ezen nevetni való? — kérdi a tanító felháborodva. — Csak az, tanító bácsi, hogy mit csinál ez a több millió em­ber, ha félhold lesz? * * • A tiszta kéz: Katikát megkérdi a mamája: — Mondd, kislányom, mostál már kezet? — Hogyne, Anyukám — felel Katika —, nézd csak meg a tö­rölközőt. — GOSZTONYI JÁNOS AZ ETIÓP CSÁSZÁRNÁL. Afrikai útjának 3. állomásához érkezett Gosztonyi János, á Népszabad­ság főszerkesztője, akit kihall­gatáson fogadott Hailé Szelasz- szié császár. A fogadáson jelen volt dr. Pataki János, Magyar- ország addisz-abebai nagyköve­te. szor-száiió Gyulán Fotó: Béla Ottó — PABLO CASALS JUBILÁL. A világhírű gordonkaművész: Pabló Casals, vasárnap ünnepli 93. születésnapját a San Jüantól 8 kilométerre fekvő tengerparti villájában. Harminckét éves fe­lesége szerint a mester jó egész­ségnek örvend. — ÖRÖK ÉLETŰ SZABÓ CSA­LÁD. A jövő év január 21-én ötszázadszor jelentkezik a Ma­gyar Rádió egyik legnépszerűbb műsora: a Szabó család. A be­mutatkozástól számítva már lassan a 10. évfordulót ünnep­ük, változatlanul nagy az ér­deklődés. Megnyugtatásul közöl­jük, hogy mint általában, most is már fél évre előre kész a kö­vetkező műsorok terve. BÉKÉS Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanáé* lapjav Főszerkesztő: Cserei PáL Szerkesztőség; Békéscsaba, Szabad­ság tér 17« HL em. Telefon: 12—196« 12—296. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat. Békéscsaba. EL. Tanács- köztársaság útja S. Telefon: 11—021. 11—051. Felelős kiadó: Lehóczky Mihály. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 17.— Ft. Békés megyei Nyomdaipari Vállalat, Békéscsaba. Index: 25 051 Loüódömpiitg Tótkomlóson Négy darab négyes+12 darab hármas találat= 281 148 íorinti Az Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezetek Igazgatóságai és a Szövetkezetek megyei Szövetsége eredményekben gazdag új esztendőt kíván tagságának és minden kedves vevőjének. Legyen tagja a szövetkezeteknek, vásárlásai után visszatérítést kap

Next

/
Oldalképek
Tartalom