Békés Megyei Népújság, 1968. december (23. évfolyam, 282-306. szám)

1968-12-24 / 302. szám

IMS. december 24. 11 Kedd Lapozgatás a versenynaptárban Milyen nagyszabású sportrendezvények lesznek megyénkben 1969-ben? Az MTS megyei Tanácsa Elnöksége az elmúlt napokban hagyta jóvá 23 sportágban az 1968. é»l versenynap- tárt. A különböző sportágakban több ezer kisebb-nagyobb sporteseményre kerül sor. Ezekről nem lehet előzetes ismertetést adni, mert több száz ol­dalra terjedne ki. Néhány nagyobb eseményre azonban már előzetesen is felhívjuk olvasóink figyelmét. Atlétikában a megyék közötti Béke Kupa, a férfiaknál Június 21—22-én Békéscsabán, a Népújság Kupa mezei futóverseny március 16-án jelent nagy sporteseményt. Birkózásban Orosházán lesznek ki­emelkedő események. Így augusztus 20-án a Pusztai Ferenc emlékverseny országos jellegű, kötöttfogású verseny augusztus 30—31-én országos szabad­fogású verseny lesz. Cselgáncsban Békéscsabán március IS—16-án és szeptember 13—14-én or­szágos I. és m. osztályú verseny ke­rül lebonyolításra. Kajak-kenuban Békésszen tanóráson augusztus 1—3-án országos vidéki ser­dülő, ifjúsági, junior és felnőtt baj­nokság lesz. Kerékpár sportágban a területi baj­nokságok, a Kacséra János emlék­verseny, a Tiszántúli Körverseny és a régi hagyományokat megelevenítő háztömb körüli versenyek emelkednek ld. Kézilabdában a női NB I-es mér­kőzéseken kívül Békéscsabán a 16— 17—18 évesek részére augusztus 1—3-ig országos válogató tábor lesz. Több kupaküzdelem ígér nagy sportese­ményt az 1969-es évben. Labdarúgásban a legnagyobb érdek­lődésre természetesen a különböző osztályokban folyó bajnoki mérkőzé­sekre tartanak számot, itt várhatók NB I. osztályú csapatok baráti talál­kozói is, megyénk városaiban és nagyobb községeiben. Lovas sportágban Mezőhegyesen jú­nius 1-től július 10-ig területi bajnok- . ság lesz. Több községben pedig nagy­szabású hírvivő-versenyeket rendez­nek. Motorsportban Gyulán, június *-án felnőtt egyéni országos salakmotor- bajnokság HL fordulója lesz. Április 4-én ugyancsak Gyulán országos I. osztályú salak junior kupára kerül sor. Modellezőknél június S-4n, Gyulán területi autóösszkategória-bajnokság lesz, míg június 6-án területi körre­pülő- és autóversenyt rendeznek. Sakk sportágban I. osztályú és mes­terjelölt-verseny eket rendeznek Bé­késcsabán és Battonyán. Sportlövőknél Békéscsabán országos szintű startversenyre és több más nagy eseményre kerül sor. Tornában, úszásban, vívásban, ököl­vívásban, kosár- és röplabdában, és még más egyéb sportágban Békés megye sportszerető közönsége az 1969-es évben színvonalas és gazdag i sportprogramoknak lehet szemtanúja. A Tótkomlósé Viharsarok—Haladás Tsz-ek Tojástermelő Ónálló Közös Vállalkozás könyvelésben jártas, gépírni tudó adminisztrátort keres. Jelentkezni írásban lehet a fenti címnél, fizetésigény megjelölésével. Lakást biztosítani nem tudunk. Fizetés megállapodás szerint. kellemes karácsonyi * m 1 m •§ w u # SS ■*- * kellemes karácsonyi ünnepeket I az endrődi sporttelepen az új öltöző. Az 1969-es évben a megyei L osztályban szereplő Endrődi Spartacus SC labdarúgó szakosztálya már á képen látható öltözőben fogadja a vendégcsapatokat. A család jóléte, a jövő építése férj és feleség közős gondja. Erkölcsi és anyagi felelősséget éreznek hozzátartozóikkal szemben. Az igazi szeretet tettekben, gondoskodásban nyilvánul meg. Az Életbizfosítás a család anyagi támasza. ÁLLAMI BIZTOSÍTÓ Mit kell tudni a sportlétesítmények tulajdonjogának rendezésével kapcsolatban? Nemrégiben jelent meg a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány rendelete a sportlétesítmények tulaj­donjogáról és használatáról. Szüksé­gesnek tartjuk, hogy megyénk sport- kedvelőinek tízezreit tájékoztassuk a legfontosabb tudnivalókról. Mi a sportl ülés ítmény? Az a társadalmi tulajdonban álló Ingatlan, amelyet egészben vagy túl-1 nyomó részben szervezett, rendszeres testnevelés és sportolás céljára hasz- j nálnak. Nem minősül sportlétesítménynek az oktatási intézmények által oktatási, valamint fegyveres erők, a fegyveres ; testületek és rendészeti szervek által j kiképzési célra használt ingatlan. Az I a más rendeltetésű ingatlan, amelyet | a hatóság intézkedése vagy az érde­kelt szervek megállapodása alapján csak ideiglenes jeleggel használnak testnevelés és sportolás céljára. Mit mond a rendelet? A sportlétesítmények megfelelő fenntartásának előmozdítása és jobb kihasználása érdekében a járási, vá­rosi tanács végrehajtó bizottsága az igazgatási osztálya útján a sportléte- I sítményt társadalmi szervezet, illető- ' Vállalatok, szövetkezetek, tanácsok, figyelem " Útépítéshez, útkarbantartáshoz hidegaszfalt és impregnált zúzalék megrendeléseket fogadunk el. Vállalatunk az Észak-magyarországi Kőbánya Vállalattal közös vállalkozásban Tárcáiról 1969. évre fenti anyagok szállítását vállalja. Igényeiket a beérkezés sorrendjében elégítjük ki. figyelembe véve az önök kéréseit EGYSÉGÁR: kötőzúzaléknál 230 Ft/tonna vagonba rakva, impregnált anyagoknál megrendelés mennyiségétől és szemszerkezeti összetételétől függően, megegyezés szerint. Megrendeléseiket kérjük vállalatunk címére megküldeni. Mindennemű felvilágosítással szolgál vállalatunk anyag- és szállítási osztálya, Debrecen, Barna u. 3. Telefon: 26—63. Debreceni Közúti Építő Vállalat leg szövetkezet tulajdonába (határidő nélküli használatába) adhatja, állami tulajdonba veheti és állami szerv ke­zelésébe adhatja vagy állami tulaj­donban álló sportlétesítményre új kezdő szervet jelölhet ki. A tulajdonjog (kezelői, használati jog) megváltoztatásához az érdekelt szervek előzetes hozzájárulása szük­séges. Az eljárás az MTS megyei tanácsá­nak kérelmére indul. A sportlétesít­mény tulajdonjogának, kezelői, hasz­nálói jogának átengedése ellenérték fejében is történhet. Ha a sportlétesítmény átadása költ­ségvetési rendszerben gazdálkodó szervek között történik, az átadás évében a sportlétesítmény fenntartá­sára, üzemeltetésére tervezett elő­irányzatokat kell átadni, a további években pedig a sportlétesítmény fenntartásához szükséges előirányza­tokról a tulajdonjoggal (kezelői, hasz­nálati joggal) rendelkező szervnél kell gondoskodni. Ha az átadás vállalati és költség- vetési rendszerben gazdálkodó szer­vek között történik, az üzemeltetési és fenntartási költségek viselésére vo­natkozóan a vállalati és költségvetési gazdálkodás előírásai az irányadók. Más célra adható-e a sportlétesítmény? A bérlő és az általa bérelt sport- létesítményt más szerv részére testne­velési és sporttevékenység céljára, Il­letőleg ideiglenesen egyéb célra a bérleti szerződésben meghatározott módon és feltételekkel engedheti át. Sportlétesítménynek iskolai célra való használatba adásáról külön jog­szabály rendelkezik. A rendelkezés leglényegesebb ré­szeiből tártuk gondolatunkat olvasó­ink élé. T ermelősző vetkezetek! A téli időszakban jó kereseti lehetőséggel a tsz vezetősége által meghatározott időtartamra, budapesti munkahelyein­ken foglalkoztatni tudjuk a tsz-ek szabad munkaerőit, a tsz építűbrigádját, kőműveseket, ácsokat, lakatosokat, asztalosokat, víz-, gáz- és központifűtés-szerelőket, kubikosokat, térti és női segédmunkásokat. A vidékiek részére térítés ellenében szállást, napi kétszeri meleg étkezést, havonként útiköltség-térítést, különélési és idénypótlékot, hetenként szabad szombatot, családos dolgo­zók részére családi pótlékot biztosítunk. Jelentkezni lehet a Középületépítő Vállalatnál, Budapest, VI., Szív h. 60. Munkaügyi osztály.

Next

/
Oldalképek
Tartalom