Békés Megyei Népújság, 1968. december (23. évfolyam, 282-306. szám)

1968-12-24 / 302. szám

1968. december 24.

6

Kedd

Régi könyveket lapozva, Tótkomlós múltja is megvilágosodik. Nem rossz módszer, tartják sokan, látni azt is, honnan jött, lett azzá, ami egy-egy község, város. Nos, Tótkomlós eredetét nyomon követve, a prehistorikus időkig érünk, amiről már csak a régészeti leletek tanúskodnak. Az első írott adat 1219-ből való, később Mátyás uralkodása idején a Hunyadiak birtoka a vidék. A szlovákok 1740 körül telepednek le a hajdani Komiás helyéhez közel, és 1746-ban már a falu gyors növekedését adja hírül egy másik dokumentum. Aztán eltelik a XIX. század, s jön a huszadik. Az Üj Magyar Lexikon 1960-as adatokat közöl: „Lakossága 9360, jelentős földgázlelőhely, meleg artézi fürdő. Későbarokk ev. temploma műemlék”.

A szűkszavú lexikon néhány sorát szeretnénk kibővíteni, ezért látogattunk el a községbe kétszer is, ezért beszélgettünk több tucat emberrel, akik egy-egy színt, élesebben határoló kontúrvonalat adtak a község mai arcához.

Téli délelőtt kerestük fel az ismerősöket és addig ismeretleneket. Az utcák vége ködös párába veszett, a torony magasából, ahol a felvétel készült, pillanatonként változó kép tárult elénk. Komlós karácsony előtt Az ünnepre készülődés melegét éreztük, s az iskolában ehhez még a félév előtti hajrá is csatlakozott.

„Nem igaz, hogy mennyire megnövekedett a papírmunka, mondják, olvastuk a reformátuskovácsházi riportjukat, igaza van az ottani igazgatónak. Ha az ember mindent becsülettel megcsinál, ellátja a társadalmi munkát is, akkor este nem marad más társa, csak a fáradtság meg néhány tucat dolgozat, amit feltétlenül ki kell még javítania. Képzelem, mi van az olyan iskolákban, ahol fél év előtt látogatnak a szakfelügyelők.” Ha az ember pedagógusokkal beszél, egyre többet hall arról a papírmunkáról, amit az iskolareform sikere érdekében évekkel ezelőtt sikerült csökkenteni. Most — azt mondják — jön a reneszánsza. Lehet, hogy némi sötéten látás is vegyül abba, amit másutt hallottunk:,, Újabban — tisztelet a kivételnek! — a nevelőt nem segítik, hanem vizsgáztatják. Mondják, mi ez? Bizalmatlanság vagy némelyik szakfelügyelő így akar presztízst szerezni magának? Sajnálatra méltó és bosszantó. Pedig falun sem jó, ha az embert feleslegesen bosszantják. A pedagógus vállán ott van még a művelődés sokféle gondja is.” Nem volt az, sem panasznap, sem panasz-délelőtt. Csak egy jelenség itteni felbukkanása. Tizenegy helyen tanítanak a tótkom- lósi közös igazgatású iskolában. Négy gimnáziumi osztályunk van, a többi általános iskolai. Emelet- ráépítést szeretnének, nyolc tantermet nyernének így. Műszaki szakemberek megvizsgálták az épület alapját, és megfelelőnek tartják. Persze ez a ráépítés óriási összeg. Több millió. Bár, mint mondják, húsz év óta új tanterem nem épült a községben. Más művelődési intézmény sem. A kultűrházuk állapota kritikán aluli.

Olvastuk Markovics Mihálynak, a községi pártbizottság titkárának cikkét az Orosházi Hírlap egyik márciusi számában. A község további fejlődését körvonalazta, meg azt is, hogy felújítások tömkelegé zajlott az utóbbi időben, utak, vízmű épült. Terveikben sok milliós beruházások szerepelnek. Lehet, hogy nem kapnak elég segítséget a járástól, a megyétől? Kisebb községekben új kultúrház. új mozi, itt egyetlen egy modem ház hirdeti a jövő csíráját: a takarékKomlósi karácsony

szövetkezet. Szinte kiabál a sok régi épület között. S vele szemben egy régi: az ifjúsági ház. Egyikünk jól emlékeszik még arra, hogy 1948-ban milyen vidám, jókedvű élet volt itt, de arra is jól emlékszik, hogy két vagy három éve írt róla: üres, miért néptelen? Hogy miért nem lehet a komlósi fiatalokat összehozni közös szórakozásra, művelődésre? Hogy miért járnak külön a tsz-fiata- lok, külön az ipari tanulók, megint máshová a gimnazisták. A régi hagyomány sehogy sem éledezett.

Megbízták a gimnazista kiszese- ket: csináljatok jó programot, olyat, hogy a község fiataljai is magukénak érezzék. Nekiláttak. A ktsz-es fiatalság meg a gimnazisták már egészen jól összebarátkoztak, amikor — még ma sem tudni, miért — megint csak vakvágányra futott a klub. „Pedig tartalmas, ügyes programjuk volt. Még a pedagógus-családok is eljártak a gyerekek közé szórakozni. Jól érezték ott magukat.” A klub akkori vezetője Dorotovics Gusztáv tanár volt. Nem szívesen nyilatkozik a klubról. Mások mondták el, hogy akadt, aki a község vezetői közül kifogásolta, hogy „túlságosan kötetlen” az a klubélet. A szórakozás dominál, nem a nevelőmunka Azt hiszem, ezen jó lenne még most is vitatkozni, mert a kettőt egyszerűen nem szabad különválasztani. A klub a szórakozva tanulás helye. A merevség és a kötöttség a klubélet halála. Különben javasolnánk valamit: öt országosan kitüntetett KISZ-klub van a megyénkben. Keressenek fel egyet a klub mostani vezetői, a ktsz-fiatalok. Azoktól vegyenek példát.

Még valamit: a fiatalok össze- barátkozását nem szolgálja az, hogy a gimnazisták az iskola falai közé vonultak klubéletet élni. De — ahogy erről meggyőződtünk — erről nemcsak ők tehetnek.

Ha valaki nem tudná, hogy merre keresse a Rózsa-fürdőt (bár ilyen ember aligha található a környéken), azt könnyen útbaigazítja a Száraz-ér gőzölgő vize, ahonnan tejfehér párák szállnak fel, teremtve ezzel igazi télies hangulatot a decemberben sem fehér utcák, háztetők között. Igaz, hogy a gőzölgő meleg víz nem is a fürdőből, hanem a Viharsarok Tsz híres-neves hajtatóházából jön, 86 fokos, míg a fürdőt tápláló termálé csak 42,8.

Krajcsovics János kádkezelővel járjuk végig a most bizony csendes folyosókat, szobákat, bekukkantunk a nagyszerűen felszerelt s a közelmúltban megnyitott fizi- kotherápiás termekbe, ahol hetenként kétszer szakorvos kezeli a reumásokat. „Jönnek ide kérem

mindenhonnan, még Pestről is. Csakhát hét végén, de különösen nyáron nagy itt a zsúfoltság. Egy közös öltöző, kilencven kabin kevés, hiszen jó erős napokon ezer ember vált jegyet a pénztárnál.” A község lakói emlékeznek még arra a hatalmas, színes rajzra, amely a majdani fürdőt ábrázolja. Csak emlékezhetnek, hiszen a tervrajz elkallódott valahol és a Rózsa-fürdő bővítése is lekerült a napirendről. Pedig már a felszabadulás előtt is ebben a formájában állt az épület és egy pici ajándékpavilont leszámítva, jó húsz év alatt semmit sem bővült. A fizikotherápiás részt is öltözőkből alakították ki.

„Jövőre épül egy gyógymedence” — mondja a tanácselnök, Lehoczki István —, de lesz más is, ha nem is jövőre, majd azután.

A komlósiak méltán panaszkodnak, hogy nincs OTP- vagy szövetkezeti lakás. „Lakásépítésben nem dicsekedhetett Tótkomlós sem az elmúlt években, sem most. De megkezdődtek az előkészületek egy 27 lakásos OTP-ház felhúzására, amelynek földszintjén ABC- áruház lesz.” Ez a beruházás különböző pénzügyi nehézségek miatt már így is egy évet késik. „Épül viszont a vegyesipari ktsz szolgáltatóháza, ahol a férfifodrászattól kezdve háztartási gépjavításig, fényképészig minden lesz.” Az utasok azért panaszkodnak, mert nincs váróterem. „Két év múlva kitelepítjük a községből a kisvasutat. Ennek előkészületeként a MÁVAUT már sűríti a járatot. Amikor majd teljesen az autóbuszok veszik át az uralmat a kisvasúitól, úgynevezett buszfordulót létesítünk és akkor készül majd el a váróterem is.”

És az új művelődési ház? „Nincs rá pénzügyi fedezet, pedig nagyon kellene. Ebben az évben készül el a részletes községrendezési terv, a helykijelölés már megtörtént.” Sokat mesélnek az itteniek az olajról és a földgázról... „Végeztettünk egy próbaszámítást a község gázszükségletére és a bevezetés költségeire vonatkozóan, Családonként 17 ezer forintba kerülne a gáz beköttetése. Ezt a költséget a tanács nem tudja vállalni, de a lakosság sem, hiszen a törpevízmű építéséhez való hozzájárulás (tíz éven át családonként 2500 forint) és persze az évi rendes községfejlesztési hozzájárulás amúgy sem kis terheket ró a komlósáakra... Viszont a község vízproblémája megoldott, ebben az évben két új kutat fúrtunk és az útjaink is rendben vannak. A község minden utcájában legalább az egyik oldalon van járda. Évenként 200 ezer forintot fordítottunk arra. hogy mindkét oldalon legyen. Szeretnénk megszabadulni a sártól.”

A takarékszövetkezet székháza a legszebb és legmodernebb épület a községben. A két tsz. a Viharsarok és a Haladás közös vállalkozásában készült. A háromemeletes házban kapott helyet a virágbolt, négy lakás és természetesen a takarékszövetkezet.

A virágbolt bármely városnak becsületére válna. Volt olyan nap, amikor négyezer forintot hagytak itt a virágkedvelők. Alig több mint egy hónapja nyűt csak meg, máris úgy hozzátartozik a községhez, mint a kisvasút vagy a fürdő.

A takarékszövetkezet irodáinak berendezése a vezető, Sávalt Mi- hályné ízlését dicséri. A betétállományt tekintve másodikak a megye hasonló szövetkezetei között. Amikor október végén megnyílt, rengetegen látogattak ide és két nap alatt csaknem negyedmillió forintot hagytak itt a komlósiiak. Persze azóta sem csökkent a takarékossági kedv (jelenleg 14 milliós a betétállomány), ám, érdekes módon a karácsonyi ajándékozások előtt sem mutat csökkenést a lakossági betét.

Megyei kiállításokon, tárlatokon többször feltűnést keltett egyéni megfogalmazású képeivel a község egyik neves szülötte, a festőművész—pedagógus Szokolay Sándor. Otthonában beszélgetünk társunk ötven vagy talán hatvan olaj kép a falon: meghökkentően izgalmas alkotások. „Nagyon szeretem ezt a falut, nyugtatja tekintetét a képein, a tótkomlósa ember, a táj élménye, ha sokszor rejtve is, de minden képemen megtalálható. Ezeket és más élményeimet, eml ékképei met akarom egységbe ötvözni a valósággal, mely körülvesz. Az ábrázolás helyett a kifejezést emeltem előtérbe. Az egyéni hangot keresem, azt, ami csak rám jellemző. Azt hiszem, lezárult egy korszakom. ezek a képek — mutat néhányat — már leszűrtek, s gondolataimat úgy fejezik ki, amint azt évekig kerestem.”

Meséli, hogy a balladaszerű előadásmódot érzi önmagához legközelebb, és képekkel bizonyít. A Halottnézők, Amikor a hold kel, a Beszélgetők világosan érthető alkotások, a művész belső vi. lágának csalhatatlan jeleivel.

Az idén a tokaji és a hajdú- böszörményi művésztelepen járt, jövőre ugyanide készül. Kiállítást

1970-ben tervez a békéscsabai múzeumban.

„Valamit még meg kell mondanom. Sokat jártam külföldön, dolgoztam Szegeden, de csak itt, Komi oson érzem jól magam. Persze ez nem valami patétikus póz, ez a sokszor kegyetlen valóság.” Az ember megszenvedi a sikereket. Egyetlen képén sem láttunk rószaszínű színfoltot Annál több mélykéket, barnát és az álom, a remény zöldjét.

„Nem is olyan régen még 12 ezer ember élt itt, most csak nyolc vagy nyolc és fél ezer. A 30-as években két és fél ezren jártait el dolgozni K omlósról. Minden megyében megfordultak. A munkástoborzók szerződtették őket az uradalmakhoz. A napszám, 80 fillér és egy pengő között volt és járt még napi egy kiló kenyér, aztán hetenként egy kiló szalonna, öt kiló klumpli, 25 deka só... Nem szerették a. közös konyhát, inkább maguknak főztek, de csak este, nappal meg a tarisznyából falatoztak... Oda volt az ember öt-hat hétig is. Ősszel, amikor visszajött a répaszedésből, tavaszig semmilyen munka nem volt... Főleg a cukorrépatermesz- tésnél szerették a komlósiakat, mert nagyon értettek az egyelés- hez. Más népekkel nem igen tudtak olyan nagy területet ki- egyeltetni, mint a komlósiakkal..” A tótkomlósi summások, szegények életéről és sorsáról sokat tudnának mesélni az itteni emberek, hiszen az idősebbek többsége részese és szereplője volt a község múltjának. Erről a múltról a történetíró hitelességével számolt be Koppány János evangélikus lelkész az orosházi múzeum évkönyvében közreadott tanulmányában. Ö az egyébként, aki a község néprajzi kincsét is gyűjti és gazdag házi múzeumának híre messzi vidékről is idecsalogatja a látogatókat.

Amikor Komlóson jártunk, úton-útfélen hallottuk a szenzációt: két szenvedélyes helybeli lottózó négy darab négytalálatos szelvényt töltött ki. Á pénteki 11 órás rádióhír után egy órával már csaknem valamennyi komlósi tudta a hírt.

Mindkét boldog nyertes pincér. Az egyik a Komlóban, a másik a vasúti vendéglőben hordja a fehér kabátot Az elsővel nem volt szerencsénk, kurtán-furcsán elküldött bennünket, a másik viszont szívesen fogadott és készségesen mesélt az eseményről. Nem kívánunk reklámot csapni a lottónak, de közkinccsé tesszük a szisztémát: játsz 57 szelvénnyel három éven át, variálj 13 számot és majd csak lesz valahogy.... Farkas Pál a majd 300 ezer forintos nyeremény egyik tulajdonosa látszólagos nyugalommal meséli az előzményeket és a terveket, majd végül hozzáteszi: „Bár a pénzt csak december végén veszem fel, de amióta elterjedt a híre, hogy nyertem, valahogy nagyobbakat köszönnek az emberk és... különösen a nők. Tudják, özvegyember vagyok...”

A községen átvezető kisvasút- töltésen sárga mellényes, barázdált arcú ember lépked. Jobb kezében hosszú nyelű kalapácsot és lapátot egyensúlyoz. A 485-ös számú kőnél megáll, cigarettát kotor elő és rágyújt. A tiszta, világos időben mesiszire látszik a füst... Aztán igazít egyet szerszámain, s hogy a talpfákon maradjon, a szokásosnál nagyobbakat lépve folytatja útját csendesen és kicsit magányosan. Nem magányos viszont a huzatos piactér fenyőfa-árusa. Egész éven át zöldséget kínált a komlósiaknak, most a Viharsarok fenyőit árulja. Három nap alatt 800 fát adott el és csak azon bánkódik, hogy nem esik a hó és lehet, hogy nem lesz fehér a komlósi karácsony.

Brackó István — Sass Ervin