Békés Megyei Népújság, 1968. november (23. évfolyam, 257-281. szám)
1968-11-22 / 274. szám
A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LÁPJA 1968. NOVEMBER 22„ PÉNTEK Ára 80 fillér XXIII. ÉVFOLYAM, 274. SZÁM A párt mindig hl maradt történelmi hivatásálinz Áss MSZMP megyei bissottságának ünnepi ülése Az elnökség tagjai balról jobbra: Zalai György, Cseterki Lajos, dr. Szabó Sándor, Frank Ferenc, Klaukó Mátyás és Dumitrás Mihály elvtársak. Vörös és nemzetiszínű drapéria, Lenin-kép, a falakon a párt tagjainak harcát bemutató grafikák díszítették Békéscsabán november 21-én a megyei pártház nagytermét Itt tartották a megyei pártbizottság ünnepi ülését a Kommunisták Magyarországi Pártja megalakulásának 50. évfordulója alkalmából. Vendégként részt vettek az ülésen a párt régi harcosai, veteránok és kiszes fiatalok. Dr. Szabó Sándor, a megyei pártbizottság titkára meleg szavakkal üdvözölte a meghívottakat, Cseterki Lajost, az MSZMP KB tagját, az Elnöki Tanács titkárát, valamint a megyei bizottság tagjait. Ezután Frank Ferenc, a megyei pártbizottság első titkára tartott ünnepi beszédet ni. A magyar munkásosztály és közte megyénk munkássága a 25 éves ellenforradalmi diktatúra alatt sem szüntette be soha forradalmi harcát Külön kiemelte az előadó, Békés megye városaiban és falvaiban a 30-as években nagy munkástüntetések és aratósztrájkok, forradami hangú röpirátok bizonyították, hogy a párt eszméje él, a kizsákmányolok elleni küzdelem nem szűnt meg. E bátor harcoknak szerveződ és részesei voltak azok a kommunisták, akik hősi küzdelmeik elismeréseként 262-en az elmúlt években részesültek a Szocialista Hazáért Érdemrend kitüntetésben. Velük együtt küzdöttek azok a régi munkásmozgalmi elvtársak is több mint hétszázam, akik közül számosán a párt soraiba léptek vagy ma is a párton kívül segítik szocialista építőmunkánkat. Hangoztatta Frank elvtárs, hogy ők, a nép legjobbjai, hívták harcba a dolgozókat háborús veszély, a hitlerista rablóháborúba való részvétel ellen. Nem rajtuk múlott, hogy nem sikerült a nemzet megmentése. A párt szembefordult a fasiszta terrorral, foly tatta harcát a demokratikus nemzeti front megteremtéséért A Kommunisták Magyarországi Pártja a negyedszázados Horthy- fasiszta elnyomatás és a hitleri megszállás elleni harcban edződött meg A küzdelem során elkövetett hibák nem homályosít- hatják el az érdemeket A párt volt az egyetlen, amely meg tudta mutatni az utat a nép felemelkedéséhez. Frank Ferenc elvtárs beszéde Bevezetőben hangoztatta, hogy e napokban a magyar kommunistákkal együtt ünnepelnek és emlékeznek a határainkon túl élő internacionalista oszálytestvére- ink is. Emlékezünk arra a pártra, amely a nemzetközi forradalmi munkásmozgalom részeként 1918. november 24-én a történelem színpadára lépett és zászlajára tűzte a Kommunista Kiáltvány mottóját „Világ proletárjai, egyesüljetek!” Tisztelettel emlékezünk a párt megalapítódra, harcosaira. Meghajtjuk zászlóinkat azok előtt, akik hűek maradva a párt eszméjéhez, a legdrágábbat, az életüket áldozták. Megbecsüléssel adózunk azoknak, akik a kemény harcokban megrokkanva, örökre eltávoztak sorainkból. A Nagy Október hatása Az előadó kiemelte, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom a magyar munkásmozgalomban addig soha nem tapasztalt fellendülést váltott ki. Igyekeztek válóra váltani október eszméjét, magyar földön. A Szovjet-Oroszországból hazatért kommunistává lett katonák, a szociáldemokrata párt baloldali érzelmű tagsága, valamint az internacionalista munkások és értelmiségi fiatalok összefogásával 1918. november 24-én létrejött a Kommunisták Magyarországi Pártja Kun Béla elvtárs vezetésével. Ez fordulópontot jelentett az egész nemzet történetében. A proletariátus kezébe olyan eszmei és szervezeti fegyver került, melynek birtokában megkezdődhetett a kizsákmányolás felszámolása és a munkásmozgalom hatalmának megteremtéséért folyó harc. Megyénkben 1918 decemberében elsőként Békéscsabán, Szarvason, Gyomán, Endrődön, Dobozon és más településeken alakultak a KMP helyi szervezetei, sejtjei. Tagjaik helytállással, kommunistákhoz méltó magatartással mindig az élen haladtak. Közülük emelkedtek ki a direktóriumok vezetői, a proleárdikta- túra fegyveres védőinek parancs nokai. A magyar proletárdiktatúrát 133 dicsőséges nap után a nemzetközi burzsoázia fegyveres ereje leverte. Azonban a nemzetközi méretű osztályharc, a proletariátus összefogása mindjobban erősödött Megvalósult a dolgozó nép hatalma Népünknek a szabadságot súlyos! demokratikus átalakulásért, a véráldozatok árán a szovjet had- munkáshatalom megteremtéséért sereg hozta el — mondotta a Gyökeres változások születtek a továbbiakban az első titkár. Ok következő években. A földbdrto- teremtették meg a feltételét an- j kokat szétosztották, a gyárakat, nak, hogy hazánk elindulhasson bányákat, bankokat államosítot- a demokratikus fejlődés útján. ták. Az ipar és a mezőgazdaság Magyarország területére a szov- alapjaiban kiheverte a rendkí- jet egységek Battonya község tér- vüli háborús károkat, az ország ségében 1944 szeptemberében lép- újjáépült. tek először Nyomukban azonnal! A népi hatalom nagy erőfeszi- megkezdodott a komummsta part; téseket ^ az iskolai ^ f6iskolai helyi szervezeteinek eletre hivasa, há,.. Növekemegalakulása. Megyénkben 1945 kiszelesitesere Novekejanuárjában már 32 kommunista dett a irantl bizalom, erosopártszervezet működött s taglétszáma több ezer volt Most már legálisan, a nemzet leghaladóbb pártjaként folytat- j háttá küzdelmét az MKP, a népi I dött a párt befolyása és vezető szerepe a dolgozó emberek körében. Ez az átalakulás forradalmi jellegű változás volt (Folytatás a 3. oldalon) A nép legjobbjai A kizsákmányoló osztály véres ellenforradalmi terrorral állt bosszút a népen — emlékezett az élsó titkár, majd hangoztatta: a főcsapást a párt és annak tagjai szenvedték. Azonban az eszmét, amelyet a párt elhintett, mári nem lehetett az emberekből káöi-l Cseterki Lajos átadja a kitüntetést Vári Andrásnak. MA; Közlemény a konzultatív tanácskozás befejezéséről * * • Amennyi a népdalokban is rokon * * ♦ Egy ügyvéd meséli Békés Dezső írása Megalakult a megyei Honismereti Társadalmi Bizottság A Hazafias Népfront megyei bizottságának szorgalmazására szerdán Békéscsabán megalakult a megyei Honismereti Társadalmi Bizottság. Ezzel egyidöben megszüntették működésüket a helytörténeti bizottságok és ezentúl az új társadalmi szervezetben folytatják kutatómunkájukat. A honismereti, helytörténeti munka a bizottság megalakulásával szélesebb társadalmi keretet kapott. Elnöknek választották Takács Lászlót, a battonyai gimnázium igazgató helyettesét, aki a „Battonyai füzetek” szerkesztésével vívott ki elismerést. Elnökhelyettes lett Csenda Béla, a megyei tanács vb művelődési osztályának népművelési csoport vezetője, titkár pedig Kristóff Andrásné, a HNF politikai munkatársa. A talajvízháztartás szabályozásáról tanácskoztak Gyulán A Magyar Hidrológiai Társaság Békés megyei csoportja és a Körösvidéki Vízügyi Igazgatóság szerdán Gyulán a vízügy központjában nagyszabású tanácskozást rendezett. A megyei tudományos kutatók, szakemberek társaságában Szolnok-, Hajdú- és Csongrád megyei vízügyi szakemberei is meghallgatták a rendkívül időszerű téma előadóit. Dr. Szabolcs István, a Talajtani és Agrokémiai Kutatóintézet igazgatója „A talajvízszint mélységének jelentősége az Alföld öntözésénél” címmel tartott előadást, dr. Oroszlány István, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem tanszékvezetője pedig a Körös-vidék | vízháztartásának szabályozásáról, ; a vízgazdálkodás problémáiról ' eszélt. Hollandiába ,,utazóit'’ a törökmogyorófa- csemete Szarvasról A szarvasi Arborétum faiskolájában sok értékes szaporító anyagot nevelnek hazai és külföldi értékesítésre. Fenyőfélét például j 35 fajtát kínál eladásra a híres kert. Cserjéből, dísznövényből i több mint száz fajtából válogathatnak a vevők. Az őszi nagy parkosításhoz, faültetéshez a szaporító anyag vásárlása, szállítása jó ütemben halad. Miskolcra, Harkányba, Siklósra, Debrecenbe, Kecskemétre, Budapestre és az ország más tájára szállítanak in- ien kiváló minőségű facsemetét. A külföldi értékesítés egyik nagy szállítmánya már elment: Hollandiába küldtek kétezer tö- rökmogyorófa-csemetét.