Békés Megyei Népújság, 1968. november (23. évfolyam, 257-281. szám)

1968-11-14 / 267. szám

1968. november 14. Csütörtök II Battonyai MEDQSZ nyerte a Békés—Szolnok megyei teke-bafnokságot Hurormfoft heti izgalmas MtodeJenr-1 sorozat után véget ért a Bélkés>—Szol­nok: megyei Hérfi teke csapatbajnok- j ság. Az elsőséget a teljes mezőnyben a Gyulai Lendület együttese szerezte meg, jobb íaarányávai a Battonyai MEDOSZ előtt A Gyulai MEDOSZ H. és a Szolnoki MÁV TL, a két NB II-es csapat tar- talékegyüttese nélkül készített tábláza­ton azonban a Battonyai MEDOSZ szerezte meg Az NB II-ért Gyulai MEDOSZ—Debreceni VSC 7:l (2507:2401). Férfi tekemérkőzés. A jó formában levő gyulai csapatnak nem ártott meg a kora hajnali autöbusz- utazás, s az sem, hogy Szák múlt va­sárnapi sérülése miatt nem szerepel­hetett. A telidobásokban ugyan 7 fával a debreceni csapat ütött töb­bet, de a tarolásokban érvényesült a ' gyulaiak nagyobb rutinja. A tartalék- I csapatból beugró Wengeter n pedig a mezőny legjobbja volt. így alakult a verseny: Molnár 398, Frolyó 410, Szabó 432, Kövesi 412, Deák 389, j Wengeter 1 427, Térjék 394, strifler í «21, Tünk 399, Nádházi 402, Zirch 389, ; iWengeter 435. * Diósgyőri VTK—Gyomai TK 3:2 i—13, 10, —13, 10, 8). Női röplabda, Gyoma, 50 néző. V: Tar. Gyoma: Szmolnikné, Zöld, Vincze, Király, Nagy, Szabó. Csere: Heinfarth. L játszma: 9:2-es DVTK-vezetésről nyert a hazai csapat, n. játszma: A ven­dégek erőteljes támadójátéka ered­ménnyel járt. m. játszma: Végig ve­zetve nyert a Gyoma. IV. játszma: A két csapat 10-ig együtt haladt, azután nyert a Diósgyőr. V. játszma: 8:6-ig még tartotta magát a hazai csapat, de aztán elfáradt. Jók: Zöld, Vin­cze. Bp. Ferroglőbus—Gyomai TK 3:1 <12, 7, —10, *). Női röplabda, Buda­pest. V: Szeleczki. Gyoma: Szmol­nikné, Zöld, Vincze, Nagy, Király, Szabó. Csere: Heinfarth, Bátort. Az első játszma igen szoros volt, egy vitatható játékvezetői ítélet után nyertek a pestiek, n. játszma: A ha­zaiak biztosan nyertek. Hl, játszma: Ekkor jól játszott a Gyoma. IV. játsz­ma: Simán nyert a Ferroglőbus. Jók: Vincze, Szabó, Szmolnikné. a® első helyet, így a nagyszerűen hajrázó, az őszi fordulóban remek teljesítményt nyújtó battonyai együttes vesz részt az NB n-be ju­tásért kiirt oszuttyozón, Békés me­gye bajnokaként. Gratulálunk a Battonyai MEDOSZ együttesének, s szívből kívánjuk, hogy a Szolnoki MÁV négyes pályáján Bor­ra kerülő osztályozó« november 23—ál­én jói szerepe.',jen, s Budapest I, I Szabolcs, Hajdú megye csapatai előtt j bekerülöm az NB n-be. Az utolsó forduló eredményei a kő­vetkezők voltak: Bea. Kötött—Batto- nya 2:6 (23653421). Szolnoki Cukorgyár —Gyulai Spartacus 6:2 (2246:!«»). Gy. j MEDOSZ—Gy. Lendület 3:5 (2184:2222). Gy. Lendület—Mezőbétény 7:1. (2586: 2319). Mezőberény—Bcs. Spartacus 7:1 (2201:1317). Oh. Spartacus—Szolnoki! MÁV 7:1 (24283036). Szolnoki Olajbá­nyász—Bcs. MÁV 83) (2329:—). Legjobb dobók. Hazai pályán: Dorkó (Bcs. Kötött) 451, Szabó (Gy. Lendület) 446, Jevuczó (Gy. Len­dület) 445. Igaz (Gy. Lendület) Ml. Szlávik (Bcs. Kötött) «33. Marton (Sz. Cukorgyár) 431. Vidéki pályán. Bagi (Battpnya) 450. Várhegyi (Me­zőberény) 437. Zámbó (Battonya) 430. Barna (Battonya) 422. Wágner j (Mezőberény) 400, Janói (Sz. MÁV) 398. A BAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE 1. Gyulai Lend. 22 16 — 6 52 740 108 2. Batt. MEDOSZ 22 14 — 8 51 487 108 3. Oh. Spart, 22 15 — 7 51 580 106 4. Szóin. Olajb. 22 14 1 8 51 224 103 5. Bcs. MÁV 22 15 — 7 48 884 99 S. Bcs. Spart. 22 11 1 10 50 684 87 7. Bcs. Kötött 22 12 1 9 51 696 86 8. Mezöberényi T. 22 8 — 14 49 390 81 S. Gy. MEDOSZ 22 7 1 14 48 374 74 10. Szóin. Cukor 22 7 ­15 47 491 70 11. Szolnoki MÁV 22 6 ­16 49 086 67 12. Gyulai Spart. 22 6 — 16 50 546 64 TARTALÉKCSAPATOK NÉLKÜL 1. Batt. MEDOSZ 18 12 — 6 42 867 89 2. Gyulai Lend. 18 12 — 6 43 211 87 3. Oh. Spart. 18 11 — 7 42 149 82 4. Szolnoki Olajb. 18 10 1 7 41 892 80 5. Bcs. MÁV 18 12 — 6 39 851 80 6. Bcs. Spart. 18 8 1 9 41 869 69 7. Bcs. Kötött 18 11 — 7 42 260 66 8. Szóin. Cukor. 18 6­12 40 781 60 9. Mezőberényi T 18 4­14 40 353 56 10. Gyulai Spart. 18 4 — 14 41 458 49 Az Oh. Üveggyár ökölvívói az NB II. kapujában Az Orosházi Üveggyár ökölví­vó csapata, a területi bajnokság megnyerésével jogot szerzett ah­hoz, hogy osztályzón vegyen részt az NB II-be jutásért. Az orosháziak ellenfele az FTC, a Miskolci MTE és a Nyíregyházi Dimitrov SE lesz. Az üveggyáriak szorgalmasan készülődnek és mindent megtesznek azért, hogy a jó nevű ellenfelek ellen megáll­ják helyüket, s ismét NB Il-es ökölvívó csapata legyen megyénk­nek. Az együttes útja a területi baj­noki cím elnyeréséig nem volt si­ma. Az év elején sok probléma merült fel, ezek a kérdések azon­ban a szakosztály vezetésében rendeződtek, Trimmel Kálmán edző pedig a jövőben is igyekszik j jól felkészíteni csapatát, amelyet a gyár vezetői példamutatóan tá­mogatnak. Örvendetes, hogy ezt a támogatást az öklözök minden­napi jó munkájukkal és sport- : eredményeikkel igyekeznek vi­szonozni. Az osztályozó mérkőzések — amelyek mind semleges helyen kerülnek sorra — november 17- én kezdődnek. A párosítás a kö­vetkező. November 17. Szolnok: FTC— Oh. Üveggyár, Miskolci MTE— Dimitrov SE. November 24, Buda­pest: Oh. Üveggyár—Miskolci ! jyf-pE FTC—Dimitrov SE. Decem- | bér 1, Szolnok: Dimitrov SE—Oh. 1 Üveggyár, Miskolci MTE—FTC. Sakkverseny a szövetkezeti mozgalom húszéves jubileuma alkalmából A Békéscsabai Spartacus rende­zésében Békéscsabán nagyszabá­sú egyéni sakkversenyre kerül sor, amely méltó befejezése lesz az idei, példátlanul gazdag ver­senyévadnak. A szövetkezeti mozgalom húsz­éves jubileuma alkalmából sorra kerülő verseny november 17-én, vasárnap délelőtt 9.00 órakor kez­dődik. Érdekessége, hogy a záró- ünnepséget a „Ki mit tud a szö­vetkezeti mozgalomról” vetélke­dő teszi színesebbé. Itt csak a ver­senyzők vehetnek részt. Az I., Il­in. helyezettekre három értékes díj vár. A békéscsabai MEDOSZ Szék­házban (Luther u. 4.) egymással párhuzamosan két verseny kerül lebonyolításra. Az egyik mester­Irány: Szolnok A Bcs. Előre labdarúgók népes szurkolótábora vasárnap, az SZVSE ellen csendben figyelte kedvenceit. Vajon miért takarékoskodtak hang­erejükkel? Sokan azt mondják, azéirt, mert „tartalékoltak” a Szolnoki MÁV elleni mérkőzésre. Annyi máris bizonyos, hogy csabai szurkolókban nem lesz hiány Szolno­kon, hiszen a különvonat mellett, a Volán utazási iroda is indít külön- j buszokat Szolnokra. Aki tehát a kü­lönvonat helyett az autóbusz-utazást választja, péntek estig jelentkezhet a Hunyadi téri irodában. jelöl ti címet ad, a másik első ősz- tályra minősít. A viadalon 28 ki­tűnő képességű megyei versenyző szerepel, s kísérli meg a maga­sabb minősítés megszerzését, il­letve megerősítését. Kitűnő gondolat volt a szövet­kezeti mozgalom évfordulójának ily módon való megünneplése. Bi­zonyára nagy érdeklődést vált ki a rendezvény, hiszen ilyen népes egyéni versenyre még nem került sor megyénkben. Nagyon szelle­mesnek tartjuk a küzdelemsoro­zat vetélkedővel történő össze­kapcsolását. A torna megrendezését a Bcs. Spartacus, a megyei KISZÖV Szövetkezeti Bizottsága, a csabai KTSZ és HTSZ elnökök sportsze- retete, összefogása és a megyei TS támogatása tette lehetővé.. A , verseny védnökségére az OKISZ Sportosztályát és a HISZÖV sző- j j vetkezetpolitikai osztályát kérték | fel. Az atlétikai pontverseny végeredménye A Békés megyei atlétikai bajnoki pontverseny végeredménye a követ­kező : Férfiak: 1. Bcs Dózsa 1782. 2. Oyu- lai MEDOSZ 1223, 3. Oh. Gimnázium | 648, 4. Bcs. MÁV 198, 5. Bcs. Rózsa j Ferenc Gimn. 178, 6. Bcs. V?j Gimná- I zium 70, 7. Gyulai MEDOSZ Sí 60, A megyei II. osztályú kézilabda-bajnokság végeredménye ÉSZAKI CSOPORT FÉRFIAK 1. Szarvasi FMGT 16 15 — 1 409:325 30 2. Endrőd x 16 11 1 4 263:207 22 3. Dévaványa 16 9 2 5 355:315 20 4. Bél megy er 16 10 — 6 265:275 20 5. Ftizesgyarmat 16 8 — 8 340:314 16 6. Ecsegfalva xx 16 8 — 8 250:262 14 7. Csabacsűd x 16 6 — 9 230:235 11 8. Bucsa x 16 1 2 13 189:326 2 9. Körösi adánv törölve 1. Szeghalom 2. Füzesgyarmat 3. Sz. Óvónő x 4. Endrőd x 5. Mezőberény 6. Csabacsűd xx 7. Bucsa x 8. Köröstarcsa 9. Körösladány OftLI NŐK 16 16 — — 269:65 32 16 12 — 4 214:135 24 16 12 1 3 165:116 24 16 9 1 6 99:77 18 16 7 1 8 126:146 15 16 6 1 9 86:116 11 16 4 — 12 60:159 7 16 2 — 14 52:198 4 törölve CSOPORT FÉRFIAK 1. Kondorost Tsz 12 12 — — 336:176 24 2. Tótkomlós 12 8 — 4 238:182 1« 3. Mező kovácsházi 12 8 — 4 252:240 16 4. Bcs. Kner Ny. 12 7 — 5 297:249 14 5. Dobozi Petőfi 6. Bcs. Víz. SE x 7. Bcs. Sportisk. 8. Mh. MEDOSZ 9. Kétegyháza 12 3 1 8 230:275 7 12 3 1 8 160:196 6 12 ------ 12 103:304 6 t örölve visszalépett NŐK Csak vigyenek magukkal valamit, j hangszálaik megerősítéséihez, és zúg- ! jón 90 percen át a „Hajrá Csaba” ! biztatás! Fontos kérdések A közelmúltban ülésezett a Szakszervezetek megyei Tanácsa Sport-Munkabizottsága és fontos kérdésekről tárgyalt. Gabnai András, az MTS Békés megyei Tanácsa oktatási előadója adott tájékoztatást az 1968—69. évi ok­tatási és ágit, prop. feladatokra vonatkozó tervekről. A szakszer­vezeti sportvezetők így megismer- j hették azokat a feladatokat, ame- : lyek e területen megoldásra vár­nak. A továbbiakban Dömény Fe­renc, a sportbizottság vezetője ismertette a kidolgozás alatt levő együttműködési irányelveket, amelyek az SZMT, majd pedig az MTS megyei tanács elnöksége elé kerülnek — jóváhagyásra. Ezek a dokumentumok adnak több évre alapot az SZMT és az MTS me­gyei tanácsa közti együttműködés­hez. Ugyanakkor segítséget nyúj­tanak az alsóbb szervek számára is a közös tevékenység végzésé­hez. A jóváhagyás után az irányel­veket ismertetjük lapunk hasáb­jain. Labdarúgó MNK ! Végegyháza—Lökösháza 2:2 (0:1). i Végegyháza, 100 nésző. V: Kollár. Vég- : egyháza: Pékár (Szemán) — Kotulák, í Nagy, Csoirár, Kéri, Varga, Kemény, 1 Kovács II, Pasek ni, Szodiacsek, Ki- j ráily (Rácz). Edző: Amóczky József. 1 Lökösháza: Sulyok — Süli, Berta, Ho- molya, Karsai, Zámbó, Varga, Kovács, Kiss, Dafkó, Viszokai. Edző: Horváth j Gábor. G: Rácz, Király, ill. Kiss, Daf­kó. Jók: Kotulák, Nagy, Varga, Hl. Berta, Kársai, Zámbó. Köröstarcsa—Füzesgyarmat 4:2 (0:2). Köröstarcsa, 50 néző. V: Balda. Kö­röstarcsa: Bak — Tóth, Szabó, Török, Molnár, Marti, Vértes, Takács, Baksa, Wágner, Ldszkai. Füzesgyarmat: Rajna — Kölesért (Ind-rik), Tüdős, Hajdú, Mé­száros, Tóth, Ülés, Földi, Bátyák, Nagy, Magyar. G: Takács 2, Vértes, ; Baksa (ll-esből), ül. Bátyák (ll-esből), I Nagy (ll-esből). 8. Szarvasi Gimnázium 5!, 9. Gyomai | Gimnázium 49, 10. Bcs. Honvéd 44, j 11. Gyulai Román Gimnázium 35, 12 j Békési Gimnázium 31 pont. Nők: í. Bcs. Dózsa 2382, 2. Gyulai j MEDOSZ 1062, 3. Oh. Gimnázium 490. \ 4. Szarvasi FOK 257, 5. Bcs. MÄV \ 127, 6. Szarvasi Girnn. 76, 7. Rózsa Fe- , renc Gimn. 70, 8. Bcs. Üj Gimn. 70, ! 9. Békési Gimn. 34, 10. Bcs. Városi SI j 33, 11. Gyulai MEDoSfc Sí 3, 12. Gyű- I lai Román Gimnázium 7 pont. 1. Mezőkovácsh. 2. Kétsoprony 3. Tótkomlós 4. Kondoros 5. Bcs. Sporti. xx 6. Gerendás 7. Oh. MEDOSZ 8. Eleki TSZSK x 9. Kötegyán 16 13 — 3 199:98 26 16 13 — 3 175:103 26 16 11 1 4 136:80 23 16 10 1 5 122:93 21 16 9 — 7 162:125 16 16 6 2 8 107:118 14 16 5 1 10 89:176 11 16 2 1 13 59:123 4 14------ 16 22:155 0 1 0. Szentetomya visszalépett x = ki nem állás miatt büntető­pont levonva. Apróhirdetések Eladó Tatársánc 77 számú tanya. Ér- | tekezni a helyszínem______________ ! G yulán, Rákóczi F. u. 49. szám alatt házhely és egy Trabant Limousine eladó. Érdeklődni ugyanott l^rmik-or. Ház eladó Szentesen, központhoz, vasúthoz közel. Érd.: szerdán dél­után 3—5-ig Ságvári Endre u. 3.__ F élkész ház eladó, Orosházán. Kulich Gyula utcában. Értekezni: Luther ut­ca 50. Wartburg vagy Trabant Limousine 1969. évre szóló kiutalást veszek. Szűcs Győző, Mezőmegyer, Somogyi utca 10. Elveszett egy magyar vizsla kutya 11- én délután. Kérem a becsületes meg­találóját, Békéscsaba, Rákóczi út 7 alatt vagy 12—104 telefonszám alatt, Sárga Antalt értesítse. Eladó Orosházán, Arany János utca I 11 számú ház, két család részére is ! alkalmas, azonnal beköltözhető. _______j Á ron alul eladó Orosházán, Gaál Gaszton utca 2/A számú, jó karban levő, kisebb családi ház. Azonnal be­költözhető. _______ Eladó 20 db 4 méteres léc, 3 db 4 méteres 80 centis fiókgerenda, I db i 4 méteres mestergerenda, 20 db csem­pe, 300 db vályog, 1 pár keveset hasz- nált lószerszám. _________________ E ladó Orosházán, Hajnal utca 12/A számú ház, beköltözhetően. 3 szoba, összkomfortos. Ugyanott hálószobabú­tor és konyhabútor eladó.__________ N yírfaseprű, kas, talicska, létra kap­ható. Bíró, Orosháza, Baross u. 2. (Szentesi útról nyílik). Beteg ápolását vagy idős család gon- j dozását vállalom. ,,Magányos asszony” jeligére levélben kérem az ajánlato­kat az orosházi hirdetőbe. Ültetnivaló fenyőfa kapható 40 cen­titől 120 magasságig. Orosháza, Hu­ba 38. Eladó Orosházán, Csokonai utca 17 szám alatt 14 méteres melléképület lebontásra és egy jó karban levő igáskocsi. Értekezni: szombat és va­sárnap_____________________________. 600-as Trabant príma állapotban el­adó. Laki, *Kakasszék, gyógyintézet. Egyfázisú villanymotor háztartási árammal működő, nyolc kalapácsos daráló komplett felszerelve, eladó. Ér­deklődni: Békéscsaba, IV„ Hajnal ut­ca 20. Hatszázas Diesel-motoros szaLagfüresz. Adler autóalvázon eladó 20 ezerért, elcserélhető személygépkocsiért. Szá­la gforrasztó. gyalugéphenger csapá­gyakkal, 16 kalapácsos darálógép, stabilmotor, négysebességes verseny- kerékpár, akkumulátortöltők Geren­dás! mérnöknél, Orosháza, Tompa utcai víztoronynál. ___________ 2 darab 2 szobás utcai lakrész, für­dőszobával és kerttel eladó. Orosháza, Bajcsy-Zs. u. 7. ____________ M odem mély gyermekkocsi eladó. Orosháza, Székács József u. 43._____ H árom szoba, összkomfortos ház, nagy kerttel, központ mellett eladó. Orosháza, Bocskai u. 9._____________ V illanykályha eladó. Orosháza, Előd utca 3.________ ~ _____________'■ H asznált drótkerítés, kertajtó, létra, Falu fürdőkályha, férfikerékpár el­adó. Orosháza, Iglói út 12/C. Eladó Orosházán, Vereczkei utca 1 számú ház beköltözhetően.________ K özelellős tehén van eladó. Libor Pálnál, Kardoskút, Tanya 134.______ 2 db fotel és 1 radiátor eladó. Oros- háza, Luther utca 10/A._____________ E ladó Orosházán, Deák Ferenc utca 24 számú ház. Érdeklődni: Vetési, méter- áx-ubodt vagy Bercsényi utca 9._______ 5 kát. hold föld haszonbérbe ki,adó. Érdeklődni: Orosháza, Székács József utca 40._______________________________ O rosházán, VIII. k., Bácska utca 96 számú ház eladó, üresen 65 ezer fo­rintért, azonnal beköltözhető. A hely­színen lehet értekezni; __________ S aját termésű borok lakodalomra be- I szerezhetők 15 forinttól. Orosháza, Le­m _________•__________ F ehér Ferenc, Kiscsákó 71 számú ta­nyája eladó. Eladó Orosháza, SÍzékács József utca 47 számú ház, beköltözhetően. 1400 db 1 éves New-Heusire törzsba- remfi, 25 Ft/kg áron eladó. Megtekint­hető a Körösi Állami Gazdaság II. kér. Kőszigeten. Telefon: Gyoma: i21. Kevermcsen, Árpád utca 3. számú két szoba, konyhás, több mellékhelyi­ségből álló ház kövesút mellett, 1400 négyszögöl kertészkedésre alkalmas telekkel és egyéb kertészkedéshez szükséges tárgyak eladók. Eladó Orosházán, Csizmadia Sándor utca 49. számú ház fizetési kedvez­ménnyel, beköltözhetően.

Next

/
Oldalképek
Tartalom