Békés Megyei Népújság, 1968. november (23. évfolyam, 257-281. szám)
1968-11-28 / 279. szám
1968. november 28. 5 Csütörtök Fonákságok, tévedések (A% újságíró noteszából) Az emberek manapság nyitott szemmel és füllel járnak. Minden jelenségből valamilyen következtetést vonnak le. Sokan általánosítanak, főként, ha visszatetsző dolgot tapasztalnak. Es most azért lesz éppen ilyenekről szó, hogy eloszlassuk azt a tévhitet, miszerint a hibák, az emberi gyengeségből származó tévedések felett egyszerűen átnézünk és nem tulajdonítunk azoknak különösebb jelentőséget. Igenis tudjuk, hogy veszélyeket rejtenek magukban és ha hallgatunk róluk, a hibák nem szűnnek meg. Arra persze nincs lehetőség, hogy most egyszerre minden visz- szaletsző dolgot feltárjunk, de egy „csokorra valót” adhatunk belőle. Okuljanak azok is, aki elkövetik. • Történt pedig, hogy a tsz-elnók felkereste azt az igazgatót, akivel — hogy úgy mondjuk — üzleti kapcsolatban állt. A megbeszélt időben érkezett a vállalathoz. A titkárnő készséggel jelentette be az igazgatónak a vendéget és bizonyára ő is meglepődött, amikor hallotta: — Mondja meg néki, hogy most nincs időm. — Hogyan? — tűnődött magában a tsz-elnök, amikor a titkárnő megismételte a súlyos szavakat és csak azt érezte, hogy verejtékezni kezd a homloka. Mit tehetett? Illendően köszönt és elMinivizor-68. Huszonöt fordulós karácsonyi pályázat 10. rejtvényünk TARTUFFE Az iró 1661-ben írta meg Tartuffe című vígjátékát, azonban éveik múltak el anélkül, hogy színire került volna. A parlament, a törvényszék és a közigazgatási hatóságok egyszerűen megtiltották, hogy a darabot előadjál!, mert vallásellenesnek tartották. Az író végül bebizonyította XIV. Lajos előtt, hogy a darab csak az álszenteskedést ostorozza, a valódi jámborság előtt azonban meghajol. A király ekkor elrendelte a darab előadását ess a Tartuffe 1664-ben nagy sikerrel színre is került. Rövidesen a parlament újból betiltotta a vígjáték előadását. XIV. Lajos egy napon megkérdezte az írót. — Előadják már a Tartuffe-öt? Az író udvariasan felelte: — Nem, Sire, a parlament elnöke nem akarja, hogy őt játsszák. Kérdésünk: Mi az író neve? Vízszintes: 1. Divat németül. 5. Francia forradalmár. 6. Francia arany. 7. Ismeretlen. 8, Jegyzék. Függőleges: 1. Mária idegen változata 2. Ugyanaz, mint a vízszintes 6. 3. A legnagyobb olasz költő. 4. Működő vulkán Szicíliában. 5. Akiről az anekdota szól. 9. Némán sír! Beküldendő a függőleges 5. Karácsonyi rejtvénvszelvény 10, 1968. november 28. | ment. A folyosón meggyorsította a lépéseit, hogy minél előbb kijusson ebből a kellemetlen környezetből. Hogyan ítéljük meg az igazgatónak ezt a magatartását? Olykor-olykor baj van az elvtárs szó használatával. Egyes beosztásokul szinte vele jár. Ha valaki a portán érdeklődik például igy: — Itthon van a ktsz-elnök? A válasz általában: — Igen, itthon van az elnök elvtárs. A hangsúlyt legtöbbször kottáz_ ni lenne érdemes. Oktat, nevel, rendre utasít. Mintha azt mondaná: Mi az, hogy elnök?! Bezzeg keresse csak valaki például az egyik lakatost! Esetleg így? — Elment már Veréb Károly lakatos elvtárs? A válasz bizonyára ez lenne: — Ki? A Veréb? El az. Egyszer egy ünnepségen jutalmat osztottak. Az elöl levők neve után odakerült az elvtárs szó, hátrább már elmaradt. Hogy kiket illet meg és kiket nem, azt talán érdemes lenne egyszer megfigyelni. Egy azonban biztos: az elvtárs nem az úr szót helyettesíti. Üzemi étkezdékben előfordul, hogy a szakácsnők, a felszolgálóik a különböző rendű és rangú vezetőknek kedveskedni akarnak. Nem is lenne nagy baj, ha mondjuk a saját adagjukat áldoznák fel erre a célra. Ámde aligha annyira önzetlenek. A többiekébői csípnek le egy-egy falatot, abból aztán összegyűlik a reprezentatív porció. Eddig tart az egyik fél „tévedése” és itt kezdődik azé, aki minien lelkiismeretfurdalás nélkül lakmározni kezd, habár van szeme. Neki éppúgy, mint azoknak, akiket nap-nap mellett megkárosít. És nem valószínű, hogy képes elhitetni önmagával annak erkölcsi jogosságát, amit fordított esetben ő maga is mélyen elítélne. És ha már ennél a kérdésnél tartunk, beszéljünk ama ritka esetről, amikor felsőbb szervtől érkező vendéget traktálnak. Még nem is az üzemi étkezdében, hanem az irodában, csak éppen az üzemi konyhán főzik-sütik a reprezentációs ebédet. Valamit talán tussolni kell? Érdemes lenne megtudni: vajon ki fizeti meg az árát? Vannak, akik úgy akarják kifejezni felsőbbségüket, hogy találkozásnál — mondjuk — a „Jó na. pót kívánok”-ra csak így válaszolnak. — Pót. Vagy semmit Nem valami épületes dolog, különösen, ha éppenséggel az utóbbi a fiatalabb. Mintha a köszönéssel kapcsolatban is valami kategori- zálási hajlam fészkelődne egyesekben. Egyszerűen minden élőt maguk alá sorolnak, még azokat is, akik semmilyen munkakapcsolatban nincsenek velük. Illem, neveltség kérdése, de lehet vele kellemetlen perceket szerezni. Ki nem irtózik a „trón- bitorlóktól”, még az egészen icipicikéktől is? Árnyékuk azért van nekik. • Tévedés lenne azt hinni, hogy az emberek csukott szemmel és bedugott füllet járnak. Elvégre miért is tennék? Az ilyen és hasonló fonákságok, tévedések idegenek a mi világunktól, erkölcsi felfogásunktól. Pásztor Béla Néhány hét alatt a magyar kommunista mozgalom hatalmas, országos politikai erővé fejlődött. Nagy lendülettel folyt a párt vidéki szervezeteinek megalakulása. Tevékenyen részt vettek a vidéki pártszervező munkában a párt neves vezetői: Szolnokon és Nagyváradon Kun Béla, Nyíregyházán Szamuely Tibor, Pozsonyban László Jenő és Mészáros Gábor, Békéscsabán Somló Dezső, Debrecenben Vágó Béla stb. Petrovszki Pál visszaemlékezéseiben így ír erről: „Nagyon jelentős volt a Pestről érkezett Molnár Rálné: MUNKÁSMOZGALOM Békés megyében Megjelenik a Békés megyei Népszava 0 * «ésrÉswá»ffESYti sxocxmi ista «fcsnr hivatalo* KéxLüftvc Hékésmegye dolgozó népéhezi totiü kommunisták szerepe. Segítséget nyújtottak a legfontosabb politikai kérdések tisztázásában. Emlékezetes volt az az előadás, amelyen két előadó: Somló Dezső kommunista és Esztergályos János jobboldali szociáldemokrata szerepelt Mindenki helyeselte Somló elvtárs szavait, azonban nehéz volt elkerülni azt, hogy a hallgatóság meg ne verje Esztergályost, aki uszító hangú beszédet tartott. Ez az esemény is bizonyította a kommunisták népszerűségét, azt, hogy a programjukat a tömegek magukénak érezték”. A polgári demokratikus forradalom idején a KMP minden erőfeszítését a propagandamunkára, az agitációra, a politikai oktatásra irányította. „A kommunista párt egész programja... egy pontban foglalható össze: a proletariátus tudatossá tevése... — írta Rudas László.” A forradalom továbbfejlődése szempontjából rendkívül fontos volt, hogy a kommunista párt milyen politikát folytat a már meglevő proletárszervezetekkel és a tanácsokkal kapcsolatban. A novembertől márciusig eltelt négy hónap folyamán a kommunisták számos üzemben, több városban és faluban erélyesen harcoltak a tanácsokért. Nem kisebb jelentősége volt a munkásosztály többségének megnyeréséért folytatott harcban annak a politikának, amelyet a párt a magyar proletariátus legnagyobb tömegszervezeteivel, a sok ezer j munkást egyesítő szakszervezetekkel kapcsolatban dolgozott ki: az agitációnak. A szakszervezetek meghódítása lényegében a szervezett proletariátus meghódítását jelentette. Az agitációs munkának fontos szerepe volt megyénkben is. Békéscsabára, Orosházára, Szarvasra, Gyulára Budapestről érkeztek a KMP képviselői, valamint az SZDP baloldalának megbízottai, önálló előadásokat tartottak, illetve a helyi szak- szervezetek ülésein felszólaltak. A megye főispánja a belügyminiszterhez 19t9. február 12-én írt jelentése szerint: „a vármegye területén mind gyakoribbakká válnak azok a jelenségek, j amelyek arra engednek követ- j keztetni, hogy vidéken Budapestről irányított kommunista propagandát szítanak... Vármegyém területén Szarvas községben egy ilyen Budapestről lejött kommunista agitátornak lázítása folytán nagyobb arányú zavargás is tört ki, amely zavargást csak karhatalommal lehetett elfojtani, és annak 10 halottja és 30 sebesültje volt...” A Csabai Napló: A kommunisták fellázították a népet alcímmel szintén ismerteti a szarvasi eseményeket és a jobboldali lap az „agitátorok ártalmatlanná tételét” követeli. A főispán attól való félelmében, hogy hasonló eset más helységben is előfordulhat, kérdést intézett a belügyminiszterhez: mit tegyen az agitátorokkal, hogyan járjon el velük szemben? Békéscsaba munkáslakta peremkerületében, Erzsébethelyen (Jamina) Mihályfi elvtárs a földmunkások szervezetének helyiségében 12 előadást tartott: Az ellenforradalom és a szocializmus címen, 1919 januárjában. Erről és az ehhez hasonló eseményekről, az előadások kivonatait is tartalmazó tudósítások jelentek meg a Békés megyei Népszavában. (A lapot 1919. február 5-én vásárolta meg az SZDP, megváltoztatva az addig Békés megyei Függetlenség című lap nevét is.) A Békés megyei Népszava fő- szerkesztője Andrássy Gyula békési származású vasmunkás, a budapesti vas- és fémmunkások szakszervezetének tisztség- viselője, az SZDP baloldalának vezetője lett, akit 1918 végén a KMP Erdélybe küld a hazatérő katonák fogadására, és aki 1919 januárjától a Békés megyei munkásság egyik irányítója volt. (Folytatása következik) Alapító párttagokra emlékeztek Szeghalmon Szeghalmon a KMP megalakulásának 50. évfordulója alkalmából ismeretterjesztő előadást tartottak a faluból elszármazott egykori párttagokról, munkásmozgalmi nagyságokról. Itt hallottak róla sokan először, hogy ötven évvel ezelőtt Szeghalom lakói közül öten voltak a KMP alapítói között. Itt voltak a Sebes testvének és Simon Ferenc, akinek tevékenységéről szépkeveset tudtak falujában. Miklya Jenő, Szeghalom hűséges helytörténetkutatója sokat pótolt a mulasztásból: a jubileumi ünnep előtt sok értékes adatot gyűjtött össze Simon Ferenc életéről, munkásságáról. Kiderült többek között, hogy ő volt a bőripari szakszervezet titkára, s a legálisan működő szakszervezetet használta fel illegális tevékenységekre. Hét évet töltött Hor- thyék börtönében. Emlékét megőrzi Szeghalom lakossága. December l én nyílik a 10. Miskolci Országos Képzőművészen Kiállítás A Miskolci Galériában — a város felszabadulásának évfordulója alkalmából — december 1-én nyílik meg immár tizedik alkalommal a miskolci országos képzőművészeti kiállítás. Az ország minden részéből — Budapestről, a szentendrei, a szolnoki, a hódmezővásárhelyi és a „házigazda” miskolci művésztelepről, valamint más városokból — meghívott képzőművészek csaknem nyol'-száz olajfestményt, grafikai alkotást, valamint szobrot és érmét küldtek be a tárlatra. Ezekből a zsűri mintegy kétszáz olajfestményt és grafikát, s több mint ötven kisplasztikái alkotást választott ki a seregszemlére. A kiállításon szereplő legkiválóbb alkotást Miskolc megyei jogú város nagydíjával tüntetik lei. Díjat alapított ezenkívül az iparvidék számos nagyüzeme is. (MTI)
