Békés Megyei Népújság, 1968. november (23. évfolyam, 257-281. szám)
1968-11-24 / 276. szám
Küzdelmes és dicsőséges út írta: Vass Henrik, az HSZHP KB Párttörténeti Intézetének igazgatója Akik a történelme > A z ötven évvel ezelőtt meg" alakult Kommunisták Magyarországi Pártja új fejezetet nyitott a magyar munkásmozgalom és egész népünk történetében. A KMP létrejöttével lehetővé vált, hogy a magyar munkásosztály történelmi hivatásának magaslatára emelkedjék, a nemzet vezetésére képes osztály- íyá váljék, olyan vezető erővé, amely a nem proletár dolgozókkal baráti szövetségben meg tudja oldani a magyar nép, az ország problémáit. A Magyar Tanácsköztársaság győzelme a kommunista párt vezette magyar munkásosztály első nagyszerű forradalmi alkossa volt, amelyet az antant in- "rvenciója a belső ellenség köz- eműködésével vérbe fojtott. Utána népünk történetének leggyászosabb korszaka, a Horthy-fa- sizmus 25 esztendeje következett. A pártot illegalitásba szorították, legkiválóbb vezetőit kivégezték, börtönbe vetették vagy emigrációba kényszerítették. Pártunkat azonban nem lehetett kiirtani, mert nem lehetett megölni a magyar nép szabadság- szeretetét és a munkásosztály törekvését a felszabadulásra. Nem lehet elpusztítani az olyan pártot, amely az eszméért, a nép ügyéért mindenre kész hősöket nevel, amelyet ezer szál köt a munkás- osztályhoz és a dolgozó néphez. n ártunk nemcsak forradal” mi perspektívát adott a magyar népnek. Vezette a harcot a munkásság, a parasztság, a dolgozó értelmiség napi követeléseiért is, s bátran védelmezte érdekeit. Az illegalitás nehéz viszonyai között is sztrájkokat, gyűlése-j két, tüntetéseket szervezett, a feledhetetlen 1930. szeptember 1-i tüntetés, amikor csak Budapesten mintegy 150 000 dolgozó vonult az utcára, az építőmunkások 1933 és 1935-ös nagy sztrájkmozgalma, a pécsi bányászok 1937-es éhségsztrájka, az 1942. március 15-i tüntetés, mind egy- egy állomása annak a harcnak, amelyet a. föld alá szorított KMP szervezett a baloldali szociáldemokratákkal, szakszervezeti vezetőkkel a dolgozók jogaiért, a fasiszta és háborús politika ellen. A marxizmus—leninizmus magas rendű eszmeisége és erkölcsi- sége nagy számban vonzotta a párthoz a szellem embereit, az alkotó tudomány és művészet reprezentánsait is. Születése percétől fél évszázadon át küzdöttek és küzdenek soraiban vagy szimpatizánsként körülötte kiváló költők és írók, mint József Attila, képzőművészek, mint Derkovits és Dési-Huber, orvosok, mérnökök és jogászok, akik felismerve e társadalmi haladás korszerű igényeit, önként odaáll- tak a nagy ügy szolgálatába. A kommunista mozgalom kezdettől fogva harcra és áldozatra kész embereket toborzott lobogója alá. Kemény küzdelemre, sokszor súlyos megpróbáltatásokra hívta őket. Közülük senki sem tudhatta, hogy mikor jut a mártírok sorsára. T alán mindez azt jelenti, * hogy a kommunisták e nehéz harcok idején lemondtak az élet örömeiről, nem szerették az életet? Nem. A kommunisták azonban tudták és tudják, hogy a boldog életet csakis a szocialista társadalom képes megvalósítani, s a dolgozókénak, valamint az ő boldogságuknak más útja nincsen, csak a társadalmi haladás. Ezért vállalták mindenkor az önfeláldozó harcot a közösség ügyéért. Ezért és csakis ezért' tudtak annyit szenvedni a Horthy-fasizmus kfnzókamrái- ban, ezért tartottak ki végsőkig meggyőződésük és a párt ügye mellett: ezért mentek halált megvető bátorsággal még a bitófa alá is. Az élet mélységes szeretete, az emberiség jövőjében vetett hit adta Fürst Sándor ajkára a szót, amikor a bitóra alatt odakiáltotta hóhérjainak; „A proletariátus bosszút fog állni értünk”. Ezért tanította Rózsa Ferenc arra a kommunistákat, hogy: „Ha elfognak, inkább válaszd a halált, minthogy árulóvá légy. Ha gyötörnek, ha akármilyen kínzásokat alkalmaznak, arra gondolj, hogy a pártnak élnie kell”. Az élet mélységes szeretete, a kommunista eszmei meggyőződés vezette Schőnhercz Zoltán tollát, amikor életének utolsó óráiban ezeket a megrázó sorokat írta kisfiának és feleségének: „Kedves kisfiam, amikor e sorókat kézhez kapod, én már nem leszek. Épp azon a napon halok meg, amikor téged édesanyád kínban megszült. Születésnapodon halok meg. A természet, az élet örök törvénye ez. Minden, ami keletkezik, elmúlik. Én meghalok és benned új erő keletkezik, mely tovább viszi az életet”. | gy haltak meg idehaza a 1 Horthy-pribékek karmai közé került kommunisták közül sokan, így éltek s haltak meg azok a magyar forradalmárok, akik Spanyolországban harcoltak a magyar szabadságért, akiknek teste ott nyugszik a madridi romok alatt, az aragoniai olajligetekben, Esztremadura hegyeiben spanyolokkal és a többi nemzet fiaival együtt. A párt és a nép ügyéhez való hűség, az élet, a szabadság nagy szeretete adta a fegyvert azoknak a magyar partizánoknak a kezébe, akik a fasizmus ellen harcolva estek el a II. világháború partizánharcaiban, Franciaországban, Belgiumban, Csehszlovákiában és a Szovjetunióban. A magyar kommunistáknak jutott az a történelmi feladat, hogy népünket, hazánkat a népi demokrácia útján a szocializmushoz vezessék, valóra váltói legyenek mindannak a reménynek, amelyért a szocialista forradalmár elődök, Frankel Leó, Szabó Ervin és sokan mások any- nyit küzdöttek, amit Ady Endre és József Attila megénekelt. A szovjet hadsereg győzelme, felszabadító harca lehetővé tette, hogy a magyar nép saját kezébe vegye sorsának irányítását, hozzákezdjen a szocializmus felépítéséhez. A feladat nem volt könnyű. Meg kellett küzdeni nemcsak ellenségeinkkel, hanem saját gyengeségeinkkel, tapasztalatlanságunkkal és hibáinkkal is. A Magyar Kommunista Pártnak meg kellett tanulnia milliókban számolni, el kellett sajátítania a politika tudományát. „A szocializmus építését — figyelmeztetett bennünket Lenin — nem fantasztikus és nem speciálisan általunk teremtett emberanyagból lehet (és kell) megkezdeni, hanem abból az anyagból, amelyet a kapitalizmus hagyott ránk örökül.” Ez kétségkívül nehéz dolog. Pártunk — ha botladozások- kal, időközben elkövetett kisebb és egyidőben súlyos hibákkal is — megvalósította Lenin tanítását. A felszabadulás óta nagy segítséget jelentett számunkra, hogy harcunkban egy pillanatra sem voltunk egyedül, támaszkodhattunk — és támaszkodhatunk — a szocializmust építő népek nagy táborára, mindenekelőtt az első győztes szocialista forradalom országára, népünk nagy barátjára, a Szovjetunióra * A magyar kommunista mozgalom fél évszázados útja — népünk szebb jövőjéért vívott küzdelem hősi útja. Az MSZMP azt vallja, hogy a párt nem önmagáért van. A történelmi szükségszerűség szülte, létének értelme a nép szolgálata. A zászló, amelyet ötven évvel ezelőtt maroknyi forradalmár bontott ki, ma egy szabad, jövőjét formáló szocialista ország felett leng. A jubileumi ünnepségek, emlékezések, a forradalmi hagyományok mindannyiunk szívügyévé váltak. Egyelőre számát sem tudjuk annak a rengeteg korabeli dokumentumnak és emléknek, amely szép sorjában előkerül a feledés homályából. Az emlékek elevenen élnek az idősebbekben és kikívánkoznak belőlük. Megyénkben három elvtárs van, akik 1906-tól, illetve 1912-től a párt egyszerű harcosaiként élnek és rendezgetik mindazt, ami több, mint öt évtized alatt történt velük. * KOCZIHA MIHÁLY 21 éves korában — 1906-ban — mint kárpitossegéd lett tagja a szociáldemokrata pártnak Békéscsabán és egy életre eljegyezte magát a mozgalommal. Csendes, Degré utcai lakásában felesége, Tauszi Irén közvetítésével tudunk csak beszélgetni. Ugyanis néhány év óta egymás szavát csak Ök ketten értik meg. Kocziha elvtárs szellemileg friss, a szeme és az arca beszédes, csak'a nyelve nem engedelmeskedik... Betegsége ellenére ágyából felkel és minden igyekezetével magyarázott, mutogatta a régi becses emlékeket, képeket és a párttagsági könyveket. Békéscsabán Filipinyi Jánossal és másokkal együtt szervezték a munkásokat. Rövidesen feketelistára került és Budapesten próbált munkát vállalni, ami csak alkalomszerűen sikerült. Közben minden szabad Emlékeket idéző tekintet. idejét nyelvek tanulására fordította. sikerrel. A pesti elvtársak javaslatára 1908-ban útnak indult és bejárta többek között Ausztriát, Svájcot, Franciaországot és Németországot. Európai vándorútja során nemcsak a szakmában, hanem a pártmunkában is sokat tanult. A jó és hasznos tapasztalat mellett látta azt is, hogy a nyugati szociáldemokraták, főleg csak szóban védik a munkásérdekeket, a valóságban egymás ellen, a kommunista érzelműek ellen harcoltak. A tényleges helyzetet jól megtanulta és amikor hazatért, véleményét nem rejtette véka alá. Attól kezdve „balosnak” tartották. Az 1920-as években különböző neveken, az illegális párt utasítására segédkezett, hogy több elvtárs eljusson Franciaországba. Majd visszatért Békéscsabára. Ahogy emlékezett, ragyogó arccal és csillogó szemmel mondta, hogy sokat tanult a volt munkásotthonban, ahol Marosán György előadásait is rendszeresen hallgatta. A mozgalmi életben együttműködött Blahut, Filipinyi, Vizsnyiczai és még sok más elvtárssal. Erejéből, ami telt, mindig a párt, a munkásosztály érdekében cselekedett. Igyekezett hol legális, hol illegális körülmények, között is a tanultakat ás tapasztaltakat átadni elvbarátainak. s ' iWü» * * Imi - ti i Jytiiglieds buch Já ' ^ -5 8 f> >■■ ■> ^ X. *>< '/w>,V * U-■■ Őí * «. \ 5 ' > & > : í' •' / * : •• «...'x.f A svájci párttagsági könyv 1909-es keltezéssel. Most már, a szoba fogságában iratait, emlékeit rendezi és idézi a pártmunkában eltöltött hatvenkét év történelmét... * SZEMENYEI PÁL Orosházán a szociáldemokrata pártba és a cipészek szakszervezetébe 1912. április 12-én lépett be. A fel- szabadulásig nem alakult külön kommunista párt Orosházán, hanem az SZDP közismerten balos irányzata helyettesítette azt Ebben volt nagy szerepe Szemenyei elvtársnak. Sajnos személyesen nem tudtunk beszélgetni, mert a rengeteg izgalom a szívét megviselte és most szanatóriumban fekszik. Tevékenységét azonban hűen őrzik a régi iratok, a visszaemlékezések, a feleség és a barátok. Már az 1910-es években feltűnt egy fiatal cipész-segéd, aki nagy előszeretettel és sikerrel szavalta az orosházi Szabadság Egyletben Petőfi Sándor: Akasz. szátok fel a királyokat című versét A kivezényelt rendőr meg ;s jegyezte: — Ki fia, borja ez a gyerek? Majd hozzátette: Hallod-é, ne szavalj itt többet mert kicsavarjuk a nyakadat... Ez a kis epizód végigkísérte Szemenyei Pált a felszabadulásig. Sokat beszélt és cselekedett az emberek érdekében, az uralkodó osztály elnyomód pedig igyekeztek elhallgattatni, de sikertelenül. Orosházán rövid idő alatt forró lett a talaj a talpa alatt és Budapestre ment. Ott dolgozott 1913-tól. Szakmája mellett sok alkalmi munkát is vállalt, hogy megéljen és minél több emberrel ismerkedjen. Bokányi Dezső és társai világosították, pallérozták fogékony agyát olyannyira, hogy elvtársai á párt VII. kongresszusára küldöttnek választották. Ezen a tanácskozáson eszmélt rá: Ha nem csinálnak semmit, elveszítik a tömegeket... Pártmunkájában gyökeres változást eredményezett a Nagy Októberi Szocialista Forradalom. Már 1918-ban az orosházi Friss Újságon keresztül egybehívta a pár tagjait, akik vezetőjüknek választották, majd megalakították a Nemzeti TaSzemenyei Pál, a Tanács' köztársaság volt biztosa. nácsot. Az SZDP jobboldali elemeivel és a polgársággal hadakoztak, míg elérkezett 1919. március 21. Az új direktórium nem sokáig tudott működni. Menekülniük kellett a királyi román csapatok elől. Budapesten a Vörös őrségnek lett tagja, majd Esztergom vármegye kormányzótanácsának a biztosa. Minden igyekezet és hősi erőfeszítés ellenére az elbukást ő sem tudta elkerülni. A gyűjtő- fogházból a váci börtönbe került, ahol Héjjas Iván és bandája tett „látogatást”. Hosszas szenvedés után került újból szabadlábra. Orosházán a rendőri felügyelet alatt is tovább szervezte a pártot és bátorította nincstelen társait. Az 1930-as í| években kapcsolatba került a 1] falukutatókkal, körtük Veres I Péterrel. A német megszállás 1 után újra lakója lett a városi börtönnek, egészen a felszaba- J dulásig. i Azóta is korát meghazudtoló energiával tevékenykedik, segíti az új világ építését, amelyért oly sok áldozatot hozott. ♦ VALASTYAN PÁL alig múlt 15 éves, amikor 1912 májusában a famunkások szakszervezetének, majd a szociáldemokrata pártnak lett. a tagja Budapesten. Édesapja Nyisztor és Csizmadia elvtársak előadásait hallgatta és mint szervezett munkás, fiát is a mozgalom felé irányította. Már gyerekfejjel részt vett az 1906-os szarvasi tüntetésen és így nem volt „szokatlan” azt a fővárosban is folytatni. Az emlékezetes 1912-es Váci úti tüntetésen, mint ácsmunkás barikádokat emelt. Társaival követelték; az általános és titkos választójogot. Az elsők között volt, akit be- hivak katonának. Az orosz fronton 1917-ben orosz katonákkal ismerkedett, akikkel szlovákul megértették egymást. Itt döbbent rá, hogy az ellenség nem elöl, hanem hátul van... A frontbarátkozás miatt átirányították az olasz frontra, Piává mellé. Ott értesült — mint távírász — a felhívásról. „Magyar katonák, miért harcoltok idegen földön, idegen érdekekért?” Mindent megértett és hazaszökött. Szarvason a harmadik kerületi Sirató és Bezina részen a „kommunista fészekben” tevékenykedett. Majd társaival önként jelentkezett a Vörös Hadseregbe. Sokfelé harcoltak, de erőfeszítéseiket csak ideig-óráig kísérte siker. A túlerő és a belső ellenség erősebbnek bizonyult. Újból Szarvasra került és 1937-ben a nagy alföldi agrármegmozdulások idején a szegedi Csillag börtön lakója lett. A második világháború idején pedig a hajdúnánási büntetőszázadban Veres Péterrel és a többiekkel próbálták túlélni a rettenetes napokat. Sikerült. Már 1944 decemberében újból Szarvason van, ahol megalapították az első MKP alapszervezetet, a siratói részen. Üjgazda- ként az UFOSZ helyi titkára lett és 18 évvel ezelőtt családjával, földjével együtt belépett a szövetkezetbe. Mindig egyszerű emberként, a párt egyik hű tagjaként dolgozott és tevékenykedik ma :s, ahogy az egészsége megengedi. Idős feleségével ketten örménykút egyik tanyáján élnek, ahol a napi munka mellet a falra helyezett oklevelek, no meg a régi elvtársak látogatásai emlékeztetik a több mint 50 év viharos történetére... * Mind a hárman büszkén viselik az egyik legrangosabb kitüntetést, a Szocialista Hazáért Érdemrendet, melyet több mint fél évszázados pártmunkájukért kaptak. Csendes magányukat mostanában a fiatalság hangos vidámsága, érdeklődése többször megzavarja, amit azonban jó szívvel, örömmel vesznek. Fáradhatatlanul mesélnek arról a forradalmi időszakról, amelynek ők is részesei voltak és amelyre velünk együtt büszkén emlékeznek, Pankotai István
