Békés Megyei Népújság, 1968. november (23. évfolyam, 257-281. szám)

1968-11-23 / 275. szám

1968, november 23. 5 Szombat „Kukoricatörési vásár" Dombegyházán Eredményesen zárult a „kuko­ricatörési vásár” a Dombegyházi Fmsz kijelölt kiskereskedelmi szakboltjaiban, melyet október 15- től november 15-ig tartottak. A ruházati, a vas-műszaki és a két tagszövetkezet vegyesboltja ez idő alatt egymillió forintos forgalmat bonyolított le. Az említett boltok az 500 forinton felüli értéket vá­sárló lakosoknak 375 tombolaje­gyet adtak ki, melynek sorsolásá­ra november 17-én került sor a kisvendéglő éttermében. A mint­egy 200 dombegyházi lakos előtt | ' Agócs István, a kiskereskedelmi üzemág vezetője ismertette a fo­gyasztási és értékesítő szövetkezet idei három negyedévének eredmé­nyeit. Majd arról szólt, hogy az fmsz valamennyi kereskedelmi és vendéglátóipari egysége felkészült az ünnepi forgalomra, illetve a téli hónapokra. Ezt követően került sor a tom­bolajegyek sorsolására, melynek következtében egy férfikerékpár, egy teatűzhely, egy rádió, egy le­mezjátszó és három vásárlási utal­vány talált gazdára. A 601 913 számú tankönyv becsülete Bensőséges nyugdíjastalálkozó a Békéscsabai Kötöttárugyárban (Tudósítónktól) A Kommunisták Magyarországi Pártja megalakulásának jubiláris ünnepségsorozata keretében a vállalati szakszervezeti tanács rendezésében bensőséges hangu­latú nyugdíjastalálkozó zajlott le a Békéscsabai Kötöttárugyárban. A szívélyes invitálásra, mintegy hatvan nyugdíjas jelent meg a vállalati kultúrteremben. Szabó Ferencné VSZT-titkár meleg hangú üdvözlése után Ko­vács Ferenc kultúrbizottsági el­nök vezetésével a gyár irodalmi színpadának tagjai Radnóti, Ady, József Attila és Váci Mihály köl­teményeivel emlékeztek meg a nagy évfordulóról, majd a tánc­csoport fiataljai szórakoztató Minivizor~68. Huszonöt fordulós karácsonyi pályázat 6. rejtvényünk A KÖVET FEJE A király egysaer Kinizsi Pált a torok szultánhoz olyan veszedelmes követ­ségbe akarta küldeni, amelyben in­kább halált, mint sikert remélhetett. Azzal biztatta Kinizsit, hogyha a török esetleg leütteti fejét, tüstént rájuk esik, s meg sem áll addig, míg az ő feje helyett harmincezer török kopo­nyáját Le nem szabdalja. — ügy ám — mondta Kinizsi —, csakhogy ama harmincezer fej közül egy sem Illik úgy Palkónak a nyakára, mint ez a mostani fejem. Kérdésünk: Ki volt a király'? Vízszintes: 2. Országos Rendező iro­da. 5. Boltív. 7. Házi szárnyas, első koc­ka kettős betű. 8. Bogas ikerszava. 10. Babbal, füstölt hússal készített étel. Függőleges: 1. Akirői az anekdota szől, harmadik kocka kettős betű. 2. Móddal ikerszava. 3. Hely határozó. 4. Ilyen járás is van. 6. Csavart al akt rész. 9. Ellentétes kötőszó. Beküldendő a függőleges 1. Karácsonyi rejtvényszelvény 6. 1968. november 23. ! műsorral kedveskedtek a vete­ránoknak. A nyolc fiatal lány erőtől duz­zadó tánca és éneke nem ma­radt meghatottság nélkül, néhol még a könnyeket is kicsalta az öregek szeméből. A mellettem ülő Valyuch Andrásnéból fel is szakadt a régmúlt visszaemléke­zés sóhaja: de szépek is ezek a fiatalok. A mi időnkben bizony ilyesmi nem volt... A műsort családi hangulatú, meghitt tere-fere követte, mi­közben a fiatalok tejeskávéval, | Italáccsal és krémcsokoládéval kedveskedtek a nyugdíjasoknak. Kovalcsik Pali bácsi, aki annak idején a kazánházban dolgozott, az uzsonna végeztével elégedet­ten, hamisítás mosollyal sommá­zott: bizony finomabb ez, mint napi hatvan mázsa szénnel meg­pakolni a futómacskát... Kedves színfoltja volt a talál­kozónak, mikor a VSZT-titkár vi- [ rággal köszöntötte a 68 éves Je- j szenszki Juditot, aki éppen 50 ! éve vesz részt a munkásmozga­lomban. Az ősz hajú, szemüveges, csupa tűz és temperamentum Jeszenszki Juditon a fáradtságnak halvány nyoma sincs. Örökké mosolyog, a fiatalokat meghazudtoló fürge­séggel mozog, mindenkihez van egy-két kedves szava. Ha az ok­mányok nem bizonyítanák, talán el sem hinném, hogy nyugdíjas. Pedig ugyancsak mozgalmas múltat mondhat magáénak. Ko­ra fiatalságától, 18 éves korától felismerte a munkásmozgalom je­lentőségét s nemcsak, hogy felis­merte, hanem nagyon sokat har­colt is érte. Bizony nem volt könnyű dolog annak idején há­rom textilgyár hét igazgatójával, no meg a rendőrséggel hadakoz­ni. kivívni a nyolcórás munka­időt, harcolni a gyülekezési és emberi jogokért. Mindez akkor a letartóztatás, internálás veszélyé­vel járt. De vállalta, mert tuda­tában. szive mélyén tántoríthatat- lanul élt a vágy és remény, hogy lesz idő, amikor a munkások örökre magukhoz ragadják a ha­talmat. Ebben egyik legjobb se­gítőtársa, Bielik Judit is egyet­értett vele. Jeszenszki Judit 1922-ben a me­gye textilmunkásai szakszerveze­tének elnöke lett, mozgalmuk ak­kor már országos hírnévre, elis­merésre tett szert. Jutka néni, mint nyugdíjas is fáradhatatlan. A békéscsabai I. kerületi párt- szervezet, nőtanács és Hazafias Népfront állandó aktivistája, aki­re mindig lehet számítani. Kis piros selyemkendőből elő­kerül az 1918 óta féltve őrzött, szeretett jelvény: a kalapácsos ember. De előkerül a 601 913 szá­mú párttagsági könyv is. Megille- tődötten nézem a bejegyzést: „A munkásmozgalomban részt vesz 1918 óta.” Ennek a kis könyvecskének nagy-nagy becsülete van ... — kazár — Molnár Rálné: MIHKHSM0ZGAL6M Békés megyében A IÍMP megalakulása, célkitűzései Q Magyarország népe előtt 1918 novemberének második felében két lehetőség állott: vagy előre lép a forradalom magasabb sza­kasza felé, vagy az erősödő el­lenforradalmi erőknek sikerül lefékezniük a fejlődést, megsem­misítve a kiharcolt eredménye­ket. A forradalom továbbfej­lődése attól függött, hogy létre­jön-e forradalmi élcsapat, mar­xista—leninista párt, és milyen lesz annak politikája. Míg az oroszországi munkás­mozgalom pártja, mint a forra­dalmi mozgalom tudatos és szervezett vezetője, már jóval az első világháború előtt, létre­jött, s így feladatainak megoldó, sára időben felkészülhetett, ad­dig a magyar kommunista párt a forradalom szülötte volt. Ezt az ellenforradalom képviselői, a polgári történetírók megpróbál­ták úgy feltüntetni, mintha a párt minden előzmény nélkül jött volna létre. A magyar mun­kásmozgalom egész addigi tör­ténete és a párt befolyásának gyors növekedése azonban azt bizonyította, hogy célkitűzései megfeleltek a magyar nép és a forradalom "szükségleteinek, s megvoltak történelmi gyökerei is. Azt a megállapítást, liogy a kommunista párt nem egyik napról a másikra, minden törté­nelmi előzmény nélkül alakult meg, alátámasztja Békés megye munkásmozgalmi múltja is, amelynek erre az időre már harcos hagyományai voltak (vi­harsarki agrárszocialista moz­galmak). A magyar munkásosztály új, forradalmi pártja — a Kom­munisták Magyarországi Pártja kitűzései futótűzként terjedtek el az országban, azokat magáé­nak érezte Békés megye hala­dó érzelmű lakossága is, elsősor­ban a földmunkások (agrárszo­cialisták), a — megye fejlődés­nek induló iparát képező — gyárak, üzemek munkásai, a sa­ját munkájukból élő, szegény kisiparosok, kiskereskedők és az értelmiség baloldala. A kezdeti sikerek ellenére a párt erőteljesebb szervezeti erő­hoz való viszonya, a pártszer­vezetek alá- és fölérendeltségi rendszere még kidolgozatlan maradt. Akadályozta a párt szervezeti megerősödését az is, hogy az SZDP és a szakszervezet összefonódása következtében so­kan attól féltek, hogy az SZDP- ből való kilépés egyet jelent a szakszervezetből való kilépés­sel, s így a kilépő esetleg a ke­nyerét is elveszti — ugyanis az üzemek többségében csak szer­vezett munkás dolgozhatott. Másrészt nem látszott világosan a tömegek előtt, hogy mennyire alapvető, éles különbség van a szociáldemokrata és a kommu­nista álláspont között. Ezért a kommunistákhoz mindjobban közeledő munkások nagy része megmaradt az SZDP szervezete­iben. A KMP eszmeileg, politi­kailag mindjobban befolyása alá vonta a munkásosztályt, szerve, zetileg azonban nem tudta át­fogni azt. Ez utóbbi jellemző megyénk­re is. ahol az elmondottak és természetesen az idő rövidsége miatt nem alakultak meg a KMP megyei, járási szerveze­Ebben a házban jöttek össze azok az elvtársak, akik megalakí­tották a Kommunisták Magyarországi Pártját. A Városmajor utca 42. szám alatti ház falán emléktábla hirdeti a nagy tör­ténelmi dátumot. — 1918 november végén szüle­tett meg Kun Béla vezetésével, a szociáldemokrata baloldal, a forradalmi szocialisták és az orosz hadifogoly-mozgalomban 1918 tavaszán létrejött kommu­nista csoport tagjaiból. A pártnak megalakulásakor nem volt részletesen kidolgo­zott programja, fontosabb cél­kitűzéseit az 1918. december 7- én először megjelenő Vörös Új­ság ismertette. A KMP megalakulása után rendkívül gyorsan elnyerte a tö­megek bizalmát és felsorakoz­tak mögé a munkásosztály leg­jobbjai, a szegényparasztok s a katonaság jelentős része. A párt célkitűzései a legége­tőbb kérdésekre adtak választ, ezért népszerűségüket a kom­munisták egyrészt ennek kö­szönhették: — Fegyverezzük le a burzsoá­ziát, fegyverezzük fel a proleta­riátust! — Kössünk szövetséget Szov- jet-Oroszországgal! — El kell venni az uraktól a gyárat, a földet és a nép tulaj­donába kell adni! — Minden hatalmat a dolgozó népnek, a nép élén álló mun­kásosztálynak kell átvenni: ala­kítsunk tanácsokat, kiáltsuk ki a Tanácsköztársaságot! — Biztosítsuk az ország ma­gyar és nem magyar lakosságá­nak a teljes egyenjogúságot! A párt létrejötte szerves foly­tatása volt népünk eddigi sza­badságküzdelmeinek, biztosíté­ka jövő sikereinknek. A párt cél­södését, a pártszervezetek szé­les körű kiépítését több tényező akadályozta. A szervezeti sza­bályzat igyekezett á demokrati­kus centralizmus elvét alkal­mazni, de az nem érvényesülhe­tett maradéktalanul, mert a párt különböző szerveinek egymás­tei, mégis központi segítséggel vagy anélkül, a helyi szocialista mozgalmak vezetői és a párt központi küldöttei vezetésével létrejöttek a KMP szervezetei Szarvason. Endrődön, Dobozon. Békéscsabán. (Folytatjuk) Az lskolq-tv jövő heti műsora Kedd: 3.05—8.30 Orosz nyelv (ált. isk. 6. oszt.) A levél. 9.00—9.25 Környezetismeret (ált. isk. 3. oszt.) Az iskolapad. 9.55—10.25 Történelem (ált. is. 5. oszt.) Az ókori Görögország. 11.05—11.30 Kémia (ált. isk. 7 oszt.) A hidro­gén. A redukció. 11.55—12.25 Filmesztétika (középisk. I. oszt.) 12.45—13.10 Osztályfőnöki óra. (középisk. 4. oszt.) Államunk I védelmében. 13.10—13.35 Orosz nyelv (ismétlés). 14.00—14.25 Kör­nyezetismeret (ismétlés). 14.55— 15.25 Történelem (Ismétlés). 15.50 —16.10 Kémia (ismétlés). Csü­törtök: 8.10—8.45 Magyar iroda­lom (ált, isk. 6. oszt.) Arany Já­nos. 9.00—9.25 Olvasás (ált. isk. 4. oszt.) Szép versmondás. 11.05— 11.25 Magyar nyelvtan (ált. isk. 6. oszt.) Milyen az a pénztárca? (A melléknév.) 13.10—13.45 Ma­gyar irodalom (ismétlés). 14.00— 14.25 Olvasás (ismétlés). 15.50— 16.10 Magyar nyelvtan (ismétlés). Péntek: 8.05—8.25 Élővilág (ált. isk. 5. oszt.) Madárvédelem. 8.25—8.45 Orosz nyelv (középisk. 3—4. oszt.) Grisa, Andrej, Mása és a kereskedelem. 9.05—9.30 Földrajz (ált. isk. 6. oszt.) A sok arcú Franciaország. 11.55—12.20 Francia nyelv (középisk. 3—4. oszt.) „Remek kis vendéglők, cukrászdák Párizsban”. 13.10— 13.30 Élővilág (ismétlés). 14.05— 14.30 Földrajz (ismétlés). Vasár­nap: 7.45—8.30 Felsőfokú mate­matika. A derivált és a differen­ciál. 8.30—8.45 Angol nyelvtanfo­lyam haladóknak, Az eltűnt cso­mag (Walter és Connie sorozat). Eredményes rágcsáló- és revarirlást gyakorlott szakemberekkel, import vegyszerekkel és gázokkal, árengedménnyel és jótállással végzünk. VÁROSFÖLDI PETŐFI TSZ KARTEVÖIRTÓ SZOLGÁLATA, KECSKEMÉT, Széchenyi krt 32. Telefon: 12—25.

Next

/
Oldalképek
Tartalom