Békés Megyei Népújság, 1968. november (23. évfolyam, 257-281. szám)

1968-11-21 / 273. szám

Havazás Várható idő­járás ma estig: Időnként fel­szakadozó fel­hőzet, már ke­vesebb helyen esővel, hava­zással. Élénk, főként a Dunán­túlon időnként erős északnyu­gati szél. A hőmérséklet elsősor­ban keleten csökken. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmér­séklet nyugaton 0, máshol 5 fok körül. Legmagasabb nappali hő­mérséklet 3—8 fok között. — FOGÁSZATI ELLÁTÁS. Kö- rösladányban ez év augusztusá­tól kiterjesztették a fogászati szakrendelést az általános isko­lák részére. Tervezik, hogy a jö­vőben az óvodai korosztályra is kiterjesztik az ellátást. — KÉPZŐMŰVÉSZETI ELŐ­ADÁS. A pedagógusok meghívá­sára ma este a lökösházi általá­nos iskolában Koszta Rozália festőművész tart előadást a XX. század festőművészetéről és a megyében élő képzőművészek al­kotásairól. Zsákmány A MEGYEl PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Író—olvasó-találkozó Gyulaváriban Endrődön Évforduló Huszonöt éve, 1943. november 21-én a hírhedt szamosfalvi kín­zótelepen, a csendőrnyomozók vallatás közben holtra verték az erdélyi kommunisták egyik nagy­szerű magyar vezetőjét: Józsa Bélát. Még nem volt 18 éves, mikor katonának sorozták 1918- ban, de rövidesen már mint vö­röskatona harcolt a Tiszánál. Az ellenforradalom elől Romániába menekült. Kolozsvárott ő hívta életre a Munkás Segély elnevezé­sű legális osztályharcos szerve­zetet, majd a Vörös Segélyt is. A hatóságok üldözték, többször letartóztatták. Nagy műveltségét a mozgalom szolgálatába állítot­ta. Kiemelkedett mint költő, ma­gyar nyelvű munkáslapot szer­kesztett, leleplező erejű kiállítást hozott létre, részt vett sztrájkok, s más megmozdulások szervezé­sében. A horthysta csapatok be­vonulása után szervezte a fasisz­ta háború elleni küzdelmet, amíg árulás csendőrkézre juttatta. es A Hazafias Népfront Megyei Bizottsága kezdeményezésére a Megyei Könyvbarátok Köre író—olvasó-találkozóra hívta meg megyénkbe Takács Imre költőt November 22-én, pénteken 18.30 órakor Gyulavári—Dénes- majorban, majd másnap este 6 órakor Endrőd—Öregszőlősön rendeznek író—olvasó-találkozót. — JANCSÓ ADRIENNE előadó­művésznő ma a békéscsabai nyugdíjasok klubjában, a kötött­árugyárban, a megyei tanácsnál és a Szarvasi Állami Gazdaság kultúrtermében mutatja be szá­zadunk román és a romániai ma­gyar irodalom lírájából összeál­lított műsorát. — AZ ÉVFORDULÖ JEGYÉ­BEN. A KMP megalakulása és a munkásmozgalom megyénk­ben a Két forradalom címmel ma este 18 órától Szeghalmon Molnár Pálné, a TIT Történel­mi Szakosztályának vezetőségi tagja tart előadást. Több milliós bolthálózat- fejlesztés Gyomán Az idén mintegy három és fél millió forintot fordított a gyomai fmsz igazgatósága a boltok kor­szerűsítésére, bővítésére. E nagy­mérvű hálózatfejlesztés következ­tében alakították ki a Kossuth utcai üzletházat s a kultúrcikk- boltot. Korszerűsítették továbbá a Katona és a Vörös Hadsereg utcai üzleteket és vendéglátóipari egy­ségeket. Jelentős összeget költöt­tek a könyvesbolt, a 7. sz. bolt felújítására, valamint a gázcsere­telep építésére is. A közelmúlt­ban nyitották meg az új, stílu­sos Vadászbisztrót, amely ötle­tes berendezésével és a község sajátosságát találóan kifejező be- ső elrendezésével rövid néhány hét alatt megyeszerte elismerést aratott, s ahová az átutazók is szívesen térnek be. Hamarosan megnyitják a volt járási tanács épületéből kialakított tágas lak- berendezési áruházat is. B. I. (A Stern karikatúrája) Átvesszük a lángot A nagy ünnep, a KMP meg­alakulásának 50. évfordulójára, mint mindenütt a megyében, Lö- kösházán is készültek az úttö­rők. A pajtások már hetek óta gyűj­tik a régi újságokat, emléke­ket, elbeszélgetnek veterán har­cosokkal, igyekeznek megismer­ni elődeik küzdelmeit. Szomba­ton pedig ünnepélyes csapatgyű­lést tartanak pártunk 50. szüle­tésnapja alkalmából. A község kultúrházában már minden ké­szen áll az ünnepségre. A mű­sort adó pajtások — Kovács Gé­za úttörővezető tanár irányítá­sával — az utolsó próbákat tart­ják. A gyerekek izgalommal vár­ják a forradalmi harcokat jel­képező lángot, amelyet Moszkvá­ból és Budapestről, a munkás- mozgalom mártírjainak panteon­jában égő öröktűztől staféta visz a csapathoz. Ünnepélyes pilla­nat lesz, amikor megérkezik majd a fáklya és felcsendül a kórus hangja: „Átvesszük ezt a lángot egy nemzedék nevében...” — JUTALOMMÜSOR. Novem­ber 24-én, vasárnap délelőtt Bé­késcsabán, a Kállai Éva Úttörő- házban rendezik meg a kisdobo­sok jutalomműsorát. Közremű­ködik a Napsugár Bábegyüttes. — KLUBMÜSOR. November 21- én, ma este hét órakor Békés­csabán, a Fegyveres Erők Ifjú­sági Klubja rendezésében „A ba­rokk, a rokokó és a klassziciz­mus kora” címmel tartanak elő­adást. Egy pillanatra Hírül adott helyi lapunk egy rendőrségi felhívást: arasznyi kést, jó hegyeset köröz a főkapitányság. A kést nem tudom előadni. De Rejtő Jepő megírta: — Hol a késem, nem láttátok? — A hátamban van. Beszúrva!! <b) — MEGJELENT Sőtér Istváh: Vacsora Carielben. Száznapos amerikai utazás gazdag élmény­világa elevenedik meg ebben a kötetben. Az író számot ad az amerikai emberek baráti figyel­mességéről. jóindulatáról, de az amerikai életforma számos ri­asztó ellentmondásáról, veszé­lyek buktatóiról is. — MEGYEI TANÁCSKOZÁS. November 23-án délelőtt 10 óra­kor a TIT klubjában tartják a filatéljsták felnőtt körei vezetői­nek megyei tanácskozását. Mai esef Egy idősödő parasztember latin szótárt forgat az orvosi rendelő várójában. A mellette levő azt kérdezi tőle: ■h Ilyen korban latint tanul? «—» Hát persze, hogy tanulok, könnyebbség ez a doktor úr­nak. ■— Hogyhogy a doktor úrnak? •h így a másik. Hát éppen azért, mert ha megtanulok latinul, azután nemcsak kérem az orvosságot, de magam írom a receptet is~. — HÁROMSZÁZNEGYVEN TERMELŐ TAG. A Tótkomlósi Vegyesipari Ktsz-nek a múlt év végén 340 volt a termelő tagja. Ebből nyoicvanan a ci­pész, száztízen a ruházati, het­venkilencen a vegyesipari, tizen­heten a szolgáltató részlegben dolgoztak. Ezenkívül még együt­tesen negyvenöt ipari tanuló te­vékenykedett a ktsz-ben. — FIZET AZ ÁLLAMI BIZTO­SÍTÓ. Októberben a békési já­rásban különböző kártérítések címén 649 ezer forintot fizetett ki az Állami Biztosító. L Ma, csütörtökön mutatja be Békéscsabán a Szabadság film­színház a „Kortársaink” című új szovjet filmet. A film főhő­sének, Gubanov mérnöknek sú­lyos csatát kell vívnia, bár ez a csata látszatra békés körülmé­nyek között zajlik. Hatalmas a tét, felépüljön-e egy új vegyi­gyár, melyet Gubanov tervezett, de most már felépítését nem tart­ja helyesnek. Miért? Erre vála­szol a film, melyből kiemelkedik Jurij Rajzman megkapóan em­beri alakítása. Indul a borítékos sorsjegy akció! — A TV A KÉMIAÓRÁN. A közelmúltban az endrődi 1-es számú általános iskolában ven­dégeskedtek a televízió munka­társai, amikor is filmszalagra rögzítették a Wagner József ál­tal tartott kísérletes kémiai órát. — LEGALÁBB 50 ÉVIG. Az ez év februárjában átadott impo­záns sarkadi postahivatal — a hivatalos jelentés szerint — 5 százalékos forgalomnövekedést figyelembe véve, még legalább ötven évig felel meg a követel­ményeknek. Ezzel úgy látszik, a sarkadiak hosszú időre megol­dották a hosszú évek óta vajúdó problémát. A Magyar Testnevelési és Sportbizottság — ez évben má­sodízben — a magyar sport fej­lesztésére, illetve a megvalósítás előtt álló sportcélok társadalmi úton történő támogatása céljából „Sport” borítékos sorsjegyet bo­csátott ki. A 10 millió sorsjegyet milli­ónként 16—25-ig terjedő sorozat számjelzéssel látták el. A nyere­mények sorozatonként a követ­kezők: 50 000, 20 000, 10 000, 5000, 1000, 500, 200, 100, 50, 20, 10 és 8 forint. A legkisebb nyeremény 4 forintnak felel meg, s arra ad lehetőséget, hogy a játékos a sorsjegyekből újra húzzon. A sorsjegy ára: 4,— forint. Az áru­sítás a mai napon kezdődik meg. A sor jegyek kaphatók az OTP totó-lottó kirendeltségeiben, szel­vényt árusító bizományosai­nál, takarékszövetkezeteknél, fmsz-boltokban és más megbí­zott bizományosoknál. A bizo­mányosok a nyereményeket 500 — TANFOLYAM. A nőtanácsok vezetői és a tsz-nőbizottságok tagjai részére tanfolyamot tart december 9-től 15-ig a szarvasi járásban a nőtanács. forintig a helyszínen azonnal ki­fizetik. Az 1000 forintot vagy az azt meghaladó összegű nyere­ményeket az OTP fiókjai és a totó-lottó kirendeltségei fizetik ki. Mint érdekességet említjük meg, hogy a júniusi akció során a megyénkbeliek — a sok-sok kisebb nyereményen túlmenően — néhány „nagy halat” is ki­halásztak: Gyulán 20 000 forin­tos, Békéscsabán, Békésen és Szeghalmon 10—10 000 forintos nyeremények voltak. smjmms Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Cserei Pál. Szerkesztőség; Békéscsaba, Szabad­ság tér 17, III. em. Telefon: 12—196, 12—296. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba, II., Tanács- köztársaság útja 5. Telefon: 11—021, 11—051. Felelős kiadó: Lehóczky Mihály. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 17,— Ft. Békés megyei Nyomdaipari Vállalat, Békéscsaba. Index: 25 051 Vállalatok, ktsz-ek, tsz-ek, állami gazdaságok figyelmébe! Kéziszerszámok, forgácsolószerszámo k, szerszámgépek, épület- és bútorvasalások, műszaki gumiáruk, különböző műszerek, szivattyúk, villanymotorok és még egyéb vasáruk, minden igényt kielégítő választékban beszerezhetők a közületi vasboltjában Békéscsaba, Berényi út 2 szám Telefon: 11—671 Nagyobb vásárlás esetén engedményt adunk!

Next

/
Oldalképek
Tartalom