Békés Megyei Népújság, 1968. október (23. évfolyam, 230-256. szám)

1968-10-31 / 256. szám

1968. október 31. 5 Csütörtök II VEMNEK HAZUDTALAK Bérhazhomlokzat, madártávlatból. Fotó: Demény Fogorvosok, fogak, botegek Száz ember közül kilenc­venkilencnek nem ép a foga. Vagy lyukas, vagy hiányos, vagy pedig mű. A fog- probléma a legáltalánosabb „betegség”. Nem új felfedezés ez, de ismételten szót kell ejte­ni róla, hiszen a hazai és a kül­földi szaklapok, statisztikák sze­rint az emberiség foga romlik, a tökéletesedő ápolószerek és a rendszeressé váló vizsgálatok ellenére is. Mint ahogy nincs két egyfor­ma ujjlenyomat, úgy nincs két egyforma fogsor sem. A pácien­sek is különbözőek. Csak egy dologban egyeznek meg: kevés kivételtől eltekintve kicsit min­denki mumusnak tartja a fog­orvost és a fájdalomtól való természetes félelem egyesekben valóságos szorongáskomplexum­má erősödik, amikor átlépi a váróterem küszöbét. * Váróterem. A váróterem­nek sajátos légköre van, első­sorban a jellegzetes gyógyszer­szag miatt. A betegek többsége hallgatag. csak félszavakkal szólnak. De a szemek beszéde­sek. Félelem, szorongás, fájda­lom. türelmetlenség tükröződik bennük. Csak az injekciósok ta­pogatják elégedetten az arcu­kat, titkon meg is csipkedik, eléggé érzéketlen-e? Ök már túl vannak a nehezén, a húzás gye­rekjáték lesz. Ha nyílik az ajtó, minden te­kintet fölemelkedik. Az érke­zők és a távozók viselkedése, mozdulata szinte meghatározó a pillanatnyi kedélyállapot alaku­lásában, A feltáruló ajtó rövid időre látni engedi a rendelő kékre festett falát, a fehér szek­rénykéket, a hidegen csillogó műszereket és persze a trónt* a lidérces álmok jelképét: a fog­orvosi széket. • Az SZTK békéscsabai fog­orvosi rendelőjének vezető fő­orvosa, dr. Molnár János szá­mokat, adatokat sorolva készsé­gesen kalauzol körbe „birodal­mában”. A rendelő összesen négy szobájában egy esztendő alatt mintegy félszézezer embert kezelnek, így a tágasnak egy­általán nem mondható, egyet­len várószobában egy év fo­lyamán elvileg az egész Békés­csaba lakossága megfordul. A réhdelőben délelőtt és délután váltva egymást nyolc orvos dol­gozik forgószínpadszerűen. Az egymást követő napokon tehát az orvosok mindegyike húz, töm, pótol vagy rendel az is- kolafoeászaton. fgy a munka sem válik egyhangúvá és a pá­ciensek is kedvenc orvosukkal végeztethetik el a fogsorukkal kapcsolatos minden teendőt. Az egyes munkák időigénye nem egyforma. Normális álla­potot feltételezve a pótlás 30— 40 perc, a tömés tíz-húsz perc, a húzás komplikáció nélkül egy­két perc. Egy orvos a hatórás munkanap alatt 50—60 fogat húz ki vagy pedig 30—40-et töm be. A csúcsidő a kora dél­előttre és délután 5—6 óra közé esik. Ilyenkor zsúfolt a váró­terem, sokan ülőhely ftélkül maradnak. Más időpontokban normális a forgalom és a be­tegeket egyenkénti hívással szólítják be. Érdekes az, hogy kettős ünnepek után ugrássze­rűen megnövekszik a betegek száma. Ez könnyen magyaráz­ható az átlagosnál nagyobb mennyiségű sütemények, édes­ségek fogyasztásával a kritikus napokon. * Békéscsabán, a mav­rendelöt és a kevés számú ma­gánrendelőt leszámítva a Mun­kácsy utcai SZTK fogadja a fogukkal bajlódó csabai betege­ket. Ha a rendelőben ülő páci­ens órákat vár, akkor bosszú­sága teljesen jogos, de csak részben indokolt. Kevés a hely. A helyzet már rég megérett ar­ra, hogy végre az Erzsébethe- lyiek is kapjanak rendelőt, hogy ezzel tehermentesítsék a Mun­kácsy utcait. Ideiglenes megol­dásnak kínálkozik, hogy a nagy forgalmat lebonyolító iskola­fogászat máshol nyerjen elhe­lyezést, és a felszabaduló szobák is a felnőtt betegeket fogadják. Annál is inkább kívánatosnak látszik a bővítés, mivel a csúcs­időben a beteg és az orvos sze­mélyes kapcsolata pusztán a kezelés mechanizmusára korlá­tozódik, s idő hiányában gyak­ran elmarad a hiányolt szemé­lyes érintkezés, a kezelés embe­ri oldala. Mert a beteg igenis igényli azt, hogy foglalkozzanak, beszélgessenek vele, s azt minden orvos tudja, hogy az eredményes és gyom gyógyulás nemcsak az orvosságokon, műszereken, pre­cíz kezelésen múlik, hanem azon a bizalmon is, amelyet a beteg­nek kell érezni orvosa iránt. Az sem titok, hogy az SZTK várótermeinek látogatói közül — már ami a foghúzást illeti — sokan idegenkednek a dok­tornőktől.’ Pótlásnál, tömésnél, egyenragúaknak tartják őket férfikollégáikkal, de a húzásnál úgy vélik, a hölgyek nem elég erősek, s csak a férfi tud meg­birkózni a rossz fog kivételé­vel. Ez a főként pszichikai fé­lelem alaptalan, hiszen a fog­húzás nefn elsősorban erő, ha­nem ügyesség kérdése, * Egy kis túlzással azt mond­hatnánk, a fogorvos a jelenben azért dolgozik, hogy a jövőben kevesebb munkája legyen. Akárhogy is van, pillanatnyilag mégis az a helyzet, (ékesen bi­zonyítják ezt a .statisztikák), hogy napról napra több ember keresi fel a rendelőt. Bár erre nem készült hivatalos felmérés, de nyugodtan állíthatjuk, hogy a mezőgazdasági dolgozók, s kü­lönösen az idősebbek a leggya­koribb vendégek a fogpótlásnál. — Miért Is ne legyenek új fo­gaim — mondotta egy őszhajú idős bácsi —, amikor szinte in­gyen van. Ez igaz, de a fogorvosok fel­adata mintegy megelőzni a tel­jes fogcserét, hiszen bármennyi, re is szép és praktikus a mű­fog, az eredetit csak részben he­lyettesíti. Örvendetes viszont, hogy egyre nagyobb számban jelentkeznek panasz vagy fáj­dalom nélkül is a páciensek, pusztán csak felülvizsgálatra, hogy időnként avatott szem el­lenőrizze, nem keletkezett-e ap­ró repedés, lyuk a fogzománcon. A fiataloknál ez a preventív mód­szer szervezett formában jelent­kezik. Az isiről afogászaton a vá­ros tanulói egy évben egyszer legalább megfordulnak, de ez még önmagában kevés. Azt ke­vesen tudják, hogy reggel 7-től 9-ig a nem szervezett csoportok részére tartanak rendelést, te­hát a szülők nyugodtan elküld­hetik kezelésre fogfájással baj­lódó csemetéjüket. Ez az Írás azzal kezdő­dik, hogy száz ember közül ki­lencvenkilencnek nem ép a foga. Ez az állítás valószínű. De az már biztos, hogy szívesen senki sem megy a fogorvoshoz, a fog­orvosi szék még mindig mumus­nak számít, s sokan csak a lég­végső esetben hajlandók bele­ülni. Jó lenne lerombolni a lelkünk mélyén szunnyadó félelem­mítoszt, s túltenni magunkat a szorongáson. Ez persze nemcsak a betegeken, hanem az orvoso­kon is múlik. Brackó István Már az előadás végén, a szoká­sos, ám mértéktartó ruhatári ké­zitusa közben hallottam egy ka- jánkodó megjegyzést. „Ha a kö-1 zönséget hazaküldtek volna a' második felvonás után, minden­kire rábízva a heppy end elkép­zelését, igazán jól szórakoztam volna.” Ezt a valóban kajánkodó meg­jegyzést korántsem mottónak szántam, ám némiképpen jellem­zi a vidám, zenés darabok közön­ségre gyakorolt hatásét. Egészen leegyszerűsítve a problémát azt mondhatjuk, hogy ez a játék is, hasonlóan a társaihoz, összhaté- sát tekintve egyenes arányban csökken a felvonások számával Ezen végeredményben nincs Is mit csodálkozni. Az első felvonás, még maximálisan leköti a néző figyelmét és fölcsigázza érdeklő­dését, hogy aztán a kezdett len­dület vigye tovább, egyre lassuló tempóban a cselekményt. Ismé­telten hangsúlyozzuk, az említett kór csaknem általános, s joggal illeti emiatt bírálat a vígjátékok szerzőit. Hogy miért esett a választás éppen Kállai—Fülöp—Dobos: Ilyennek hazudtalak című zenés vígjátékára a békéscsabai Jókai Szíriház idei második bemutató­jául, azt különösebben találgatni sem kell. A darab, figyelembe1 véve a ..vígjáték-felhozatalt”, jó-' hak mondható. Csinos kis konf-! liktus, szellemes szóviccek, ka-1 cagtató helyzetek teszik könnyed­dé és szórakoztatóvá. A recept j egyszerű. Végy egy fiatal párt, csinos. Sáonykát (Bea) és egy szimpati- j kus férjet (János), akik éppen j külön élnek, mert összevesztek. — Adj hozzájuk egy nőcsábász. | vagány fiatalembert (Feri) és egy (ál-) naiv, (ál-) erkölcsös fÍrért (Márton). Az egészet keverd ösz- sze a következő szisztéma szerint ] Beát és Ferit küld el kirándulni j abba a mini-szállóba, ahol János j az igazgató, helyezd el a bárpult alatt a jóságos fivért és a kör­nyezetben egy univerzális tagok­ból álló személyzetet, és csinálj úgy, mintha a házaspár szakítása végleges lenne, de azért a csá­bító érezze az ex-férj vélt tökéle­tességét, hogy aztán minden — mint a mesében — jóra fordul­jon. Fűszerezd ezt némi tánccal, zenével, mutatós epizódszerep­kel és máris kész, fogyasztható. Most már tehát csak azon múlik minden, hogy a szereplők egy­mást és persze a nézőt meddig tudják hitegetni, hogy János va­lóban olyan, amilyennek hazud­jék, hogy Bea nem olyan, mint amilyennek látszik, hogy Feri korántsem annyira szerelmes, mint amilyennek mutatja. A szer­zők és a rendező becsületére le­gyen mondva, ez szinte a vég­sőkig, pontosabban a második felvonás végéig húzható. Tehát két felvonáson keresztül formá­lódik a mítosz: milyennek hazud­talak? Attól kezdve aztán egye­nes, ám kevésbé látványos út visz a boldog heppy end-ig. Mindenekelőtt méltatnunk kell azokat a zökkenőmentes, zavarta­lan átmeneteket, amelyek a pró­zából az énekbe vitték, lopták át a társalgást. Nem tűnt stílustö­résnek, amikor a szereplők dalra fakadtak, de ez mondható el a szolid eleganciával bemutatott táncbetétekről is. A rendező, Daniss Győző munkáját dicséri a póztalan, jó ízléssel kialakított előadásmód, s mindenekelőtt az avatott kézzel kiválogatott sze­replőgárda. Romvári Giri Bea- megformélása telitalálat. A mű­vésznő nagy biztonsággal, köny- nyedén, bár korántsem házastár­si komolysággal játszotta, énekel­D lottó novemberi sorsolási naptára a vala- | másiban húzzák a lottó esedékes vidéken ! heti nyerőszámait. Novemberben i egyébként tárgynyereményhúzás November 1-én Polgáron, 8-án nem lesz, az esedékes jutalomsor- Vasváron, 15-én Mátészalkán, 22- sclást december 2-án rendezik én Karcagon, 29-én pedig Ta- j meg Budapesten. (MTI) A következő hónapban vala . mennyi lottósorsolást tartják Romvári Gizi Bea szerepében telitalálat te a hűtlen feleség szerepét. Még azokban a jelenetekben is mér­téktartó volt, ahol a szerep és a szituáció adta bővérűség a sza­badosság felé ragadhatta Volna. A férj szerepében Gálffy Lász­ló, a tőle megszokott figurát pro­dukálta, szimpatikusán. Neki, il­letve róla kellett bebizonyítani, hogy valójában olyan (vagy olyan lesz), mint amilyennek ha­zudták. Kár, hogy ez a bizonyí­tás néha csak formálisan sike­rült. Széplaky Endre a jóságos, agyafúrt fivér, Márton maszkjá­ban egy viszonylag stabil jelle­mű férfit állít a többi, ingatag lelkületű szereplővel szembe, minbegy ellenpontozva ezzel a többieket és magát a bizony fran­ciásnál is sikamlósabb történé­seket. Kardos Gábor (Feri) pózta- lanságával lepte meg a nézőt, kár, hogy a harmadik felvonás­beli, már nyilvánvaló vagánysága formálisnak tűnt. A többi szerep (dicséretére legyen mondva az íróknak: csupa karakteres epi­zódszerepeket alkottak) megfor­málásáért a burleszk elemeket felvonultató Dénes Piroskát (Tir- pákné) és Felkay Esztert (Margó), valamint Barcza Évát (Jolán), Székely Tamást (Bandi úr), Val- kay Pált (Somogyi) és Szerencsi Hugót (Oszkár) illeti dicséret. A játék praktikus és mutatós díszleteinek elkészültében Suki Antal remekelt, s a koreográfus Sallay Eta (némiképpen kifogá­solva Margó és a Gráci operett turisták szerelését) döntő módon részesül a sikerből. Mert az emlí­tett apróbb észrevételek ellenére is kidolgozott, jó ritmusban per­gő, kacagtató a produkció. Ékes bizonyítéka ennek az estéről • estére felcsattanó taps és a várt­nál nagyobb közönségsiker. B. I

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom