Békés Megyei Népújság, 1968. október (23. évfolyam, 230-256. szám)

1968-10-26 / 252. szám

1968, október 26. 2 Szombat 1 jubileumi ünnepségsorozat nagy eseménye Megnyílt a Komszomol Központi Bizottságának ülésszaka Moszkva Pén tekéin délelőtt a Komszomol megalapítása 50. évfordulójával '"kapcsolatos egyhetes jubileumi ünnepségsorozat nagy jelentőségű eseményére került sor: a moszk- .vai Kreml kongresszusi palotájá­ban megnyílt a Komszomol Köz­ponti Bizottságának ülésszaka. i A szovjet pártnak és kormány­nak a plénumon részt vevő vezetőit .— Leonyid Brezsnyevet, Nyikolaj Podgomijt, Alekszej Koszigint és másokat — a megjelentek hatal­mas tapsvihara köszöntötte. « Nagy taps fogadta a világ kom­munista és haladó ifjúságának a plenum díszelnökségében helyet foglaló képviselőit, köztük a ma­Leonyid Brezsnyev beszéde és az SZKP Központi Bizottsága üdvözletének felolvasása után Nyikolaj Podgomij, a Szovjet Legfelső Tanács Elnökségének el­nöke olvasta fel a Legfelső Ta­nács törvényerejű rendeletét, a Komszomolnak az októberi for­radalom érdemrendjével történt kitüntetéséről. A plénumon Jevgenyij Tyazsel- nyikov, a Komszómól Központi Bizottságának első titkára tartott a szovjet kommunista ifjúsági szervezet fél évszázados hősi út­járól, a jelen és a jövő feladatai­ról szóló ünnepi beszámolót. A Pravda a szovjet ifjúság ün Megoszlanak a vélemények Johnson sajtékonferenciájárél gyár kommunista fiatalok küldött- , ^epének szentelt pénteki vezér- ségét, amelyet Méhes Lajos, a cikkében nagyra értékeli a kom- KISZ Központi Bizottságának első 1 szomolisták munkáját és politikai titkára vezet. tevékenységét. A szovjet sajtó ve­A szovjet himnusz elhangzása ; lapja hangsúlyozza: a kom- után Leonyid Brezsnyev, az SZKP ; munista-ellenesség szószólód máig Központi Bizottságának főtitkára sem hagynak fel azokkal a kísér-1 mondott beszédet. ■ léteikkel, hogy éket verjenek az j Bejelentette, hogy a Szovjetunió ifjúságnak akár egy csekély része Legfelső Tanácsának elnöksége a közé. A mi ifjúságunk azonban Kis Csaba, az MTI tudósítója jelenti: A politikai megfigyelők véle­ménye megoszlik Johnson elnök csütörtöki sajtókonferenciájáról. A megfigyelők egy része szerint az elnök „továbbra is fenntartot­ta a reményt”, hogy a „nyilvános­ság kizárásával folytatott diplo­mácia” eredményeként rövid időn belül előrehaladás következhet be a vietnami kérdésben. Mások vi­szont úgy vélekednek, hogy az elnök igyekezett visszaverni a kü­lönböző helyekről megnyilvánuló nyomást és lehűteni a reménye­ket. Amerikai részről egyébként a korábbi találgatások ellenére sem csökkentették a hadműveletek szintjét Vietnamban. A hadveze­tés szükségesnek tartotta leszö­gezni, hogy a VDK déli része el­leni légitámadásokat csak a ked­vezőtlen időjárás akadályozta és De Gaulle Törökországban Ankara a pénteken reggel közzétett jelen- De Gaulle francia köztársasági tések szerint csütörtökön „az utób- eMök pénteken a déli órákban öt- bi hetek egyik legnagyobb szabású J napos hivatalos látogatásra Tö- légitámadását” hajtották végre j rökországba érkezett Az ankarai repülőtéren Cevdet Sunay török elnök és Suleyman Demirel mi­niszterelnök üdvözölte. De Gaulle személyében első íz­ben látogat francia államfő Tö­rökországba, amely pedig évszá­zadokon keresztül hagyományo­az amerikai repülőgépek. Nem szüneteltek a hadműveletek Dél- Vietnam különböző részein, sőt, az amerikai fegyveres erők ismét több ízben behatoltak a demili- tarizált övezetbe is. A péntek reggeli lapok általá­ban nem kommentálják Johnson j san jó kapcsolatokat tartott fenn nyilatkozatát. (MTI) S Franciaországgal. (MTI) Az Egyesült Államok elnökválasztása elé ■ Komszomolt az októberi forrada­lom érdemrenddel tüntette ki. Ez a kitüntetés — mondotta — Lenin útmutatásaihoz hűséges ifjúsá­gunk önfeláldozó hazafias tevé­kenységének általános elismeré­sét jelenti. ezt a fél évszázadot a kommunis­tákkal együtt küzdötte végig s ezért hiábavalónak azok az erőfe­szítések, hogy szétrombolják szo­cialista társadalmunkban az apák és fiúk elevenen élő kapcsolatát. (MTI) Elutazót! a szovjet Kormányküldöttség Péntek reggel elutazott hazánk­ból a szovjet kormányküldöttség, amely Mihail Leszecskó-nak, a minisztertanács elnökhelyettesé­nek vezetésével részt vett a ma­gyar—szovjet gazdasági és mű­szaki-tudományos együttműkö­dési kormányközi bizottság VII. Ülésszakán. , A delegáció búcsúztatására a Keleti pályaudvaron megjelent Apró Antal, a Minisztertanács el­nökhelyettese, Párdi Imre, az Or- i elhangzottak. Súlyos feszültség az Izrael által megszállt arab területeken Az izraeli megszálló hatóságok egyre drákói bb módszerekhez fo­lyamodnak a Jordán folyótól nyugatra fekvő megszállt terüle­tek arab lakosságának megfélem­lítésére. Szerda óta ugyanis több­ször tüntetések robbantak ki Ra- mallahban, Nabluszban, D zsenin- ben és El Birehben. Az említett városok diáksága, különösképpen az iskolás leányok tüntetéseken fejezték ki szemben állásukat a megszálló hatóságokkal. Sok eset­ben Nasszert éltető jelszavak is szagos Tervhivatal elnöke, dr. Bí­ró József külkereskedelmi és dr. Horgos Gyula kohó- és gépipari miniszter. Ott völt F. J. TyitóV, á Szovjetunió budapesti nagykövete is. II Román Kommunista Párt Központi Bizottságának ülése Csütörtökön a Jordántól nyu­gatra fekvő megszállt területek- íől Jordániába deportáltak négy! l arab vezetőt. | A kairói rádió legújabb jelen- j tése szerint a Jordán folyótól! I nyugatra fekvő területeken sok tanítót és diákot letartóztattak. Jeruzsálem arab óvárosában vál­tozatlanul feszült a helyzet, ide is újabb izraeli alakulatokat irányí­tottak esetleges tüntetések elfoj­tására. Bukarest- tWötőrtokon megkezdődött a -Komán Kommunista Párt Köz­ponti Bizottságának ülése. A ple­num első napján beszédet mon­dott Nicolae Ceausescu, a Román Kommunista Párt Központi Bi­zottságának főtitkára is. A Központi Bizottság elfogadta a Szocialista Egységfrontnak és az Együttélő Nemzetiségi Dolgozók Tanácsainak megalapítására vo­natkozó indítványt. A parlamenti és néptanácsi választásokat 1969. március 2-án tartják. * * * A román fegyveres erők napja alkalmából Grecsko marsall, a Szovjetunió honvédelmi miniszte­re táviratban fejezte ki jókíván­ságait Ion lonita vezérezredesnek, a román fegyveres erők minisz­terének. (MTI) Ünnepség az ENSZ-nap alkalmából New York Csütörtökön New Yorkban ün­nepséget tartottak az ENSZ-nap alkalmából. A világszervezet lét­rehozásának 23. évfordulójáról ünnepi hangversennyel emlékez­tek meg. U Thant ENSZ-főtitkár a vendégek előtt elmondott be­szédében sürgette az atomsorom- pó-szerződés általános elfogadá­sát, mert mint mondotta, a „nuk­leáris fegyverek elterjedésének veszélye olyan nagy, hogy sem­milyen körülménynek nem sza­bad hátráltatni a szerződés mi­előbbi életbe lépését”. A világszervezet főtitkára síkra szállt az általános és teljes lesze­relés gondolata mellett. (MTI) Diáktüntetések — letartóztatások Amszterdam Amszterdam központjában öt- órás harc folyt a tüntetők és a rendőrség között, s csak a késő esiti órákban állt helyre a rend. A rendőrség nem ad felvilágosí­tást a sebesültek és letartóztatot­tak számáról. A diákszervezetek vezetőd szombatra újabb tüntetést jelentettek be tiltakozásul a me­xikói ren dór önkén y ellen. Berkeley A három nap óta tartó tünteté­sek során, amelyeket a Berkeley-i Az amerikai alkotmány kimondja, bogy minden negyedik év (szökőév) novemberének első keddjén elnökvá­lasztást kell tartani az Egyesült Álla­mokban. Ez a nap idén november 5-én lesz. Az Egyesült Államokban minden ne­gyedik évben nemcsak elnököt és al- clnököt választanak, hanem újravá­lasztják az egész képviselőházat, a sze­nátus egyharmadát és az államok kor* Hiányzóinak egy részét is. A képviselő­házat egyébként kétévenként választ­ják újra, így egy-egy elnök négyéves hivatali ideje alatt is tartanak úgyne­vezett időközi — „félidős” — képvi­selőházi, szenátusi é6 kormányzó vá­lasztásokat. Az amerikai elnökválasztás kétfoko­zatú: először államonként megválaszt­ják az elektorokat, majd azok megvá­lasztják az elnököt, s vele együtt az alelnököt. (Az előbbit popular votenak, az utóbbit electori vote-nak nevezik) hez járul még (1964-től) a District of Columbia 3 elektora. November 5-én tehát összesen 538 elektort választanak, s azok egyszerű szótöbbséggel választ­ják meg az elnököt és az alelnököt. A szükséges egyszerű többség 270 elek­tor! szavazat. Az egyes államok a lakosság szám­arányának megfelelően küldenek kép­viselőket a washingtoni kongresszusba. Térképünkön feltüntettük az államok képviselőinek számát, mert ebbel — tekintve, hogy a szenátorok száma minden államban kettő — következtet­ni lehet arra, hogy egy-egy állam — elektorainak számánál fogva — mi­lyen jelentőséggel bír az egyes elnök­jelöltek számára. Azok az elektorok, akiknek pártja az illető államban a november 5-i po­pular vote-on többséget kapott, de­cember második szerdáját követő hét­főn (az idén december 16-án) összeül­Minden állam, (mint Ismeretes, az “<* áHamuk kongrew*u»i épületében Egyesült Államoknak jelenleg 50 ál­lama van) szavazói előbb a popular vote útján megválasztják az elektoro­kat; államonként annyit választanak, ahány szenátora és képviselője van együttesen az illető államnak a va- s hing tani szenátusban. A szenátorok száma jelenleg száz (minden államnak két szenátora van, tekintet nélkül az állam nagyságára és lakosainak szá­mára). A képviselőház jelenleg 435 ta­gú. Ez tehát 535 elektort jelent, eh­ás egységesen szavaznak jelöltjükre. Szavazatukat hat példányban elküldik Washingtonba; a szenátus elnöke ja­nuár 6-án a két hás együttes ülésén felbontja as elektort testületektől be­érkezett szavazólapokat, s hivatalosan kihirdeti, hogy kit választottak az Egyesült Államok elnökévé. Az elnök megválasztása szempontjából azonban — rendkívüli esettől eltekintve — az elektorok decembert szavazása már csak formaság. Olimpiai portré: kél újabb aranyérmesünkről HESZ MIHÄLY TATAI TIBOR A kajakozást tizenöt esztendős, Nem titok, hogy a kenuzás sok egyetem diákjai a*faji kérdésrőlI korában kezdte el. Kora tavasz- ! erőt, lemondást kíván. Az edzések szóló előadássorozat folytatása ér-| tói késő őszig, csaknem minden- dekében indítottak, a rendőrség ■ nap ott volt a Dunán. Gyakran több mint 200 diákot letartózta-1 előfordult, hogy egy óvatlan moz- tott. Az egyetem 28 ezer diákja j dulat, vagy egy váratlan hullám támogatásáról biztosította mind- és a törékeny kajak felfordult. Az azon társait, akik a rendőrség el­len felléptek. „ELEGANT" kabátban még elegánsabb! Nagy kabátválaszték a CENTRUM ÁRUHÁZAKBAN! ilyen kényszerű fürdőzések nem voltak kellemesek, főleg akkor, ha ezek egy hűvös napon történtek. 1963-ban érte el első nagy nem­zetközi sikerét, kajak egyesben bornzérmet nyert a világbajnoksá­gon. Különösen sikeres számára ez az év. Ahányszor vízre szállt, annyi­szor győzött. Itthon minden ver­senyén elsőként érkezett a célba, majd pedig Snagovban is ő győ­zött egy nagy nemzetközi erőpró­bán. Ilyen előzmények után uta­zott Mexikóba, ahol most arany­érmet nyert. sokkal egyhangúbbak, mint pél­dául a labdajátékok edzés-gyakor­latai. Tatai Tibor azonban vállalta a sok akaraterőt kívánó nagy fi­zikai megterhelést. 1962 óta edz rendszeresen, ké­sőbb némi kiesés következett. Ta­tai katonai szolgálatra vonult be. Csak tavaly figyeltek fel rá iga­zán a szakemberek, de kevesen hitték, hogy a kenu egyesben akárcsak a hazai vizeken is a leg­jobb lehet. A huszonnégy esztendős ver­senyző lendületesen evezett és ne­ki köszönhető, hogy a Xochilmo mesterséges tavának partján ün­neplő magyar versenyzők és itt­hon a képernyő mellett a szurko­lók önkéntelenül az 1954-es világ- bajnokságra gondoltak. Nevezetes nap volt. 1968. október 25 lega­lább ilyen emlékezetes lesz. És mindebben jelentős a szerepe Ta­tai Tibornak is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom