Békés Megyei Népújság, 1968. október (23. évfolyam, 230-256. szám)
1968-10-24 / 250. szám
1968. október 24. 5 Csütörtök Három arckép fiatalokról A boxoíó Húsz éve nem láttam, akkor 3 éves volt. Mamája a barátnőm, egy félórácskát együtt hagy a cukrászdában, míg bevásárol. „Beszél- ] gessetek...” Nézem az arcát. Fiatal, sima, hosszúkás, de mintha az orrcsontja egy kissé görbe lenne. Magas, és a sötét öltönyében soványnak látszik. — Mit dolgozol? Vagy tanulsz még? — Érettségiztem, s most szakmunkás vagyok. A „matekot” irtó j bírtam, a többi, hát az nem ment! De a gép mellett klassz és Pesten is klassz. — Hobbyd van? — A boxolás. Nem néz ki belőlem, ugye? 78 kiló vagyok, középsúly. Szeretek-e verekedni? Igen! Ha kapok, nem fáj az ütés, ha adom, élvezet. Nem, nem támadok, csak ha kikötnek velem. A menyasszonyomat molesztálta három fej, egyből elintéztem őket. Aztán bent az udvaron a kislány karját hátracsavartam, úgy vallotta be, hogy vasárnap nem Gyomén volt a nénikénél, hanem a Rómain evezett a tagokkal... — Szóval, csak szereted a vere- J kedést...! — Mondom, hogy nem! Me- J gyünk a Margit-szigeten a have- rommal, ő kicsi, légsúly, jön há- | rom krapek, mondják, hogy a hosszú meg a rövid... szóval izé, ezt nem mesélem el. Tíz perc és kicsináltuk a tagokat. — Hát az jól van, hogy védté- tek magatokat, de egy pár ízléstelen megjegyzésért leütni valakit...? Értetlenül bámul rám. Egy öreg filozófust idéznék: „Két felséges dolog van a világon: a csillagos ég fölöttem, s az erkölcsi törvény bennem...” De megjött édesanyja, a kisfiának is vett valami szépet. Pedig holnap hazamennek Pestre, biztosan ott is megvehetnék. Anyuka még csabai... A fiú elmegy s én hallgatok a párbeszédről. Vidékre nem megyek! Olaj barna, tiszta arcbői. Nagy kékesfehér alapú barna szempár. A selymes barna hajban zöld hajpánt, a zöld ruha anyagából. Mint a divatlap modelljei, olyan ez a Nagyrétből származó parasztlány. Csak vaskos lábai, széles tenyere, I rövid körmei tanúskodnak arról, J hogy ott, a tanya körül is elvégzi a munkát. De csak immel-ámmal. A nyáron érettségizett közepesen, j és „nem azért tanult, hogy tsz- | tag legyen...!” Járja a munkaköz- í vetítőt, szívesen lenne eladónő valamelyik ruhaosztályon. Selymes,! csipkés, álomszép fehérneműket; terítene a pultra... De sehol se talál munkát. Irodai dolgokhoz nem ért, s akárhová megy,, „éppen akkor vettek fel valakit...” Itt teng- leng a csabai nagynénikével keserűn, csalódottan, mert ő érettségizett! — És ha egy faluban próbálkoznál. tsz-ben, irodán vagy szakmunkásként tanulnál? — Vidékre nem megyek! — villan fel a szelíd barna őzszem. Mintha a Nők Lapja vitájából me-1 rítené tapasztalatait. Neki Békés-! csaba a főváros, a faluk, a tsz, a i régi tanya, ahol született és felnőtt, ,,a vidék”, itt akar élni hivatástudat és kedv nélkül, de a városban! Rohanás a percekért Kip-kop, tűsarkú cipők szabálytalan ritmusa követ. Lassú lépteim, nyugodt sétám zavarja ez a hol gyors, hol lassuló ritmus. Megfordulok. Nagyon csinos, nagyon fiatal asz- szony rohan, megáll mögöttem, majd előttem. Utolér és elhagy, a szép feketével aláhúzott szemekből könnycsepp gördül alá. — A hivatal, a gyerek — mondja kéretlenül. — Nem tudok eleget tenni mindennek. A mama is késett, pedig mondtam, hogy Józsival moziba megyünk. Csak a 6 óraira, mert a mama korán fekszik...! Elhagy, de lihegve megáll. Figyelmeztetem, hogy a könnyek fekete vonalakat húztak az arcára, felolvadt a festék. Törölgeti és rohan tovább. — A híradó, ha azt lekössük, Józsi egy napig nem beszél velem! A jegyek nálam vannak... Mire utolérem, már szól a csengő. Józsi morcos arccal vár az utcán, aztán felderül. Második csengetés, még csak a reklámok mennek. A Híradónál éppen előttem két fej egymásra borul. Most én vagyok ideges. Nagyon szeretem a híradót...” Huszár Istvánná Fogadóórák a megyei tanácsnál A soron következő fogadóórákat Klaukó Mátyás, a megyei tanács végrehajtó bizottságának elnöke tartja október 26-án,. szombaton délelőtt 9 órától 12 óráig a hivatali helyiségében Békéscsabán. Felsőkörös sor, Irodaház. Új üzemrészt alant ki a háziipari szövetkezet Szarvason A Szarvasi Háziipari Szövetkezetben a népművészeti szőttes eddig az ősi formákban készült, árban azonban nem volt verseny- képes. A szövetkezet ezért az élőmunkákat gépesítette. Eddig hat mechanikai szövőgépet szerzett be és új üzemrészt alakít ki. A próbatermelés már megkezdődött. További gépek beszerzésére is sor kerül és mintegy 100 dolgozó számára lesz újabb munkalehetőség. A népművészeti szőttest a szövetkezet közvetlenül a kiskereskedelem útján értékesíti, ezenkívül a feldolgozó (bőrdíszmű, kárpitos) ipar is egyre többet vásárol. Nemcsak a horgászokat érdekli: Dr. Lányi György: A hal mint élőlény és mint táplálék Dr. Lányi György nevét nemcsak a hazai horgászok sok tízezres tábora, nemcsak az akvaristák népes serege ismeri, hanem azok is, akik eddigi életük folyamán szinte csak a piacon vagy a tányéron találkoztak a hallal. Mind a felsoroltaknak, mind a hallal hivatásszerűen foglalkozóknak roppant érdekes, mondhatni, izgalmas és egyúttal tanulságos olvasmánya lesz a szerző új munkája. Mert amellett, hogy lebilin- cselően ír olyan izgalmas témákról, mint, hogy némák-e a halak, hogyan hall a hal, alszanak-e a halak, a halak úszórekordjai, a halvándorlás rejtélyei, népszerű, de szakszerű útmutatást ad a halak anatómiájának és rendszertanának közel sem olyan hálás tárgyköréről is. A hal mint táplálék c. rész még általánosabb érdeklődést elégít ki. Hiszen a hallal mint táplálékkal szinte minden ember foglalkozik: esetleg halászati főfelügyelőként, esetleg csak úgy, hogy kedveli a halászlét vagy az olajos halkészítményeket. Az olyan fejezetek, mint „Mikor friss és mikor romlott a hal húsa?”, „Mitől lehet iszapszagú a halhús?”, „Hogyan szálkátlanít- hat.iuk a halhúst?” — elsősorban (de nem kizárólag!) a háziasszonyokat fogják érdekelni. A „Forradalmi vívmányok a halászatban” c. részben pedig bizonyára a képzett és tájékozott halászati szakemberek is találnak majd újdonságokat. A KMBIOBMM HMIUMVK Látogatás Biharugrán, Szabó Pál író szülőfalujában A rádiónak régi és bevált „műsorrovata” a Séta a bölcsőhelyem körül című adás, melyben egy-egy neves írót, művészt, közéleti személyiséget vagy akár a munkájával, példás magatartásával a hétköznapokból előbukkanó egyszerű, de ismertté vált embert szólaltat meg a riporter — mint legtöbbször és jelen esetben is — Kisspista István. Októberben két alkalommal látogatott el a rádió mikrofonja Biharugrára, a már két évtizede Pesten élő Szabó Pál író bolcsőhelyére. Míg áz elsőre az emberekkel, élményekkel való közvetlen kapcsolattartás zsúfoltsága volt a jellemző, a másodikban kissé már madártávlatból láttatta és mutatta be faluját az író. Ennek szinte gyakorlati jelképe volt a felgyaloglás a templomtoronyba, honnan széttekintve meg is jegyezte az olvasó kedves Szabó Pali bácsija, hogy bizony, gyerekkora óta nagyot nőtt a község. Mert azelőtt egy-egy portán családok sora élt, most meg minden család külön portát szerez magának. Nőtt abban is például, hogy a református tisztele- testől megkérdezték, mi az a másik torony ott a messzeségben. A komádi tv-torony, mondotta. Elkerülhetetlenül előkerült a szokvány kérdés. — Hogyan lett Pali bácsi író? A válasza, fogalmazása mégsem volt szokványos, hanem nagyon is velejére tapintó: az embert nagyon kínzó, szorongató életproblémák arra késztethetik, hogy tollat ragadjon és magas hőfokon sorokká ontsa, amit látott, amit vél és ahogy szeretné. — Engem annak idején, a direktórium bukása után nagyon nyomorgatott fizikailag is, értelmileg is az úri terror — mondotta. Rettentően gyötrődtem. Mit tegyek? Fejjel a falnak menjek vagy a csendőrszuronyba vessem magam? Mit érnék ezzel én, s az ügy? Megragadtam a tollat A többi már ismertebb... Kedves és ugyancsak az idők roppant változását mutató jelenetre is sor került. Ellátogattak az óvodába. Szabó Pali bácsi * kissé felháborodott azon és pazarlásnak mondta, hogy amíg őt gyerekkorában százötvened magával egyetlen tanító tanította, az óvoda negyven gyerekére két óvónő meg három szakácsnő is jut! Megmagyarázták, hogy a konyhasók nemcsak az óvodásoknak, hanem az iskola napköziseinek is főznek. Ez lecsendesítette benne a „népgazdasági érdekek féltése” miatti fellobba- nást. Mi, rádióhallgatók pedig elgondolkozhattunk a mérhetetlen változás fölött; a letűnt rendszer egyszál tanítós 150 mezítlábasa, éhese és a nép kezében levő ország dundi óvodásai, vidám, egészséges iskolásai közti különbség egyszerű gyakorlati ténye hallatán. H. R. OLVASÁS KÖZBEN Egy hirdetésben ötezer forint jutalmat ígér fehér ikerlámpás Moszkvicsa nyomravezetőjének egy kétségbeesett budapesti autótulajdonos. Ez a felhívás Felhívjuk T. Vevőink figyelmét, hogy Gyulán a mezőgazdasági vas szaküzletünk f. hó 28-tól nov, hó 4-ig leltározás miatt nem árusít Kérjük beszerzéseiket a fentiek figyelembevételével eszközölni. FOGYASZTÁSI SZÖVETKEZET, GYULA. Hazajön a gyerek, odavágja a táskáját, aztán így szól: — Holnapra szerezzetek nekem, egy rothadt almát. — Ahá! Már jelentkeznek az irodalmi ambíciói — kacsintok a feleségemre. — És mi a témád? — fordulok a gyerekhez, majd oktatólag még hozzáteszem: — Vigijázz! A Teli Vilmost Schiller már megírta. — Hagyd! — szól szokott közvetlenséggel a csemetém. — Szó sincs itt Teli Vilmosról, még arról sem, hogy rothadt almát akarunk lelőni egymás fejéről. Az élővilág órára kell. Az alma betegségeit fogjuk tanulmányozni. A válasz azon nyomban kijózanított. Igaz, hogy a rot- j hadt alma nem tartozik a ritkaságok közé. De vajon itt, városon honnan fogja annak a negyven gyereknek a jó édesapukája beszerezni a tudományos vizsgálathoz szükséges rothadt almát, mint taneszközt. Nálunk például nincs itthon. A gyümértben valószínűleg van, de a közröhej tárgya lennék, ha beállítanék egy rothadt almáért. Sőt, Natúrban az is lehet, hogy amíg sorbaállnék a pénztár előd, az egészségügyi állapotomért aggódó eladók telefonálnának egy megfelelő egészségügyi intézménybe, s a kijáratnál már várna két markos legény. A rothadt almát mégis be kell szereznem, hogy natúrban vizsgálhassák. Nem is tudom, hányadik osztályos korában tíz-tíz szem árpát, zabot, búzát és rozsot kellet vinnie az iskolába csemetémnek. És mindezt este nyolckor tudtam meg, hogy másnap reggelre kell. Persze, gondolhattam volna, hogy ilyenekre szükség lesz, s igazán beültethettem volna az erkélyünket a szükséges növényekkel. De hiába, ez a korszerű oktatás. A gabonamagvakat is natúrban kell vizsgálni. Masnap már hajnalban keltem, s a gabonafelvásárló vállalat kirendeltségén megkönyörültek rajtam. Megvolt az árpa, a zab és a búza is. Egy alkalommal sárgarépára és petrezselyemre volt szükség. Vertem is a fejemet, amiért könynyelmű módon nálunk filodendron meg kaktusz burjánzik a cserepekben, ahelyett, hogy előrelátó módon petrezselymet nevelnék a virágállványon, s ezzel is szolgálnám a korszerű oktatást. Hirtelenjében fel sem tudnám sorolni, hogy mi minden kellett eddig a gyereknek, s mindez menynyibe került eddig. De a jövőre nem alaptalan a félelmem. Jó, jó, sárgarépát meg tojást azért tudok szerezni, sőt, még zabot is. De mit csinálok, ha az oktatásunk már annyira korszerű lesz, hogy például egy kókuszdiót akarnak eredetiben vizsgálni. Még ha árvalány hajat, hát egye fene, írok az Alföldre a sógoromnak, de sajnos Ghánában egy fia rokonom sem él. Amikor még én jártam iskolába, maximum képeken, színes ábrákon mutatták be nekünk a tanultakat. — Bizony, bizony — sóhajtottam — én nem részesültem olyan korszerű oktatásban, mint a gyermekem. A rossz nyelvek szerint ez meg is látszik rajtam... Baloghy Zoltán három dologra figyelmeztet. 1. A tulajdonos nem nagyon bízik a rendőrségben, hogy ellopott gépkocsiját ingyen és bérmentve megtalálja. 2. Az autók számának növekedésével egyenes arányban növekszik az autótolvajok száma. 3. Manapság nemcsak megszerezni nehéz a hőn óhajtott járművet, hanem visz- szaszerezni is. * * * Napilapjaink hírül adták, hogy Jacqueline Kennedy házasságot kötött egy jónevű görög férfival, Aristotales Sokrates Onassissal. A szerencsés férfiúnak bányái vannak Indonéziában, salát légijáratot üzemeltet, saját te,okhajói ismertek a világ nagy kikötőiben, szíve választottját saját Boeing típusú óriásgépén vitte saját szigetére stb. Az ifjú párról még tudni kell, hogy a férj 62, a feleség 39 éves. Látják kérem, ilyen a szerelem! * * * Szerb Antal hagyatékából közöl részletet a Nagyvilág októberi száma. Annyi szellemes elbeszélés és regény szerzője az aranym'-ndásairól híres Jules Renard naplójából mutat be néhány reprezentatív darabot, így a következőt is: „Ha egy nőnek azt mondják, hogy csinos, mindjárt szellemesnek is tartja magát." A megállapítás valóban találó, ám fordítva mondva fölöttébb kellemetlen helyzetbe hozhatja a férfiembert. Ugyanis, ha egy nőnek az eszét dicsérik, akkor nyomban gyanút fog és azt tartja, hogy külső megjelenése semmilyen hatást nem gyakorolt a „teremtés koronájára”. Mert melyik az a nő, aki ne lenne inkább büszke csinosságára, mint eszéry ?! (br) \
