Békés Megyei Népújság, 1968. október (23. évfolyam, 230-256. szám)

1968-10-20 / 247. szám

VÉNASSZONYOK N VARA Móricz Virág írása KOROSTAJ KULTURÁLIS MELLÉKLET Alexin Andor Öreg házak Amiről sokat beszélünk, de nem eleget: a népművelés helyi irányítása Olyan egészséges va­gyok, művésznő kérem, mint a makk. Nekem tíz év óta, nyolv év óta, mikor az uram meghalt, még náthám sem volt. Nem mondom, jól élek, mindent megadok ma­gamnak, amire csak vá­gyakoztam hosszú életem­ben. Hatvanhárom, művésznő kérem, de én tizenkét éves korom óta mindig dolgo­zom. Pedig az anyám vál­tig Ígérte, hogy taníttatni fog Tanítónő szerettem volna, de szegény szolgá­latba adott, mert kellett az a pár krajcár is, amit kerestem. De én nem ma­radtam Egerben. Ha szol­gálnom kell, hát kell} de ott, ahol a barátnőim is­kolába járnak? Feljöttem Pestre a nénémhez, aki aztán csúnyán kibabrált velem. Kulcsúmé volt grófi házban, egész nap maga helyet dolgoztatott és érjem be azzal, hogy itt jómodort tanulhatok, fi­zetést nem adott, nem is kért részemre vagy ki tud­ja, hogy volt. Megszöktem tőle a Lukács-fürdőbe, mármint a kórházba. Né- ném megtalált, hiszen< tud­ta, honnan fúj a szél, de a műtősnő nem adott ki neki, azt mondta, ki­tanítanak ápolónővérnek. Előbb soká takarítólány voltam, később igazán ta­nultam, csakhogy férjhez • mentem sajna, és a felsza­badulásig nem voltam ál­lásban. Nem panaszkodom, két derék fiam van, azok helyettem is tanultak ele­get. Az uram is meghalt nyolc éve, bizony maga­tehetetlen nyomorék volt valami öt évig. Akkor az idősebbik fiam felesége azt mondta, költözzünk össze, a két lakásért cseréljünk kertes házat. Megmond­tam neki, már ne is hara­gudj, de én se cselédje, se terhe nem leszek többé senkinek. A menyem be­látta, jobb így külön-kü- lön. Nagyon szeretem az unokáimat, de nem válla­lok belőlük kötelezettséget, csak vendégséget. Én is felneveltem a gyerekeimet, ők is felnevelik a magu­kéit. Htjukban nem va­gyok, soha egy fillérjük­be nem kerülök, halálo­mat nem várják, mert én olyan nagymama vagyok, aki könyökével nyitja ki az ajtót. Mert az én két kezem mindig úgy teli van csomagokkal, mikor a fia­talokhoz benyitok. Kivált a picik, az ik­rek, csoda édesek! Hogy gügyögnek már és hogy nézik egymást! Tudják, tessék elhinni, már tud­ják, hogy ők testvérek. El­mondhatatlanul szépek és kedvesek. — Nem, sokat nem va­gyok velük, mert kint lak­nak Mátyásföldön, a me­nyem szüleinél, mert a vá­rosban nem férnek, csak garszonjuk van még, kint jó volna, nagy ház, kert, de ott meg az a baj, hogy a menyem ké­nyes kisasszony, minisz­tériumi titkárnő és nem tmakkol neki a falusi élet. Vizet húzni, állatot etet­ni? Mertr az apja rögtön csirkét, malacot vett, amint a kis családot be­fogadta, az ö felesége még fiatal, nincs nyugdíjban, iskolás gyerekei vannak — hát az óriás háztartást mind erre az én menyecs­kémre pakolták, majd megszakad szegény bele. Mondtam neki, látod fi­am, milyen nehéz az élet, pedig neked legalább any- nyi gondod nincs, se nem részeges az urad, mégis akad sírnivalód — hát még én mennyit zokogtam hosszú búbánatos életem­ben! Hát nem, most aztán többé nem sírok. Mégvan mindenem, ami kell. Jó kis lakás, szépen felszerel­ve. Tévé, villany jégszek­rény, azt fél éve vettem. Bánom, fejemet verem a falba, amiért nem vettem már legalább öt éve. Mi­csoda jó dolog, művésznő kérem! Múlt csütörtökön vettem egy pompás négy­kilós háztáji tyúkot. Azt megtisztítottam, betettem a frigiderbe, csak hétfőn került rá sor, mert volt egyéb ételem. Egy hétig van belőle hús, akkor is, ha egyszer-kétszer beállít valaki a gyerekeim közül vacsorára. Tegnap az ik­rek apjával ettünk a tyúk­mellből készített jó borsos tokányt. Szeretek enni, megmondom, ahogy van, vércse természettel szület­tem, nekem a hús a leg­fontosabb. Dehogy is lesz érelmeszesedésem, eszem hozzá gyümölcsöt eleget. Az unokáimat is arra szok­tatom, kilenc forintot ad­tam ma is három szem őszibarackért, elmúlt már ideje. Hogy is mondjam, reggel korán kelek, azt az egyet nem másítom, egész éle­temben korán keltem, most is jól esik. Tessék hozzá szólni, valami két éve ki­vétel nélkül minden reg­gel tornázom. Az az öreg professzor tanácsolta, aki tanársegéd volt, amikor én kislány koromban beállot­tam a kórházba — iste­nem, mennyire rajongtam érte! Szerelem? Talán, bár nem tudom, akkoriban annyian kapkodtak utá­nam, nem volt szükségem a sóvárgásra, mikor pedig férjhez mentem, gondolni se szerettem az úgyneve­zett szerelemre... Hisz mondom, művész­nő, a felszabadulás után újra egészségügyi dolgozó lettem és különben is, is­meretségben maradtunk a professzor úrral. Ö taná­csolta nekem most, hogy ő már majdnem nyolcvan éves, de minden reggel tornázik pár percet, pró­báljam meg. Megpróbál­tam és nagyon jól esik. Azóta, ha a tévében tánco­lást, olyan balettfélét lá­tok, mindig figyelek, mert nagyon jó mozdulatokat lehet tanulni. A tornát? Világos, meztelenül. Hát persze, ha ezt valaki lát­ná, ne tessék nevetni, mert fáj a derekam tőle. Néha olyan jót nevetek, mikor tükröződik a szekrény po­litúros ajtajában az ala­kom. Nem vagyok kövér, het­venhat kiló vagyok már valami hat éve. Az én magas termetemhez nem sok, különben se fontos. Tetszik tudni, nagyon szép asszonytól hallottam én, hogy negyven után dönteni kell, pofa, vagy termet. Hát nekem már nagyön mindegy, egyikkel se kí­vánok már hódítani. Tessék elgondolni, múlt­kor azt álmodtam, nem jár nekem nyugdíj, mert idő előtt abbahagytam a munkát. Milyen igaz és milyen jó, hogy felébred­tem, és hangosan nevethet­tem. Mert az igaz, se öreg, se rokkant nem vagyok. Megkeresem az ötszázat, amennyit a nyugdíjasok­nak engedélyeznek és — ne tudjon róla más, annál jóval többet. Mire költőm? Csakis az unokáimra. Magamra? Nem sokat. Hát például: minden szerdán korán dél­előtt már végzek, tizen­kettőkor lemegyek a Rác­fürdőbe. Jól megáztatom, aztán megmasszíroztatom magam. ötkor elmegyek a na­gyobbik fiamhoz, ott lak­nak a fürdő közelében. Akkor jönnek haza a gye­rekek óvodából, iskolá­ból — menyem szegény legalább azon az egy na­pon kicsit kifújhatja ma­gát, én főzök vacsorát. Gondolja csak el, művész­nő kérem, három gyerek­kel súlyosbodott második műszak! Nagyon sajnálom szegénykét, bizony neki is nehéz a sorsa. Mindig ide­ges, tudja művésznő, azt hiszem, nemcsak én, ő is örül, amikor becsukja mö­göttem az ajtót. Mindig van nálam olvas­nivaló, észre se veszem, visz a villamos. Otthon aztán üldögélek még egy kicsit a televíziós képer­nyő előtt, aztán lefekszem a tiszta fehér, habos ágyamba. Férjhez? Üjra? Én? Hát, ha a szputnyikon jöne egy arkangyal elém, akkor se kéne. Nem hiányzik nekem cseppet sem, van nekem anélkül is éppen elég gondom. Dehogy panaszkodom! Míg könyökkel nyitom ki a gyerekek ajtaját, nem érdemelném meg az őszi napsugarat, ha panaszkod­Községi párt- és ta­nácsüléseken, illetve vég­rehajtó bizottsági ülése­ken egyre rendszeresebben szerepelnek a helyi nép­művelési intézmények eredményeit és problémáit ismertető jelentések, vala­mint az országos, a megyei és több járásban a já­rási népművelési akciók és ünnepségek tervezetei. Megállapítható — hogy nagyobbrészt túljutottak községeink azon a helyze­ten, hogy felépítik a szép, új művelődési intézmé­nyeiket, de nem törődnek azok tartalmi munkájával. A fenti eredmények azon­ban mégiscsak a kezdeti lépéseket jelentik. Az új gazdasági irányí­tás rendszerében a legfon­tosabb népművelési fel­adat, hogy községeinkben tudatosan mérjék fel és ismerjék a világnézeti, ter­melési, műveltségi szinte­ket és a tényleges szük­ségletek alapján tervezzék e területeken a tovább­lépést. Szabad legyen egy példát említenem. Abban a községben, ahol ma is komoly problémát jelent az idealista világnézet, vagyis a vallásosság; ott komplex módon és terv­szerűen kell a ráhatásokat tervezni, több területen. Erősíteni a közérthető ter­mészettudományos előadás- sorozatokat, odavágó fil­mekkel szemléltetve, vala­mint a könyv, a játékfilm, az irodalmi színpad, a gyermekműsorok és felol­vasások alkalmával is biz­tosítani a komplexitásnak megfelelő tématervet. Ál­talában tehát a megjelölt legfőbb célok megvalósí­tása érdekében az iskolá­nak, művelődési házaknak, kluboknak, könyvtáraknak és filmszínházaknak a sa­játos lehetőségeikkel élve, tervszerűen és rendszere­sen együtt kell dolgozniuk. A fenti példa alapján, a helyi szükségletek ismere­tében lehet és kell megál­lapítani a legfontosabb, leggazdaságosabb helyi termelési ágazatok szakis­mereteinek, káderképzésé­nek tématerveit, illetve a népművelési intézmények közös segítségét e terüle­teken. A legfontosabb cé­lok, feladatok megjelölése, a négy helyi népművelési intézmény együttműködése csakis a választott testü­letek és azok vezetőinek támogatásával, rendszeres irányításával érhető el. Amikor a tényleges he­lyi világnézeti, termelési és műveltségi állapotokra és igényekre építik köz­ségi népművelési intézmé­nyeink az oktató-nevelő és kulturáltan szórakoztató programjaikat, akkor vár­hatják — és csakis a jogos igényeket kielégítendő — hatókörük bővülését. Ezzel, úgy gondolom, eljutottam népművelési intézményeink legjelentősebb feladatá­hoz: hogy milyen téma ter­vekkel és műsorpolitiká­val, a község lakóinak hány százalékát vonzzák, de azon belül is a mun­kásokat és termelőszövet­kezeti tagokat milyen számarányban? És itt szükséges világosan látni az összefüggéseket, hogy egyenes arányban áll-e az érdeklődésre számot tartó népművelési tématerv megvalósítása és az érdek­lődők számának gyarapo­dása? (A tömegkapcsola­tot csak javítaná, ha a kultúrkombinátok havonta stencilezett vagy gépelt formában aktivistáik segít­ségével közreadnák prog­ramjaikat, melyekből előre válogathatnak az érdeklő­dők!) Népművelési intézménye­ink tehát akkor dolgoznak jól, ha az általános felada­tokat összekapcsolják a legfontosabb helyi problé­mákkal, világosan megje­lölik a célokat és a gya­korlati munkában biztosít­ják az együttműködést. Mindehhez a községi párt- szervezet és a tanács ak­tív, érdeklődő segítsége: és az első lépéseket újabbak követik. Borka József tiam. Kátay Antal: II felhők fent maradnak Csavarnád csuklódra, s tépnéd, tipornád utca porába — nagy dühödben. S szöknél — végül Is szöknél kozmikus magosba, csak szabadulj — csak a fénybe kerülj. Gyermeki játék, felnőtt lábak szivárvány-kergető futása — torzó. A fény se melegít fent — csak vakít, Szökni? Hová? A felhők fent maradnak. Itt és így melegít csak az álom, hol gondjaink súlya mérlegre tehető, A felhők fent maradnak — ez a törvény, de élni alattuk okosan — ez a szép.

Next

/
Oldalképek
Tartalom