Békés Megyei Népújság, 1968. szeptember (23. évfolyam, 205-229. szám)

1968-09-13 / 215. szám

l#6t>. szeptember 13. 4 Péntek UJ REZSŐ: TÖRTÉNELEM A GÖrSET Ülí ELŐTT 21 Aszály az emeleteken Készül a társadalmi ranglétra — Nem gyors, nem meredek kissé a fokozat, uraim? Nem fogják majd évszázadok múlva a fejünkre olvasni, hogy „sötét középkor” voltunk? Vigyázat! Feleslegesen ne blamáijuk ma­gunkat! — Cseppet se aggódjék, Fel­ség. Ahogy mi a fejlődés mene­téből következtetjük, e tekintet­ben Is csupán gyermekcipőben járunk. Hol vagyunk, kérem alázattal a köröm alá gombos- tüzeléslől, a hasfelmetszestől, vil­lanyárammal történő kínzástól, a gázkamrától, napalmtól, bak­tériumháborútól és hasonlóktól! Ajaj. A hidrogénbombáról ne is beszéljünk. — Micsoda csodák! Mekkora távlatok, uraim! Beleszédül a képzelet... És komolyan hiszik, hogy az emberiség idáig, hogy is mondjam, „fejlődhet”? Nem ábránd, nem agyiéin csupán? — Mi hiszünk a haladásban, Felség! — És mindezzel adót lehet majd behajtani ? — Igen. De akkor már pro­fitnak, sőt extraprofitnak neve­zik. — Kolosszális! Most érzem csak, gyerekek, hogy micsoda pitiánerek vagyunk, ezekhez a gigászi lehetőségekhez mérten. Képzeljétek csak el: — Koppá- nyék ugrálnak? Gázkamrába velük! A római pápa ki akar átkozni? Napalmot neki! A né­met császár erőszakoskodni pró­bál? Hidrogénbombát a nyaká­ba! A bajor herceg elhidegül szövetségünktől? Kolorádó-bo- garakat a krumpliföldiére! — Ó! Ha ilyen arzenállal rendel­kezhetnék, de sok köntörfala­zástól. érdekházasságtól szaba­dulhattam volna... Bevallom nektek, urak. hogy például Gi­zella egyáltalán nem zsánerem, de nőül kellett vennem, hogy azt az átkozottul kötekedős törzsfőnököt, a Gyulát lekenye- rezzem. Mennyivel inkább az isteni Lolót, a filmdivát!... Az- ám! Nő, paráznaság. házasság­törés. bujálkodás: ez esetben mit ítélne a bíróság? — Amennyiben nő a vádlott, nemtelenítés, majd elevenen el­égetés. — És ha férfi? — De Felség! Mi jogon? A férfi mindenkor csak áldozat lehet. Áldozatot büntetni ? — Na ja! Tiltja a férfijog. Nos, hagyjuk ezt a témát. En­gem más aggaszt, ez az egész államgépezet. Tulajdonképpen kié? — Hát a miénk, Felség. — Miénk, magyaroké? — Ördögöt! Miénk, magyar uraké! Világos? Észnél legyünk, Felség! István rettentően jólesőt só­hajtott: — Hála a tererhtőnek. Már kezdtem ijedezni, hogy az átko­zott pórja is mozgathatja, nyom­kodhatja, huzigálhatja a gom­bokat és fogantyúkat. — Hát nincs önben, Felséges Királyunk uralkodó-osztályi ön­tudat? — Bennem-e? — Csak úgy érdeklődtünk. — Helyes. De kérdeznék még valamit Börtön van-e? Avagy minden esélyesebb bűnöst egy­ből felnégyelünk, kerékbe tö­rünk, húsdarálóba paszírozunk? — Csodákat. Ha mindenkit likvidáítatnánk, akinek nem tet­szik az arcképe, akkor mahol­nap mi állhatnánk az eke meg az állatok fara mögé. Olyan nincs, amire ne gondoltunk vol­na! A börtönre is. Tessék nézni, Felség, ezt a csillogó gombikát itt, la! — Kitűnő! Kitűnő! — lelken­dezett István és miközben sze­retettel simogatta a börtönügyek ragyogó, csillogó gombját, ki­kiáltott a pitvarba: — Gizi! Gizuskám! Varrhatod már, aranyoskám Szent István palástját! A kiáltásra belibegett a ki­rályné : — Miféle szentről gagyogsz, fiacskám? — Hogyhogy „miféléről”? Hát magamról, természetesen. — Magadról? Hagyd, hogy körül kacagjalak. A szentek, drágám, kenyéren, vízen és ma­dárdalon élnek. Te pedig? Teg­nap érkeztél haza díszes társa­ságoddal az országos lakmározó- körútról. — De anyu? Csak nem hány- torgatod fel királyi kötelessé­gem. Ha tudnád, milyen strapás egy ilyen kiszállás. Se vasút, se repülőjárat. Legalább egy vacak Trabcsim lenne! Vagy akár csak egy ötven köbcentis Mopedem. Hát bizony, fügefavirágom, ró­zsatulipánom, a lóhát marad, s az bizony megtöri az én felsé­ges egyéniségemet. Azt se feledd aranyom, hogy egy ilyen túra nem csupa zabálás ám! Merre csak járok, igazságot kell szol­gáltatnom, meg instrukciókat adni az ispánjaimnak, mivel a szerencsétlene, teheteüenjedk mindent felülről várnak. — Jó kifogás. Az egész or­szágjárást elintézhetnék a püs­pökeid meg az udvari embereid. Decentralizálhatnál is. — Hej, lelkem virágom, úgy beszélsz, mintha a Marsból pottyarvtál volna mellém. Tudhait nád, hogy az adófélék ma még terményben folynak a kincstár­ba. — Miért? — Mert nem verettünk pénzt. Hát azt tudod-e, hogy számot­tevő szállítóeszköz híján, a ten­gernyi húst, bort, lisztet képte­lenek vagyunk hazahordatni ide, Fejérvárra? Hagyjuk a bolhás pómépnek? Fel kell élnünk a helyszínen, nem tehetünk egye­bet. — De fáintos kolozsvári ká­posztát ettünk az urakkal, mi­kor arrafelé törvénykeztünk! Somogybán meg olyan túrósbé- lest, hogy juj! Tokajról meg ne is beszéljünk!... — Hiába no! Még nem ismerheted a marxi meghatározást, hogy a prefeuda- lizmusban. a kizsákmányolás mérvét a gyomorfal szabja meg. Amennyi a hasunkba fér. adó­ban is annyi a bér. Jól tudod, Pintyőkém, milyen állati nagy étvágyam szokott lenni. De ha csak aszerint rónánk a népre az adót, felvetné a zsírja. A sze­gény pórság gutaütést kapna a jómódtól! Szerencsénkre püspö­keinknek kiváló adószedő gyomruk van, úgyszintén min­den rendű és rangú főembernek, s azok családtagjainak. Kísérő vitézeim sem gyomorbajosak. Hiszen, ha teherfuvarozása vál­lalatom lenne! De nincs, így aztán muszáj kiszállni, anyus. — Szóval azt mondom; varrjad csak a palástomat, hogy majdan legyen Horthyéknak mibe taka­rózniuk. — Ne izgulj, apu, meglesz — felelte neje, majd koronás pár­ját homlokon csókolván, az ud­vari varrodába libegett... (Folytatjuk) Október elsején lép hatályba a szabálysértési kódex J A tanácsi szerveket élénken foglalkoztatják az október 1-én hatályba lépő, 1968. évi 1. szá-, mú törvény — szabálysértési kó­dex — gyakorlati alkalmazásából adódó feladatok. A törvény bün­tetéssel sújtja az államigazgatási szervek munkáját akadályozó, valamint a társadalmi együttélés szabályait sértő személyeket. Egy­ben olyan eljárási rendet álla-; pit meg, amely biztosítja az í ilyen ügyek gyorsabb intézését. A vízgazdálkodási társulat szakvezetői és a Dévaványai Rizshántoló felvásárlójának tár­saságában találtuk szeptember 10-én Supkégel Sándort, a csár­daszállási Petőfi Tsz elnökét. Kiderült, hogy mindnyáján oda készülődnek, ahova mi, a rizs- földre. Két kombájnnal ugyanis hozzáláttak a kézzel learatott 100 hold rizs csépléséhez. A vízgaz­dálkodási társulattól pedig szem­revételezni mentek a rizstelep mellé készülő lecsapoló csatornát. Az eddigi kis levezető csatornán ugyanis csak lassan húzódott le a víz. Még az idén egy jóval széle­sebbet, mélyebbet készítenek mintegy két és fél kilométer l hosszúságban. Ennek segítségével azon a határrészen mintegy 500 hold szántóföldet tudnak szükség | esetén belvízteleníteni. A na­gyobb lecsapoló csatornára azért ! is szükség van, mert az idei 150 hold helyett jövőre 300 holdon termelik a rizst. Amint az elntikttil megtud­tuk, több okból mernek ilyen nagy feladatra vállalkozni. Elő­sző) is a korábbi 480 forint he- I lyett 800 forint körüli összeget fi­zetnek a rizs mázsájáért. A beta­karítás megkönnyítéséhez az idén vásároltak egy kombájnt. A harmadik ok az, hogy megfelelő vegyszer áll rendelkezésre a rizsföldek gyomtalanítására. Ezért az eddigi két telep helyett most már csak egyet pihentetnek, azaz minden kockázat nélkül 5— 6 évig is termelhetnek rizst egy- egy táblában. Ahol most meg- «kezdték a cséplést, s ahol még 50 j hold aratása az új kombájnra vár, az idén negyedszerre terem rizs. Mennyi? Hallgassuk meg, ho­gyan élcelődik erről az elnök Bartalus Ferenccel, a rizstelep egyik árasztójával. — Készítheted a láda sör! árát, mert meglesz a 20 mázsa át­lag. Biztosan én nyerem a foga­dást — így Bartalus. — Már amennyire fogadás volt. Ettől függetlenül, 20 mázsa átlag­termés esetén megfizetem a láda sört. Mi több, ha mint egyesek mondják, 25 mázsa is lesz, akkor meg is tetézem egy ládával. — Az esetben én is fizetek 50 üveg sört — tromfol Bartalus. — Már csak erkölcsi kötelességből is, mert, ha annyi terem, abban nekem is lesz egy kis érdemem, mint egyik árasztónak. A beszélgetésbe bekapcsolódott Szaszák Mihály, a rizshántoló felvásárlója is.ö ugyan nem merne fogadni sem az elnökkel, sem az árasztóval, csupán annyit állít biztosan, hogy az utóbbi időben mindig legkorábban, legjobb mi­nőségű és legtöbb átlagtermésű Amikor a nyár eleji kánikula idején hol folyt, hol nem folyt a víz a csapból a bérházak felső emeletének lakásaiban, nagy volt. a méltatlankodás. — Hogy az a hétszentséges... — szállt az átok, s ki így, ki úgy folytatva adott hangot nemtet­szésének. A szidalmak nem röppentek csak úgy céltalanul világgá. Ha kissé késve is, de az illetékesek fülébe jutottak. Hangerősítőként közreműködött ebben a Békés megyei Népújság. S amikor már- rnár végképp fogytán volt az [ rizst a csárdaszállási Fgtöfi Tsz szállított. Tavaly is 20 mázsát, amikor a megyei átlagtermés csak j 14 mázsa körüli' volt. Az idei tér- ] méssel is nagyon elégedett, bár nem bánná, ha később kezdenék a cséplést, mert egy kicsit még nyirkosnak találja. Várni azon­ban nem nagyon érdemes az idő- ■ járás bizonytalansága miatt. Most is végjgpásztózta egy kiadós zá­por Csárdaszállás határát. Szó volt róla, hogy két kombájn csépeli a tsz-ben az idei rizstermést. Tavaly is így volt ez. | Cséplőgépekkel kezdték ugyan, j de csakhamar kiderült. hogy | nem bírják. Naponta alig 80—100 mázsát csépeltek el, ráadásul egy- egy gép 13 embert foglalt le. A I kombájnokhoz elég 9—9 ember | is. Igaz, hogy sokat segít az új | kazalrakó-gép is. Az éppen ebé­delő, s addig a két kombájnt ép­pen csak kipróbáló emberek azt mondják, hogy két hét alatt be­fejezik a jó termést adó rizs cséplését. Elhihető, mert vala­mennyien markos emberek és gyakorlatuk is van az ilyen mun­kához. K. I. Napoleon francia császár 1814-ben ötödik nagyhatalom­nak nevezte a sajtói. Megvolt rá az oka, mert négy nagyhata­lom szövetkezett ellene és a Rheinischer Merkur hevesen támadta öt. a franciák ellen „sarkallta” a németeket. Ergo: felismerte, mit jelent a sajíó orientáló hatása a közvéle­ményre. Különben nem muszály a francia császárhoz visszanyúl­ni. elég arra gondolni, hogy napjainkban — a modern tech­nika vívmányait felhasználva — az egész világot behálózzák a hírközlő szervek. £s ez másként nem is lehet, hiszen csak úgy tudunk képet alkotni a világ­ban végbemenő folyamatokról, ha tájékozódunk, akkor lehet várni a közvéleménytől helyes ítéletet, ha birtokába jut ezek­nek az ismereteknek. Na nem­csak a Moszkvában, Prágában, Tokióban, Párizsban, Washing­tonban, Budapesten, hanem a Békéscsabán, Bucsán, Szarva­son, Mezőberényben végbemenő folyamatokra is gondolunk. Mert így teljes a világkép! Bi­zonyára Jámbor István, a párt gyulai városi bizottságának tit­kára is ezért igényelte, hogy nyilatkozzon a pártszervezetek vezetőségválasztásáról a megyei lap szeptember 3-i számában. Vagy a szeptember 8-i számban Nyíri János, a Művelődésügyi Minisztérium egyik főelőadója az iskolákban bevezetett honvé­delmi ismereteket nyújtó tan­tárgy oktatásáról adott tájékoz­tatót. Furcsán hangzik, de a mi szű- kebb pátriánkban is akadnak még, akik mintha betokosodtak volna, mintha ebben a nagyon is lázas világban beragadtak volna a maguk bűvkörébe, mintha arra törekednének, hogy hermetikus légkörben éljenek. Másra aligha gondolhat az em­emeleti lakók türelme, a városi tanács korlátozta a vízhasznála­tot. szabálysértési eljárás kilá­tásba helyezésével megtiltotta a kertek locsolását. — Végre! — sóhajtottak fel több százan, s attól kezdve in­kább a tikkadt szöcskenyájak ci­ripelésének csökkent hangereje jelezte, hogy azért még sincs elég víz ebben a vidéki városban. Vigasztalták magukat az em­berek, hogy egyszer mégis eljön a bőség ideje. Ha beköszönt az esős időszak, akkor már titok­ban sem fogják használni a vizet locsolásra. Mert hát mindennek azok a kerttulajdonosok az okai... És hetekkel ezelőtt be is kö­szöntött az esős időszak. Nagy kalappal, széles mosollyal. Ügy jött, mint akinek eszébe sem jut, hogy elmenjen innen többé. Mit sem törődve azzal, hogy nyár derekán nem illik ennyit egy helyben időzni. Kizöldelltek a növények, a mezők, a rétek, a gyümölcsösök, az erdők, a kiszá­radt nádasok, lápok hajlatai pe­dig újra megteltek vízzel. Egye­lőre talán elég is lenne a sok jóból. A szöcskenyájakat szinte a fulladás veszélye fenyegeti. A bérházak felső emeletének lakásaiban azonban továbbra is vigasztalanul tart az aszály. Tik­kadt emberek kóvályognak az alsóbb szintekre, hogy egy kis vízért könyörögjenek. Néha-néha ugyan megered a csap, de sok­szor órákig egy csepp sem szivá­rog belőle. Mikor milyen a han­gulata. Ki mer ilyen körülmé­nyek között befűteni a fürdőszo­bába vagy mosáshoz fogni? Még a borotválkozás is kockázatos. Mostanában aligha locsolják a kerteket. Valami mást kellene kitalálni az emeleti lakók meg­nyugtatására. De mi legyen az? Mondjuk... oldják meg az illeté­kesék, hogy folyjon a víz azok­ból a csapokból. Más hirtelen nem is jut az eszembe. bér olyan esetben, mint ez a Mezőberényi Gépjavító Állomá­son történt. Egyik kollégám a főmérnöktől információt akart szerezni többek közt arról, ho­gyan, mint veszik igénybe a ná­luk méretre rendelhető vasvá­zas színeket, mert a sorozatgyár­tásban készítettek nagy méretű­ek. s ezeket nem minden gazda­ság tudja megfelelően hasznosí­tani. Én is elkísértem kollégá­mat, jó az, ha az ember a „for­rásból is hallja, hogyan küzde­nek céljaik megvalósításáért, milyen akadályokat kell legyűr­niük ezért. Mert mindenütt van ebből is elég. Először is gyönyörködtem az új emeletes épületben, miután megérkeztünk, majd kértük a főmérnök előszobájában levő egyik hölgyet, szíveskedjen be­jelenteni bennünket, amit előzé­kenyen meg is tett, majd a fő­mérnöktől kijőve közölte ve­lünk, várjunk egy keveset, mert éppen tárgyal. Természetesen vártunk, s amikor láttuk, hogy déli fél egy felé közeledik az óramutató, gondolván, úgyis ebédelni megy a főmérnök, kol­légám a hölgytől üzent neki, hogy majd fél kettő táján ke­ressük meg. A hölgy ismét szí­vesen megtette ezt, majd ami­kor kijött, tolmácsolta a főmér­nök üzenetét: a távol levő igaz­gató olyan utasítást hagyott hátra, hogy a sajtónak nem ad­hat információt. Lehet, hogy ő nagyon jól érzi magát a szép épületben, de et­től függetlenül a megyei közvé­lemény szeretné tudni, mit csi­nál a Mezőberényi Gépjavító Állomás, s mi ezért kerestük, nem a saját, sem pedig az ő szép szeméért. Lehet, hogy játé­kos kedvű ember, s ha kedve tartja, játszogasson — de ne a '■'véleménnyel. Cserei Pál A Gyulai Kislakásépítő és Karbantartó Ktsz Gyula, Nagyváradi út 74., felvesz kályhás, hidegburkoló, ács, épületasztalos szakmunkást, valamint segédmunkásokat 67925 Jól fizet a rizs Csárdaszálláson Jövőre megduplázzák a termőterületet —or. Játék a közvéleménnyel

Next

/
Oldalképek
Tartalom