Békés Megyei Népújság, 1968. szeptember (23. évfolyam, 205-229. szám)
1968-09-29 / 229. szám
1968. szeptember 29. 5 Vasárnap Kilenc vagon faanyagot kell összeácsolni minden emelet betonozásához. Nem tud úgy elmenni senki a Szabadság tér sarkán folyó építkezés mellett, hogy meg ne álljon egy pillanatra, vagy legalább fel ne tekintsen a lassan magasodó falakra. Érthető az érdeklődés. hiszen ez lesz Békéscsaba, sőt az egész megye első 9 emeletes lakóépülete. Mi tagadás, büszkék is rá a megyeszékhely lakói, akik egy bő emberöltővel ezelőtt még Európa legnagyobb falujaként emlegethették szűkebb pátriájukat. No persze, azóta sok víz lefolyt a Körösön és sokat változott Békéscsaba arculata. Megmondhatód ennek az itt dolgozó emberek is. Például Szász Sándor, a háromszoros szocialista betonozó brigád vezetője, aki 10 éve munkálkodik az állami építőipari válKONYHAI SEGÉDMUNKÁRA női munkaerőt felveszünk. Vidékieknek útiköltség- térítünk. Jelentkezés; a Békés megyei Vendéglátóipari Vállalat munkaügvi nerfá’yán, Békéscsaba, GutenherP vi 't Jgo'»« Szarvason drágább a csirke és olcsóbb a zöldség, mint Békéscsabán Változások a rizstermesztés szervezésében A szarvasi hetipiacon a szó-; kásosnál nagyobb volt a felhoza- í teil. Az utóbbi időben itt is, akárcsak a megyeszékhelyen a termelőszövetkezetek komoly! mennyiségű áruval jelentkeztek. Átlagosan 5—6 termelőszövetkezet hoz árut, többek között Orosházáról, Csabacsűdről, Békés-: szén tan órásról, a helyi Dózsa és a Bem Termelőszövetkezetnek pedig állandó standja van. Az I árakon érezhető ez, ugyanis a tsz-ek minden árut 10—15 százalékkal olcsóbban adnak, mint az i egyéni termelők. Az elmúlt héten a békéscsabai piacon aránylag olcsón lehetett csirkét vásárolni, kálóját 20—25 forintért adták. Szarvason viszont lényegesen drágább, holott a városban több tsz foglalkozik | baromfitenyésztéssel. A csirke I — Piaci jelenté» — kilója átlagosan 30 forint volt a tegnapi hetipiacon. Jó lenne, ha a szövetkezetek ebben is jobban biztosítanák az ellátást. A zöldségpiacon több árut olcsóbban kaphattak a vásárlók, mint Békéscsabán. A sárgarépa kilóját 4—5 forintért, a fehérgyökeret 5 forintért adták. Olcsóbb a paprika és a paradicsom. Paradicsomból 4.5 mázsát (ára 1,80—2 forint kilónként), paprikából pedig 5 mázsát hoztak és két-há- rom forintért adták kilóját. Káposztából 15 mázsa érkezett, kilója két forint, karfiolból 5,5 mázsa és átlagosan 3 forintért már lehetett vásárolni. Érdekes viszont megemlíteni, hogy a közkedvelt zöldborsó itt is megjelent, bár 5 forinttal drágábban, mint Békéscsabán. Sok saláta volt a szarvasi piacon, összesen 1600 fejet hoztak a termelők, és darabonként egy forintért árulták. A gyümölcspiacon még mindig igen sok a görögdinnye, tegnap például 75 mázsát hoztak a tsz- ek és termelők. Kilónként 80 fillérért adták. Nyári almából 3,8 mázsa, jonatánból 4,5 mázsa érkezett. Az alma kilója 4—5 és 6 fórint volt. Szőlőből 6,5 mázsát hoztak a termelők, s még távolabbi helyekről is érkezett áru. Átlagosan 6—7 forintért lehetett kapni. A lakosság élelmezésére termelt rizst eddig a Mezőgazdasági Vetőmagtermeltető és Ellátó Országos Vállalat szervezte. A következőképpen ezt a funkciót a Gabona Tröszt vette át. A vető- rnagtermeltető vállalat ugyanakkor feladatul kapta a Mezőgazda- sági és Élelmezésügyi Minisztériumtól a rizsvetőmag- termesztésének szervezését. Előreláthatóan Békés megyében 600—1000 vagonos raktárt építenek, amely a nyers rizs tárolását könnyíti. „Kérem a munkakönyvemet!’' RAJTUK NEM MÚLIK lalatnál. Jogos büszkeséggel említi, hogy keze nyomát viseli a Kulich Gy. Lakótelep minden épülete és sok más létesítmény is. Az idén negyedszer is el akarják nyerni a szép címet a betonozok, s — mint Szász Sándor mondja — jó lenne, ha decemberben a 9. emelten búcsúzhatnának az évtől. Nemcsak, a végső határidő: 1969 augusztusa sürgeti őket. Ez az épület jelentős szerepet játszik a vállalat téli munkaprogramjában, s ha jól haladnak most az ácsok, betonozok, akkor körülbelül 50 ember találhat itt munkát a fagy beállta után is. — Rajtunk nem múlik — mondja a brigádvezetö. Nyugodt lelkiismerettel jelentheti ki ezt, hiszen a brigád eddig maradéktalanul teljesítette termelési vállalását, Kezdetben öt műszak alatt készült el egy-egy szint betono- j zása, de most már nyolc órával kevesebb idő is elegendő. Szorgalmuk mellett természetesen j szerepet játszik ebben, hogy a j korábbinál nagyobb teljesítmé- j nyű keverőgépet kaptak és az j ,,örég”-nek becézett toronydara is jócskán megkönnyítette a dől- ; gukat: 10 talicskára való betont emel föl egyszerre a magasba. Nyáron, körülbelül 2—2,5 hónap kiesést okozott az építkezésen a beton vashiány. Időközben javult az anyagellátás és jelenleg 24 ember dolgozik a toronyházon, ! két műszakban. B. D. Szellő« munkahelye van — csaknem 30 méter masrasan _ a torony daru kezelőjének. Fotó: Demény i A igazgató hellyel kínálta a vendéget és fel sem nézve, pár percnyi türelmet kér, amíg elolvas egy levelet. Mást az ajtón kívül várakoztatott volna meg, Károly bácsi azonban kivétel. Neki mindig nyitva áll az irodája. Valamikor a mestere volt az öreg. Generációk sorát tanította és nevelte tisztességre, becsületre. ö is neki köszönheti, hogy megszerette a szakmát, így aztán továbbtanulásra is kedve és bátorsága támadt. Befejezi az olvasást, leteszi az asztalra a levelet és ekkor a vendég nyugalmat erőltetve magára, megszólal: — Igazgató elvtárs, kérem a munkakönyvemet! Már a megszólítás is szokatlan. Neki ő akkor is János maradt, amikor igazgató lett. Csak most veszi jobban szemügyre az öreget. Szeme szögletének nyugtalan rezdülései, uj- jainak ideges mozgása elárulja, hogy valami igen nagy dolog történhetett vele. Hogy kezdje, mit kérdezzen most? — Nem érem, Károly bácsi — néz figyelmesen az előtte ülőre, aki azonban a legkevésbé sem gondol most a magyarázkodásra. — Elmegyek innen — mondja a megszokott szűkszavúságával, miközben önkéntelenül is ökölbe szorítja a kezét. Még soha sem látta ilyennek az öreget. Azelőtt semmi sem tudta kihozni a sodrából. Ha mások elvesztették a fejüket, ő akkor is , nyugodt maradt. Csak olyankor gerjedt haragra, amikor lógást, fegyelmezetlenséget látott. Ha a környezetében valaki megfeledkezett magáról, nem rejtette véka alá a véleményét. Szavajárása volt: „Fiam, kinek a rovására csinálod?” Az az idő azonban elmúlt. Amióta gyomorfekély kínozza, már nem a régi. Sokszor meggömyeszti a fájdalom. Lassul, akadozik a kezében a munka. És mintha minduntalan önmagának tenné fel a kérdést: „Kinek a rovására csinálod?” Nem panaszkodik, újra és újra összeszedi az erejét. Megoperálták, nem változott semmi. Harcot vív az életéért. Nem akar rokkantsági nyugdíjba menni, úgy érzi, a véget jelentené. Ezek a gondolatok járnak az igazgató eszében. Hallgat, arra vár, hogy Károly bácsi folytassa. A csendben kissé oldódik a feszültség. — Nem tudom elviselni... Azt mondta valaki a műhelyben: a vén hülye helyett nekünk kell dolgoznunk... Hát így állok. Semmivel sem lehetett volna jobban megsérteni az öreget. Soha nem volt nagyratörő. Azt tartotta: nem az határozza meg az ember értékét, hogy milyen munkakörben dolgozik, hanem az, hogy a feladatát hogyan látja el. És most ő már senki. Mintha maguk alá temették volna évtizedek munkájának romjai. — Hová akar menni, Károly bácsi? — kérdezi nagy sokára az igazgató. — Az egyik ktsz-be segédmunkásnak. Már elintéztem... Ismét csend ereszkedik közéjük. Ilyen emberrel nem köny- nyű tárgyalni. Egy helytelenül megfogalmazott mondat mindent elronthat. De hát nem mehet el az öreg. — Károly bácsi! Maga itt kopott el. Hozzánk tartozik. Arra kérem, gondolkozzon, mielőtt határoz. Az igazgató nem vár választ. Magára hagyja őt. Kisiet a műhelybe, összehívja a brigádot és csak ennyit közöd velük: — Nagyon szégyellem magam, hogy egy embernek el kell mennie tőlünk. A munkakönyvét odaadom. Több szavam nincs. Az emberek összenéznek, hallgatnak. Aztán csendben visszaindulnak a helyükre. Hanem a következő nap reggelén együtt vonulnak az irodába. Zavartan, bűntudattal. Volt idejük átgondolni a történteket. A brigád vezető lép előre: — Igazgató elvtárs, belátjuk, nem volt becsületes dolog. Mindnyájan felelősek vagyunk, ígérjük, többet nem fordul elő. Nincs szükség részletekre, beszéljenek inkább a tettek. Erre gondol az igazgató is és csak ennyit mond: — Rendben van. Köszönöm. Néhány nap múlva találkozik csak az öreggel. Ekkor lámad az az ötlete, hogy egy kis pihenőre kellene küldeni őt. Meg is kérdezi: — Nem lenne kedve két hetet a Mátrában tölteni? Szabadkozás a válasz: — Nem nekem való az. Mit csináljak én olyan helyen?... Szó szót követ, míg Károly bácsi nagj nehezen kötélnek áll... Bár az igazgató elég köny- nyelmű ígéretet tesz, végül azért sikerül szakszervezeti beutalót szereznie számára. És még le sem telik a két hét, az öreg már újra ott van a műhelyben. Kerüli a főnökével való találkozást, de mindjárt az első nap mégis egymásba bot- lanak. — Hát hazajött, Károly bácsi? — kérdezi rosszallóan az igazgató. — Nem tudtam tovább maradni. Meguntam a semmittevést. Ilyen magamfajta embernek már nincs türelme ahhoz. Pásztor Béla
