Békés Megyei Népújság, 1968. szeptember (23. évfolyam, 205-229. szám)
1968-09-01 / 205. szám
1988. szeptember 1. 3 Vasárnak, A vegyipar új terméke VONATON A betiltott DDT növényvédőszert gyártó üzemet új vegyi anyag előállítására rendezik be a Budapesti Vegyiművekben. Itt készítik majd nagyobb tételekben a Trifenoxin elnevezésű kémiai anyagot, amelyhez hasonló terméket mindeddig nem bocsátott a mezőgazdasági üzemek rendelkezésére a hazai vegyipar. A külföldről behozott szereket tökéletesen helyettesítő anyag a legelők gyomtalanításánál használható kiváló eredménnyel. A Trifenoxin két változatban, 80-as és 100-as számozással kerül majd forgalomba. Mint az előzetes szabadföldi kísérletek bebizonyították, tökéletesen kiirtja a legelők gyomjait, a különféle cserjés-fás növényeket éj az egyéb nedvet szívó gyomokat Fut O vonat Füzesgyarmattól Szeghalom felé. A táj szemérmesen elrejti arcát a szétterülő füstfátyol alá. Enyhén szürkék a házak, bohókásan halványak az emberek. Legalábbis én' ilyennek látom őket, ahogyan kinézek a tovasuhanó vonat ablakán. Dohog a mozdony, a házak elmaradnak, a füst is eloszlik, egyik percről a másikra szikrázó fényköntösbe öltözve tárja elénk karjait a határ. Az egyik learatott búzatáblán szétszórt szal- mahasabok hevernek, olyanok, mint valami óriási dominók, melyek arra várnak, hogy egy erőteljes kéz játszadozzon velük. A tábla végén rakodnak, távoli kazlakba szállítják a szalmát, egyre üresebb, áttekinthetőbb lesz a határ. Igaz, itt-ott kukoricások zöldellnek, soraik azonban igen szerények, néhol szinte alázatosak és szomorúan árulkodnak arról, II karbamid szakszerűen, gondosan etelve fontos fehériepátlé takarmány Az állattenyésztésben évről évre visszatérő takarmánygondokkal küzdünk. Számottevő az abrakhiány, de nagy nehézségeket okoz a növényi eredetű fehérje hiánya. Az idei rendkívüli aszályos időjárás következtében egyes termelőszövetkezetekben már most is gondot okoz az állatok megfelelő takarmányozása, de a tél végi, kora tavaszi hónapokban a hiányos ellátás komoly károkat okozhat. Kormányunk központi intézkedésekkel igyekszik enyhíteni a gondokon, de emellett minden helyi lehetőséget ki kell használni a meglevő és a tervezett állatállomány takarmányszükségletének biztosítására. A tömegtakarmányok béltartalma értékének növelésére célszerű azokat karbamiddal dúsítva etetni az állatokkal. A karbami d^takarmán yozás nem új keletű. Már a század elején rájöttek arra, hogy a kérődző állatok értékesíteni tudják a takarmány nem fehérjeszerű nitrogén- tartalmú anyagait is. Ez a felismerés arra a gondolatra vezetett, hogy az egyszerűbb, szintetikusan előállítható szerves nitrogéntartalmú vegyületek fehérjeként való értékesítését is vizsgálat tárgyává tegyék. Így jutottak el a karbami dhoz, ami a vizeletben közönségesen előforduló anyag, szintetikusan is előállítható. A karbamid takarmányozását először Németországban, az ún. amid szelet etetésével kezdték el. Ez 50 százalék szárított cukorrépaszeletből, 25 százalék melaszból és 25 százalék karbamidból állott Hazánkban a karbamidetetés szélesebb körben 1963—64-ben kezdődött, amikor több mint 100 tsz, illetve állami gazdaság több tízezer szarvasmarha és juh karbamidos takarmányozását kezdte el. A karbamid nitrogénjének fehérjeként való értékesülésének több feltétele van. Könnyen átalakítható szénhidrát jelenléte szükséges, ami fedezi a bendő- bakitériumok elszaporodásához szükséges energiát és egyben megakadályozza a karbamid gyors elbomlását, így nem forog fenn a mérgezés veszélye. Gondoskodni kell a mész, foszfor, kén és a nyomelemek megfelelő pótlásáról is. A karbamid bőséges fehérjeellátás esetén nem nyújt semmiféle előnyt, viszont fehérjepótló hatása csak akkor érvényesül, ha az állat szükségletének 60—70 százaléka a takarmányban igazi fehérje alakjában van meg. Jelentősége éppen abban rejlik, hogy a kifejlett gyomrú kérődző állatok — 250—300 kg-os szarvas- marha, 15—20 kg-os juh — fe- . hérjeszükségletének 25—30 százaléka pótolható vele, s a megtakarított, fehérjében dús abrakféléket más állatokkal (baromfi, sertés) lehet feltakarmányozni. Egy kilogramm karbamiddal 4,5 kg extrahált napraforgómagdara vagy 15 kg korpa fehérjetartalma pótolható. A karbamid etetése — megfelelő gondosság és az előírások pontos megtartása mellett — teljesen veszélytelen. Mérgezés csak szakszerűtlen, hanyag kezelés esetén fordul elő. Szarvasmarhákkal etetve minden 1 kg karbamid 8—10 liter tej'többletet vagy 0,5— 1 kilogramm plusz súlygyarapodást eredményez. Az anyajuhok takarmányának karbamidos dúsításával állatonként 300—400 gramm gyapjútöbblet várható. A karbamid etetésével az egységnyi termékekre eső takarmányozási költség 10—15 százalékkal csökken. A karbamid-takarmányozásnak több formája van. A karbamidos szilázs készítése könnyen bevezethető nagyüzemi módszer, az előírások pontos megtartása esetén a ikarbamid-etetés általánossá tételének egyik fő formája lehet. A karmami d- d úsí tás közvetlenül felhasználás előtt is elvégezhető, de ügyelni kell az egyenletes elkeverésre, és arra, hogy a napi szilázs-adagban az előre meghatározott karbaimid-mennyi- ség kerüljön bekeverésre, illetve feletetésre. Etetésének legfontosabb szabálya, hogy a helyesen megállapított napi teljes karbamidadagot csak 10 napos, fokozatosan növelt adagokkal végzett szoktatás után lehet feletetni. Nagy fehérjetartalmú zöldtakarmányokat fogyasztó, s jó legelőn tartott állatokkal karbamidot nem szabad etetni; gyenge, beteg, előzőleg koplaltatok állatoknak, 250 kg-! nái kisebb súlyú növendékeknek] sem adható. Száz kilogramm élő súlyra egy etetésre — megfelelő szoktatás után — 10—15 gramm karbamid biztonságosán etethető. Tehát 600 kg-os tehén naponta 2 etetésre 12—18 deka karbami - dot fogyaszthat, egy 50 kg-os juh pedig 10—12 grammot. Békés megyében több mezőgazdasági üzem kipróbálta már és eredményesen alkalmazza a kar- bamid-takarmányozás valamelyik formáját. Az e téren szerzett tapasztalataik, eddigi eredményeik azt mutatják, hogy érdemes széles körben felhasználni ezt a fehérjepótló takarmányt. Az állat- tenyésztési felügyelőség szakmai vonatkozásban minden segítséget megad a szövetkezeteknek, s a ta- karmány-karbamid, .foszkál és a többi keverékanyag az igényeknek megfelelő mennyiségben rendelkezésre áll. Michnay Lászlóné hogy valami kegyetlen hatalom elvette tőlük a legfőbb éltető erőt, az aranyat érő esőt... Fut a vonat. Bent, a fülkében beszélgetnek. Egy hetven körüli fehér hajú bácsi vezeti a szót. — Kérem, máma már nem kell kézi arató- cséplőcsapat meg kazalrakó sem. Ott ni, a tábla végén bálákból rakják a szalmakazlat. Hát igen, nem így volt ez régen. Nyögött, szuszogott az ember, amíg egy kazal elkészült, ezt a munkát meg egy süldő gyerek is elvégzi. A kimondott szavakra hümmög, bólogat a hallgatóság. Az öreg arcán nem kis büszkeség ragyog, bütykös ujjaival eligazítja szemébe hullott haját, aztán így beszél tovább. — Én kérem, olyan kazlat raknék még most is, mint a hímes- tojás; az én kaszámmal még ma is nehezen versenyezne egynéme- lyik fiatal! A szavak egy kicsit kihívóak és van is visszhangjuk. A szemben levő pádon, akár egy megelevenedett karikatúra, kínos gonddal öltözött fiatal ül. Férfi vagy nő lehet? — ötlik fel bennem a kérdés. A hangjáról azonban, amelyik úgy bújik elő kazalként csúcsosodó, hosszú haja alól, mint vackából a kígyó, felismerem, hogy leendő férfi az, aki megszólal — Vagyok olyan legény, mint te. vágok olyan rendet, mint te... Ha-ha-ha-ha! Régen túlhaladott nóta ez már tata! Ma nem a meló, hanem a stex a fontos! Állati jó lehetett fulladozni a cséplőgép mellett, rogyadozni a kazlak tetején... Kézzel aratni meg biztosan mennyei gyönyörűség volt, mi azonban nem kérünk belőle. Jól élni, kevés munka árán, ez a jelszavunk! A túloldalt elhelyezkedő, kár- tyapartiba tömörült munkások jót kacagnak a „elmés” szavakon, azután elszántan ütik tovább a bankot. A nagy hajú mellett ül egy fehér tornatrikós legény. Olyan tizennyolc év körüli, hétköznapi hősi. Arcán nyugalom tükröződik, ajkáról azonban golyóként pattan a szó. — Nem operettfigurák a mai fiatalok koma, tudunk mi keményen is dolgozni, ha kell, persze nem akarjuk feltétlen szükségesnek a gyötrelmet és a szenvedést! A idős magyar ismét megigazítja hófehér haját, kitekint az ablakon, szemével végig- símítja a földet, melyet annyiszor verítéke öntözött, azután felsóhajt és ismét a fiatalokhoz fordul; — Ez a föld ismeri azokat, akik őt szeretik, ez ország a legnagyobb elismeréssel övezi azokat, akik munkás kezükkel formálják, alakítják benne a jövőt. Régen csak mondták, ma azonban igazság az, hogy kinek-kinek a munkája, érdeme szerint jár a közös javakból. — Több munkaegység, több forint — mondja a fehér trikós legény, azután körülményes mozdulattal egy szép sárgadinnyét vesz elő csomagjából. Szel egy szeletet, nagyokat harap belőle, magját és kirágott héjját kidobja az ablakon. Az utolsó falat után fütyülni kezdi az egyik legújabb táncdal dallamát. — Nem rossz mi?! — szólal meg újra a kazalhajú. — A maga idejében a csárdás járta meg a foksztrott, igaz-e, tata? Egy lépés előre, kettő hátra, tingli, tangli! Ha-ha-ha! A nevetés úgy fortyogott elő a tejfellel leöntött hajkazal alól, mint a fazék fedele alól a forró víz, ha száz fokra hevíti a tűz. Az ősz magyar leírhatatlan indulattal ugrott fel helyéről, megragadta az ingerkedő süvölvény vállát, hogy megrázza, mint a vihar a fát, bölcsessége azonban, mint a vihart elcsitító aranyos napsugár, lefékezi indulatát. Keze lehanyatlik, szemével végigméri a legényt csupán, aztán ennyit mond: — Keveset táncoltunk mi valaha fiam, de akkor szívvel, lélekkel. Sokat, nagyon sokat dolgoztunk, testünket, lelkünket adtuk bele a munkába, mert éreztük, hogy abban van az élet értelme. Ma sem lehet másként, sőt ma j még inkább szépen és jól, értelmesen és célszerűen tegyük azt, amit tenni kell. — Ez aztán vonalas szöveg, ta- tus! — vág közbe újra nagy hajú barátunk. Az öreg pedig így folytatja; — Jót és jól, valahol ezt írja egy régi költő, én mondom, igaza van neki! A beszélgetésbe az időközben odatelepedett kalauz is leteszi garasát. — Némelyik fiatal azt hiszi, hogy úgy hipp-hopp, ölébe í hull a pénz. Je-je-je-je, beatles frizura, miegymás, áll a bál, övé a világ. Szerencsére fiataljaink között kevés ilyen embertorzó akad, a legtöbbjük tudja, hogy joggal oktatják az öregek őket becsületre és tisztességre, valóságos munkahőstetteket visznek végre egyesek. • — Na még a vasutasok is prédikálnak? — mondja újra a nagy haj tulajdonosa. A kalauz ajkán késik a válasz, de ha szólna sem hallanánk talán, mert a kocsi szomszédos -fülkéjéből énekszó csendül fel hirtelen. Theodpra- kisznak, a nagy görög zeneszerzőnek a dala árad, a Cimea: „...Nem oly’ rég élünk még a földön, hitünk roppant egekbe tör föl, szívünk mámoros zászlóin lobog minden égtáj feltörő reménye”! — Hallja ezt a dalt, maga figura?! — szólal meg most már a kalauz. — Tudja kik éneklik? Fiatalok, akik most jönnek haza a nyári építőtáborból. Menjen csak oda hozzájuk, majd ők megmagyarázzák magának milyen is a mai munkaerkölcs. A hosszú hajú már nem válaszol, leomló, fürtjei alól kivillantja szikrázó szemeit, azután veszi a csomagját . és átsiet a szomszéd kocsiba. Az emberek elmosolyodnak, úgy érzem én is, mintha felhő vonult volna el ablakom elől, mintha egy szép, tiszta és világos szobában ülnék, ahol velem vannak a testvéreim. Fut a vonat Füzesgyarmattól Szeghalom felé. A közelgő falu házainak kéményéből felfelé száll a füst, az ezüst színű hidro- glóbusz felett melegítő, pompás napsugár nevet. Lészkó András Megjelent a Mezőgazdasági balesetelhárító és egészségvédő óvórendszabályok című utasítás I. fejezete Megjelent a Mezőgazdasági balesetelhárító és egészségvédő óvórendszabályok című utasítás I. fejezete, amelyet a Mezőgazdasági és Élelmezési Minisztérium 25/1968 szám alatt adott ki. A könyv a gépi és kézi munkák munkavédelmi szabályait foglalja magába. A következőkben megjelenő fejezetek más és más témakört tartalmaznak. Ezekre mindenütt szükség van, ahol mezőgazdasági munkát folytatnak. Az előírások megtartása kötelező. A könyv a Szakszervezetek Békés megyei Tanácsa munka- védelmi Bizottságánál beszerezhető. A tsz-elnök felesége A falusi jó vagy rossz légkör kialakításában különös szerepük van az asszonyoknak. Gyors felfogásuk, elemzőkészségük, tájékozódási képességük segítségével biztonságosan igazodnak el a falu problémái között. ítéletük és közismert szókimondásuk elengedhetetlen része a falusi közvélemény alakításának. Különösen sokat tehetnek az egészséges légkör megteremtésében a falusi vezetők feleségei. Hiába a férj a tsz-elnök, tanácselnök és az asszony „csak” növényápoló vagy az állattenyésztésben dolgozik, szavára, véleményére odafigyel a többi asszony. Állítják: „Neki tudni kell, hisz’ ott van, közvetlenül a tűz mellett”. Ügy is fogadják, amit mond. Készpénznek veszik, tovább színezik, bonyolítják — terjesztik. Az „elnök felesége mondta”. Mi tagadás, ennek néha nagyobb hitele van, mint, amit az elnök mond a gyűlésen. Ha, tehát a vezető felesége okos, már pedig miért ne lenne az, sokat használhat a közös ügynek. Kedvezően befolyásolhatja a hangulatot, jó útra terelheti a véleményeket. De árthat is, ha fontoskodik, ha minden kis semmiségből nagy ügyet akar csinálni. Ha a nyilvánosságra tartozó ' dolgokat' is úgy adja tovább, mintha óriást titkot súgna meg. Ha pletykafészek, ha a férje hátán akar felkapaszkodni a falu fölé. Mert, mi tagadás ilyen vezető-feleség is van. Miközben élettársának kisebb gondja is nagyobb annál mintsem, hogy vezetői mivoltával büszkélkedjék, neki fejébe száll a férje dicsősége. „Ki legyen büszke, ha nem én, felvágok, mert tehetem, van mire.” Ilyeneket hallhatna az ember, ha ki nem mondott gondolatai felhangosodnának. Ha szavakban nem is, de tetteivel elárulja, magát az ilyen asszony. Először is nem érzi jól magát a „szürke” beosztásban. Többre vágyik. Vagy egyáltalán nem dolgozik „keres eleget a férjem, minek törjem magam”. Hétköznap is páváskodik és unalmában fecseg, dicsekszik férje érdemeivel, mint a magáéval, megszólja ezt vagy azt a vezetőt, vagy azok feleségeit, hinti a konkolyt. A józanabb gondolkodású asszonyok elkerülik, kesernyés szájízzel beszélnek róla, „ront, pedig segíthetne”. Másoknak imponál a felelőtlensége, az, hogy büntetlenül megszólhat mindenkit. Szerencsére olyan férj is van, amelyik leinti még idejében. A másik viszont vagy nem ér rá ilyen kicsiségekkel törődni és legyint, „asszony-beszéd”, vagy odafigyel és szinte észre sem veszi, máris előítélettel tekint egyesekre. „Beoltódott”. Az egyik elnök feleségével beszélgettem a közelmúltban, fáradt volt, alig ért haza a munkából még vacsorát is kellett készítenie. Kiment, bejött, megmegszakadt a társalgás. „Ha okos a férj — mondta —, nem hagyja a fecsegő asszonyt szabadjára. A komoly asszonyt nem kell félteni, az tudja mit mondjon, mikor hallgasson.” Persze a mézes-mázos szavak kísértésétől néha nehéz szabadulni. Nehéz, de muszáj. Amelyik férjnek pedig, különösen, ha vezető, nincs tekintélye az asszonyok előtt, annak hamarosan a férfiak előtt sem lesz, akkor már a szavára sem hallgatnak, nem veszik komolyan, bármit mond. „A tapasztalt vezetőnek jól nevelt felesége van” — ezzel zárta le a vitát az elnökné és a szekrényben matató férje felé vetett egy elismerő pillantást. A. F.
