Békés Megyei Népújság, 1968. augusztus (23. évfolyam, 179-204. szám)
1968-08-28 / 201. szám
1988. augusztus 28. 5 Szerda A szárszói Huszonöt esztendővel ezelőtt tanácskozott a vizparti sátrakban összegyűlt balatonszárszói ifjúsági tábor. Az előadássorozatot, s a vitát a népfőiskolások kezdeményeztek. Mintegy hat- százan gyűltek össze a Balaton partján, különféle nézetek, elvek képviselői, hogy az akkori magyar valóság tényeit felsorakoztassák. A vita Erdei Ferenc A magyar társadalom című előadása körül bontakozott ki. Erdei Ferenc előadásában képletesen felvázolta az akkori magyar társadalom gazdasági és politikai rétegeződését. A kizsákmányoló rend , s a szélső- jobboldal gyászos törekvéseit leleplezve a haladó erők, s a munkásosztály harcaira, célkitűzéseire is rámutatott. A beszámolót eleven vita követte, amelyben felszólalt Dobi István, Veres Péter, Darvas József is. S persze, más nézetek képviselői is hangot kaptak. Politikai célok és hitek dolgában rengeteg igazság és tévedés vitázott egymással. A legemlékezetesebb azonban a kommunista fiatalok magatartása és állásfoglalása volt. Határozottan kifejtették, hogy nem elég a dolgozó nép érdekeinek megfelelő szónoklat és a demokratikus átalakulásról vallott óhajok sokasága. Javasolták, hogy a tanácskozás foglalja pontokba a legfontosabb követeléseket. S ne csak általában beszéljenek a nagybirtok, az eltalálkozó nyomó rend, s a háborü ellen, hanem tegyenek konkrét javaslatokat, s azokat terjesszék illetékesek elé. A haladó írók és politikusok felszólalásain kívül ez a hang és magatartás volt az oka a kormány riadalmának. A vallás és közoktatásügyi miniszter „provokatív tanácskozásnak” nevezte a szárszói összejövetelt, intézkedésekre szólította fel a belügyminisztert. Különösképpen a felszólaló népi írókkal és ifjúmunkásokkal szemben követelt megtorlást. A belügyminiszter készséggel állapította meg, hogy Szárszón „kommunista ! összejövetelt” tartanak és minisztertársának az alábbiakat válaszolta: „Szerveim időben | jelezték ezt az összejövetelt, j Sajnos, megbízottaim igyekeztek j jelen lenni az ülésen, de nem sikerült, mert egyetemi haliga- j tokból álló őrség leleplezte a rendőri szerveket. így csak utólagosan értesültem erről a valóban felháborító provokációról. A névvel nevezett írókról I ismeretes, hogy nem rokonszenveznek a rendszerrel... Szerveim, a nevezettekre vonatkozóan intézkedéseket tesznek.” Konkrét eredménye nem született a balatonszárszói konferenciának. a tanácskozás mégsem volt eredménytelen. A kommunista fiatalok jóvoltából ugyanis kirajzolódott a bátor, forradalmi álláspont. K. Gy. Fizetőeszközként fogadják el a belépőjegyet a Budapesti Őszi Vásár ötlet-pavilonjában A tíz nap múlva megnyíló Bu- i dapesti Őszi Vásár 14-es pavilonjában az ötlet-rsklámszolgálat | hat vállalat kedvezményes árusítását, szolgáltatásait szervezi ] meg. E vállalatok névértékben el- ! fogadják a vásárra szóló 10 forintos belépőjegyet, mindenkitől, aki 30 forintnál nagyobb összegért vásárol, illetve vesz igénybe szolgáltatást A Képzőművészeti Alap Kiadó Vállalata művészi reprodukciókat,' képes levelezőlapokat árusít. A1 Művelt Nép Könyvkiadó több mint 800 féle ifjúsági, szépirodalmi és ismeretterjesztő művet kínál. Az OFOTÉRT-nál amatőr munkára lehet utalványt váltani. A Fővárosi Fotó műtermet és laboratóriumot rendez be, ahol 1 egy órán belül elkészül a gyors- ! fénykép, de művészi felvételeket is bállal. Az Üvegáru Nagykereskedelmi Vállalat hamutartókat, vázákat, hagyományos és modern vonalú üvegdísztárgyakat árusít. ! A Magyar Hanglemezgyártó j Vállalat több ezer hanglemezt, I 30—70 százalékos árkedvezmény- nyel ad. * I tarsa szellemes eltűnésének! okáról. — Az első áldozok és az első áldozati tárgyak — höhögte befelé. Kifelé viszont így nyilatkozott: — ls‘en fizesse meg. A körötte tolongok fülének idegenül hangzott ugyan, mégis adták a meghatódottat. Egyre jobban imponált nekik Bonifác. az ő hájasodó titokzatosságával. Csakugyan. Legyen Isten — gondolta magában. De, mégsem — kapott észhez —, minek ajtóstól rontani a Neandervölgv- be. Előbb kicsiben adagolni a dolgokat: tabuk, szellemek, kis- istenek... Aztán jöhet már az egésznek a trösztösítése. — Mára befejezve! — csapott teli hasára, s a társaságot faképnél hagyta. Mikor később, a szokott zugolyban Habakukkot alaposan lehordta, amiért saját ijesztgetésüknek bedőlt, az letorkolta: — Mit ugrálsz? Hiszen az én gyenge idegzetemből üzletelsz! Neked ugróm, barátocskám és átharapom a torkod! Bonifác nyugtatni igyekezett, majd belékarolt, s mesélni kezdte újabb terveit. Nyomban hozzá is láttak vállalkozásuk bővítéséhez. (Még gyakran találkozunk velük a történelem folyamán.) (Folytatjuk) Termelési tanácskozás a Komteresi Fmsz-nél Az fmsz-ek legtöbbjénél már megtartották a-z első félév munkáját értékelő termelési tanácskozásokat. Ezt tették Kondoroson is, ahol Varga Istvánná, a tervosztály vezetője összegezte az fmsz több mint 160 dolgozójának 6 hónap alatti eredményes erőfeszítéseit. A kiskereskedelmi üzemág 103.1, a vendéglátóipari üzemág 105.1, a felvásárlási üzemág 101,3 százalékos tervteljesítése arról tanúskodik, hogy a Kondorosi Fmsz dolgozói a gazdaságirányítás új rendszerének kezdeti hónapjaiban jó alapokat raktak le. Ezt érzékelteti az a megállapítás is, hogy általános tevékenységüket tekintve, 170,3 százalékos eredménynövekedést értek el, ami 1 millió 350 ezer forintnak felel meg. A több mint 160 dolgozó közül 64-en szorgoskodtak a saját maguk alakított 10 brigádban vállalásuk teljesítéséért. A kiváló cím elnyeréséért 16 egység 32 dolgozója igyekezett vállalásának eleget tenni. A szövetkezet IBUSZ-utak szervezésével az első félévben a tervezett 250 ezer forint helyett 300 ezer forint bevételt összegezett. E számok és ténye-k arra engednek következtetni, hogy év végére a Kondorosi Fmsz-nél teljesítik előirányzott 2 millió 750 ezer forint eredménytervüket, amely mögött egyhónapi keresetnek megfelelő nyereségrészesedés jelentkezne. B. I. Azonos létszámmal kimagasló eredmény Hajtóerőt kölcsönöz a szocialista brigádok kezdeményezése — „Elmarad a hatalmi szó dörgedelme, a „ha nem adtok elegendő árut, nem kaptok beruházási hitelt" —. fenyegetőzése. Alaposan megnehezül a termeltető és felvásárló vállalatok munkája, tervteljesítése”. Jóval az új gazdaságirányítási rendszer bevezetése előtt mondogatták ezt többen itt is, ott is. Aztán az történt, hogy például a Békés megyei Állatforgalmi Vállalat dolgozói eddig még egyetlen fél évben sem vásároltak annyi árut; mint éppen most, az új gazdasági mechanizmus bevezetését követő első 6 hónapban. Eredménylistáikon 111 ezer hí- í zott sertés, 19 ezer vágómarha, 2300 tenyészüsző, 47 ezer süldő és malac szerepel. * — Jórészt a szocialista címért küzdő brigádok odaadó munkájának eredménye ez — mondotta ' Kardos Pál igazgató, nem kis elismeréssel. — A létszám ugyanis nem változott. Annál többet dolgozóink igyekezete, szorgalma. Egy évvel ezelőtt magam sem hittem volna el, hogy ilyen haj-1 lóerő rejlik a szocialista módon ! dolgozni élni és tanulni jelszó- j ban. I Ezek után lássuk, hogyan dolgoznak a szocialista brigádok. Két I okból is Leszkó István 16 tagú I gárdájával kezdjük a sort, Először is azért, mert a tavaly ver- senyző három brigád közü! csak nekik sikerült elnyerni a szocialista címet. Másodszor, jórészt rajtuk múlik a vállalatra háruló sok szállítási feladatnak a sikere. Tőlük függ a vállalat 16 tehergépkocsijának és megannyi pótkocsi-: jának üzemképessége. Miután korszerű műhelyt és felszerelést is kaptak, ,az eddigi karbantartás , és hibaelhárítás mellett most már főjavítást is végeznek. A vállalat sok időt nyer a TMK-sok lelkiismeretes igyekezete átragadt rájuk is. Nem várják meg, amíg a kis hibából nagy lesz, hanem nyomban kijavítják. Az is szokásukká vált, hogy tiszta és mindig újrafestett legyen a járművük. Nem a vállalatnak, hanem a népgazdaságnak okozott jelentős kárt az, ha szállítás közben meg- horzsolódott, megsérült az állatok bőre. Ez ugyanis csökkentette exportképességüket, vissza is küldtek jó néhányat, s jelentősen csökkent az állatok bőrének értéke. A többnyire nem állatok szállítására készült gépkocsik rakterületét átalakította Leszkó István TMK-brigádja, s most már szinte egyáltalán nem fordul elő bőrsérülés. A vállalat gyulai kirendeltségén Bereczki Albert 21 tagú brigádjának tavaly nem sikerült elnyernie a szocialista címet.1 Nem csüggedtek el, az idén újra beneveztek abban a reményben, hogy a tavalyi tapasztalatok és egy, a vállalat valamennyi kirendeltségén terjedő kezdeményezés birtokában az idén kivívják a szocialista címet. Tavaly ugyanis sokallták azt, hogy küíön-külön embert és utat igényelt a háztáji gazdaságokban a szerződéskötés, az áruátvétel és a kifizetés. Ugyancsak külön ember intézte a tsz-ekben a szerződéskötést, az átvételt és egy külön ember az áru export- képességének megállapítását. ..Váljunk univerzálissá!” — adták ki saját maguknak a jelszót. Azzá váltak. Most már egy felvásárló intézi az eddigi három ember feladatát és megfelelő átképzés után kellő biztonsággal az exportminösítést. A nagyobb- nál nagyobb tételek átvétele és kifizetése egész napot vett el eddig a tenyésztőktől. Ezt az időt úgy csökkentették felére, hogy két-két felvásárló segíti mindig kölcsönösen egymást. A gyulaiak módszerét átvette a csabai kirendeltségen Pavelka Ferenc 19 tagú brigádja is. amely az idén nevezett be a szocialista mozgalomba. (A két brigád most, augusztus 20-a táján is közölj összejövetelen cserélte ki tapasztalatait.) A csabaiak féléves tervüket lényegesen túlteljesítették minden cikkből (a gyulaiak is). Emellett gondoskodtak a II. félévi ; hízóalapanyagról és arról is, hogy ! növekedjen a törzsállatállomány. Az év végéig vállalt 2250 süldőt ! már átadták a termelőszövetkeze- j toknak. Többek között a békéscsabai Május 1-nek 500, a békési Október 6 Tszmek oedig 900 da- i rabot. Nem kis erőfeszítésbe került ez. Az sem. hogy a békési Október 6 Tsz ismét hozzálásson a sertéshizlaláshoz. Ugyanis, főleg baromfinevelésre fordította az utóbbi időben a takarmánvkészletét. s kihasználatlanul állt a 3 évvel ezelőtt épített korszerű sertéshizlaldája. A fordulathoz, az eddiginél több áru felvásárlásához nem kellett hatalmi szó, i elegendőnek bizonyult a kölcsönös megértésen és segítségen alapuló ‘ jó partneri viszony. Ennek ápolását nemcsak a szocialista címért küzdő brigádok szorgalmazzák nap mint nap, hanem a vállalat és kirendeltségeinek valamennyi dolgozója is. Sok egyéb mellett ezzel magyarázható az idei első félévi rekordmennyiségű felvásárlás. Kukk Imre »Napi renden : A szülők és a társadalom felelőssége az ifjúságért és sok költséget takarít meg ezzel. A különböző, s leginkább távol levő javító vállalatoktól leginkább három hét, de sok esetben , még ennél is több idő múlva kap- , ták vissza a javításra küldött kocsikat. Arról nem is beszélve, hogy milyen nagy költségbe került ez. Az idén a 16 gépkocsiból 15 szinte állandóan üzemképes volt. Ebben természetesen részük van , a gépkocsivezetőknek is, akik 1 ugyan nem kapcsolódtak még be a 1 szocialista brigádmozgalomba, de I A Hazafias Népfront és a nóta- j alapján készítették. A napirend nács mezőkovácsházi járási el- : előadója Nyári Sándor elvtárs, az nökséged, valamint a KISZ járási MSZMP megyei bizottságának vb tagjai augusztus 27-cn, Mező- tagja, iskolaigazgató volt. kovácsházán együttes ülést tartottak. »< Napirenden szerepelt az ifjúság nevelésének egyéni és társadalmi feladatai. Az együttes ülésre a vitaindító anyagot több hetes felmérő munkával, egyéni és csoportos beszélgetések, vélemények és a tapasztalható jelenségek Felmérés — de hogyan? A felmérések korát éljük. Sok cikk született már a felmérések eredményeiről. Most viszont egy kicsit másról van szó. Á Budapesti Kőolajipari Gépgyár azonnal felvesz központi telephelyére esztergályos, marós, lakatos, hegesztő, motorszerelő, asztalos, kőműves szakmunkásokat, mérő- és szabályozó körök üzembe helyezéséhez technikusokat, férfi segédmunkásokat. A központi munkahelyen 4 4 órás munkahét van és minden második szombat szabad. Felveszünk továbbá műszer- és technológiai szerelési munkahelyekre (Orosháza, Szeged környéke, Százhalombatta, Szőny) külszolgálatos munkakörbe csőszerelő, központifűtés-szerelő, hegesztő, villanyszerelő szakmunkásokat és férfi segédmunkásokat. A vidéki munkahelyen 44 órás munkahét van és minden szombat szabad. Munkásszállás, üzemi konyha van. Bér: megegyezés szerint. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán: BUDAPEST, XVIII., Gyömröi út 79/83. 628 A kérdöivezés egyáltalán nem csodaszer, korántsem az egyetlen tájékozódási lehetőség. Különösen, ha ezeknek a kérdőíveknek az összeállítói olyan kérdéseket tesznek fel, amelyeknek egyszerűen semmi értelme. Általános iskolában szerepelt a. következő kérdés egy felmérés alkalmával: melyik társadalmi formának van nagyobb jövője, a szocialistának, vagy a kapitalistának? Ha jlyen kérdés a mi 13—14 éveseinknél egyáltalán felmerül, akkor az iskola világnézeti nevelésből — elégtelenre vizsgázott. Nézzünk egy másik fura kérdést: a fizikai vagy a szellemi munka a fontosabb? Harminchat tanuló közül harminckettő nem válaszolt, s ezen nincs mit csodálkozni. A gyerekek nem értik meg, hogyan alkot egységet a szellemi és a fizikai munka. De akkor mi szükség van a merev és mesterkélt különválasztásra? —szíó