Békés Megyei Népújság, 1968. augusztus (23. évfolyam, 179-204. szám)
1968-08-19 / 195. szám
IS68; augusztus 19. Hétfő Mkotmánynapi nagygyűlés a 600 éves Nagykörösön Losonczi Pál mondott ünnepi beszédet Vasárnap a 600 éves Nagykőrös zászlódíszbe öltözött főterén gyűltek össze a város lakói, az üzemek dolgozói, a környező tanyavilág parasztsága, hogy megünnepeljék az alkotmány napját. A Himnusz elhangzása után Horváth Lehel, a Hazafias Nép; front városi bizottságának elnöke megnyitotta a nagygyűlést, majd Losonczi Pál mondott beszédet. A nagy tetszéssel fogadott beB Pravda a vielnami helyzetről A Pravda vasárnapi száma felhívja a figyelmet arra, hogy Washington a vietnami szennyes háború miatt nyugtalan világközvélemény lecsillapítására újabb mesterkedésekbe fogott. Az amerikai sajtó egyrészt olyan híreket bocsát szárnyra, mintha „a becsületes béke eléré- tak át az Elnöki Tanács Elnöké- j se’’ nem lenne messze, mintha a széd után átadták Losonczi Pálnak az új lisztből sütött kenyeret és a város közös gazdaságainak gyümölcstermésével telt kosarat. A Nagykőrösi Konzervgyár munkásai pedig termékeiket tartalmazó kosarat nyújtótHeves harcol! Dé! Vietnam északi tartományaiban nek. Losonczi Pál délután meglátogatta a Nagykőrösi Konzervgyárat. Csehszlovák újságírók találkozása a CSKP vezetőivel Prága A Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottsága elnökségének és titkárságának képviselői szombaton Prágában találkoztak a cseh és szlovák újságírókkal. Nyílt vitában érintették a XIV. rendkívüli pártkongresszus előkészítésével összefüggő nagy horderejű politikai kérdéseket. E kérdésekkel kapcsolatban a megbeszélésen Oldrich Cernik, Josef Smrkovsky, Frantisek Kriegel, Cestmár Cisar, Zdenek Mlynar, Vaclav Slavik és Antonin Kapek is kifejtette véleményét A vitában kifejezésre jutott a jelenlevőknek az a véleménye, hogy maximálisan kell támogatni a XIV. pártkongresszus előkészületeit. Kiemelték továbbá, meggyőződésük, hogy a jóváhagyja és továbbfejleszti a CSKP januári plénumán megkezdett politikát és elősegíti a Csehszlovák Kommunista Párt akció- programjában foglaltak megvalósítását. (MTI) Lenín-renddel tüntették ki Alekszandr Selepint három hónap óta tartó párizsi tárgyalások „nagyon fontos szakaszba” jutottak volna, mintha „előrehaladás történne a béke helyreállítása irányában; másfelől soha nem látott méretekben tovább folyik a VDK falvainak és városainak barbár bombázása, tovább tart az intervenciósok hadipotenciáljának felhalmozása Dél-Vietnamban. Grecsko marsall napiparancsa Argüedas szenzációs leleplezései a CIB-ról La Paz A szombaton hazájába visszatért Antonio Argüedas volt bolíviai belügyminiszter vasárnap hajnalban megtártott sajtóértekezletén váratlan adatokat ismertetett az amerikai központi { vezet utasításait. A CIA, miután hírszerző ügynökség, a CIA boli- meggyőződött arról, hogy Argü- viai üzelmeiről. | edas nem kommunista, „felderítő Szombaton éjjel Argüedas saj- j tevékenységgel” bízta meg Bolívi- tókonferenciáját félbeszakították a ában, s ezt a megbízást 6 500 dol- szenzációs bejelentések elhangzá- j f4r£rt el is vállalta, sa előtt, arra hivatkozva, hogy j biztonsági okok indokolják ezt az Az amerikai kémszervezetitel Moszkva Andrej Grecsko marsall, a Szovjetunió honvédelmi minisztere augusztus 18-án, a Szovjet Légierő Napja alkalmából napiparancsot adott ki. A napiparancs hangoztatja, hogy a szovjet légierő — az egész hadsereghez és a flottához hasonlóan — megbízhatóan óvja a nép alkotó munkájának eredményeit, s mindig kész a szocialista haza védelmére. A jelenlegi világhelyzet azt bizonyítja — hangsúlyozza a napiparancs —, hogy a nemzetközi feszültség nem enyhül. Az amerikai imperializmus nem mondott le erőpolitikájáról és arról, hogy nyílt intervenciót folytasson a szabadságukért küzdő népek ellen. Ugyanúgy, mint azelőtt, rablóháborút folytat Vietnamban, s támogatja az izraeli agresszoro- ügyminisztériumi államtitkársága! kát a Közel-Keleten. A fegyveridején be akarta szervezni tagjai kezesi verseny nem ért véget, sorába, s megkísérelte, hogy ügy- I Nyugat-Németország militaristái nőkévé tegye. Részben megalku- j pedig — az országban növeksze- vásból, részben pedig kíváncsiság-; nek a neofasizmus erői — a haból egy ideig követte is a szer-! tárok revízióját követelik és az Moszkva Alekszandr Selepint, az SZKP Politikai Bizottságának tagját, a Szovjet Szakszervezetek Központi Tanácsának elnökét 50. születésnapja alkalmából Lenin-renddeä tüntették ki a kommunista párt és a szovjet állam szolgálatában kongresszus | szerzett érdemeiért. (MTI) atomfegyverek megszerzésére törekednek. Ilyen feltételek között — hangoztatja a parancs — a légierők harcosainak kiválóan el kell sajátítaniuk azoknak a fegyvereknek és technikának a használatát, amelyeket a haza biztosított elmondotta, hogy Dél-Vietn&m északi részein 45 zászlóaljnyi partizán áll készen arra, hogy bekapcsolódjék az amerikai állások ellen indított támadásokba. Kijelentette, hogy a partizánok előkészületeinek időszaka véget ért és ezzel befejeződött az utóbbi két hónap viszonylagos fegyvemyug- vása is. Hozzáfűzte még, hogy a jelek szerint megkezdődött a partizánok harmadik általános támadássorozata. (MTI) ' Törökországba szökött egy volt görög miniszter Saigon A Saigontól észak-keletre fekvő területeken vasárnap támadásba lendültek a dél-vietnami népfelszabadító hadsereg egységei. Hírügynökségi jelentések szerint a hazafias erők e térségben egyidejűleg tíz amerikai állás ellen intéztek támadást. A támadások célpontjai között szerepel egy amerikai rádióállomás is, amelyet a legújabb jelentések szerint a partizánok elfoglaltak. Az amerikai egységek kénytelenek voltak visszavonulni. Szombaton este és vasárnap i reggel heves harcok bontakoztak ] ki Dél-Vietnam északi tartomá-1 nyaiban is. Itt a hazafias egységek szintén egyszerre több fronton vették fel a harcot az amerikai csapatokkal és a saigoni; Athén bábkormány alakulataival. Azj A törökországi Izmirben várat- AFP arról számol be, hogy a par- j ianul felbukkant a görög katonai tizanok súlyos csapásokat mérnek j rezsim rendőrsége által üldözött az ellenségre. j és hosszabb ideje eltűntnek nyilEgy magát meg nem nevező vánított Konsztantin Micotakisz magas rangú amerikai katonai j volt miniszter, aki annak idején személyiség az AFP tudósítójának | Papandreu kormányában a gazdasági csúcsminiszter tisztét töltötte be. Isztambuli közlés szerint Micotakisz egy meg nem nevezett görög sziget érintésével vitorlás jachton közelítette meg a török partot, majd Izmirben, a vásárairól híres nyugat-anatóliai kikötővárosban lépett török földre. Vele menekült egy Janokakisz nevű, magas rangúnak mondott görög tisztviselő. A legújabb jelentések arról Továbbra is válságos Eisenhüwor állapota Washington A washingtoni Walter Reed katonai kórház vasárnap reggel nem adott ki újabb hivatalos közleményt Eisenhower volt elnök állapotáról. Orvosainak közlése szerint azonban a sorozatos szívrohamokon keresztülment po- j számolnak be, hogy az athéni re- litikus állapota továbbra is vál- j zsim a szökés hírének vétele után ságos. A 77 éves Eisenhower az | nyomban házi őrizetbe vette Miéjszakát viszonyag nyugodtan j cotakisz feleségét és négy gyer- töltötte. (MTI) ‘ mekét. (MTI) McCarthy saigoni koalíciós kormány létrehozását javasolta eljárást. Később Barrientos tábornok, bolíviai elnök személyes közbenjárására Argüedas folytathatta a rendőrség által korábban felfüggesztett beszámolóját. A hősi halált halt Che Guevara kubai szabadságharcos naplójának ügyéről szólva, a volt miniszter elmondotta, hogy „a CIA zsarolása, erőszakoskodása és aljas-.. . . sága” elleni lelkiismereti lázadás-1 leplezéstől tartva, el akarja ten- ból Szolgáltatta ki az elhunyt n* láb alól. „Bár tudom, hogy a naplóját a kubai hatóságoknak. I CIA változatlanul likvidálni kíván Az amerikai hírszerző ügynökség engem, el fogom mondani az igaz- ugyanis Argüedast 1964-ben a ságot, és a népnek” — jelentette perui Limában, még bolíviai bel- I ki. (MTI) Washington McCarthy szenátor indítványozta, hogy az Egyesült Államok haladéktalanul és teljes egészében szüntesse be a Vietnami Demokratikus Köztársaság ellen indított bombatámadásokat és kezdje meg a dél-vietnami háború fokozatos leépítését. A szenátor azt is javasolta, hogy a vietnami konfliktus végleges rendezése céljából a DNFF bevonásával fenntartott kapcsolatai révén j számukra, mindig készen kell állmegismert számos CIA-ügynököt,. niuk arra, hogy teljesítsék haza- ^—— ...— soknak tudja közülük eredeti ne- l fias kötelességüket, s megvédjék hozzanak létre új kormányt, vét, és arról is egyértelmű tu- | a Nagy Október vívmányait. | szenátor szerint amennyiben domása van, hogy számos magas ' —— . — . — állású politikus és vezető újság-j író is a CIA befolyása alatt áll.' A továbbiakban azzal vádolta az j amerikai kémközpontot, hogy lejelenlegi saigoni rezsim nem ért egyet az ilyen elgondolással, az Egyesült Államoknak meg kell tőle vonnia támogatását, ki kell vonni a Dél-Vietnamban állomásozó csapatait, mivel másképpen nem lehet megvalósítani a tisztességes békét. A szenátor a vietnami kérdés rendezésére vonatkozó tervét megvitatás céljából a demokrata Dél-Vietnamban j párt választási platformjának ki- A | dolgozásával foglalkozó bizottság a | elé terjeszti. (MTI) Világméretű vitafórum Rövid híreh a világ minden tájáról BELGRAD I tottak végre. Vasárnap a houstoni Mika Spilják jugoszláv minisz- j Szent Lukács kórházban Denton terelnök norvég kollégája, Per: Cooley neves szívsebész és or- Borten meghívására vasárnap hi- 1 vastársai végezték el a nem egé- vatalos látogatásra Norvégiába j szén kétórás műtétet. A kislány utazott I egy tizenegy éves kisfiú szívét KOPPENHÁGA kapta, aki vasárn A Dán Kommunista Párt Köz- meg. A kislány állapota kielégítő, ponti Bizottságának szombaton VELENCE | kapta, aki vasárnap reggel halt lenlegi feladatait. „Politikus ifjú megkezdődött plénuma megvitatta a nemzetközi helyzetet és a párt XXIII. kongresszusának előkészítésével kapcsolatos kérdéseket. A plénum nyilatkozatot hagyott jóvá, amelyben a párt megelégedésének ad hangot a iestvérpártok ágcsernyőd és pozsonyi találkozóján megvalósult egységgel kapcsolatban. HOUSTON Az ötéves amerikai Maria Gi- 'tinaris az első gyermekbeteg, kin szivátüHetési műtétet hajBomba’ robbant vasárnap a velencei filmfesztivál igazgatósági épülete előtt. Sérülés nem történt és Chiarini igazgató közölte, hogy a fesztivál egy hét múlva, az eredeti tervek szerint megkezdődik. LA PAZ A Presencia című bolíviai lap szerint Régis Debray francia újságíró, akit 30 évi börtönbüntetésre ítéltek a bolíviai hatóságok, néhány nappal ezelőtt szökést kísérelt meg Camiriban levő börtönéből. A kísérlet nem sikerült 3. kot, aki' hazája ifjúságának Lumumba emléke iránti hűségéről beszélt és síkra szállt minden reakciós, szakadár manőver ellen. — Venezuelai diákszineszek között Augusztus elseje utolsó teljes nap volt, amelyet Szófiában töltöttem, mivel másodikén délután már haza kellett indulnom. Délelőtt az egyetem lépcsőjén venezuelai amatőr egyetemista gél, mélyrehatóan elemezte országa fiatalságának helyzetét és jeJelenleg a kapitalizmusból a szo- ui.i.-.!». „ nÁnniiiib cializmusba való átmenet korát- Miniszter a szonokok ez harecal Já a kolonia_ között — lizmus ellen. Általános mozgósíJúlius 31-én, szerdán a Szabad tásra van szükség az imperializ- Fórum új téma megvitatásába fo- mus, legfőbb vezetője az USA és gott „Az ifjúság és a politika” lakájai ellen. Az ifjúságnak ébereimmel. ségre van szüksége, mert az imA nap legérdekesebb felszólalá- perialisták illúziókat pióbálnak színészekkel találkoztam. Sok kését Musza Keita, a fiatal mali ok- kelteni a kapitalizmus iránt-. Ifjú- pgg prospektust kaptam tőlük tatásügyi és ifjúsági miniszterségünk, munkásosztályunk és Arisztofanész: Lisistrate című vig- mondotta el. Nagy felkészültség- egész népünk Modibo Keita elnök játékának előadásáról, amelyet az köré tömörül az imperializmus és egyetem székhelyén, Maracay vá- az opportunizmus ellent harcban. rosában rendeztek. i>A diákság és Ezen a napon a nyugatnémet a kultúra>. című szemináriumiól küldöttség néhány tagja a Német jöttek, ahol a „A színház szerepe Katolikus Ifjúsági Szövetség szó- a kultúra fejlődésében” című téma nokának, dr. Adolf Hampelnek a megvitatásában vettek részt. Va- getlenségért, a szabadságért, a jó- beszédét osztogatta, amelyet a Sza- lamennyien lelkes baloldaliak és létért. Értelmiségünk fiatal, hiszen bad Fórumon mondott el, de ame- Guevara nagy tisztelői voltak, az csak néhány éve képezhetünk sa- lyet személyesen nem hallottam. g képét tűzték-a kabátjukra. Kér- ját szakembereket, így szinte tél- Az NDK szónoka azt mondta róla, fgm tőlük egy ilyen képet, de azt jes egészében az ifjúsághoz tartó- hogy provokációs és rágalmazó felelték, hogy nekik nincs több, zik, amely ezáltal különös súlyt és részeket tartalmaz az NDK és más ellenben, ha Guevara-képet aka- szerepet kap országunk életében, szocialista országok ellen és ha- rok látni, nézzek csak az egyik Mindamellett tisztázni kell, hogy mis színben tünteti fel a nyugat- kollégájukra, ő megtévesztően hanem az értelmiség és az ifjúság német ifjúság helyzetét. sonlít rá. Ugyanolyan szakáll, a legfőbb forradalmi erő, hanem Nagy ünneplésben részesítette ugyanaz a nyaknál visszagöndö- a munkásosztály és a parasztság, még a közönség a kongói szóno- rödő fekete haj, partizánsapka, Ságra van szükség” — mondotta. A mali ifjúság legfontosabb feladata: egységben harcolni a fügr ír