Békés Megyei Népújság, 1968. július (23. évfolyam, 153-178. szám)
1968-07-30 / 177. szám
1968. július 30. 6 Kc'.d A rádióban hallottuk: mel n 1968-as esztendő a lengyel függetlenség félévszázados fordulójának az éve. Ez a magyarázata annak, hogy hazánkban a sajtóban, rádióban, televízióban a szokottnál jóval több és változatosabb politikai, gazdasági, kulturális anyag szerepel a testvéri ország múltjáról, jelenéről, egész életéről. Legutóbb például — a Kossuth rádió műsorában — dr. Benda Kálmán és Kerekes István közreműködésével, az éter hullámain látogatást tehettünk a varsói egyetem magyar tanszékén. Megtudhattuk a közvetítésből, hogy a tanszéknek a létesítését még 1948-ban, egy államközi kulturális egyezmény keretében rögzítették, de csak később valósult meg. Eddig öt évfolyam bocsátott útjára hallgatókat, akik a lengyel—magyar politikai, kereskedelmi, kulturális kapcsolatok relációiban könnyen leltek feladatokra. Az egyetem felvételi felhívásaira sokszoros a túljelentkezés. Az előadásokat magyar és lengyel professzorok tartják. A továbbiakban történelmi áttekintés következett a két nép barátságának kezdetéről, kialakulásáról, több évszázados eseményeiről. Emlékeztettek a nagyokra, a hősökre, akiket a magyar és a lengyel szabadságharcok, forradalmak adtak egymásnak. Szemelvényeket olvastak fel a klasszikus és a mai magyar széppróza és költészet, s, a lengyel irodalom, egysorsú történetünket megmutató terméséből. Ha azokra a rádióhallgatókra gondolunk, akik eleddig megelégedtek a tudattal, hogy „magyar, lengyel két jóbarát”, akkor felettébb hasznos volt dióhéjban ^közölni velük népeink barátságának történelmi, társadalmi, kulturális hátterét. Egy ilyen tárgyú műsor viszont 15—20 percnél többet érdemelt volna. A nagy igényű cím (Történészszemmel Lengyelországban) és a konkrétabb, a rövid műsoridőnek jobban megfelelő (Látogatás a’ varsói egyetem magyar • tanszékén) esetében talán célravezetőbb lett volna a riport olyan arányú „receptezése”, hogy a történelmi- körülmények ismertetése kis tadagban szerepel és több jut a tanszék életének, szárnyukra bocsátott hallgatói élményeinek a közvetítésére. H. R. Magyar tv 17.58 Hírek. 18.05 Zebra. Közlekedési műsor gyermekeknek. 18.20 A Magyar Hirdető műsora. 18.25 Riport utáni riport... 18.50 Esti mese. 19.05 Morrison-ügy. Tv-játék (ism.). 20.00 Tv-híradó. 20.20 Prix Jeunesse, 1968. A müncheni ifjúsági tv-fesztiválon dijat nyert filmekből: Vaszjukovki torreádorok. Szovjet kis játékfilm, (ism.). 20.50 VIT. 68. Gálaest. Közvetítés Szófiából. 22.20 Tv-híradó — 2. kiadás. Román tv 16.30 Iskolások műsora. 17.00 Tv az Ipar szakembereinek. 17.30 Angol nyelvoktatás (3 lecke felújítása). 18.00 Gyermekek világa. 18.30 Esti híradó. 18.50 Időjárásjelentés, hirdetések. 19.00 Filmsorozat: Th'ierra La Fronde. 19.26 Kis stúdió: Diáklány meséje. 20.00 Közvetítés a VIT-ről • Nemzetközi koncert. Közreműködnek: Románia, Magyarország, Szovjetunió, Jugoszlávia fiataljai. 21.50 Varieté filmről. 22.05 Éjszakai híradó. 22.15 Műsorzárás. Jugoszláv tv 17.45 Rajzfilm. 18.05 Hét nap. 18.20 Telesport. 19.00 Zene az önök számára. 19.15 Turizmus. 20.35 A kéz dicsérete — dokumentumfilrm 20.50 ,,A Konjuh-hegységen át” — jugoszláv film. Rádió Kossuth rádió: 3.16 Tánczene. 8.57 Országjáró busszal... 9.22 Szigeti József hegedül. Schubert-művek. 10.10 Zenés műsor üdülőknek. 12.15 Barokk muzsika. 13.00 A világgazdaság hírei. 13.05 A fiatal Petőfi. Dienes András könyvét ismerteti Szappanos Balázs. 13.19 A Magyar Rádió és Televízió népi zenekara játszik. 13.50 Conchita Supervia és Ezio Pinza énekel. 14.23 Hans Sandig: Séta az állatApróhirdetések Két darab 10 mázsa teherbírású gumis kocsi eladó, egyik billenős. Üj kígyós, Petőfi utca 37. 17887 Jó minőségű fehér és vörös bor kapható. Csőn,grád, Fohász 27/a. 166569 Sarkad, Szív utca 5 számú ház 300 négyszögöl telekkel, beköltözhetően eladó, 165785 900-as Wartburg kedvezményesen is eladó. Műszakilag vizsgázott. Sarkad, V., Tanya 7. 165786 I Mezőmegyer, ház eladó. Marx utca 31 számú | 17897 Azonnali felvételre keresünk közgazdasági techni- kumot jó eredménnyel végzett női dolgozót számviteli munkakörbe Jelentkezés: a vállalat főkönyvelőjénél. V Cím: Budapesti Bútoripari Vállalat 8, sz. gye., Gyula, Zrínyi tér 5. 122809 Tízéves gépkönyvelői gyakorlattal is rendelkező perfekt gépíró elhelyezkedne Békéscsabán. írásos ajánlatot fizetésmegjelöléssel kérek, „Gépköny- veíő” jeligére. Magyar Hirdető, Békéscsaba. 17898 Üj fehér Wartburg eladó. Szeghalom. Bocskai út 53. Telefon: 72. 82108 Gyula, Farkashalom 63 számú tanya eladó, kövesúttól 200 m busz-megálló, tsz-közpocnt 5_ perc járásra. Érdeklődni: ugyanott. 122855 Beat-dobfelszerelés igényesnek eladó. Gyula, Mágocsi u. 12. Tabajdi. 122814 Jó állapotban levő 1000-es Wartburg eladó. Gyula, Karácsonyi J. u. 29. 122847 Gyula, Nagyfenék 22 számú tanya el- | adó. 122841 I Melegágyi üvegek eladók. Gyula, Bicere 34. Tóth Kálmán. 122831 407-es Moszkvics eladó. Gyula, Vár u. 7. 122840 Bútorok, ágynemű, toll, háztartási felszerelések eladók. Gyula,' Cinka Panna u. 14. 122836 A MEZÖBERÉNYI MŰSZAKI ÉS VILLAMOSSÁGI KTSZ festő és lakatos szakmunkásokat keres felvételre azonnali belépéssel. Bérezés megegyezés szerint. Heti munkaidő 44 óra (minden második héten szabad szombat). Jelentkezés a szövetkezet műszaki irodájában. 5?6 kertben. 15.15 Szűcs Lóránt zongora zik. 15.48 Könnyűzene Gyulai Gaál Ferenc müveiből. 16.22 Történetek durban és mollban. 16.42 A magyar jakobinusok. Krúdy Gyula regénye folytatásokban. 17.05 Tallózás a vi lágsajtóban. 17.20 Földművesszövetkezeti együttesek vetélkedője — Veszprém megye. 17.51 Tornyos György: Rondó. 17.58 Reform. Gazdasági szemle. 18.28 Könnyűzenei Híradó. 19.30 A Szabó család. 20.00 Enrico Caruso énekel. 20.25 „Haladók! Merjetek!” Emlékezés To-mpa Mihályra. 21.05 Kedves lemezeim... a mikrofon előtt Molnár Antal. 22.20 Szófiából jelentjük. 22.40 Petrovics Emil: Lüzisztraté — koncert vígopera. 23.24 Operettrészletek. Petőfi rádió: Donizetti: Lammermooriv Lucia. Háromfelvonásos opera. 12.17 Verbunkosok, nóták. 12.55 Házunk tája. A Falurádió műsora. 13.15 Liszt orgonaművek. 14.08 Kedvelt régi melódiák. 14.45 Gluck: Orfeusz — Fúriák és boldog lelkek tánca. 15.00 Tánczenei koktél. 15.45 Szép magyar novella. 16.05 Két szimfonikus költemény. 16.20 Tűzön-vízen. Részletek Cowl operettjéből. 16.35 Ke- ringők és mazurkák. 16.50 Van 10 perce számunkra? 17.00 Csúcsforgalom. Petress István műsora. 18.10 Pet- ress Zsuzsa és Sárdy János operettdalokat énekel. 19.00 A Suisse Ro- mande zenekar 5Beethoven-hangver- senye Richterből. Mozi Békési Bástya: Felír óbbantóit pokol. Békéscsabai Brigád: Szüzek elrablása. Békéscsabai Szabadság: Férjhez adom a mamát. Békéscsabai Terv: A győztes Robin Hood. Gyulai Erkel: Korunk hőse. Gyulai Petőfi: Az edra- bo®t expressBvonat. Mezőkovácsházi Vörös Október: Hogyan kell egymilliót lopni? Orosházi Béke: délután: A sah táncosnője, este: A tanúk nem beszélnek. Orosházi Partizán: Az újságíró. Szarvasi Táncsics: Tündén nők. Szeghalmi Ady: Becsületbeli ügy A Körösvidéki Vízügyi Igazgatóság gépjárművezető-jogosítvánnyal rendelkező dömpervezetőket vesz fel Jelentkezés: anyaggazdálkodási osztály, GYULA, Városház u. 26. 122811 Közület munkaerőigénye Az Országos Söripari Vállalat azon- I nal felvesz férfi betanított és -segéd- ; munkásokat. 44 órás munkaidő, j Pénzbeni kereseten felül természetbeni juttatás. Munkásszállást, kedvez- | ményes étkezést, munkaruhát biztosi- ! tunk. Jelentkezés: Munkaerőgazdái- i kodás, Budapest, X., Maglódi út 17. ! 218 Öntő szakmunkásokat azonnali belépéssel is {elveszünk Bérezés teljesítmény szerint. Munkásszállás nincs. GYULAI VAS-. FÉM- ÉS GÉPIPARI KTSZ, Thesarovits u. 1. U. L: Réti B. Tel.: 381. FIGYELEM! Azonnali szállítással, cserpákkal történt kézi kitermelésű, mosott marosi homok és marosi sóder nagy téléiben eladó Marosi homok telepi ára: 54,10 Ft, Nagylak vasútállomáson vagonba rakva: 95,— Ft. Fucoláshoz első osztályú minőségű. Marosi sóder telepi ára: 65,50 Ft, nagylaki vasútállomáson vagonba rakva: 120,— Ft. Finom- é$ durvabeton-munkákhoz a legjobb minőségű. 80 km-es körzeten belül rendelésre saját tengelyen helyszínre is szállítjuk. Megrendelhető: HALADÁS MTSZ, CSANÁDPALOTA, RÁKÓCZI U. 6. Telefon: 3. Ügyintéző: Matuska. 159943 596 AZONNALI B] ács, kőmii csőszereit továbbá ku férfi setféd ELÉPÉSSEL ALKALMAZUNK vés, víz-, fűtés-, gáz-, í {ifjú szakmunkásokat is], ibikos munkás munkavállalókat Bérezés teljesítménybér — szállás, napi háromszori étkezés biztosítva. Jelentkezés személyesen és levélben, Dunaújváros, Kenyérgyár u. 1. 26. sz. ÁLLAMI ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT 599 A GYULAI KÖRÖSTÁJ TSZ azonnali belépéssel felvesz traktorvezetőket Jelentkezés Laczó gépcsoportvezetőnél, Szeregyháza 1. sz. alatt. Ugyancsak felveszünk szept. 1-ével tsz-gyakorlattal bíró anyagkönyvelőt Jelentkezés: Kerecsényi u. 27. sz. alatti központban. Fizetés megegyezés szerint. 122810 A BÉKÉSCSABAI KONZERVGYÁR Í r f íf> erfi es női segédmunkásokat vesz fel az 1968. évi szezonidőszakra. Felvételhez negatív vér-, tüdő- és bacilusgazda vizsgálati eredmény szükséges. Jelentkezni a gyár felvételi irodájában lehet. 17855