Békés Megyei Népújság, 1968. július (23. évfolyam, 153-178. szám)
1968-07-23 / 171. szám
1968. Július 23. 6 / Kedd Tv-dözetes Kassák-emlékműsor. (Kedd, 22.10) Egy éve, 1967 júliusában. 30 éves korában hunyt el a XX. századi magyar művészet avantgárd irányzatainak egyik legnagyobb művésze, a Kossuth-díjas költő—író—festő: Kassák Lajos. Újító volt minden művészeti ágban, minden műfajban, amelyet műveit, sok olyan megoldást keresett, talált és alkalmazott, amelyek ma már megszokott módszerek közé tartoznak. Kassák csaknem hat évtizedes művészi munkásságát tudatosan és egyértelműen állította a munkásság szolgálatába. Életét viták és harcok kísérték. Kassák Lajos mindig az élvonalban haladt. Számos folyóiratot indított, főszerkesztője volt a „Tett”, a „Ma”, a „Dokumentum”, a „Munka” című lapoknak. Művészete folytonos küzdelem volt, írásaiban, verseiben a világosságra törekvés azok szellemében és formájában egyaránt kifejezésre jutott. A televízió keddi műsorát irodalmunk e kimagasló alakja emlékének szenteli. Halló, fiúk! Halló, lányok! (Csütörtök, 20.20) A most műsorra kerülő adás a közelgő Szófiai Világifjúsági Találkozó jegyében készül, az adást követő napon indul útnak Bulgáriába a magyar delegáció. A műsorban a riporterek a régebbi VIT-ek résztvevőivel beszélgetnek, akik felelevenítik a kamerák előtt élményeiket. Lesznek közöttük olyanok is, akik már kinőttek az ifjúkorból: akik már az 1947-es első, prágai VIT-en képviselték az akkori ifjúságot. Az ismertebbek közül találkozhatnak a nézők — többek között — Nagy Richárddal, aki mint KISZ-vezető a kezdetektől részt vett a találkozókon, VIT- díjasokkal, például Gyarmati Vera, Mező László, Antal Imre, Réti József, a sportoló Koncsek Jolán és mások. Az adás másik részét az Ifjúsági Parkból közvetítik, ahol akkor már búcsúztatják a VIT-delegációt. Ily módon találkozhatnak a nézők a régi ismerőseikkel: a Pécsi Balett-tel, a Synius-együttés és a Rajkó-zenekar tagjaival. A Halló mostani adását átveszi a Szovjetunió, Csehszlovákia, Románia, Lengyelország és az NDK televíziója is. A Négy páncélos és a kutya. (Szombat 20.20) A nyolcrészes lengyel filmsorozat első darabjának közvetítése. A lengyel televízió produkcióját már több országban bemutatták és a sikerre mi sem jellemzőbb, mint az, hogy az alkotóknak már akkor el kellett határozniuk a további folytatások elkészítését, amikor még csak az első három rész került adásra. A Szovjetunióban pedig — ahol már szintén bemutatták — a film adásának idején ugyanúgy elnéptelenedtek az utcák, mint Budapesten a Beüphegor vagy a Nyomok a hetedik mennyországba vezetnek emlékezetes sorozatok adásai idején. Mindezek az értesülések fokozzák a várakozásainkat a film iránt, amely a második világháború idején játszódik és négy harckocsizó katona és kutyájuk kalandjait meséli el kedves humorral, s ily módon nem a háború borzalmait állítva a középpontba, hanem a kalan- dcsságot. A film Przymanoszky regényéből készült. Magyar tv 17.5« Hírek. 13.05 Reklámmüsor. 18.10 Visontai óriások. 18.55 Prixe Jeunesse 1968. A müncheni Ifjúsági Tv Fesztiválon díjat nyert kisfilmek. 19.25 Esti mese. 19.35 Lengyelország nemzeti ünnepén. 20.00 Tv-híradó. 20.20 Lope de Vega: A kertész kutyája. Vígjáték 3 felvonásban. A Békéscsabai Jókai Színház előadása felvételről. 22.10 Kassák Lajosra emlékezünk. 22.20 Tv- híradó — 2. kiadás. Jugoszláv tv 17.45 Rajzfilm. 18.05 Hét nap. 18.20 A világ a képernyőn. 19.00 Kis kamara- hangverseny. 19.15 Vörös jelzés — Üt a tengerre. 20.35 Dokumentumfilm. 20.50 „Tiltakozás”. Jugoszláv film. Rádió KOSSUTH RÁDIÓ: 8.16 Kedvelt régi melódiák. 9.02 Regélő várak. Egervár. 9.22 Beethoven: IV. szimfónia. 10.10 Zenés műsor üdülőknek. 12.15 Verbunkosok. 13.00 A világgazdaság hírei. 13.05 Érintetlen arc Vészei Endre elbeszélése. 13.21 Tito Schipa két filmdalt énekel. 13.28 Muzsikus Péter új kalandja. Gyermekopera. 15.48 „A vidám csavargó”. A Carries népdalegyüttes műsorából. 16.10 Vendégségben Varsó tanácsvezetőinél. 16.30 Pol-beat. 16.40 A magyar jakobinusok. Krúdy Gyula regénye folytatásokban. V. 17.05 Háború vagy béke? 17.20 Tenoráriák. 17.37 Munkásszemmel az üzemi konyháról. 17.52 Artur Rubinstein zongorázik. 13.29 Könnyűzenei híradó. 19.30 A Szabó család. 20.00 Johann Straussest. 20.55 Szobek Márta és Melis György népdalokat énekel. 21.25 A Berlini Filharmonikus zenekar játszik. 22.15 Dien Bien Phutól — máig. Bőgős László riportsorozata. II. 22.57 Jazz Varsóból. 23.30 Az álruhás kertészlegény. Részlet Mozart operájából. 0.10 Népdalok. PETŐFI RADIO: 10.00 Micimackó kuckója. A. A. Milne regénye folytatásokban. 10.25 Alexander Kipnis énekel. 10.45 A művelődéspolitikai rovat műsora. 11.00 Liszt-művek. 11.40 Fiatalok stúdiója. 12.00 Brahms-kórusok. 12.16 Bach: h-moll szvit. 12.40 Házunk tája. A Falurádió műsora. 13.00 Részletek Lecocq Angot asszony lánya c. operettjéből. 14.08 Könnyű orgonamuzsika. 14.30 Mascagni operáiból. 14.50 Kiadó szoba. Riport. 15.00 Tánczenei koktél. 15.45 Világirodalmi tájékoztató. 16.05 DaJok, hangszerszólók. 16.15 Jacoby—Bródy—Maros: Leányvásár. Részlet. 16.29 Schubert-f el vételekből. 16.45 Ifjúsági krónika. 17.00 Csúcsforgalom. 18.10 Népi zene. 13.29 Mentálhigiéné az iskolában. Mozi Békési Bástya: Egy erkölcstelen férfi. Békéscsabai Brigád: Tündéri nők. Békéscsabai Szabadság: A felügyelő és a halál. Békéscsabai Terv: Háború és bék# III. Gyulai Erkel: Folytassa, Cowboy! Gyulai Petőfi: Nővérem, a színésznő. M^zőkovács- házi Vörös Október: Azok a csodálatos férfiak. Orosházi Béke: Gábor diák. Orosházi Partizán: Vörös rózsák Angelikának. Szarvasi Táncsics: Az elrabolt exprésszvonat. Szeghalmi Ady: A hamis Izabella. A DOMBEGYHÁZI ÁLLAMI GAZDASÁG felvételre keres: 1 fő állattenyésztőt főiskolai végzettséggel, legalább 5 éves gyakorlattal. Fizetés megállapodás szerint, lakást biztosítunk. 1 fő gyors-, gépírót képesítéssel, legalább 2 éves általános adminisztrátori gyakorlattal. Fizetés megegyezés szerint. 574 Köziiletek munkaerőigénye A Gyulai Tejporgyár felvesz 4—5 éves gyakorlattal rendelkező villanyszerelő szakmunkást azonnali belépéssel. Fizetés megegyezés szerint. 122799 A Körösi Állami Gazdaság (Gyo- ma) azonnali belépésre felvesz szíjgyártó szakmunkást, aki gumijavításban is jártas. Fizetés megegyezés szerint, jelentkezés a gazdaság központjában. 592 Apróhirdetések Wartburg de Luxe 1000-ee, kék-fehér kitűnő állapotban eladó. Doboz, Vörös Hadsereg 16. _________ 122803 S arkadon, Vár utca 12 sz. ház 152 négyszögöl telekkel, azonnal beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Sarjad, Kossuth u. 18 sz. alatt. 165780 Nagyméretű, alig használt betegkocsi eladó vagy kisebbre kicserélnénk. Megtekinthető: Békés, V., Csabai út 2.__________________________ 64503 B udapesti gépkocsivezető elhelyezkedne. Lakás van. Békéscsaba, VI., Alkotmány tér 4. Vigant. 17821 Egy jó állapotban levő Jawa Ideál sürgősen eladó. Érdeklődni: Gyula, Bicere 8. (Kátai). 122791 Gyulaváriban, Megyesi 36 számú ház — 600 négyszögöles, kertészetre alkalmas telekkel — eladó. 122806 Kiscsákón, 71 számú tanya eladó. Érdeklődni a helyszínen. 182249 A GANZ-MÁVAG ALKALMAZ: esztergályos marós lakatos hegesztő öntő kovács szak- és betanított munkásakat, továbbá férfi segédmunkásokat. A vidéki szakmunkások részére díjmentes szállást biztosítunk. Szabad szombat van A jelentkezés személyesen vagy írásban a vállalat munkaerőgazdálkodásán. Bp., VIII., Vajda Péter u. 10. Gyakorlott érettségizett kontírozó forgalmi könyvelőt felvesz a Baromfiipari Országos Vállalat Békéscsabai Gyáregysége. 17799 Kifogástalan állapotú, műszaki vizsgázott Warszawa személygépkocsi a dombegyházi PETŐFI MGTSZ-nél eladó. 586 Köszönetnyilvánítás. Fájó szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, akik szeretett nagybátyánk. CSIERNYIK ANDRÁS temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, s részvétükkel mély fájdalmunkon enyhíteni igyekeztek, ezúton mond hálás köszönetét A MEGYERI CSALAD. 1925 Most javíttassa ftszi és tél! cipőjét! Felhívjuk a lakosság és közületek szíves figyelmét, hogy a torlódások elkerülése végett cipőjavításaikat már most vigyék be részlegeinkhez. Javító részlegeink a következő helységekben állnak szíves rendelkezésre: Békéscsaba, Békés, Mezőbe- rény, Gvoma, Endrőd, Köröstarcsa, Körösladány, Szeghalom, Dévaványa, Füzesgyarmat, Vésztő, Okány, Sarkad, Kötegyán, Gyula, Gyulavári, örménykút, Csabacsűd, Kondoros, Szarvas és Békés- szentandrás. Fenti helységekben előzékeny és figyelmes kiszolgálással állnak részlegeink szíves rendelkezésre. KÖRÖSVIDÉKI CIPÉSZ KTSZ. 540 I / ■ * I r ■ rr r ír Kiváló minőségű marosi homok azonnali szállítását vállaljuk! Kapacitás az 1969. évre már leköthető ! A R : Makó, Maros-parton: 42,20 Ft/m3 Makón, vasúti kocsiba rakva: 84,20 Ft/m3 CSONGRÁD MEGYEI VEGYESIPARI VÁLLALAT, Hódmezővásárhely, Vörös Csillag u. 6. Távbeszélő: 108. 578 A MEZÖBERÉNYI MŰSZAKI ÉS VILLAMOSSÁGI KTSZ festő és lakatos szakmunkásokat keres felvételre azonnali belépéssel. Bérezés megegyezés szerint. Heti munkaidő 44 óra (minden második héten szabad szombat). Jelentkezés a szövetkezet műszaki irodájában. 576 FIGYELEM! Xzonnali szállítással, cserpákkal történt kézi kitermelésű. mosott marosi homok és marosi sóder nagy tételben eladó Marosi homok telepi ára: 54,10 Ft, Nagylak vasútállomáson vagonba rakva: 95,— Ft. Fucoláshoz első osztályú minőségű. Marosi sóder telepi ára: 65,50 Ft, nagylaki vasútállomáson vagonba rakva: 120,— Ft. Finom- és durvabeton-munkákhoz : legjobb minőségű. 80 km-es körzeten belül rendelésre saját tengelyen helyszínre is szállítjuk. Megrendelhető: HALADÁS MTSZ, CSANÁDPALOTA. RÁKÓCZI U. 6. Telefon: 3. Ügyintéző: Matuska. 159943