Békés Megyei Népújság, 1968. július (23. évfolyam, 153-178. szám)

1968-07-11 / 161. szám

IMS. július IX. 5 Csütörtök Áz ÄGROKER soha nem segített még ennyit Jó ütemben halad az aratás megyeszerte. A rekkenő hőség ellenére helytállnak a kombái- nosok, reggeltől napestig arat­ják, csépelik a gabonát. A váltótársak sűrűn cserélik a kormánykereket s a gyakori pi­henő új erőt ad a munkához. Az aratás menetéről érdeklőd­tünk Nagy József elvtárstól, a Szarvasi Kísérleti Állami Gaz­daság igazgatójától, aki a kö­vetkezőket mondotta el: — Nagyon szépen haladnak a gépeink. Eddig ezer vagon ga­bonát takarítottunk be. A leg­jobb eredménnyel Vízi Lajos dicsekedhet, aki több mint 67 vagon gabonát aratott-csépelt. Csekő Mihály, Bencsik András, Bencsik Mihály szintén jól startol, néhány vagon választja el a leg jobbtól. A mi körze­Elkpszült a gyulai SZOT Gyógyszálló TÍNlVAZ-szerkezetének szerelése Gyulán jó ütemben halad a 400 személyes SZOT Gyógyszál­ló építése. A 8 emeletes, föld­gázfűtéses szálló UNIVÁZ-szer- kezetének szerelése befejező­dött s jelenleg a homlokzati paneleket helyezik el az épü­leten. Hamarosan hozzálátnak a belső szerelési munkákhoz is. A 40 millió forintos beruhá­zás megvalósítását 1969 szep­tember végére tűzték ki. A be­ruházók azonban szeretnék meggyorsítani a munkát, s 1969 nyarára átadni rendeltetésének az Alföld egyik legszebb gyógy­üdülőjét. Gyulán újabb előkészületek folynak egy 600 ágyas gyógy­üdülő építésére. Kiderült ugyanis, hogy a nagyobb lét­számú szálló üzemeltetése sok­kal gazdaságosabb. hányszor szerettem volna oda­adni mindent, csak hogy meg­tarthassam! Oda a fele élete­met! Oda az egészet. De senki sem fogadja el cserébe. S a beteg meghal, én pedig meg­maradok. Az idő múlik és én nem vagyok hajlandó megvál­tozni. Csak tépelődöm. Tudományunk története is­mer olyan eseteket, amikor se­bészek öngyilkosságot követtek el. Pirogov egyik tanítványa, Kolomnyin, érzéstelenítés vé­gett közvetlenül a bélbe jutta­tott kokaint. Előzetesen min­dent átgondolt, s a beteg mégis meghalt. Az orvos erre vissza­vonult a szobájába és agyon­lőtte magát. A német Block még a múlt század végén megpróbálta egy súlyosan tuberkulotíkus beteg­nél a kétoldali tüdőcsúcsok egy­idejű kimetszését. Amikor a második mellhártyaüreget fel­tárta, a beteg azonnal meghalt. Az orvos még aznap mérget, ivott. Együtt temették el őket. A józan eszű emberek persze azt fogják mondani: őrültség! Hiszen ilyen alapon minden orvosnak vagy legalábbis min­den sebésznek végeznie kellene önmagával. S nem volna töb­bé, aki eltávolítsa a vakbelet. Én nem fogok mérget inni. Pedig az ember elalszik szép lyugodtan, gyönyörű álmokat lát, és — nem ébred fel többé. Nincs több műtét nincsenek anyai könnyek. No jó. Eleget zongoráztam íz érzéseken. Micsoda nemes lelkű hős' „Nem volt ereje el­viselni... üdvösebbnek találta jja...” — így írtait a régi regé­tünkben az országos átlagnál is kevesebb a talaj nedvesség- tartalma. Ezért nagy aggoda­lommal néztünk az aratás elé. Most már látjuk, hogy a tervet hozzuk, pedig az sem kevés: 17,5 mázsa. Az örménykúti ke­rületben meglesz a 20 mázsás átlag. Legnagyobb meglepetést azonban a kákái kerület hozza: itt vannak a leggyengébb tala­jaink. Egyik-másik tábla alig adott 12—13 mázsát holdankint. Igen ám, de itt öntöztünk is búzát. Most látszik meg igazán az aszályos időben, hogy a szakszerű öntözés mennyire meghálálja a ráfordított mun­kát és költséget. Az öntözött táblák átlaga 28—30 mázsa bú­za. — Szeretném, ha megírná azt is. hogy az AGROKER segítsé­ge nélkül nem haladna se ná­lunk, se máshol ilyen jól a já­rulékos munka. Köztudomású, hogy a szovjet rendszerű szal­mabálázók dróttal működnek s a drót hiánycikk nálunk. Az AGROKER saját kocsijával ké­pes Salgótarjánba — az ország másik részébe utazgatni, hogy a gyárból közvetlenül hozzon 50 —60 mázsa drótot. Ezt szétoszt­ja a gazdaságok között, s így segíti a folyamatos munkát. Kö­szönet érte... Ary N Gyulai Várszínház ötéves. Az öt év öt nagy vállalkozást hordoz és sokkal több sikert, mint sikertelenséget. Ez utóbbi is jószerével csak a kísérletezé­sek’ sodrában ütötte fel a fejét, mert a Gyulai Várszínház prog­ramja színpadot (de milyen re­mek helyszínt!) adni a rég elfe­lejtett vagy soha nem játszott magyar nemzeti drámáknak. Ke­Gabonabetakarítás korszerű gépekkel A gabonabetakarítás korszerű gépesítésének új kísérletsorozatát kezdte meg a Mezőgazdasági Gépkísérleti Intézet a Komáromi Állami Gazdaságban, az NDK mezőgép- és traktoripara ma­gyarországi képviseletének közre­működésével. A szerdán rende­zett bemutatón az ország északi megyéiből több mint 200 szakem­ber vett részt. A komáromi be­mutatón elsőként a nagy telje­sítményű NDK-kombájnok sze­repeltek a hozzájuk tartozó ki­egészítő gépekkel: bálázó- és ra­kodógépekkel együtt. (MTI) nyékben, amelyeket, őszintén megmondom, én már képtelen vagyok végigolvasni. Teljesen részeg vagyok. Ta­lán még egy pohárkával? Nem. Elég. Persze, van még egy menek­vés. A „tiszta" tudomány. Be jó a laboratóriumokban! Ul az ember és töri a fejét A kutvu- sokat természetesen szintén sajnálja, de sokkal kevésbé. Foglalkozhatnám fiziológiával. Megmagyaráznám, mi szabá­lyozza a vérnyomást. Hogyan hat az oxigénhiány a szövetek­re. Miért fejlődik ki a sokk. Sok ám a mindenféle érdekes probléma. Taníthatnám az or­vosokat: a kutyákon végzett kísérleteink alapján javasolhat­juk az ilyen és ilyen eljárást. Csinálják csak azok áz orvo­sok! S ha előfordul, hogy nem sikerül — akkor tán én va­gyok a felelős? A kisérletek eredményeit nem szabad va­kon alkalmazni a betegekre. És nem jönnének hozzám anyák... Én tudós vagyok! Mit értenek az elmélethez maguk, gyakorló orvosok?! Maguk csak vagdosnak... No igen, erre is szükség van. Enélkül, a tudósok mun­kája nélkül mi ma nem tá­volíthatnánk el tüdőket és nem foltozhatnék be a szívkamra sövényén támadt lyukakat. Igaz, talán arra sem kellene gondolnunk, hogy Lenács- kánkat holnap egy atombom­ba fogja eltemetni... Hát nem. A „tiszta" tudo­mány nem nekem való. Már­mint az orvosi. Bizonyára nincs igazam, de — nem tét­CSÁK VÉGNAPJAI hogy meddig és milyen körülmé­nyek között próbál az ilyen „nyári társulat”, hogy az „ahány színház, annyit játékstílus” gya­korlata miért és mennyiben ne­hezíti a rendező munkáját? A néző és az esztétikai értékelés ilyen dolgokat nem vesz figye­lembe ; hogy mégis szólunk ró­luk, azért van, mert az indulási pontot (a lehetőségek, körülmé­Róbert Károly (Bánffy György) és Csák Máté (Iványi József). vés azt mondani erről, hogy di cséretes, mert még egy állandó társulattal, összecsiszolódott mű­vészgárdával rendelkező* és a színpadtechnika minden vívmá­nyával ellátott színházban is nagy tett lenne ilyen koncepció­val indulni,', hát még a gyulai várban, aKöl néhány nyári hétre összetoborzott társulat (igaz, színjátszásunk java) találkozik, elővesznek az irodalomtörténet mélyéről egy-egy izgalmasnak tűnő alkotást, hogy önmaguk ne­mes szórakozására is megeleve­nítsék ott, a várudvaron. Nem keresem és sorakoztatom a mentségeket arra, amiről eset­leg negatív véleményt kell alkot­ni, hiszen a nézőt sem érdekli az, nyék sokoldalú összefüggésének eredményét) mégsem lehet fi­gyelmen kívül hagyni, ahogy azt sokan — nézők és kritikusok — szemrebbenés nélkül megteszik. félreértést elkerülendő, új­ra tisztázzuk azonban, hogy nem a szándékot kívánjuk piedesztál- ra emelni, mert az hamis és mű­vészetellenes lenne, de az elő­adás megszületésének körülmé­nyeit, (a dráma, az esetleges portalanítás, sőt átköltés, az együttes összetétele, a várszínpad stb.) tényeit elhanyagolni sem­miképpen sem a sokoldalú meg­közelítésre igényes értékelést bi­zonyítaná. »■dJrr ­fTT 1 Ráz szik. A fiziológia gyönyörű dolog. S a kutyákon végzett kísérletekre feltétlenül szük­ség van. De csak akkor, ha a tudós szüntelenül érzi, kinek az érdekében dolgozik. S ha vállalja az anyák iránti fele­lősséget, ha meglátja örömük és bánatuk könnyeit. Megint a hangzatos frázi­sok. Lám, teljes kört írtam le, és visszaérkeztem oda, ahon­nan elindultam. Nincs hová rejtőznöm. Csak egy utam van: tovább dolgozni. Üjabb és újabb műtéteket végezni. Tanítani a sebészeket, hogyan cselekednek jól és becsülete­sen. Azért mégsincs egészen így. Kutatni kell. Kell a tu­domány. A valódi, amely az emberekért van. Aludni térek. Unokám. Le- nácska, mór alszik. Feleségem és Liza szintén lefekszenek, ha meglátják, hogy én elol­program, melyet a várszín- zászlajára tűzött, szép és » ritka. A bemutatók hagyomá- j nyával nem rendelkező (a tava- [ lyi Bánk bán a kivétel) drámák- 1 nak ilyen újszerű helyszínen, a I gyulai téglavár belső udvarának szögletében való előadása két­szeresen nehéz feladat, művészi kísérlet a javából. E kettősség határozza meg az itteni előadá­sok értékét és helyét a jelenkor magyar színházkultúrájában. Ez az érték és hely igen jelentős, de azonnal vesztene jelentőségé­ből, ha csak az lenne a cél itt, hogy ismert és sokszor játszott drámákat hoznának be a hat­százéves falak közé, s csak a helyszín varázsával újszerűsíte- nék az egészet. Mi maradna a nyári látványosság után? Persze, sok-sok élmény, de mégis emez a törekvés az igazi, amely még a sikertelenséget is vállalja, de vállalkozik valamire. S nemzeti drámairodalmunk emberöltők óta elfelejtett műveit újra be­mutatni, és ott, a gyulai várban — művészi értékű vállalkozás. Határozott igennel felelünk a kérdésre, hogy érdemes volt-e tottam a villanyt. Megyek, jó ? felébreszteni álmaiból Madách éjszakát kívánok nekik. Hadd j jmre: Csák végnapjai című drá gondolják rólam, hogy „meg ad'tam magam sorsomnak” Pedig nem adtam meg ma­gam. Egyre azon az otthono­kon, azon a családokon jár az eszem... Mit csinálhatnak most, szegények? Lefeküd­tek-e? Vagy üldögélnek és csak sírnak, egyre sírnak — a’z egyik koporsónál, mely már a holnapi temetésre vár, amazok pedig az üres lakás­ban, ahol még szinte ott le­beg, szinte ott él velük Ma- jácska.. Mit mondhatok? semmit. (Folytatjuk) máját, melyet a szerző húszéves korában írt, öt évvel 1848 előtt, és jóval később 1861-ben dolgo­zott át, elmélyítve az eleve hibás alapkoncepciót, mely Csák Má­tét (a kiegyezés előtti nemzeti el­lenállás érzelmi felbuzdulásai kö­zepette) idegen zsarnokság ellen küzdő szabadsághőssé változtatta. A bemutató üdvözlése elsősorban Keresztúry Dezső József Attila- díjas íróé és Miszlay István Já- szai-díjas rendezőé, akik vállal­ták a kísérletet, hogy a téves történelmi hangvételt és kompo nálást valóságossá és főleg hite­lessé fordítsák Madách ellené­ben. de mégis a sztregovai mes­ter szellemében, java gondolata­inak megtermékenyítő hatását ki­teljesítve. A cél, amire Madách Csák Mátét felhasználni kívánta, jó irányba vezérelt, és a nem­zeti önállóság megteremtésének útját járta, de Csákot nemzeti hőssé emelni a kor tévedése is volt. Azt a Csákot, aki főnemesi társaival együtt az ország feudá­lis széttagoltságára, a feudális anarchia állandósítására töreke­dett, azzal a Róbert Károllyal ; szemben, aki központosítási tö- ! rekvéseinek tűzzel-vassal érvényt ] szerezve valójában a nemzetet j mentette meg a pusztulástól. Ke­resztúry Dezső a történelmi igaz- j ság oldaláról közelítette meg Ma­dách művét, amikor átformálásá- | ra vállalkozott, és a nagy konf- j liktus így már a ma emberének [ is közvetít érzelmi-értelmi tar­talmakat. Más kérdés és hosszabb elemzést kívánna, hogy a Csák— j Róbert Károly ellentét itt első- ; sorban történelmi töltésű, és alig j fedezhető fel abban közvetlen személyi konfliktus, mely az emocionális hatást emelné és ! megajándékozná a nézőt feleme­lő színházi pillanatokkal. A ki- ! rály emberi, uralkodói arcának j felépítésében érződik az igény: erőteljesebb, dramatux’giailag még hangsúlyozottabb szerepe lett volna Róbert Károlynak ebben a műben. Igaz, hogy akkor az ere­deti alkotásból kevesebb marad, ez azonban miért lett volna baj ? A premier végeredményben igazolta a várakozásokat, az át- dolgozót és a rendezőt is. Sike­rült megteremteniük a kor han­gulatát, melyben az erőszak és a gyengédség, a lovagi érzés és a brutalitás jól megfért egymással. Sikerült megidézni történelmünk egy jelentős fordulópontját, ami­kor a széthulló nemzet véráldo­zatok árán, de újra összeforrt, i és a felemelkedés útjára lépett. I A dráma két főhőse CsáiPes Róbert Károly. Csák Mátét ro­busztus erővel, szenvedélyes hév­vel Iványi József Jászai-díjas alakította. Volt egy-két elemi erejű jelenete, szövegmondására azonban erősen figyelni kellett. Róbert Károly szerepében Bán­ffy György Jászai-díjas az eu­rópai látókörű, az udvari és a társadalmi életben, az erőviszo­nyok ügyes alakításában jártas uralkodó vonásait emelte ki, kul­turált játéka sokszor feledtette a szerep gyengeségeit. Zách Feli­ciánt megragadó hitelességgel keltette életre Horváth Sándor Jászai-díjas, az Omodé-fiak kö­zül Fülöp Zsigmond volt a leg­jobb, Dégi István szereposztási tévedés, kvalitásait dicséri, hogy az alkatától távoli figurát néha mégis hihetővé tehette, Szersén Gyula egysíkú szerepét szintén tehetsége javával töltötte meg. Demjén Gyöngyvér. Erzsébet, III. András leánya a „szelíd no­víciát” játszotta, sajnos, a figura jellemét már a darab sem raj­zolja fel világosan. Talán több szenvedélyességgel jobban illesz­kedne a körülötte örvénylő tra­gédiába. Döry Virág (Zách Klá­ra) rövid szerepe nem könnyű próba, közvetlensége már az első mondatoknál jelezte a jó alakí­tás születését. Stefanik Irén (Margit asszony) a fiait vesztő anya fájdalmát ragadta meg ala­kítása lényegeként, Szoboszlaí Sándor (Gentile bíboros) mar­káns vatikáni főpapja és Tyll Attila (Tamás érsek) alakítása tudatosan körülhatárolt. A díszleteket Suki Antal ter­vezte. Színházi díszletek ezek, jók is. de ezúttal majdnem sem­legesítik a vár természetes dísz­let-elemeit, melyekből most még a tavalyinál is kevesebbet ját­szattak. Dicsérni kell viszont Gyarmatiig Ágnes jelmezeit: a korhűség legfőbb értékük. Sasa Ervin

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom