Békés Megyei Népújság, 1968. július (23. évfolyam, 153-178. szám)

1968-07-10 / 160. szám

MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA 1968. JÜLIUS I«., SZERDA Ara 80 fillér XXIII. ÉVFOLYAM, 160. Világ proletárjai, egyesüljetek! Ä mezőgazdaság bánt mindent gázzal! Három megye szakembereinek ankét ja Békéscsabán A Békés megyei Tanács mező- gazdasági és élelmezésügyi osz­tályának, a Magyar Agrártudo­mányi Egyesület üzemszervezési szakosztályának, valamint Békés, Csongrád, Bács megyei és a TIT Békés megyei mezőgazdasági szakosztályának rendezésében; a három megye párt- és tanácsi képviselőinek, továbbá mezőgaz­dasági szakembereinek részvéte­lével a megyei tanács békéscsa­bai székházában tegnap ankétot tartottak. A tanácskozást — melynek té­mája a földgáz mezőgazdasági hasznosítása volt — Csatári Bé­la, a Békés megyei Tanács V. B. elnökhelyettese nyitotta meg. Ez­után Bencze László, az Országos Gáz- és Kőolajipari Tröszt ve­zérigazgatója, majd dr. Krénusz Ferenc, a MEZÖBER Vállalat osztályvezetője tartott előadást. Bencze elvtárs vázolta a gáznak mint korszerű gazdaságos és ha­zánkban igen nagy mennyiség­ben feltárt energiahordozónak évről évre növekvő szerepét mind az ipari termelésben, mind pe­dig a mezőgazdaságban. Előnyei: növeli a fűtőberendezések kapa­citását, biztonságos, egyszerűen kezelhető, tiszta, nincsenek az üzemanyag portásából vagy elfo- lyásából származó veszteségek. Dr. Keénusz Ferenc hangsú­lyozta: napjainkban egyre álta­lánosabb a törekvés világszerte, hogy a mezőgazdasági termelést az időjárástól és az évszakoktól minél inkább függetleníteni le­hessen. Ehhez sok hőenergia szükséges. A földgáz új távlato­kat nyit a mezőgazdaság fejlesz­tésében. A cél: olyan koncentrált nagy termelési kapacitású me­zőgazdasági üzemek létrehozása, ahol mindent gázzal lehet fűteni, hajtatni, szárítani. Csatári Béla elvtárs javasolta, hogy az illetékes megyék végre­hajtó bizottságai mellett hozza­nak létre olyan koordináló bi­zottságot, amelyik számbaveszi az igényeket, a lehetőségeket és tevékeny segítséget nyújt a gáz mezőgazdasági felhasználásában. v. j. Közös nyilatkozat a magyar-perui gazdasági együttműködésről Elutazott hazánkból a perui küldöttség részvételét a limai nem­zetközi vásáron. Megállapodtak, hogy folytatják a megbeszélése­ket kereskedelmi kirendeltségek kölcsönös létrehozásáról is. A perui küldöttség kedden a déli órákban elutazott hazánkból. Dr. Szalay Béla külkereskedel- j ország kölcsönös mi miniszterhelyettes és Carlos budapesti, illetve a Morales Machiavello, a perui köztársasági elnök képviselője, a hazánkban tartózkodó perui hi­vatalos gazdasági küldöttség ve­zetője kedden a Külkereskedelmi Minisztériumban közös nyilatko­zatot írt alá a két delegáció tár­gyalásainak eredményeirőL A nyilatkozat kiemeli: a két fél célszerűnek tartja, hogy szor­galmazzák az árucsereforgalom növelését. Ügy ítélik meg, hogy Magyarország hozzájárulhat Pe­ru iparának és gazdasági életé­nek fejlesztéséhez, különösképpel a gyógyszeripar, a bányászat, a fémfeldolgozó- és gépipar, az elektromos és elektronikus ipar területén. Megállapodtak, hogy tovább bővítik a két ország mű­szaki és tudományos együttmű­ködését is. A Magyar Nemzeti Bank veze­tőivel folytatott megbeszélések arra utaltak, hogy a gazdásági kapcsolatokat elősegítheti, ha a magyar bank hitelkereteket biz­tosít a perui bankoknak. A pe­rui küldöttség kifejezte azt a kí­vánságát, hogy Magyarország ipari és kereskedelmi vállalatai nyújtsanak segítséget Peru me­zőgazdasági és ipari termelését szolgáló berendezések, létesítmé­nyek létrehozásához. A két delegáció egyetért ab­ban, hogy elő kell segíteni a két Ma; Mindennap kovácsolni kell a kommunisták egységét * Élet a kánikulában Ünnepi műszakot tartanak a gyomai vasutasok A gyomai vasútállomás Magyar —Szovjet Barátság szocialista bri­gádja a napokban tanácskozást tartott, melyen úgy határozott, hogy a vasutasnap tiszteletére 10 napos ünnepi műszakot tart. A brigád az Ismerd meg hazá­Kiemelkedő kombájnos teljesítmények Megyénk az Bár leginkább állva maradtak a szárazság következtében az ala­csonyra nőtt gabonák a csárda­szállási Petőfi Tsz-ben is. A 2150 hold learatásához hozzálátó négy kombájnost és azok kisegítőit nap mint nap alaposan próbára teszi az inkább fokozódó, mint csökkenő kánikula. Ennek elle­nére nagyszerűen helytállnak. A Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa és a KISZ Központi Bi­zottsága által kezdeményezett versenybe beneveztek a csárda­élvonalban szállási Petőfi Tsz kombájnosai is. A szövetkezet vezetői nem kis büszkeséggel és elismeréssel jelentették, hogy Fülöp Ferenc 380, Kiss Mihály 352, Gácsi An­tal 343, Gyaraki Antal pedig 330 hold gabonát aratott le eddig. Teljesítményük vagonba átszá­molva 73 és 57 között váltakozik az eddig learatott területről. Ez­zel az eredménnyel a megye kombájnosainak élvonalába küzdötték fel magukat. Az alacsonyan érkező hűvös levegő nem tudott átkapaszkodni a Kárpátokon ~ A hét végére talán bekövetkezik az enyhülés A legutóbbi 24 órában a kö­zéppontjával nagyjából a Balti­kum felett és attól keletre elhe­lyezkedő áramlási rendszer hát­oldalára kerültünk. így a skan­dináv államok irányából mérsé­kelt sebességgel hűvös levegő ömlik Közép-Európa keleti fe­lére. Ez a hűvös levegő kedd reggel­re elérte a Kárpátokat is, de saj­nos olyan alacsonyan érkezett, hogy teljes egészében nem tudott átkapaszkodni a hegygerince­ken. így csak egy-két helyen okozott záporesőt, és csupán any- nyi lehűlést hozott, hogy Nyír­egyházán 11 órakor 24 fokot mér­tek, amikor pedig az ország töb­bi részein már 30—35 fokot mu­tatott a hőmérő. Kedden 14 órakor a legna­gyobb hőség — 36 fok — Sze­geden volt, de Miskolcon és Túr- kevén is 35 fokot mértek. A 34 fokot viszont csaknem minde­nütt, így Budapesten is elérte a higanyszál. A hőség előreláthatólag szer­dán is vendégünk marad. Ha azonban újabb váratlan fordulat nem következik be, a hűvösebb levegő lassan mégis csak beszi­várog Hazánk területére, és van rá kilátás, hogy a hét végére va­lamit enyhül a kánikula. (MTI) e/VWl/WWVWWWWWVWVVWW%^/NAAW»«a<WWV«AA/\WWWVSA/Ní WWVWWW« Kiállítás Gyulán dat mozgalom keretében nemrég Visegrádon járt. Az ott készült filmet a tanácskozás után levetí­tették és így újból láthatták a Du- na-kanyart, a visegrádi várat és a vidék számos nevezetességét. A brigád az idén még két utazást tervez: megtekinti a budai Vár­múzeumot és kirándul a gyulai Várfürdőbe. Mindkét helyen film­felvételt is készítenek. Érdemes megemlíteni, hogy ifj. Juhász István 14 tagú brigádjából tízen különböző társadalmi funk­ciót is ellátnak. Eredményes mun­kájukért eddig hatan kapták meg a Kiváló Dolgozó jelvényt. Törvényerejű rendelet a vetőmagvakról A Magyar Közlöny legutóbbi száma közli a vetőmagvakról és egyéb növényi szaporítóanya­gokról szóló törvényerejű rende­letet és a végrehajtásról intéz­kedő kormányhatározatot, vala­mint a mezőgazdasági és élelme­zésügyi miniszternek a részletes szabályozást tartalmazó rendele­téit. Az Elnöki Tanács törvény- erejű rendeletének hatálya ki­terjed a mezőgazdasági kultúr­növények vetőmagjára és a sző­lő-, gyümölcsfa-, díszfaiskola szaporítóanyagok előállítására, forgalmára, felhasználására és ellenőrzésére. A törvényerejű rendeletben és a kormányhatározatban több, az eddigiektől alapvetően eltérő rendelkezés van. Ilyen például: az előírt tulajdonságok biztosí­tására a növényi szaporítóanya­got az előállítás megkezdésétől egészen a felhasználásig állami­lag kell ellenőrizni. Az ellenőrzésre kijelölt állami szervet hatósági jogkörrel ru­házták fel. A vetőmag-forgalmazás jelen­legi szabályozása is hiányos. Az új szabályozás szerint minden vetőmagot és néhány egyéb sza­porítóanyagot is csak fémzárral ellátva szabad forgalomba hoz­ni. Fontos népgazdasági érdek fű­ződik ahhoz is, hogy a termelők a növényi szaporítóanyagokat időnként felújítsák. A felújítás eddig kötelező volt, de ez az előírás sértette a me­zőgazdasági üzemek önállóságát. Az új jogszabály szerint a fel­újításról a jövőben a mezőgazda- sági üzemek maguk határoznak. Gyulán, a 0. számú általános iskolában a Nemzetközi Szövetkezeti Nap keretében július 6-tól 14-ig kiállítás nyílt, melyen a kisipari szövetkezetek mutatják be termékeiket. Képünkön a Békési Építőipari Ktsz hullámo- sitott gyorsfalazó elemmel készülő víkendbázát láthatjuk« Fotó: Demény Cukor Pakisztánnak, energia Kubának Karachi A pakisztáni kormánynak az átmeneti cukorhiány megszünte­tésére irányuló erőfeszítéseinek keretében 10 500 tonna, Lengyel- országból importált cukor érke­zett Karachi kikötőjébe. Előzőleg júniusban 8000 tonna cukor ér­kezett a Szovjetunióból. Havanna A Szovjetunió, Csehszlovákia és az NDK segítségével Kuba az 1958. évi 1 794 000 000 kilowattóra energiatermelést 1967. végére évi 3 019 000 000 kilowattórára nö­velte.

Next

/
Oldalképek
Tartalom