Békés Megyei Népújság, 1968. július (23. évfolyam, 153-178. szám)

1968-07-07 / 158. szám

1968. Július 7. 4 Vasárnap Az elmaradt vallomás fjsodálatos estének ígérke­zett. Alig szállt le az al­konyat, finoman megborzongott a lány és — mintha csak a hús esti szél miatt tenné — a fiú vállához bújt. Néhány mé­terre a pad mögött a Körös ér hullámai ringatták lágyan a holdat, fölöttük kedvesen bólo­gatott az öreg fűz. Egyszóval minden együtt volt, ami egy giccsfestményhez, avagy egy szerelmi vallomáshoz szüksé­geltetik. És a fiú éppen az utóbbira készült. Remegő kéz­zel megsimogatta a lány puha, barna haját, s közben feszül­ten koncentrált a bevezető mondatokon. Züm-züm, zümmögött az öreg fűz biztatóan. Legalábbis a fiú úgy érezte, hogy biztatóan. Mert a szerelmes fiatalemberek mindig ilyen naivak, jóhiszemű- ek. Pedig a fűz nem biztatóan zümmögött, sőt nem is a fűz zümmögött. Egy sötét, szárnyas sereg gyülekezett támadásra az est és a levelek fedezéke mö­gött. A felderítök még csak körül­táncolták a lány holdfényszínű arcocskáját, és ezeket még a hajkorona egy könnyed libben- tésével — óh, hogy libbent az a haj! — el lehetett űzni. A derékhad azonban már kímé­letlen, lándzsatámadást indított és éppen akkor, amikor a fiú végre hozzákezdett a vallomás­hoz: — Icuka, én nagyon, na­gyon... Lehet-e csodálni, hogy a mondat végül a „viszketek”- szóval fejeződött be. — Én is nagyon-nagyon — súgta a kislány fátyolos szem­mel, vágyakozóan kinyílt száj­jal, de közben dühödten va­karta azt a tenyérnyi sávot, ami a miniszoknya és a haris­nya találkozásánál szabadon maradt. Az első frontális támadás után mintha megkönyörült vol­na a két szerető szíven a szú- nyogiiad. A fiú, kihasználva a lélegzetvételnyi pihenőt, láza­san hozzákezdett ismét mon­danivalójához: — Icuka drága, végre meg kell mondanom — egy újabb csípés —, hogy a fene meg- ehetné a szúnyogokat! — Igen, Pista — helyeselt a lány, szép vonalú hátát a pad karfájához dörgölve, és fino­man ide-oda csusszanva az ülőkén. Ezután már csak arra jutott idő, hogy fülét, orrát, lábát, nyakát és egyáltalán minden lehetséges porcikáját szünet nélkül vakargassa a dobogó szívű szerelmespár. Rövidesen tócsában állt a vér a pad alatt és — óh fájdalom! — egyre dühösebb pillantásokkal kezd­ték méregetni egymást. — Emiatt a muja miatt csíp­nek halálra — gondolta ma­gában a lány. — Ezt a kis izgő-mozgó, dörgölődző csitrit véltem én angyalnak?! — fintor gott a fiú. És mindketten egyre töb­get és egyre nagyobb vágya­kozással gondoltak szúnyoghá­lós otthonukra és főképpen a hűsítő ecetesüvegre. Felhő mögé bújt a hold, visszataszító zümmögés resz- kettette a sötét lombokat és a Körös-ér békanyálas habjai már két fiatal hamvába holt szerel­mét siratták. És mennyiét és mennyiét si­ratták már az utóbbi években Békéscsabán, kedves KÖJÁL? Békés Dezső Egyeztető tárgyalást kezdeményez a vízügy Az utóbbi időben több alka­lommal beszámoltunk olvasó­inknak arról az áldatlan ál­lapotról, amely Békéscsabán a szennyvízgazdálkodásban elő­fordul. A néhány napon át ülepített szennyvizet ugyanis beleengedik az Élővíz-csator­nába, majd Békésen át a Ket­tős-Körösbe. Az Élővíz-csator­na vize így szennyezetté vált, Az első lépés: 45 és fél órás heti munkaidő A kezdeti tapasztalatok reményteljesek A Férfifehérneműgyárban jú- a 48 órát, ha nem csökken, jövő­lius 1-től csökkentették a fizikai dolgozók munkaidejét. Még nem heti 44 órára, mert arra a felté­telek nem teremtődtek meg. Az első lépés: 45 és fél óra. Így minden harmadik hét szombatja szabad. Hogy ez az adott körül­mények között megvalósítható, azt Békéscsabán a 2-es varroda bizonyította be, amely január óta csökkentett munkaidőben dolgo­zik. Eközben az egész gyáregység — szervezési, technológiai változ­tatásokkal, a gépesítés fokozásá­val — felkészült arra, hogy a ter­melés szintjét az intenzitás növe­lése nélkül rövidített munkaidő­ben tartani tudja. Amikor az „átállás” még vita tárgyát képezte, az asszonyok így nyilatkoztak: — Rajtunk nem múlik, csak a feltételeket biztosítsák. Most már a tetteken van a sor. Vajon mik az elmúlt néhány nap tapasztalatai? Hogyan teljesítik a dolgozók és a vezetők a rájuk há­ruló feladatokat? Érdemes-e azért a háromhetenkénti szabadnapért valamivel jobban, fegyelmezetteb­ben dolgozni? Ilyen kérdésekre, keresek választ. Nézzük sorban! UNYATINSZKI ADÄM MÜSZ AKVEZETÖ: — Azt hiszem, mindenki örül annak, hogy keresetcsökkenés nélkül rövidebb ideig kell dolgoz­nia. A szabadnapokra nagyon szükségük van az asszonyoknak. Máris elmondhatom, hogy keve­sebb a „lógás”. Persze a mi mun­kánk is több. Nagyon szemmel kell tartani a termelést, nehogy valahol fennakadás legyen. Ko­rábban egyes kellékek hiányoz­tak, most szerencsére kevésbé for­dul élői ilyen. Azt tudjuk, hogy ha csökken a termelés, visszaállítják re a 44 órás munkahétre térünk át és minden második szombat szabad lesz. GIRICZ DANIELNÉ, A 134-ES SZALAG VEZETŐJE: — Lényegében a munkaidőt jobban ki kell használni. A pihe­nő idő most hosszabb, mint elő­zőleg. A délutáni műszakban 15 perc uzsonna, 8 perc személyi, 8 perc tevékeny — és ismét 4 perc személyi szünetet tartunk. A kez­detet és a befejezést csengő jelzi. Mondhatom, eddig mindenki pon­tos volt. És az első két nap ered­ménye: 104 százalék. Igyekszik a brigád, senki sem szeretne a 48 órára visszatérni. Most szombaton lesz az első szabadnapunk és már elhatároztuk, hogy együtt me­gyünk Szanazugba. Ott maradunk vasárnap is. LACZÓ PALNÉ, A GAGARIN BRIGÄD VEZETŐJE: — Nagyszerű, hogy így felosztot­ták a pihenőidőt. Nem lehet 8 órát egyfolytában végigülni. Eddig csengetés nélkül jártak ki, a fe­gyelmezetlenség pedig nem hasz­nál a termelésnek. Most minden­ki iparkodik. Az is jó, hogy a szabászok mostanában pontosab­bak és így könnyebb a varrás. Egyébként a más termékre való átállás visszaesést jelent. Hogy ezt megelőzzük, segítséget nyújtunk mindenkinek, hogy több reszortot tanuljon meg. És még egy tapasz­talatunk van: az egyenletes ter­melés eredménye, hogy csökkent a belső visszavetés, a hibás, javí­tásra szoruló varrás. BÄNKÜTI MIHALYNÉ, A GAGARIN BRIGÄD TAGJA: — Két kiskorú gyermekem van és naponta Mezőberényből járok át. Elképzelheti, hogy mennyire szükségem volna minden szombat­ra. De hát már ez is jó. Az idén fél év alat 8 szabadnapunk lesz, s ha ehhez hozzászámítom a 19 nap szabadságomat, az már 27 nap. Remélem, jövőre ennél jó­val több lesz. Én „ráhajtok”, csak munka legyen. Univerzális varró­nő vagyok, Kiváló Dolgozó okle­velem is van, nem sajnálom a fá­radságot. Megkeresem havonta a 2000 forintot, de házat építünk és kell a pénz meg a szabad idő is. A hangulat tehát bizakodó. A kezdeti tapasztalatok reményt nyújtanak arra, hogy jövőre a gyár vezetősége a második lépést is megtegye, vagyis 44 órára csök­kentse a heti munkaidőt. Pásztor Béla s tulajdonképpeni feladatá­nak nem felelt meg úgy, mint ahogyan azt korábban elkép­zelték. A szennyvíz gazdaságos fel- használására, elöntözésére ko­rábban már berendezkedett a Lenin Termelőszövetkezet, amely egy idő óta — mivel nem kapta meg a békéscsa­bai üzemektől a szükséges anyagi támogatást— abbahagy ta ezt a munkát. Az élővizek tisztaságának óvása Békés­csaba és Békés — de ideso­rolhatnánk Gyulát is —köz­egészségügyi helyzetének to­vább] avítására most a vízügyi igazgatóság kezdeményez tár­gyalást. Az érdekelt szervek megbeszélésére rövidesen sort kéri ten ci. Ekkor nemcsak körvonalaiban, hanem követ­kezetes ponossággal határoz­zák meg a szennyvíz elöntö- zéséből származó szövetkezeti költségek megosztását, válla­lását, továbbá a szennyvíz­öntözőtelep környékén az egészségügyi óvórendszabá­lyok megtartását. Közületek munkaerőigénye Szertárfőnökség, Békéscsaba, pálya­udvar. Ügyintéző: Valastyán János. 533 A Békés megyei Tanács 2. sz. Sü­tőipari Vállalat szeghalmi telephelyé­re villanyszerelő szakmunkásbizonyít­vánnyal rendelkező karbantartót ke­res. Fizetés megegyezés szerint. Je­lentkezés: Gyoma, Táncsics u. 35. sz. alatt, a vállalat központjában. 1372 A 8. számú Autóközlekedési Válla­lat felvételre keres esztergályos szak­munkásokat. Jelentkezni lehet: Bé­késcsaba, Kazinczy út 1/3. Műszaki telep. 17565 A Csongrád—Békés megyei Vas- és Műszaki Nagykereskedelmi Vállalat Telepe, Békéscsaba, Szerdahelyi út. férfi segédmunkást keres felvételre. 17586 A Gyulai Tejporgyár férfi segéd­munkást azonnali belépéssel felvesz állandó munkára. Fizetés kollektív szerint. 122753 A Gyárkémény építő Vállalat felvesz állandó budapesti munkahelyre: szál­lító és telepi segédmunkásokat. Jelent­kezés: Bp., XIV., őrnagy u. 4. a telep­vezetőnél: budapesti és vidéki munka­helyekre: ács, állványozó, kőműves, bádogos, lakatos, hegesztő, hőszige­telő szakmunkásokat és építőipari se­gédmunkásokat. Jelentkezés: Bp., Vin., Kállai Éva u. 20., IV. em. Mun­kaügyi osztályon, ötnapos munkahét. Fizetés megállapodás szerint. Munkás- szállást biztosítunk. Különélési díjat és a rendeletben megállapított hazauta­zása költséget térítjük. 796 Középfokú képesítéssel, gyakorlattal rendelkező férfi munkavállalót belső ellenőrnek felveszünk. FÜSZÉRT, Bé­késcsaba, Csorvási út. 532 A békéscsabai MÁV Szertárfőnök­ség szegedi munkahelyre 6 fő fizikai dolgozót vesz fel vagonkirakáshoz. Kereset 2000 Ft, teljesítménybér. Munkásszállás, üzemi étkezés, mun­karuha, szabad szombat biztosítva. Dolgozó és családtagjai vasúti me- netkedvezményben részesülnek. MÁV Fordította: Radó György Kivitelezési és tervezési gyakorlat­tal rendelkező magasépítő technikust keresünk építésvezetői beosztásba. Jelentkezés a Békés megyei Állami Erdőgazdaság központjában, a sze­mélyzeti előadónál, (Gyula, Megye­ház u. 2.). 528 Gépmühelyi alkalmazásra segéd­munkást, betanított munkást felve­szünk. Lakatos tanulót szerződtetünk. I. számú Sütőipari vállalat, Békés­csaba, Orosházi út 33—35. 17564 7. — Vérátömlesztést, minél gyorsabban. Kezdjék az arté­riába. Teleszívom a tüdőmet, mint vízbe ugrás előtt. Még most utoljára... — Petya, szorítsd az aortát! Marija, te a tüdőartériát szo­rítsad! Ujjamat felemelem a lyukról Felcsap a vérsugár, de hamar elapad — nincs pótlása. — A szívókészüléket! A fene enne belétek, nem működik! Ide egy másikat, gyorsan! Tíz perc áll rendelkezésemre Sok is, kevés is. Nyílást hasítok a tágulat falába. Gyorsan el­távolítóm üregéből a régi vér­dugaszokat. A tüdőlebenyt kell eltávolítanom, hogy hozzáfér­jek az aortához. Nem sikerül: nyilván még sok a szét nem vágott összeforradás. — Erős ollót, de gyorsan! Mozogj már, te tehén! Egy század másodpercnyi gondolat: nem szabad gorom- báskodnom. De mit számít ez most! A tüdőlebenyt durván le­vágtam, félig letéptem: irtózatos. Az aorta falán mintegy cen­timéteres nagyságú nyílás tá­tong. Széle egyenetlen. Körülötte a gyulladástól elváltozott szö­vet. Ezt összecsavarni? Lehetet­len... — Mit tettem, mit tettem!... Örült! Éz saját magamnak szól. Hit­vány vagyok. Tudja meg min­denki. Nekem már mindegy. Csak egyet szeretnék: itt, hely­ben megdögléni. Azonnal. Amíg még ver az a szív. Valamit tenni kell. Megpró­bálni. Hátha mégis tartanának a varratok? — Marina, varratokat! Erő­seket, nehogy kiszakadjanak! Gyorsan varrók, igyekszem széles szegélyt befogni. Amikor be akarjuk kötözni, a szövet átszakad. Tudtam! Munkavédelmi vizsgák A Békés megyei Gépjavító Vállalat állomásainak vezetői — mintegy százan — a napokban tesznek ismét munkavédelmi vizsgát, amit a vállalati vizs­gabizottság tájanként tart meg. A gyulai vezetők kollektív ta­nulással készültek és kimagasló eredményt értek el. A termelés közvetlen vezetői a jövő hét közepétől kezdve az állomásokon vizsgáznak majd. — Még ide! Még! Meddő kísérletekkel telik el öt perc. Valamilyen erekből folyton vér csurog a tágulatba. Erősebben kellett volna a tü­dőartériát leszorítanunk. — Mihail Ivanovics, a vér­nyomás csökken! — Gyorsabban ömlesszék át! Tárja fel az artériát a másik lábán! Gyorsabban! — Nincs érverés. Mit tegyek hát? Látom, ke­zemmel érzem, hogyan gyen­gül a szívverés. Le kell venni az aortáról az érszorítót — Petya! Marja! Vologyka! Én az aortán újammal tampo­nálom a lyukat, ti pedig tá- volítsátok el az összes érszorí- tókat. No, most mind egyszer­re! Megtették. Az aortában gyen­ge a nyomás, a vér azonban,' valahol mégis áttör. A szív csaknem megállt. — Atömleszteni, átömleszteni, gyorsabban! Elszívni. Készítse­nek adrenalint, három kocká­val! Igen, újra meg kell szorítani az aortát. Vér önti el az egész területet. És masszírozni a szí­vet. Hasztalan, persze, haszta­lan, de a szív még ver.... És, hátha mégis.... Ugyan, csodák nincsenek. — Petya, szorítsd újra az aor­tát. Marija, vágd át tágabban a szívburkot, masszázs lesz. Hiszen kihúztad az érszorítót, úgy látom! Ö, te csibész, hol a szemed? Idióta! Így most nem tudom átvezetni! Hát. hogy dolgozzon az embe ilyen...

Next

/
Oldalképek
Tartalom