Békés Megyei Népújság, 1968. július (23. évfolyam, 153-178. szám)

1968-07-06 / 157. szám

1968. július 6. 5 Szombat Országos tanácskozás Gyulán a természettudományos előadóteremben Befejeződött az! a kétnapos or­szágos tanácskozás Gyulán, ame­lyet a TIT országos elnöksége és a SZOT rendezett a helyi, jól fel­szerelt természettudományos min­taterem programjának és tevé­kenységének megismertetésére. A TIT ugyanis a SZOT-tal karölt­ve, az országban hat helyen ter­vez, a gyulaihoz hasonló, magas színvonalú ismeretterjesztő mun­kát végző természettudományos bemutatótermet létrehozni, s ezért a kétnapos tapasztalatacserén részt vevő több mint negyven kül­dött tanulmányozta a gyulaiak „titkait”. A szerdai programban a TIT Bé­kés m. szervezetének vezetői tar­tottak ismertetést a vendégeknek a három éve tevékenykedő gyulai bemutatóterem munkájáról, majd Lindeisz Ferenc és Asztalos Gyula tartott jól sikerült mintaelőadást a Fényképezés fizikája és kémiá­ja címmel. Csütörtökön a hat új természet- tudományos terem létesítésének feltételeiről és konkrét program­jának összeállításáról folytattak eszmecsrét az ország különböző városaiból jött szakemberek. A ta­nácskozáson részt vettek Koval- csik József és Svékus Olivér, a TIT főtitkárhelyettesei és Balogh István, a SZOT kulturális osztá­lyának vezetője. Már a Fogadósné előadásaira is szervezi a látogatókat az IBUSZ A Gyulai Várszínház előadásai­ra egyre többen jelentik be igé­nyüket, s a megye községeiből és városaiból csoportos színházláto­gatók érkeznek. Az IBUSZ már Goldoni: Fogadósné című három- felvonásos vígjátékára is szervezi á csoportos látogatást. Július 20- án a kaszaperi Lenin Tsz-ből, va­lamint a csorvási Vörös Október Termelőszövetkezetből két csoport 35—35 fővel vül a kamuti Béke Tsz, a Békési Fogyasztási és Értékesítő Szövet­kezet, a Mezőgazdasági Terméke­ket Értékesítő Szövetkezet, a Bé­késcsabai Állami Biztosító és a Budapesti Vízkutató Vállalat csoportjai is bejelentették igényü­ket. Ezekről a helyekről több mint 250-en vesznek részt és te­érkezik j kintik meg az előadásokat, ugyan- Ezenkí- ! akkor Gyula nevezetességeit is. Földrengés világszerte A világ különböző részein az utóbbi 24 órában több földren­gés történt. A legerősebbet a görög száraz­földön érezték. Ennek epicentru­ma Athéntől mintegy 80 kilomé­terre, Hydra-szigeten volt. A gö­rög főváros lakói százával mene­Gazsó kontra Zsibrita Lakásvita vödörrel, kapával kerüljön. Nem zárkóztunk el az | Gazsót, de hozzáfűzte: nem állt Gazsó Gyöi'gyné orvosi látlele­tén ez áll: „A bal combon egy diónyi és egy kisebb vérömleny. A sérülések nyolc napon belül gyógyulnak." Az orvosi papír ma ajánlat elől, de röviddel később j szándékában használni az életve- már azt kérdezgette, hogy meddig 1 szélyes szerszámot, maradunk még a házukban. Pénzt [ ígért a lelépésért. Nekünk azon­már a rendőrségen tett feljelen- ban nem pénz kell, hanem lakás. téssel együtt a bíróságon van. Rö­videsen elkezdődik tehát egy olyan per, amiből sajnos, elég sok fordul elő megyeszerte: veszeke­désig, tettlegességig fajult lakás­vita. Éppen ezért érdemes nyil­vánosság előtt is foglalkoznunk a Gazsó kontra Zsibrita üggyel. Sok évi békesség után Gazsó György, az Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat boltve­zetője így adta elő pán ászát a — Ezerkilencszázötvennégyben utalták ki számunkra Békéscsa­bán a Partizán utca ötvenhat szám alatti ház szoba-konyhás lak­részét. Három évvel később Zsib­rita János megvásárolta a házat, azóta élünk közös fedél alatt. Sok kültek az utcákra, jelentősebb ká- | szerkesztősegben: rokról vagy személyi sérülésekről egyelőre nincs jelentés. Erőtel­jesebb földmozgás volt észlelhető Közép-Japánban is. Csütörtökön délután Dél-Kali- forniában a Los Angelestől észak­nyugatra fekvő térségekben hat, rövid időközökben egymás után jelentkező földmozgás hatására ablakok törtek be, úttestek reped­tek meg és az egyik legfontosabb autóúton átmenetileg megakadt a forgalom a hegyekből legördülő sziklák miatt. Végül odáig ment a háztulaj- I donos, hogy lelakatolta az utcai ! kaput és nem engedte be a téli tüzelőnket szállító kocsit. Csak a feleségem volt otthon és összevi­tatkoztak a dolgon. Zsibrita any- nyira indulatba jött, hogy meg- rúgdosta az asszonyt. Erről lát­lelet is készíttettünk az orvossal. A kezében taitott vödörrel csak azért nem vágta fejbe, mert meg­csúszott a verandán és elesett. Amikor hazarohantam és felelős­ségre vontam Zsibritét, rám is kapát fogott. — Mi ezt nem bírjuk tovább. Én önkiszolgáló boltot vezetek, feleségem a ruhagyár munkásnő­je. Nyugalomra, pihenésre lenne szükségünk. A háztulaj donosék azonban, úgy látszik, mindent el­követnek, hogy tönkretegyék az évig nem volt különösebb pana- | idegeinket. Zsibrita meg is mond­szunk egymásra. Az utóbbi idő­ben azonban elmérgesedett a helyzet. János néhány héttel ez­előtt bejött hozzánk és azt aján­lotta, hogy változtassuk meg a szobák elrendezését. Mégpedig oly módon, hogy az ő két szobá juk és konyhájuk egymás mellé kát húztam át. Ez volt a legne­hezebb. Az aortát elválasztottam a tágulás helye alatt. Ugyanezt tettem a tüdőartériával. Mindez igen lassan megy. A műtét már három órája tart. Észre sem ve­szem. Az érzéstelenítő orvos hallgat, tehát rfendben van min­den. Látom, hogyan működik a szív. Néma csönd. Meg kell őriznem idegeim nyugalmát a most következőkre, Volna ugyan okom a zsörtölődésre: Pjotr Alekszandrovics nem a legjob­ban asszisztál. Ritkán segít ne­kem, nem szokta meg. Viszont a másik kettő hivatásának magas­latán áll. A vérátömlesztés szakadatla­nul folyik. Számon tartunk és pótolunk minden egyes cseppet, amely ott maradt a gézgombó­cokon vagy a kendőkön. — Dmitrij Alekszejevics, gon­doskodjék, hogy hozzanak még vért az állomásról. Nagy lesz a vérveszteség. — Ezt az érzéste­lenítő orvosnak mondom. Folytatom az operációt. Igen lassan megy: elválasztani az összenövések közül az ereket és a lebenyhörgőt. A milliméter tört részei jelentenek egy-egy lé­pést. Kezem úgy dolgozik, mint eddig. Gondolataim ritkábbak, szaggatottak. Talán be kellene kapcsolni a mesterséges vérke­ringés hajtókészülékét? Akkor veszélytelenül összeszoríthatom az aortát. Sajnos, ennek előkészítése két órát vesz igénybe. Azután — nincs is vér. S ami a legfőbb: hagyni kell az alvadékony vért, utána pedig nem szabad meg­állítani a vérzést az összeforrt részek rengeteg apró eréből. A műtét igen jól halad. Mint­ha én magam volnék az úristen — hozzáférek mindenhez. Lám, milyen csodálatosan oszlanak meg az összes erek! A tüdőle­beny hilusát is elválasztottam és átvágtam Nem könnyű feladat ez: ilyen összenövéseknél és a tágulás helyének szomszédságá­ban ... Mégsem vagyok én rossz se­bész! Tán egyike vagyok a leg­jobbaknak. „Ne légy elbizakodött. A ke­zed reszket. Reszketett egész életedben. És különben is, te . . . Hullaház. Sikoly.” Az előkészületi lépések már a végükhöz közelednek. Sőt ennél már több is történt: lekötöttem a hörgőt. Most már nem lehet visszakozni. Most — dönteni kell. Hirtelen vérsugár csap fel, bele az arcomba ... Egy pillanat — a vérző helyet ujjammal szo­rítom el. — Töröljék meg a szemüve­gemet ! Egyelőre vak vagyok. Nem számít. Ujjam végzi a munkáját. — Szárítsák fel a vért a seb­ben! A tágulat fala átszakadt. Egy ! helyen kissé mélyebben vágtam \ át az összenövéseket. Várható volt — mégis váratlanul ért. Miért is nem álltam meg? Most már késő. Egyelőre azon­ban csönd. A szív jól működik. Minden rendben van. Nem. Most már nem. Csak fel kell emelnem az ujjamat, és né­hány pillanattal később a mell- hártyaüreget elönti a vér, a vér­nyomás nulláig zuhan alá .. . Tartanom kell. Mint az egyszeri kisfiúnak, aki egész Hollandiát megmentette azzal, hogy ujját a gát résébe dugta. Aztán segítsé­get kapott. Én nem kapok. (Folytatjuk) ta, hogy kiüldöz bennünket. Mi azonban nem tudunk hova men­ni. Tíz éve van bent a lakásigé­nyünk, eddig eredménytelenül. „Nem élnének a nyakunkon” í i Beszéltem a Zsibrita házaspár­ral is. Mindenekelőtt azt pu­hatoltam, miért romlott el egyik napról a másikra a -hosszú évekig tűrhető viszony az egy fedél alatt élő családok között. Fő indokuk így hangzott: — Gazsóék jól keresnek, s már egy gyerek sincs otthon náluk a négy közül. Mégsem spórolnak. Flancolás helyett — a férfi példá­ul kétszázötven forintos ingben jár (!?) — jobban tennék, ha te­remtenének maguknak otthont, s nem élnének a nyakunkon havi huszonhét forintért. Zsibrita János is megemlítette azt a bizonyos lakásátrendezést, de szerinte Gazsóék nem mutat­tak hajlandóságot a jogos kérés teljesítésére. — Miért lakaitolta be a kaput? — kérdeztem. — Én nem leszek a kapunyito- gatója senkinek és különben is könnyen kimehetnek a jószágok az utcára. Kacsát, libát nevelünk — hangzott a válasz. A kapunyitogatásra egyébként Megértéssel, emberséggel Kinek van igaza? Abban feltét­lenül Gazsóéknak, hogy ember­telen dolog lelakatolni a kaput, s arra kényszeríteni a munkában fáradt házaspárt, hogy vödörrel hordja udvarhosszat a szenet. El­ítélendő az is, hogy Zsibrita Já­nos vödörrel támadt egy védtelen nőre. Elítélendő akkor is, ha — mint állítja — nem rúgta meg. Ilyen módszerekkel senki sem kényszerítheti' távozásra lakóját. Gazsóékról csupán ennyit: ők sem viselkedtek mindig angyal­ként az elmúlt években. Talán több megértést tanúsíthattak vol­na például akkor is, amikor a tu­lajdonos a lakrészek átrendezé­sét kérte. Egy biztos: több megértéssel elejét vehették volna a Partizán utcai otthon lakód a veszekedés­nek, perlekedésnek. Még mindig nem késő kezet nyújtani! Békés Dezső Gyorsjavítás — vagy a címfestő elírása? A csabai cipész ktsz Irányi utcai részlegének a cégtábláján ott a csábító felirat: „Gyorsja­vítás”. Megkopott cipősarkaimmal és vasalatlan spiccemmel befordu­lok az ajtón. Mondom, hogy gyorsjavítás kéne. Tessék ide­adni a lábbelit, hallom és nem akarok hinni a fülemnek. A lehetőség nagysá­gának találkozása a valósággal kissé megszédít, de gyorsan ma­gamhoz térek a csodálkozásból, vetem a bal lábamról és nyúj­tom a lábbelit. Az egyébként kedves kiszolgálón a csodálko­zás sora: — De hiszen ennek rossz a sarka! Ilyesmit nem javítunk, az rengeteg anyag, idő meg a töb­bi. Legfeljebb megvarrunk egy szakadt nyelvet, spanglit. Már nyújtja is vissza. Én, szürke laikus, hogy fel­ocsúdtam. naivan magyarázni kezdem, miszerint „mi az a kis félsarok odacsapása meg a spicc­vasé?” Aztán (milyen rutinosak és titánok vagyunk mi ebben, magyarok!) megmagyaráztunk, hogy olyan vastag hulladékbőr kellene, ami csak a központi műhelyben van, a munkaerő sem bírná, bővíteni volna mu­száj a létszámot és így tovább. Eszembe jutott a Csulek suszter, akihez, ha holmi kis sarkalásra betért valaki, félretette a „nagy munkát”, perc alatt felkalapálta a sarkokat és folytatta, de én nem folytatom, nincs olyan vas­tag boriké a képemen, amiből sarokjavítás „eszközölhető len­ne”. Pedig azt is mondta az el­adó. hogy kezdetben megrohan­ták őket gyorsjavitásért. mig meg nem magyarázták a kedves feleknek, hogy az csak a cím- festő elírása a táblán. —új— Cickavec, én és a leltár — ezit Zsibrita is elismerte — ak- „a. menü, Agytompító a hő­ség. Rég kipárolgott agyamból minden valamirevaló ötlet és téma. Hiába árnyé­koltam. sötétítettem, huzatoltam a szobám. Izzadtam, lihegtem és keresgéltem valami foglalatoskodást. Még a vicclapot is félre­tetette velem a hőség okozta kábulat. Az étlapon sem találtam semmi érdemlegeset. Ugyanis majdnem télvíz idejére való menü sorakozott raj­ta a kánikula köze­pén. Egyék meg a száraz bablevest és a túrós tésztát azok. akik kitalálták és megfőzték. Miért nem meggy-, cseresznye-, esetleg zöldbab- vagy kelkáposztaleves kor volt szükség, amikor Gazsóné egyedül fogadta a tüzelőt. A roz­zant kapuszárnyat és a súlyos tá- masztórudat ugyanis még egy férfinak sem könnyű kiemelni a helyéről. — S hogyan zajlott le a vesze­kedés ? — Gazsóné szidalmazott. Azt mondta, hülye vagyok, amiért nem engedem be a kocsit. — És maga hogy reagált a szi­dásra? — Nagyon mérges lettem és még jó, hogy elcsúsztam, mert különben talán fejbe is vágom a kezemben levő vödörrel. — Rúgni nem rúgott? —■ Nem. Gazsóné menekült elő­lem és eközben nekiszaladt a ve­randán levő mérlegnek. Bizonyá­ra akkor ütötte meg magát. Nem tagadta Zsibrita János azt habkönnyű ízes pala- | csintával, vagy akár ! savanykás tejföllel I nyakonöntött csirke- paprikással. — Túrót adnak — dühöngtem mitsem sejtve, hogy két nap múlva hiába akartam tejföllel elkészíthető ragulevest ebédre. — Csak túróval együtt adom — mondták összeesküvőkként az idősebb és fiatalabb asszonyok a piacon. Rájuk se hederítet­tem. Egyék meg a tejföljüket túróval vagy ahogy akarják, megteszi nekem va­sárnapi ebédre egy kis csirkepaprikás is sem, hogy kapával fenyegette | nokedlivel és burgo­nyával. Igaz. hogy egy kis levesnekvaló zöldbabbal és más hozzávalóval egy szá­zasba kerül, de a magyar embernek senki sem parancsolt még jobban a gyom­ránál. Itt tartottam az el­mélkedéssel, amikor berontott hozzám Cickavec, aki mel­lékfoglalkozásként őstermelő. — Szíveskedjen kö­zölni velem, hogy kit szidjak: magát, vagy a MÉK-et? — Lehetőleg sen­kit, mert bőjtölök, azaz koplalok. Mái két zöldségesbolt aj­taján láttam lógni a ..Ma és holnap lel­tározunk” feliratot. Ha az éhkopp mezs­gyéjén mégis ki kell mennem a piacra, az isten se ment meg a hét szűk esztendő tragédiájától, egy százas, azaz húsz üzemi ebéd árának egy csapásra való el­költésétől. Húsz üze­mi ebéd ára egy nyamvadt vasárnapi házi főztesért! Még rágondolni is rossz! — Látja, ez az. A MÉK zöldségesbolt­jaiban még sincs olyan nagy árlicitá­lás, mint a piacon. Ott ugyanis az, 5—6 forintért felvásárolt zöldbabot 10—12 fo­rintért mérik. de most annyiért sem még ingyen sem mert — leltároznak. Számukra nem léte­zővé vált két-három napra a termelő és a fogyasztó, ök most leltároznak. És tud­ja mit? Kapaszkod­jon meg: a berende­zést, a göngyöleget, a téli szezonból vissza­maradt konzerveket, paradicsom- és más sűrítményeket. En­nek ' ellenére maga a MÉK csabai kiren­deltségéhez küldött engem a mellékfog­lalkozásként keser­vesen megtermelt zöldbabommal. — Ne haragudjon, nem közölte se az újság, se a tv, de még a rádió se, hogy a MÉK felvásárlói és boltosai éppen a va­sárnapra való bevá­sárlás előtt leltároz­nak. — Jó, jó, de mit csináljak a babbal? Se üvegem, se he­lyem további tartó­sításra. — Vigye egy ma­szek boltoshoz. Az sohasem leltároz, az bármit és bármikor átvesz és árusít. Elvitte. Aztán vísz- szajött átkozni en­gem, mert a maszek még a MÉK-nél is alacsonyabb áron vette át a babját. Ügy látszik a ma­szek tudott a MÉK leltárinváziójáról. Ám az is lehetséges, hogy az aszály ser­kentette fel üzleti, helyesebben nyerész­kedési érzékét, K. I.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom