Békés Megyei Népújság, 1968. július (23. évfolyam, 153-178. szám)
1968-07-06 / 157. szám
Sikerei küldetés A moszkvai nagygyűlésen, amely a magyar párt- és kormányküldöttség szovjetunióbeli tartózkodásának záróeseménye volt, Kádár János így értékelte a delegáció nyolcnapos munkáját: „Látogatásunk, tárgyalásaink eredményével meg vagyunk elégedve, azokat nagyra értékeljük .., Ügy érezzük, hogy célunkat elértük, megbízatásunknak sikerrel eleget tettünk.” E megbízatás lényegét így foglalhatnánk egyetlen mondatba: a magyar—szovjet kapcsolatok bővítése, a két ország, a két testvérpárt együttműködésének kiszélesítése, a két nép barátságának további megerősítése. Amikor a Kádár János vezette küldöttség ezekről a kérdésekről a szovjet vezetőkkel tárgyalt, a magyar dolgozó nép érdekeinek, óhajának és akaratának megfelelően cselekedett. Hiszen a magyar—szovjet barátság, túl azon, hogy pártunk politikájának pillére, egész népünk és a Szovjetunió népeinek bensőséges érzése: e barátság építésén, kapcsolataink elmélyítésén tíz- és százezrek munkálkodnak, része ez életünk hétköznapjainak, milliók őrködnek felette és ápolják, erősítik szüntelen. Az elmúlt nyolc napról elmondhatjuk, hogy azok igazi ünnepnapok voltak a két nép barátságának naptárában. Az őszinte szeretet, amellyel Vol- gográdtól Tallinnig mindenütt körülvették küldötteinket, megmutatta, milyen magas hőfokon él a szovjet népben az internacionalizmus, a testvéri összetartozás érzése a szocialista országok, s köztük a mi országunk népével. A látogatás során elhangzott hivatalos beszédekből pedig kitűnik az SZKP és a szovjet kormány vezetőinek a nálunk végbement sikeres szocialista fejlődés iránt tanúsított elismerése, problémáink megértése és az az őszinte törekvés, hogy a közös feladatokat a kölcsönös érdekek, a baráti együttműködés útján oldjuk meg. A most véget ért tárgyalásokon a magyar és a szovjet vezetők számos fontos kérdésről folytattak eszmecserét, ideértve a két ország kapcsolatain túl a nemzetközi helyzet időszerű problémáit is. Baráti és szívélyes volt a véleménycsere, amelynek során — mint Kádár János mondotta — „Ismételten jóleső érzéssel állapíthattuk meg közösen, hogy az összes érintett kérdésben nézeteink és törekvéseink egybeesnek és pártjaink, kormányaink álláspontja azonos”. Mindkét ország vezetőit élénken foglalkoztatják az olyan problémák, mint az imperialista országokban kiéleződő belső ellentmondások és krízisek, a vietnami nép hősi harca, az amerikaiak időhúzó taktikája a párizsi tárgyalásokon, a közel- keleti, válság újabb fejleményei, az európai biztonság kérdései, a békés együttélés, a nemzetközi feszültség és a fegyverkezési hajsza csökkentésének lehetőségei. Ennek megfelelően a két küldöttség megbeszéléseiről ki adott közös közlemény állást foglal az összes antiimperialista erő összefogása és mozgósítása, a vietnami néppel való szolida ritás, az arabok igazságos ügyének támogatása mellett, követeli a VDK elleni háborús cselek mények megszüntetését; szilárd kiállást fejez ki az NSZK re- vansista köreivel szemben és hangsúlyozza a Varsói Szerződés, valamint a KGST jelentőségét. A két küldöttség ismét a tervezett összeurópai konferencia összehívásának szükségességére hívta fel a nemzetközi közvélemény figyelmét. Az imperialistaellenes erők ösz- szefogásában a legnagyobb je lentősége a nemzetközi kommu nista mozgalom egysége erősítő sének van, amely célért mind két párt, az MSZMP és az SZKP szüntelenül munkálkodik. Miután véget ért a magyar párt- és kormánydelegáció látó gatása a Szovjetunióban, méltán mondhatjuk, hogy a sikeresen teljesített küldetés eredménye ként tartalmilag is, érzelmileg is tovább gazdagodott a magyar nép és a szovjet nép, a két test vérpárt, a két szocialista ország kapcsolata, s tovább erősödött magyar—szovjet barátság. Csaknem negyedmilliárd szövetkezeti tag ünnepe — Vasárnap Nemzetközi Szövetkezeti Nap — fl gyulai nagygyűlés szónoka: Dobi István A szövetkezeti mozgalomban csaknem fél évszázada hagyomány, hogy az első júliusi hét végén a világ szövetkezeti tagjai megemlékeznek a szövetkezeti szolidaritásról. A 46. nemzetközi szövetkezeti nap július 7-én lesz. öt világrész, 61 ország 612 000 szövetkezetének csaknem negyedmilliárd tagja ünnepel ezen a napon. A szövetkezetek nemzetközi szövetsége nyilatkozatban hívta fel a világ békeszerető embereit, a szövetkezeti mozgalom tagságát a világ békéjéért és a leszerelésért folytatott harcra, alapvető feladatul tűzte Iá a szövetkezeti kapcsolatok erősítését, s a gazdasági fejlődést az emberi jólétet szolgáló minden törekvés támogatását. A magyar szövetkezeti mozgalom jelenleg több minit 50 ország csaknem 100 szövetkezeti szervével tart fenn széles körű gazdasági, társadalmi és kulturális kapcsolatokat. A hazai ünnepségeket az országos szövetkezeti tanács védnöksége alatt rendezik. Együtt ünnepel a három szövetkezeti szektor — a termelőszövetkezetek, a fogyasztási és értékesítő szövetkezetek, valamint a kisipari szövetkezetek — mintegy 2 és fél milliós tagsága. Öt megyében tartanak központi ünnepséget. A gyulai nagygyűlés ' szónoka Dobi István, az Elnöki , Tanács nyugalmazott elnöke, az OSZT elnöke lesz. Ma: Gazsó kontra Zsibrita * * * Polgári védelmi rejtvény- verseny A tiszta víz mindenki öröme A Vízminőségi Felügyelet kiállítása Egy kifejezésében újszerű pia. kát hívja fel a figyelmet a Vízminőségi Felügyelet gyulai kiállítására. A plakát felső harmadában ipari üzemek kontrasztja bontakozik ki, az alsó kétharmadán pedig egy fekete kígyó tekeredik. Bizonyára sokak figyelmét magára vonja a plakátművészet e remeke. Érthető, hogy ilyen kemény és határozott vonalakat alkalmazott a tervező, hiszen az ipari üzemek elhasznált vize, szennyvize — különösen az utóbbi években :— aggasztóan fenyegeti a kutak és az élővízfolyások hagyományos minőségét. Két évvel ezelőtt a Körösvidéki Vízügyi Igazgatóság épületében központi intézkedésre létrehozták a Vízminőségi Felügyeletet, amely feladatul kapta a vízminőség rendszeres ellenőrMiért hatnak kevésbé egyes növényvédőszerek ? Egyes kártevők példa nélkül álló számban lepték el a növényi kultúrákat. Ezért a termelők részéről panaszok érkeznék a növényvédőszerek hatékonyságával kapcsolatban. A kontrollvizsgála- tok azonban bebizonyították, hogy a hiba nem a szerekben van; a mérsékelt hatás részben a rendkívüli időjárással magyarázható, de nem utolsósorban a felhasználás ’ sórán elkövetett szakszerűtlenségeknek is tulajdoníthat». A vegyszeres kezelésekkel kapcsolatban igen fontos, hogy a nyári hónapokban a vegyszeres munkát a kora reggeli vagy a késő délutáni, de ha megoldható, az éjjeli órákban hajtsák végre. zését a Körös-völgyben. Nemcsak az élővízfolyásokat vizsgálják, hanem a nagyobb kapacitású belvízvédelmi csatornákat, az öntözőcsatornákat, továbbá a halastavak tápvizét is. Néhány alkalommal Gyula, Békéscsaba ipari üzemei is találkoztak ezzel az új szervezettel, amikor uz Élővíz-csatorna vizének szeny- nyezését felfedezték. Hathatós pénzbírságot szabtak ki többek között a Békéscsabai Patyolatnak, a konzervgyárnak, mert a víz tisztaságának óvására nem tette meg a tőle várható intézkedést, sőt a rendelkezésére bocsátott eszközöket sem üzemeltette. A tiszta víz mindenki öröme. Láthatják az érdeklődök az igen értékes kiállításon a vízügyi igazgatóság kultúrtermében. Ugyanolyan öröm az egy pohár egészséges, üde víz, mint a fürdőmedencék és a zuhanyozók vize, ahol az ember a jól végzett munka után olyan nagy melegben, mint most is, kellemesen hűsölhet. De öröm a tiszta és egészséges víz az iparban is és a mezőgazdaságban is, mert ugyanolyan fontos eleme az életnek, mint a napfény vagy a levegő. Éppen ezért, mint amire a kiállítás is figyelmeztet: óvjuk egyik legnagyobb természeti kincsünket, az édesvizek tisztaságát. A Vízminőségi Felügyelet tegnap nyílt kiállítása július 10- ig tart nyitva. öléves jubileumát Ünnepli a Gyulai Várszínház. Tegnap este nagy sikert aratott Madách Imre—Keresztury Dezső: Csák végnapjai című történelmi drámájának bemutatója. Képünk: jelenet az első részből. Fotó: Demény v