Békés Megyei Népújság, 1968. július (23. évfolyam, 153-178. szám)

1968-07-31 / 178. szám

1958. július 31.

4

Szerda

Tompa Mihály emlékezete

Száz évvel ezelőtt. 1868. július ' 30-án halt meg Tompa Mihály. Nem elfelejtve és mellőzötten: néhány hónappal korábban Szász Károly olvasta fel az Akadémiában a költő versciklusát, s mielőtt örökre lehunyta szemét, még elnyerte a 200 aranyas akadémiai nagydíjat. Különös helye van Tompának a magyar irodalmi tudatban. Életében, s hosszú ideig halála után is a legnagyobbak között tartották számon, már- már harmadikként Petőfi és Arany mellett. Aztán hanyatlani kezdett iránta a figyelem, kiváltképp azok részéről, a!kik a modern irodalmi áramlatokban találták meg eszményeiket: Ady, a Nyugat, majd a népi írók és a szocialista irodaíom körében. Tompát mintha az egykori akadémiai konzervativizmus vette volna védőőrizetbe: a régi ízléshez igazodó társaságok és lapjaik ápolgatták emlékét. Tompa amolyan iskolai költő lett, akiről tudni illett, hogy Petőfi és Arany barátja volt, de Petőfivel nem értették meg egymást; hogy példamutatóan szép népregéket és népmondákat költött, valamint virágregéket. És nem lehetett igazán kifogástalan a válasz az allegóriára kérdező érettségi tételre, ha a jelölt nem emlékezett meg Tompa Mihály „örökszép lírai allegóriáiról”, nevezetesen A madár fiaihoz, A gólyához, az Új Simeon ciműekről. A jobb tanulók azt is elmondották, hogy ezek az allegóriák alig rejtik a valóságos költői gondolatot, sőt A gólyához című versben az indulat áttöri a képes beszéd határát, s a költő nyíltan szól a szabadságharc bukása után sínylődő nemzetről.

Voltak azonban Tompa költészetének olyan értéked is, amelyeket észrevették a megújuló irodalom hívei, rokon lelket keresve az elődeik: a borongó tájképeket, az őszi hangulatok líráját, a halálverseket. A beteg költő szomorúsága, a halál közeiének az érzetét kifejező versek sora, a tájba beleérzett hangulatok, rezignált őszi képek lettek a Nyugat körében Tompa igazi reprezentálói. Itt kevés figyelem kísérte az a!-’ legóriákat, a népregéket, a virágregéket —, itt az őszi képek, a tompad rezignáció ébresztettek figyelmet. S kezdett kialakulni az érzékeny, beteges, halálhangulatú, dekadenciához igazított Tompa Mihály arca.

Ezen a képen több igazság volit, mint a koszorús iskola-költő szoborportréján, de ez a kép sem volt teljes, ez a kép sem fejezte ki a teljes Tompát. A költő a fel- szabadulás után sem lett közismertté, nem beszélhetünk egy újabb keletű Tompa-reneszánszról, nem támadt Tompa-divat. De Bisztray Gyufa alapos és kitartó munkája nyomán egymás után jelentek meg a Tompa-művek új kiadásai, s napvilágot látott levelezésének gazdag gyűjteménye Is, számos új adattal teljesítve ki a költőre vonatkozó ismereteinket. Ezekből a kiadványokból,-s tanulmányokból • kezd kibontakozni egy szélsőségektől, egyoldalú megítélésektől mentes Tompa-kép, amely szakítást jelent a Petőfi és Arany mellé emelő túlzó szemlélettel. k nem láttatja Tomoát sem iskolai példatár-poétának, sem a dekadencia előfutárának.

A lehiggadt Tompa-kép. a Tompa-életmű szigorú tényei, s a korszak pontosabb irodalomtörténeti felfogása nyomán kezdett

A Budapesti Őszi Vásár ú j lehetőséget teremt az ipar, a kereskedelem

és a fogyasztók kapcsolatában

Vásárlás a helyszínen — Utazási kedvezmény a vidékieknek

A „Vásárhelyi Pál”

Üt-, Híd- és Vízmúépítési Technikum

Békéscsaba

azonnali belépésre KERES

1 fériit hivafalsegédi

állás betöltésére.

17909

kialakulni. Ha meggondoljuk, hogy Tompa Népregék és mondák című gyűjteménye 1846-ban jelent meg, s hogy Szuhay Mátyásával a Kisfaludy Társaság pályázatán jelentkezett 1847-ben, akkor minden erőltetés nélkül kimondhatjuk, hogy ugyanez az irodalmi hullám és törekvés emelte Tompát, mint amely Erdélyi János népdalgyűjteményét, s Arany Toldiját világra sürgette, követve Petőfi népdalait, illetve János vitézét. Hogy a nép uralkodjon a költészetben —, ezért Tompa is megtette a magáét.

S bár nem volt forradalmi demokrata, mint Petőfi, a nagy koreszmék őrá is hatottak —, a népet emelő demokráciától az utópisztikus tanításokig. A fonada- lom és szabadságharc évében Tompa gyógykezelésre kényszerült Gräfenbergbe, de amint hazatért, táborba szállt, hogy kivegye részét a nemzet küzdelméből; így az ő versei is odatartoznak a 48-as líra jellegzetes megnyilvánulásai közé. A Némuljatok meg.... Ünnep. Nagyjaink. Előre nélkül nem teljes e forró év lírai képe.

Mit ad hozzá mindez a Tompaképhez? Nem többet, de nem is kevesebbet, minthogy Tompa líráját kora legjelentősebb mozgalmai ihlették, a költő kora nagy áramlataira reagált, de nem a legmagasabb lírai szinten, s nem irányító szellemeként, nem költőzászlajaként e mozgalmaiknak, eszmeáramlatoknak. Változást hoztak az ötvenes évek. A szabadságharc bukása után — 1851- ben Hanvára ment lelkésznek, s itt töltötte élete hátralevő idejét. Ebben áz évtizedben talált rá arra a hangra, amely alkalmas volt a nemzeti fájdalom költői kifejezésére: a hűségnek, a meg- rendültségnek és a rendületlen- ségnek arra a fájdalmasan zengő tónusára, amely emberi-esztétikai értéke okán lett oly népszerű, s nem az iskolai gyakorlatok nyomására. Tompja ekkor — Arany társaként — nem csupán követett valakit" és valamit, hanem egyéni csengéssel Szólaltatott meg egyéni hangot.

A hanvai magány, vélt és valóságos sérelmei mindinkább befelé fordítják a költő figyelmét. Elhatalmasodó betegsége kedélyére nehezedik. Személyes lírája és tájköltészete ilyen körülmények között is maradandót tud adni: a magyar hangulati líra

szerves, egyéni zamatú folytatói ekkor írt versei. A Tornácomon, az Őszi tájnak. Bár még... című költeményei, hogy csak példákat említsünk, nem évülő értéked költészetünknek.

Költői formátuma nem vetekedhetett Petőfiével és Aranyéval. Vajda János hatalmas, dinamikusabb lírikus volt őnála. De a legnagyobbak mögött ott látjuk Tompa költészetének dombvonulatát, komor-bús színeivel, egy- egy merész emelkedőjével, harmonikus-szép lankásokkal. S halála századik évfordulóján tisztelettel meghajtjuk fejünket költői életműve előtt.

S. L.

Az idén szeptember 6-tól 16-ig, első alkalommal rendezik és azután minden esztendőben azonos időben tartják meg a Budap>esti őszi Vásárt a Városligetben.

A BNV után tehát újabb névvel ismerkedhet a nagyközönség, de a jelek szerint a most még szokatlanul hangzó BÖV, gyorsan népszerű lesz a fogyasztók körében. S hogy miért? Mert az őszi vásár a belföldi piacot, a vásárlóközönséget közelebbről érinti, mint nagyhírű, nemzetközileg elismert társa, a Budapesti Nemzetközi Vásár. A májusi vásárokon a magyar ipar azért vonul fel. hogy nemzetközi méretekben bizonyítsa fejlődését, ex- portképtességét.

A vásár gazdája a HUNGEXPO Magyar Külkereskedelmi Vásár- és Propaganda Iroda, a Budap>esti Őszi Vásár megrendezésével tehát az ipar, a belkereskedelem és a fogyasztóközönség újfajta kapcsolatát teremti meg, s ezzel segít a hazai piac helyes kialakításában, az igényeik fölmérésében, s a közvéleménykutatásban. Ahogyan a Budapesti Nemzetközi Vásár az évek során a magyar ipar, a magyar külkereskedelem és a külföldi vásárlók találkozója lett, úgy a BŐV, a magyar ipar, a kereskedelem és a lakosság nagy találkozójává válhat.

Hasznos lesz a vásár a nagy- közönség számára is. Amíg a Budapesti Nemzetközi Vásárokon, többnyire csak fájó szívvel figyelték a szebbnél szebb cipőiket, ruhákat vagy elektromos háztar- tásd cikkeket, szeptember 6—16. között a kiválasztott terméket a

helyszínem meg is vehetik. Ami esetleg helyben nem fizethető ki, arra a vállalatok előjegyzést vesz- j nek fel. Ezen a vásáron tehát felesleges. a kérdés: „Vajon mikor j lehet kapni az üzletekben?”

A szeptember 6-tól 16-ig nyitva j ■tartó vásárra a vidéki látogatók j 33 százalékos utazási kedvezményt j kapnak.

Vidám vasárnap Szabadkígyóson

Az idei hagyományos búcsút Szabadkígyóson rendezték meg az elmúlt vasárnap. Erre az alkalomra több környékbeli helységből érkeztek vendégek a községbe. A vidám vasárnapon mindenki jól szórakozott, volt hajóhinta, a „ringlispil”, céllövölde és kívánságstúdió, ahol mindenki kedvenc dalait küldhette szíve választottjának.

Este a Szabad Föld Termelő- szövetkezet házi zenekara lépett a porondra és éjfélig tartó műsorszámokkal kedveskedett a közönségnek, szolgáltatta a talp- alávalót a táncos lábú fiataloknak, s idősebbeknek egyaránt.

Doór Ferenc kiállítása elé

A békéscsabai képcsarnokbaji nyílik meg augusztus 9-én Doór Ferenc Budapesten élő festőművész kiállítása. Mint régi kolléga és barát, megkérdeztem tőle, be- j szélne-e művészi problémáiról, milyen várakozással tekint békés- | j csabai kiállítása elé? A katalógust • olvasva, feltűnt, hogy nagyrészt; tájképiekkel jelentkezik, vajon van-e ennek külön jelentősége?

— Én választottam Csabát kiállításom színhelyéül — mondoota. Az elmúlt években sokat beszéltünk a Viharsarok életéről, kiállításokon pedig rengeteget találkoztam Békés megye régebbi és jelen művészetével. Az elmúlt nya- ] rat éppen Gyulán töltöttem, így egy kicsit már belekóstolhattam | az ország e sajátos atmoszférájú ■ tájának és embereinek világába.

! Sok helyütt megfordulok, a festő szemével nézve, olyan vidékek ! lettek élményt adó forrásaim, i amelyek nem szerep>elnek az I J IBUSZ-utazások úticéljaiként. So- j I kát jártam az isaszegi, péceli dombos vidéken, szeretem a Duna sza- j kadékos löszpartjait vagy éppen j 1 Budapest peremvidékeit. Békés- I

ben sem a táj attrakciója vonzott, de igyekeztem megtalálni saját ízét, levegőjét. Az Alföld színei, égboltja, szelíd vizei rám is megtették hatásukat.

— Visszatérve a kérdés elejére: tekintve, hogy táj, mint tematika, csak része az élményforrásnak, a képzőművészet jelen problémái között sokat szerepel a közönséghez való viszony kérdése. Műveimmel én is megadom erre a magam válaszát. Nem akarok légüres térben lombik-piktúrát létrehozni. A kifejezés formai kérdései számomra úgy jelentkeznek, hogy mennyiben tudom legszemélyesebb élményeimet minél több ember számára közvetíteni, de a forma rangossága és a közérthetőség ebben nem lehetnek ellentmondásban egymással.

— Szeretném, ha csabai kiállításom látogatói, akik tulajdonképpen el vannak kényeztetve a helyi művészet eredményeivel — éreznék, én is hoztam valami „ismerőst”, mert nem hökkentőén újat akarok, hanem erősíteni azt, amihez ragaszkodunk, a művészet, emberközelségét.

Gyulai József

Fordította: Radó György

27.

Marija Vasziljovnával a műtőhelyiség Sarkában ülünk. Mindketten gondolatainkba merülünk, de ugyanarra gondolunk.

Öreá.

— Mondd, Masa, te bízol?

Komoly, mély pillantás.

— Igen, bízom. Meg kell csinálnunk.

— Ki törődik azzal, hogy nekünk mit kell!

— Nem bírom elképzelni, hogy Szasa meghaljon.

— Ej, hagyjuk az üres beszédet. Erezni érzünk, de tenni alig tudunk valamit.

— No, hogy állunk ott? Nem rosszabb?

Gyima:

— A vérnyomás egyelőre nem csökken tovább. Az érverés száztíz. Analíziseink még nincsenek.

— Küldjétek értük, sürgessétek meg.

— Kár küldeni, úgyis sietnek. Valja maga készíti el mindet.

Valja a vezető. Jó barátaim egyike. A klinikán sokan vagyunk, de vannak kartársak és vannak barátok. Nem járunk össze és nem' szoktunk beszélgetni, mégis érzem, hogy a barátaim.

Marija Vasziljevna. Szánalmas a külseje. Pedig festi a haját. Észrevétlenül öregszik. Valamikor mint egészen fiatal lány lépett be hozzánk. Nincs mit csodálkoznom: húsz év telt el azóta. Húsz év.

— Végigjártam a betegeket. Holnap talán elhagyhatjuk a motoros műtétet? Én legalábbis halálosan kifáradtam.

— Elhagyhatjuk.

Folytatja:

— Mindenki izgatott. Minden sarokban súgdolóznak. Raisza Szergejevna a szó szoros értelmében nekem támadt. Kiabált: „Már meghalt, csak titkolják!” Ma reggel tapintatosabban kellett volna szólnia hozzá. Nem rossz asszony.

— Vigye el az ördög. így is túl tapintatos voltam. Buta liba az.

Valóban nem tehettem másként. Hiszen Szasa most itt mindjárt meghalhat és szörnyen levert vagyok. De ami történt, nem bántam meg. Három hónap múlva a kórteremben halt volna meg. És látnám a szemében a üádat. Jobb ez így, harcban. És neki is bizonyára jobb.

Most fekhetném a pamlago- mon és könyvet olvashatnék. Lenácska csacsogna körülöttem. Teljes idill. Az agyamban pedig egy gondolat: „áruló”.

Másnap az ő tekintete: „Látom, szemét ember vagy.” Én zavaromban kapkodom a tekintetemet. Menekülök a szeme elől.

Hát igen, jobb így.. Faggatom magam: biztos vagyok? Nem, semmiképp se, százszázalékosan. Várhattam volna, még valakinek bevárhattunk volna billentyűt, tapasztalatszerzés végett.- Most nem volna vérzés a dréncsövén át. És akkor bizonyára meg sem állt volna a szíve... Hát a mája? Az kitartott volna? Ki tudja... Megint ugyanoda térünk vissza: nincsenek pontos számításaink. Szükség van a kibernetikára. Menj a fenébe a kibernetikáddal. Unom már.

Belép Petro.

— Megröntgeneztem Onyip- kót és abbahagytam a dréne- lését. Rosszul van még, de úgy látszik, megússza. Sztyopa ott ül nála.

Sztyopa ott ül. Engesztelésül. Kurta az emlékezete ennek a Sztyopának.

Tudom, hogy Petro „kegyelmet” szeretne kicsikarni neki, és kihasználja siralmas állapotomat. Egyelőre erről nem lehet szó. Csak ennyit mondok, határozatlanul:

— Majd meglátjuk.

Mára ennyi elég. Félek magamra haragítani a sorsot. Holnapra majd meglátom. Hát ma be akarom csapni? Nevetséges. Milyen nevetséges is az ember! Most az Úristen bármilyen feltételt szabhatna nekem. Ezen az épületen kívül már nemigen szoríthatna sarokba. Hiszen nekem semmi sem kell: sem pénz,