Békés Megyei Népújság, 1968. július (23. évfolyam, 153-178. szám)
1968-07-28 / 176. szám
Széles horizont I KÖRÖS TÁJ Fiatal költők a békéről, a harcról, a barátságról Robert Rozsgyesztvenszkij: Régebben Mint partizánok fedezékét, benőtt a füvek zöldje. De körülnézek s roppant lángban látom: kisfiúk buknak aknába botolva, mint a küszöbbe, mellükkel tűzre tapadva — futók . a célszalagra. Kisfiúk buknak — karjuk tágra tárva — a tétlenségtől, s vértől zsíros földre. Kisfiúk halnak, lágy tenyerükben gyönyörű ívű életvonallal. KULTURÁLIS MELLÉKLET A fiatal szovjet költőnemzedék egyik legnevesebb képviselője. Nichita Stanescu: A jövő pólusa Holnap. Pontosan holnap érkezik a holnap Nem később, s nem előbb. Arca kipirul, mint a reggel, egy fonása sem ismeretlen, testvére gyermek-álmainknak. Várunk rád, Holnap — ifjúságunk ikertestvére, a pillanat kapuinál, ahol kilépsz, mint reggelből a táj, mint széles horizont, vörös fonál, ki minden utat egybefűzöl, s a sorsok káoszát az évszázaddal egybeöltöd. Híd idők, s fajok közt, holnapból mába ívelsz, mert megneveztünk: így lesz. Fiatal román költő, 1933-ban született, több sikeres Verskötet szerzője loan Mungvambe: Ki a bűnös? Ki a bűnös, testvérem, Hogy porrá lett a kunyhó? Ki a bűnös, testvérem. Hogy porba rogy az ember? Ki a bűnös, testvérem? Az ártatlan feleljen! Emeld fel, testvér, emeld fel A porba döntött kunyhót, Emeld fel, testvér, emeld fel A porba rogyó embert / Emeld fel, testvér, emeld fel Ellenséged fölé a kopját, Emeld fel, tetvér, emeld fel Hajnalt hozó hangod, Emeld fel, testvér, emeld fel Ellenséged, ki földünkre dőlt, És elterpeszkedett, Emeld fel, testvér, emeld fel Kopjád s tekinteted. Fiatal afrikai költő, a portugál gyarmatosítók ellen hősiesen küzdő Mosambíque népének képviselője. Szuan Hoang: Dong-hoi kikötője A mellékutca hosszán koppan lépted, föléd hajol az árnyék pálmafája. Szél legyezi a kikötőt, s az este lehűl válladpn, mint a csillagok. Az utca két során romok, és derekad köré mint gépfegyver-szalag, csend csavarodik. Hisz őrzi derekad kezem, s vállad őrzi a kapualjak lágy leheletét, léptedet visszhang sokszorozta, ablaksorok villantak szemeidbe. Az utca két során romok, de lépteid .zenéje bekopog mint a hús remény, s a hű gépfegyverek. Goda Gábor: ROZS IKA G yönyörűséggel hallgattam Rózsika törté- j neteit arról a faluról, amelynek kedves és eszes I szidalmazása közben vég- I eredményben az derült ki, hogy az emberek új házakban laknak, rádiójuk, mosógépük van szinte kivétel nélkül, a legtöbbnek pedig már televíziója, villanyvasalója és angol klo- zettja is. S Rózsika előadásából az is kiderült, hogy mindezt ■ milyen kevésre értékelik, mert ismerik a dán, holland és még sok más ország parasztjainak felszereléseit, szövetkezeteit és Magyarországot, manapság minden vonatkozásban csak a gyarmatbirodalmak meggazdagodott anyaországaival és legfejlettebb ipari államaival hajlandók | összehasonlítani. Amikor j mindezt tőmondatokban, a I közérthetőségnek már-már, szinte elviselhetetlen fovéssé érdekli; a magán- és köztulajdon különbségét már alig érzékeli, hiszen, lényegében bizonyos formák közt a magántulajdon és ugyancsak bizonyos formák közt a köztulajdon új viszonylataiban nőtt fel. Hogy az apja és anyja zsellér volt, azt olyan történelmi múltnak tekinti, mint a rabszolgatársadalmat; mindig a szabadságot hiányolja, mert a szabadság történeti lényegéhez tartozik az a sajátosság, hogy akiben egyszer felébredt iránta a vágy, már végtelennek érzi, és sami megvalósult belőle, azt mindig kevésnek és kicsinyesnek; az adagolt szabadságot rabságnak minősíti és két oknál fogva: először, mert nem ismeri a szabadság kritériumait, másodszor, mert mindent Katsányi Pái Leány Fiatal dél-vietnami költő, ,.Partizánok a Loan folyón" és ,Központi körzet" című versesköteteit a Vietnami Demokratikus Köztársaságban adták ki. A verseket Karsai Ferenc fordította kán magyaráztam Rózsikénak, azt mondja: — Ugyan kérem, Tóth Flórián úr, hát Magyar- ország Európában van és nem Afrikában. Nemegyszer csaptam fel prókátornak, de tudomásul kellett vennem, hogy az Ifjúságnak nincs összehasonlító alapja a múlttal. Nincsenek gátlásai a jelen szidásában; nem ismeri a hálának azt a formáját, amit egy rendszer megbecsülésével szeretnénk azonosítani; a múlt csak ke* Részét a szerzőnek, a könyvhétre megjelent „Vallomások regénye” című művéből. rabságnak tart, ami fékezi még irreális vágyait. Hát még, ha ösztönösen érzi, hogy olykor túlságos bőséggel, olykor túl fukaron mérik számára ki egy olyan szabadság porcióit, melynek tápértékét tudományosan elég pontatlanul sikerült csak megállapítanunk. Ha azt mondom Rózsikénak: „Csak másfél órára tudnám visszaforgatni a történelem kerekét, égnek meredne az a szép haja, Rózsika!” Ilyenkor nagyot nevet, csilingel a nevetése, és azt feleli: „Állítólag Józsua is meg tudta állítani a napot, de az csak egyszer volt, és 'igaz sem volt; Tóth Flórián úr nem tudja visszaforgatni az időt, mert még az újságban is olvastam, pedig az igazán sokat hazudik, hogy a történelem kerekét, senkinek nem sikerült visszaforgatni". N ehéz a vita Rózsikéval. Nehéz és bonyolult, mert panaszai annyira konkrétak, hogy velük szemben az elvi pozitívum törvényszerűen megbukik. Miközben kínál itallal, étellel, töpörtyűvel, disznósajttal, kolbásszal, cseresznyepaprikával és császárhússal, áradón beszél: — Szeretem ám, a családot, mert akármilyen hamisak, azért mégiscsak velem hamisak, ha szükségük van valamire. Amikor jönnek faluról, leülnek a konyhába, és azzal kezdik, hogy Te, Rózsika, azért jöttünk, mert fogat kellett húzatni az uramnak; uram isten, micsoda lófoga van neki, s ha már gyüttünk, gondoltuk, hozunk neked ebből-abból, hiszen két hét múlva, Itt a karácsony. Nem mondom, unja már az uram a falusi életet, jönnénk föl a fővárosba is, de hát ez úgysem megy, inkább azt köllene a Tóth Flórián úrral megbeszélni, nem le- hetne-é ezt a két gyereket pesti iskolába elhelyezni; nem mintha az a pesti iskola jobb volna, itt is, ott is ugyanazt tanítják, de hát, két esztendő múlva azt szeretnénk, ha ez a Jani gyerek gyárba menne dolgozni, és az Eszti is ide menne férjhez. Hát neked, hogy megy a sorod, Rózsika? Pesti ember mindig sir; pedig, hát, neked, a Flórián úrnál megvan mindened, nyolcszáz forint a fizetésed, borravaló is akad, mert gyün- nek ide előkelő urak, és művészek vendégségbe, meg ő is dugdos neked erre-arra kis külön pénzecskét, utazásról * ajándékot is hoz, nem is szólva, hogy se kosztra, se lakásra nincsen gondod; olyan aranyórád van, hogy nálunk sem a tanácselnöknek, sem a plébánosnak nincs ilyen, és annyi a ruhád, hogy fia apád látná, hát csak azért nem mondaná rád, hogy ringyó vagy, mert istenfélő lánynak tartott; mink meg küszködünk, mint általában a parasztemberek, tyúkkal, libával, disznóval; tehenet nem is tudunk tartani, úgy vesszük az állami tejet, azt a zsírtalanított fehér vizet, mintha nem is laknánk Déden; tudod, Rózsika, nem múlik el hét, hogy ne lenne külön gond; hol a mama beteg, hol egyik, hol a másik gyerek, a körzeti orvos sem szívbajos, mind meg akar gazdagodni; hol a tv romlik el, hol a mosógép, mert hát átabotában készítik ezeket a drága masinákat; arról nem is beszélek, hogy a minap még a kéményt is bedöntötte az erős szél; pedig hát, gólyafészek is volt rajta, és ha tavaszra jön megint a gólya, hadd találja meg a régi lakhelyét az új kémény és az antenna között. Egyszóval, jó Volna, hogyha ezer forintot adnál, hogy a kéményt és körülötte a tetőt is rendbe hozhassuk, Rózsika; neked ezer forint meg se kottyan, mi pedig... — És adott, Rózsika? {9 ám nézett, egy ideig hallgatott, aztán csendesen mondta: — Persze hogy adtam... A testvéremnek... Már csak a gólya miatt is. Az ember nem akar a családjával vitatkozni. — Persze, többjük van, mint magának, Rózsika. — Az az ő dolguk, Flórián úr. Nem számolom a pénzüket. Ne mondják, hogy ezek a pesti lányok magasan hordják az orrukat. Aztán képesek, és nem csináltatják meg a kéményt, és jön az a szegény gólya messziről, már apám idején is nálunk lakott a szép hónapokban. Nem akarómé hogy idegen helyen kezdjen fészket rakni, csodálkozna, miféle világ lett nálunk a faluban... Ezt nem tetszik érteni... Én ezekkel a gólyákkal nőttem föl, ez maradt a régi házból, mert ezt a gólyafészket nagy gonddal megmentettük a régi kéményről, és mikor felépült a régi helyén az új ház. apám az úi kéményt a régi mintájára csináltatta, s arra művész- kedte a régi kedves fészket, hogyha jönnek a gólyák, semmit se vegyenek észre ebből a nagy modernizálásból. Ha a kéményre nézek, apámat és a nagyapámat látom, de még a dédanyámat is, akiről már meséltem Tóth Flórián úrnak. Ügy szerették azt a gólyafészket, mintha az hozta volna az egészséget és boldogságot a családba. — Persze, Rózsika, persze, hogyne érteném én ezt! Csak, hát igazságtalan dolog, hogy ők, akiknek százszor annyi van, magát fejik. — Nincs igaza, Flórián úr, nem igazságtalan ez. Mindig a családnak van igaza, és, aki a családon belül mindig igazságot akar tenni, az keserűséget okoz mindenkinek, de a legtöbbet magának. Nem olyan nagy dolog az az igazság, mint hiszik. Inkább tessék jóízűen falatozni, "koccintsunk is, mert én nem iszom ugyan bort soha, de ezt a hazait, ezt igen, mert, ha a színére nézek, szinte az egész családot látom, az elment örgekkel és a még itt- levőkkel együtt. Ezt itták, ezt dicsérték, ettől dülöngéltek, ezt hagyták örökül. Most már csak kicsiny a szőlő, ami megmaradt. A másik részét, a nagyobbi- kat kisajátították. Hogy milyen bort sajtolnak ott a szőlőből? Azt nem tudja senki, csak azt tudjuk hogy felhozzák a városba, elviszik Budafokra, és ott úgy olvad bele abba a rengeteg borba a mi egykori kicsiny borunk, mint a Flórián úr könyve abba a rengeteg kötetbe, amit már összeírtak a világon.
