Békés Megyei Népújság, 1968. július (23. évfolyam, 153-178. szám)
1968-07-21 / 170. szám
Az „Olvasó népért” írta: Darvas József, a Magyar írók Szövetségének elnöke A z írószövetség az 1 Ünnepi Könyvhét” alkalmával hirdette meg az „Olvasó népért” mozgalmat. Meghirdetése valójában csak az előkészítés megkezdését jelentette. Előre mondottuk: nem valami rövid kampányról van szó, hanem az egész társadalmat átfogó, évekre, esetleg évtizedekre szóló mozgalomról. Ezt pedig nem lehet rögtönözni, ennek tevékenységét körültekintően meg kell tervezni. A mozgalom meghirdetése : toborzó akart lenni. Azt ugyanis tudtuk a gondolat megszületése óta, hogy az „Olvasó népért” mozgalom csak akkor lehet eredményes, ha csatlakoznak hozzá mindazok a szervezetek, intézmények, amelyeknek egyébként is a tevékenységi körébe tartozik vagy kellene, hogy tartozzék az olvasás megszerettetése, a könyv elterjesztése, propagandája. Nem valamiféle vanodatúj, soha nem volt dolgot akartunk mi kitalálni. Azt akartuk — s azt akarjuk —, hogy az eddig folyt munka tervszerűen összehangoltas- sék, s így erősítse, hatványozza egymást; hogy az eddigi formákat, módszereket minden területen felülvizsgáljuk, jó vonásaikat megerősítsük, az alkalmatlanokat elvessük s újakat alakítsunk ki; hogy az eddigiek mellé új erőket vonjunk be a nevelő, népszerűsítő munkába. N os, a toborzás — eddig legalábbis — jól sikerült. A mozgalom meghirdetése jó visszhangra talált. Részt kért benne, már eddig is, a Hazafias Népfront, a KISZ, a könyvtári szervezet, a TIT. a rádió, a televízió, a sajtó, a könyvkiadók, a könyvterjesztő vállalatok, a SZOT, a SZÖ- VOSZ; szinte mindenki, akikre számítottunk. Most az a fontos, hogy a kezdeti lelkesedés le ne lohadjon; tartalmas tervek készüljenek s azok szívós munkával meg is valósuljanak. Egy komoly szépséghibája van az eddigi jelentkezéseknek. Illetve: ez több is. mint szépséghiba; súlyos hiányosság. Mégpedig az, hogy nem vagy alig mozdultak meg azok a szervek, amelyekre az iskolai irodalomoktatás ügye tartozik. Pedig azt is hangoztattuk a legelső perctől, hogy a mozgalom igazi és tartós sikert csak akkor érhet el, ha szerves része lesz az iskolai irodalomoktatás is; illetve mindaz, amit az iskola, az olvasás, az irodalom megszerettetéséért tenni tud. így mondottuk: a mozgalom egyik fő alakja az irodalomtanár kell, hogy legyen. S ez természetes is, — hiszen ő neveli a jövő olvasóit... Igaz, egy percig se tagadtuk, hogy irodalomkutatásunknak sok fogyatékosságát érezzük, s a legelső feladat éppen ezek felderítése és megszüntetése lenne. Én magam, e vonatkozásban, „pedagógiai forradalmat” sürgettem. Talán a sommás bírálat lett volna sértő, ezért a tartózkodás? Nem tudom. Mindenesetre: reméljük, hogy a tartózkodás feloldódik, s őszre, amikor a mozgalom valójában megindul, felzárkózik a „pedagógiai front” is... A mozgalomhoz eddig ** csatlakozott szervezetek, intézmények vezetőitől, felelős megbízottaiktól mi legelsőként azt kértük: dolgozzák kd annak a tervét, hogy ők hogyan, milyen formában, s milyen tevékenységgel akarnak részt venni az „Olvasó népért” mozgalom munkájában? Tulajdonképpen ez a próbája a szándékuk komolyságának. Nos, e tervek sorra beérkeznek. Az tükröződik belőlük, — szinte kivétel nélkül mindegyikből —, hogy akik elkészítették, komolyan veszik a mozgalmat, értik és helyeslik nemcsak a célját, de a jellegét is. Különösen azt, hogy nem látványos parádét akarunk, hanem szívós, tartalmas és maradandó eredményeket hozó munkát. A legtöbb terv éppen ezért a reális helyzetkép felrajzolását tartja a legsürgősebbnek: a lehető legalaposabb, amenyire lehetséges, tudományos módszerekkel felderíteni azt, hogy mi is történt eddig és főleg hol tartunk ma, a rendszeres olvasás (és a könyvvásárlás) elterjedésében? S ez csakugyan nagyon fontos. Bizonyos. — úgynevezett reprezentatív — felmérések már eddig is történtek. A legfontosabb adatok, amelyeket ma ismerünk, s amelyek részben inspirálták is az „Olvasó népért” mozgalom elindítását, ezekoől váltak világossá. Például az. hogy az ország felnőtt lakosságának csak alig több mint 25 százaléka olvas rendszeresen; hogy a legjobb az arány az értelmiségnél s a legrosszabb a parasztságnál; hogy az is- iskolai végzettséggel arányosan nő az olvasottság; hogy a legjobb olvasók a legidősebb iskolás korú gyerekek, — és az iskola befejezése után, általában zuhanásszerűen csökken az olvasás... Tehát: általánosan el- “ igazító adataink az eddigi felmérések alapján is megvannak — de ennél sokkal alaposabban és sok- kal részletesebben meg kell ismerni a valóságos helyzetet. Szinte a legkisebb falvakig. így rajzolódnak majd ki azok a „fehér foltok”, amelyeknek a felszámolása lesz az elkövetkező évek, talán évtizedek feladata. A másik dolog, ami kiderül ezekből az előzetes tervekből — s ez is jó —, hogy a készítőik kerülni látszanak minden olyan formát, ami a kampányokat jellemzi. Nem akarnak látványos versenyeket, nem tűznek ki rohammal elérhető célokat, nem akarnak kidolgozni évekre vagy éppen hónapokra bontott százalékos terveket, amelyeket lehetőleg még túl is kell teljesíteni. Leginkább talán még a KISZ-nél érezhető valamilyen hajlam a különböző versenyformákra, — de én remélem, hogy a végén ők is elkerülnek mindent, ami formális. Adatokkal, számokkal, ha kell, százalékokkal, persze, a mi mozgalmunknak is szükséges operálni. Végeredményben: a mai helyzet jellemzésénél is használunk ilyenket. De ne a számok hajszolása legyen a döntő, hanem a tartalom. ami a 'Számok mögött van. A statisztikákkal sok mindent ki lehet mutatni ; — a beiratkozott könyvtári olvasók számát például egy „ügyes” könyvtáros viszonylag hamar fel tudja tornászni. Ám csakugyan olvasnak-e ezek az „olvasók”? És mennyit olvasnak? Mit olvasnak? Fejlődik-e az ízlésük? Van-e maradandó, embert-formáló hatása a könyveknek? Nem valamiféle elveken és módszereken vitatkozgató üléssorozatnak kell lenni az „Olvasó népért” mozgalomnak. Legyen dinamikus és hódító, — de jellemezze az alaposság, az elvi igényesség. Jellemezze az, hogy mi nem egyszerűen csak több olvasót akarunk szerezni, hanem, hogy a nemes, a jó irodalom szeretetére akarjuk nevelni a legszélesebb rétegeket. N em véletlenül említettem az imént a könyvtárakat. A mozgalomban minden résztvevő szervnek, szervezetnek, intézménynek, személynek egyforma fontosságú a munkája; a részfeladatoknak, mint fogaskerekeknek kell egymásba kapcsolódni. De e „fogaskerék-rendszerben” szinte a vezérlő szerepet játszhatják a könyvtárak, a könyvtárosok. Az egész népművelési hálózatnak, s a sok új problémával küzdő népművelési munkának ma a könyvtárak a legszilárdabb bázisai. Ezt figyelembe kell venni az „Olvasó népért” mozgalomnak is . A nyári hónapokat az előzetes tervek egyeztetésére, összehangolására használjuk és ősszel átgondolt, széles körű programmal állunk majd az ország közvéleménye elé. És kérjük mindenki részvételét, segítségét, akinek álma a művelt, olvasó nép! Füst Milán: HAJNAL ELŐTT A nyírfák kérgében a csend ... S a hű csillag figyel... Nem halljátok-e hát A kis csillagok sóhaját? Nekik már menni kell. De én még itt maradhatok S mért is ne tenném? Sóhajra mindenkor van ok S minek halnék meg ily korán, Ha még egy pirkadatot láthatok? Majd rózsaszín leszek s áradni fog Szívemből énekem, akár a nagy vizek S a hold alól a szél Máris ringatná habjain, — nem érzitek? Oh kár fáradnod vélem égi dajka, — lásd Öreg vagyok S nem érdemiek már annyi gondozást, De ott, de ott, az ablakokba’ fenn Kigyúlt a fény, világosság lett hirtelen S megállított, Vaj’ mi történik ott? Már gondolom. — légy gyengéd égi lány. Ott gyermek született talán ... Oh, én öreg csavargó, látod, hogy sírok. KÖRÖSTÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET IV. Dél-alföldi Tárlat Amikor a Magyar Képzőművészek Szövetsége Dél-magyarországi Területi Szervezete létrejött, s egyesítette Békés és Csongrád megye, valamint Szeged addig önálló képzőművészeti munkacsoportjait, kevesen hittek az átszervezés értelmében. Elsősorban a vásárhelyi művészet ily módon szentesített hegemóniájától féltették a két megye művészeinek külön törekvéseit és a szép eredményekkel, önálló kezdeményezésekkel büszkélkedő megyei szervezeti életet. Ma már — öt évvel az intézkedés után — könnyű belátni, hogy az akkori aggályok, az átszervezés értelmét kérdésessé tevő vélekedések jórészt alaptalanok voltak. Viták, nézeteltérések — igaz — még vannak (valószínűleg mindig is lesznek), azonban mind világosabbá válik, hogy nem a külön megyei érdekek polarizálják a területi szervezetet — s hogy tulajdonképpen nincsenek is külön megyei érdekek: olyan egyéni törekvések csupán, melyeknek jobban megfeleltek a korábbi szervezeti keretek. Mindezt azért tartottuk szükségesnek elmondani, mert a területi szervezet negyedik közös kiállítása — mely Vásárhely és Szeged után Gyula közönsége elé került — a korábbi évek hasonló kiállításainál is világosabban bizonyított; olyan kiállítást láthattunk, mely a többi, e vidéken rendezendő közös tárlatok (Alföldi Tárlat, Vásárhelyi Őszi Tárlat, Szegedi Nyári Tárlat, megyei kiállítások) mellett is önálló színt, világosan elkülöníthető jelleget, s mindezzel együtt magas kvalitást képvisel. Szó sincs tehát arról, mintha a területi szervezet a megyék képző- művészeti kezdeményezéseit gátolná — azok mellett éli önálló életét. És szó sincs arról, mintha a bemutatott anyag megyei kollekciókra tagolódna — az egyéni tel- jesítniények egyértelműen hangolódnak a kiállítás egészébe. Ez az egység természetesen nem jelent valamiféle stiláris értelemben vett egységesülést, a sokszínűség ellenében ható kiegyenlítődést. Az alföldi festészet — s ennek vezérszólamát biztosító vásárhelyi művészet — egyébként sem jelentett sohasem stiláris egységet, sokkal inkább a magatartás közösségében: a társadalmi és nemzeti elkötelezettségben, a közösség szolgálatában nyilvánult meg. Ha a közös jelleget, az egységet meghatározó vonásokat keressük, most is a magatartás közösségét találjuk jellemzőnek, annak ellenéi«, hogy a ..klasszikus alföldiség" emberi, emocionális fedezete: a prófétai hevület, a kurucos kiállás vagy — másoknál — a földrajzi és néprajzi rekvizi- tumok leltárszerű számbavétele — koránt sem jellemző ma már. Látszólag stiláris feladatokkal „birkóznak” az e tájon élő festők is: a szerkezetesség és a dekora- tivitás problémái foglalkoztatják legtöbbjüket. E formai törekvések azonban nem önmagukért valók. Alárendelődnek a közösséggel való együttérzés és együttélés kifejezése szándékának. Minthogy a stiláris problémák megoldásának szolgálatába állított festői motívumok (az alföldi táj, a környezet tárgyai, az itt élő emberek) sem csupán konzervatívan őrzött rekvizitumok, hanem á művész gondolat- és érzésvilágának szervesen beépült elemei. A IV. Dél-alföldi Tárlat — mondottuk — sajátos jelleget hordoz. Ezt a jelleget azonban ezúttal — érdekes módon —»nem a területi szervezet legmarkánsabb egyéniségei alakították ilyenné. Ezt a tényt még akkor is szóvá kell tennünk, ha a kiállítás egészét szimpatikusnak találtuk. Szalay Ferenc kedvesen-groteszk humorú rajzai, Németh József előtanulmánynak ható — egyébként míves — pasztelljeí inkább csak „névjegyek”. Mellettük a legifjabb generáció — pl. Dér István, Hézső Ferenc, Zombori László — és megyénk művészei (Koszta Rozália. Lipták Pál) olyan erőteljes kollekcióval rukkoltak ki, hogy szinte ők váltak a kiállítás jellegének meghatározójává. (A legifjabbak ilyenfajta kiemelése nem jelent egyszersmind értékmérést, csupán annak megállapítását, hogy nekik többet, nagyobb rangot jelent a dél-alföldi tárlat, mint az idősebbeknek). A Békés megyeiek szereplése is — sajnos — kissé egyenetlen. Amíg Koszta Rozália és Lipták Pál, s az egy igen érzékletes portré-szoborral bemutatkozó Mla- donyiczki Béla figyelemkeltően, a kiállítás egészét is meghatározóan szerepek mások kissé színtelenebbek vagy tartózkodóan távol maradtak (— hogy a maguk, vagy a zsűri hibájából, ilyen szempontból lényegtelen..:) A kiállítás tehát a távolmaradások, hangsúlytalanabb szereplések ellenére is ,ió benyomást kelt. Mi bizonyítaná jobban, hogy életerős és reményekre jogosító ez a területi szervezet? Szilágyi Miklós Bel ven esztendeje született Hemingway Hetven éves lenne, ha súlyos betegség elől nem menekül öngyilkosságba Ernest Hemingway. Egyéniségére és életművére emlékezve mondhatjuk; neve és néhány legjobb regénye, talán mint egy történelmi korszak jelképe is, fennmarad az időben. Egy vagy talán két nemzedék olvasóinak emlékezetében Magyarországon is a világirodalom legnagyobbjai között áll a boxmérkőzések és bikaviadalok kedvelője, a méltó harcban való helytár lás és a szerelemben való felemelkedés egyik leghatásosabb szavú ábrázolója Hemingway az első világháború utáni években, az úgynevezett „elveszett nemzedék” szószólójaként tűnt fel. Párizsból amerikai lapokat tudósító újságíróként éli át a húszas évek intellektuális válságát, a polgári világ eszményeinek értékvesztését, a legjobbak kiútkereső nyugtalanságát. 1929-ben jelent meg első nagy sikerű regénye, a Búcsú a fegyverektől. Tárgya
