Békés Megyei Népújság, 1968. június (23. évfolyam, 127-152. szám)

1968-06-30 / 152. szám

1968. Június 30. 5 Vasárnap Jevpyij Jevtusenko verse Róbert Kennedy meggyilkolásáról Jevgenyi.1 Jevtusenko „A gyil­kolás szabadsága” című nyolc­vanhat soros versével reagált Ro­bert Kennedy meggyilkolására. A verset azon a nemzetközi esten mondta el, amelyet Puskin szüle­tésének 169. évfordulóján rendez­tek. Amerikához szólva így szavalt JEVTUSENKO: „önmagadra lősz, Amerika önmagadnak lész’ áldozata Világ becsületének mondtad magad S becstelenségbe fojtod sorsodat. Kingre emelve fegyvered Nem öt ölöd meg, saját lelkedet. Vietnamra bombákat szórva Becsületed hull a porba. Kelj fel, Szabadság átlőtt szobra, Sújtson átkod a gyilkosokra.” Az estet a moszkvai televízió közvetítette. Orvosok, egészségügyi dolgozók nagygyűlése Békéscsaba újratelepítésének 350. és Semmelweis születésének 150. évfordulója alkalmából orvo­sok és az egészségügyi középká­derek részére július 3-án és 4-én Békéscsabán, a városi tanács dísz­termében nagygyűlést tart az Orvos-Egészségügyi Dolgozók Szakszervezete Békés megyei Bi­zottsága és a Középkáder Szak­csoport. A programban július 3- án délelőtt 10 órakor dr. Taby László megyei főorvos elnökleté­vel több előadásra kerül sor. Nyári nyelvtanfolyam középiskolásoknak Július 1-től nyári nyelvtan­folyamot indít a TIT, Békéscsa­bán az első osztályba lépő, an­gol tagozatos diákok részére. Orosz nyelvtanfolyamot Bé­késcsabán és Gyulán tartanak, egyrészt a különböző általános iskolákból kikerülő gyerekek tudáskülönbségének kiegyenlí­tésére, másrészt az eddigi nyelvtudás megőrzésére és to­vábbfejlesztésére. Az eddig első ízben szervezett nyári, középiskolás nyelvtanfo­lyamra 34 diák jelentkezett összesen. mondta: olykor naphosszat az ablaknál ült, sóváran nézte a többieket. De babáival remekül játszott. Csapongóit a képzelete. Költőnő lehetett volna belőle. Vagy festőművész. Ki tudja... Ilyen rendellenességnél két­fajta műtétet szoktunk alkal­mazni. Egy különleges műszer­rel' a működő szíven kitágítják a tüdőverőér' bejáratát, vaktá­ban, és be sem varrva a sövény rését. Gyógyulásról ilyenkor nincs szó, de néhány évvel meghosszabbítják az életét, a gyermek megélénkül. Tizenöt százalék had meg a műtét után. A másikfajta operációnál a szívet kiiktatják, úgynevezett szív-tüdő motorral helyettesí­tik, s a szívkamrát szélesen fel­nyitják. A sövény rését sziva­csos műanyaggal „befoltozzák”. A tüdőverőér szájadékát úgy tágítják ki, hogy eltávolítják a kamraizomzat egy részét Ez igen nehéz művelet. A szív csaknem egy óra hosszat nyit­va áll. A vér azonban kerülő- utakon mégis bele jut és na­gyon akadályozza az összevar- rást Belül könnyen megsérül­hetnek az erek és az idegek. És amikor már teljesen elké­szültünk vele, a szív összehúzó­dása igen gyenge, és gyakran különféle komplikációk lépnek fel. A betegeknek mintegy har­minc százaléka belehal a mű­tétbe. Hát ez az. A százalék. Es egyáltalán — élet-halál — szá­zalékban kifejezve. Mintha ön­tési selejtről lenne szó... De mi­tévők legyünk? Az ember ví­„Semmelweis és a mai orvostu­domány” címmel dr. Árvay Sán­dor professzor, a Debreceni Orvos- tudományi Egyetem Szülészeti­nőgyógyászati Klinika igazgatója tart előadást. A neuroendoklino- lógia jelentősége a nőgyógyászat­ban” címmel dr. Takács István, az orvostudományok kandidátusa tart előadást. Július 4-én délelőtt 10 órakor ugyancsak a városi tanács dísz­termében folytatódik az ülés dr. Sonkoly Kálmán kórházigazgató helyettes főorvos elnökletével. Ez alkalommal „A csecsemők nevelé­se, nevelési hibák a csecsemőkor­ban” címmel dr. Szél Éva, a sze­gedi városi tanács' egészségügyi osztályának gyermekgyógyász szakorvosa tart előadást. Július 4-én délelőtt 9 órakor a Szakszervezetek Békés megyei Tanácsa nagytermében a Gyógy­szertári Asszisztensi Szakcsoport szervez előadásokat. Elnököl: dr. Palovits Gyula, a Békés megyei Gyógyszertári Központ igazgató­ja. Előadást tart: Szentgyörgyi István gyógyszerész, a Semmel­weis Orvostörténeti Múzeum munkatársa, dr. Ragettli János főgyógyszerész és Balassy Károly- né gyógyszertári asszisztens. gasztalást keres. Száz ilyen kis­lány közül hetven mégiscsak is­kolába fog járni és aztán férj­hez mehet. A műtét adja ezt ne­kik. Ennek a kislánynak azonban már nem. Nála rosszul varrtam össze a nyílást. A varratok egy része kiszakadt, mert a nyílás szélét túl közel fogtam be. A tüdőverőér bejárata azonban ki­fogástalan: az ujjamat is át­dughatom rajta. Mégsem örülök neki. Ellenkezőleg. Ha a sövé­nyen rés maradt, akkor annál rosszabb. A tüdő megtelik vér­rel, vizenyő, halál. Kézenfekvő, ugye, professzo­rom. Az újságírók zenghetik to­vább is rólad a dicshimnuszai­kat. A fiatal orvosok lelkesen bámulhatnak. Pedig te — bo­csánat az erős kifejezésért — a sírba juttattad ezt a kislányt. Vagy, ahogy néha a sebészekről mondják, mészárosmunkát vé­geztél. Ezen nem változtathatsz.' Nincs más hátra, mint odadobni^ a bonckést a horganyzott asz­talra, és legfeljebb elmondha­tod a többieknek, mi a vélemé­nyed a saját operációdról. Igen, ez az. Talán többé nem is va-.-aOk ilyen műtétet. Tor­kig vagyok ezzel a huzavonával, amit életnek neveznek. De azért mégis alaposan szemügyre kell vennem, hogyan lehetne jobban elhelyezni azokat az átkozott varratokat. A szíve már nem ver a kezem alatt. Nem hajtja a vért. És a maslija, amelyet tegnap még láttam a lepedőn — Egyszer egy hang: Kislányom! A dombegyházi gyilkossági kísérlet története A Budapesti Fül-, Orr-! Gége Klinika kórtermében i rendőrnyomozó ül az egyik be­tegágy mellett. Mindkettőjük kezében papír és ceruza. A rendőr egy mondatot ír fel, kérdőjellel, a beteg elolvassa és sírógörcsökkel küszködve, el-elcsúszó betűszárakkal gon­dolatokat, egy tragikus ese­mény történetét húzza sorok­ba. Egymáshoz nem szólnak. A nyomozó is csak néha-néha ejt ki egy-két szót, az asszony egyáltalán nem beszél. Szomorú szemekkel várja a papírra írt kérdést, aztán sóhajt, sír és I újra összeállnak a kusza írás! betűi. — Nagy Józsefnél Kérdezem öntől, miért hagyta el a fér-1 je? Bár egymástól fél méterre sincsenek, a válasz mégis írás­ban születik meg: — Mert beteg voltam. Ma­kóra kerültem tüdőbetegség miatt, s azt mondta, hogy én már úgy sem gyógyulok meg... Ezért a gyereket is elviszi az anyjához... Különben nem él­tünk jól. Amikor vert, bezárta az ajtót, hogy a szomszédok ne hallják, amikor meg kilökött az ajtón, akkor azért zárta be, hogy ne tudjak visszamenni... Még télen is... — Mondta-e a férjének, hogy a gyerek nem tőle van? i — A kérdést muszály feltenni, mert Nagy József így védeke­zett: „Dühös lettem, amikor azt mondta, hogy semmi közöm a gyerekhez... Nem tőlem való...“ — Soha nem mondtam ilyet, nem is volt erről szó — fogal­mazza „megrészegült“ betűkkel az asszony. — Korábban sem beszéltek erről? — Nem, soha! Rosszul él­tünk, külön is váltunk... De er­ről nem volt szó. Nekem most nagyon nehéz így írásban vá­az Is halott, és nem kínoz töb­bé. Látom már: így kell csinálni. Így a His-köteget — a szívmű­ködés ritmusát biztosító izom- I idegrost köteget — sem szorít- [ juk majd el, és mégis erősen j fog tartani. Most köszönetét mondhatok a I boncnoknőnek, Szerafima Pét- | rovnának és mehetek az utam- I ra. — Vigyázzanak kérem, hogy ! a maslija tiszta maradjon. Az ajtón kiakasztom a kam- I pót, és máris kint vagyok a kertben, a fiatal harsak között. (A kampó a hozzátartozók elien véd, hogy ne törjenek ránk boncoláskor. Az emberiességről sosem szabad megfeledkeznünk. Boncolná pedig muszáj: keresni jj a hibát, hogy máskor ne is- { mételjük meg.) ’ Zöld hársfák, napsütés. Illa- ! tok az éjszakai eső után. Merő g gúny! I A nehéz művelet véget ért. j Az ember mindig igyekszik sza- ! badulnd attól, ami kellemetlen. > Túljutni rajta, minél előbb. I Mintha utána könnyebb volna... * Tegnap kár volt sietni. In- I káb dolgozott volna még az a I motor. ‘ Meg kellett volna áll- j nőm, még egyszer összeszorita- | nőm az aortát, a sebből kiszi- j vatnom az összes vért és utána i alaposan megvizsgálnom. Szűk- ! ség esetén pedig ismét áthe- I lyeznem a kétes varratokat. Meg I kellett' volna győződnöm, hogy J jól zár-e a „befoltozás”. (Folytatjuk) laszolni. Sok mindent tudnék mondani, de szóban, mert így kimarad minden. Elbeszélni jobban tudnám, mint leírni... Kérem a rendőr elvtársat, ha­lasszuk el a kihallgatást addig, amíg majd beszélni tudok... Nehéz a nyomozónak is. Fáj neki az, amit kérdésére válaszol a dombegyházi asz- szony, mégis tudnia kell a bűncselekmény történetét. ...Május 8-án délután Domb­egyházán a Ságvári utca 21 szám alatt egy 33 centiméteres, széles pengéjű konyhakés a sarokvas felett, a kapu oszlo­pába szúrva várta a sorsát. A kés cselekvésére pedig Nagy József váratott. Oka nem volt különösebb. Még csak részeg­sége sem hajthatta, hiszen fél deci kevert nem forralhat vért úgy, hogy a kés is véres le­gyen! És mégis, mi történt? Vagy egyáltalán mi játszódott le ek­kor? Az ap>a, Nagy József nem élt normális családi életet felesé­gével. Nem a szóváltásokról van szó, melyek mindenütt elő­fordulnak —, hanem a szeretet hiányáról. Az asszony szere­tet helyett verést, rúgást ka­pott — sokat; ölelést, csókot, szeretetet — semmit. Lerom­lott az asszony. Betegség tá­madta meg szervezetét, s tbc miatt kellett kezeltetnie ma­gát Makón. Ez alatt a férj el­vitte a hétéves Erzsikét any­jához, idős Nagy Józsefnéhez. Könyörgött a fiatalasszony, hogy az ő rokonaihoz vigyék — a férfi azonban hallani sem akart erről. Mégis visszakerült a kislány az édesanyjához, aki közben összeszedte magát és elhagyhatta a kórházat. De maradjunk a „kés árnyékában“, melyen most még csak a Napfénye törik meg, | de markolatát már gyilkosság- ! ra kínálja. Nagy József, miután megitta a kevertet, az iskola felé ólálkodott. Megvárta a kislányt és elcsalogatta idős Nagy Józsefnéhoz. Azzal a szán­dékkal, hogy többé nem en- i gedi vissza az anyjához. Nagy-1 né nem nyugodott ebbe bele. j Délután 5 óra tájban elment I ■ 1 ■" ■ ....I I .........——..«TN—■ E rzsikéért- Súlyos szavakat kapott. A kapuban rontottak rá. A szavak már nem érde­kelték, mert közben meglátta a gyereket az udvaron és őt hívta: / — Kislányom, gyere ide, megyünk haza..; És ekkor történt minden. Er­zsikét a lakásba tuszkolta a nagyanyja., Nagy József pedig hajánál fogva berántotta a ka­pun a fiatalasszonyt, és — már csak legfeljebb a jajszót lehe­tett volna hallani, ha a késvá­gás nem némítja el a szeren­csétlen asszonyt. A szúróeszköz gerincoszlopig hatolt, a nyakon keresztül Nagy Józsefnéba. Az­tán még újjai is a vágás ron­csaivá váltak. „Halasszuk el a kihallgatást... Ha majd beszélni tudok...“ Nem tudjuk mi lesz. Az öt­vösök sem tudják még, hall­hatja-e Erzsiké anyja hangját.. Meid egyelőre néma a fiatal- asszony és a kislányban is leg­feljebb csak az apja durva hangja visszhangzik, amikor ezt kiáltotta gyilkossági szándéka közben: —■ Azért is megdöglessz!.• Nesze! A dombegyházi ság­vári utca osendes. Az embe­rek egymásra néznek, amikor a 21-es szám előtt elmennek, sóhajtanak, s hallgatnak. Egy levél mégis kiszökött a köz­ségből, amely kiabál, messze az igazságszolgáltató szervekhez: „Nem is merem feladni a le­velet itt a faluban... Nagy a befolyásuk Nagyéknak...“ „Nem hibás az asszony, nem érdemelte meg...“ „Nem szabad egy anyát el­ítélni azért, mert szeretetre vá­gyik...“ „És ő nem csapta be a fér­jét!“ „Kérem, nagyon kérem, öt­ven anya nevében, vizsgálják meg, büntessék meg e gonosz­ságot...“ A kórterem csendes. Nagy Józsefné és az orvos vár. Hátha mégis. Egyszer egy hang. egy szó: — Kislányom... Varga Tibor Áz eltévedt és meglelt Anikó Négy lányka áll tanácstala­nul, egymás' kezét fogva Békés­csabán, a Szabadság tér és Jó­zsef Attila utca sarkán. Azaz, csak a három úttörő korú ta­nácstalan, a negyedik, egy szö­szt, pirosruhás pöttöm lányka sir. — Mi történt, gyerekek? — kérdem részvéttel és segíteni akarással. Kiderül, hogy a há­rom csabai pajtás pártfogásba vette Búzás Anikó gyomai lánykát, akit anyukája, „aki egy zöld kapus iskolában van érte­kezleten”, a szünetben cigaret­táért küldött. Anikó nem talált vissza. — Sebaj, megtaláljuk anyuká­dat! — simogatom a könnyes arcú kis szöpögő haját. Lakásuk címét nem tudja, csak azt, hogy apukája a gyomai TÜZÉP-nél dolgozik. Meg aztán mit is ér­nénk itt Csabán azzal a címmel. Gyerünk ide a rendőr bácsikhoz ők már sok elveszett kisgyere­ket igazítottak haza — mutatok a megyei rendőrkapitányság kö­zeli kapujára. — A városi kapitányságra tessék, oda tartozik — küld el bennünket az éppen tízóraizó kapuügyeletes. Egy fiatalabb rendőrtársa barátságosan útba­igazít. Célba érve. az ottani ka­puügyelet azzal fogad, hogy a Búzás-anyuka telefonon már je­lentette az eltűnést. Visszatele­fonálnak, addig Anikó foglaljon helyet köztük. A pajtásoknak megköszönik, amiért pártfogás­ba vették a lánykát. Pillanatra megfeledkezve koromról, én is várom, hogy pajtásnak szólítsa­nak és barackot nyomjanak a „buksimra”. De kint az utcán már nem ilyen lírai hangulat ural. Bosszant, hogy egy anyu­kának nagyobb volt a nikotin­éhsége, mint abbeli félelme, hogy pár esztendős kislányát cigarettáért küldje egy, a lányka részére ismeretlen város forga­tagába. —új—

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom