Békés Megyei Népújság, 1968. június (23. évfolyam, 127-152. szám)
1968-06-22 / 145. szám
1968. június 22. 4 Szombat Hogy kevesebb legyen a gyermektragédia Megyénk egy kisközségé-, gyermektragédia. Bár a téma sok. ben május végén a helybeli álta- szór elcsépelt, mégis, nem árt, ha lános iskola egyik nyolcadik ősz- j figyelembe veszünk néhány jé ta_ tályos tanulója, a falu határában ; nácsot. levő gödörben vízbe fült. A fiút; A legkisebb falvakban is három nap múlva eltemették, de vannak őrízetlen kutak, tavak, a szfrenesetlenségről még ma is kubikgödrök, amelyekben a gye- beszelnek az emberek. rekek fürdeni szoktak. A felnőtHogyan is történt. : tek, tanácsú vezetők ne sajnálják Laci osztálytársa volt az egyet- . a fáradtságot arra, hogy ezeket len szemtanú. O mondja el: felkutassák és kerítéssel akadá— A nagyszunetben megbeszél- j lyozzák meg a bajt tűk, hogy tanítás után elmegyünk ott, ahol fürdésre alkalmas tó tutajozm. Úgy is lett. Először én vagy folyó van, helyes lenne, ha eveztem egyedül, de Laci is rá; kijelölnének szabad területet, akart állni. Mondtam neki, hogy ahol a gyermekek nyugodtan fü- varjon, mert felborulunk. De ő 1 rödhetnek. A veszélyes folyósza- egyre csak erősködött és azt kaszokon a tiltó táblákon kívül mondta, ne legyek gyáva. Akkor j rendszeres ellenőrzéssel is távol ráálltunk mind a ketten. A tutaj [ tarthatják a felelőtlen fiatalokat. billegett és egyszer csak felborult. Én derékig érő vízbe estem, de Laci elmerült. Először azit hittem, csak hülyéskedik. Amikor később se jött fel, nagyon megijedtem és segítségért szaladtam. A többit már tetszik tudni. A» apa obt állt a parton, amikor Lacit kihúztak a vízből, a gyerek szája és haja tele volt iszappal. Mesterséges légzéssel próbálkoztak — eredménytelenül. A körzeti orvos véleménye szerint a halál közvetlen oka: szívbénu- j lás. A tornatanár véleménye szerint I a községben csak nagyon kevés 1 gyerek tud úszni. Már többször javasolta, hogy vigyék el- őket a közeli városba, ahol a strandon kiépített medencében úszni tanít- : hatná őket. Eddig még ezt a ter- j vet nem sikerült megvalósítani. A tanácsú vezetők szerint ember- emlékezet óta nem fordult elő ná- ; luk hasonló tragédia. A gödör A nyári hónapokban fokozottabban kell ezzel törődni, hogy kevesebb legyen a gyermektragé- dia. A. T. Százhúsz új termékminta a Békéscsabai Kötöttárugyárban Már 1969-re készül a jó hírű gyár A Békéscsabai Kötöttárugyár — és fiú tiroligamitúrák kerülnek amely bébi és gyermek kötött hol- bemutatásra. A férfiaknak többek 1 között accrillból készült pólókmiból ellátja az egész ország nagy részét, s több tucat államba exportál bébi-, gyermek-, női és férfi kötöttárut — már 1969-re készül. A következő év első felére százhúsz új termékből készült mintadarab. Az újdonságokat bemutatják a hazai és a külföldi vevőknek. s amelyik megnyeri a tét. szésüket, abból gyártanak. kai, a nőknek új, divatos, számos színárnyalatban készült csipkekötésű blúzokkal és egyéb holmikkal kedveskedik a gyár. A nagyon kedvetl frottirholmikbóú is lesz több új fazon, új színösszeállítás. A gyár a legszebb új termékeit a ma nyíló békéscsabai kiállításon is bemutatja. Hatnapos túrára indutnak a medgyesbodzási úttörők Hatnapos túrára indulnak július 15-én a medgyesbodzási általános iskola úttörői, 36 legjobban tevékenykedő pajtás. A helyi termelőszövetkezet 3000, az úttörőcsapat pedig 1000 forinttal járult hozzá a költségekhez. A pajtások ellátogatnak Debrecenbe, Miskolcra, Lillafüredre, Aggtelekre, Szilvásváradra és Egerbe is. Ütjük során a programban üzemlátogatás is szerepel. Az új évre még nagyobb választékot kínál a gyár. Arra törek- j FAGYLALT! szik, hogy olcsó, de nagyon divatos, praktikus holmikat adjon a hazai és külföldi fogyasztóknak. Puhább, kellemesebb tapintású bébitipegők, több színben készült | gyermekkabátok,' sapkák, leányka | Halak a szökőkútban | Szemmel láthatóan jól érezte j jére a pártatlan közvélemény magát az a néhány halacska új óhajtja feltenni az egyedüli igazlakóhelyén, a szeghalmi vasútál- ; ságos ítélet koronáját. Így hát1 lomás előtti szökőkút medrében, melyek néhány lelkes vasutasnak j köszönhették, hogy ezután életü- I két itt, a nagy nyilvánosság előtt j folytathatják. A vonatra várók ! szívesen pihentették meg szemüket a vidáman ficánkoló, játsza- I dozó halacskákon. A békés idillt azonban csakhamar kellemetlen j incidens zavarta meg. Öltözékéről ítélve ®gy múlt századbeli téglagyár ma. ■ ítélve mozdonyvezető érkezett radványa. A nyári hónapokban ál. sietve a helyszínre, és olajos ved- talában kiszárad és csak a na- j rét a vízbe' merítette. Cuppant a gyobb mélyedésekben marad víz. i veder, s ezzel egyidőben színes Ott viszont 4—5 méteres mélysé- j karikákban terült el a megmaradt { víz felszínén a csillogó olaj ... geket is mértek már. Jónéhány községben és városban található ilyen gödör és más fürdési lehetőség. Ez nem lenne baj, ha betartanák a tiltó rendelkezéseket szülők, gyermekek egyaránt. A felelőtlen fürdőzésnek azonban sok áldozata akad, mert figyelmeztetés ellenére is sokan fürdenek a tilosban. Így nem csökken a balesetek száma. Pedig biztosan egy szülő sem kívánja, hogy a saját gyermekének példája legyen figyelmeztetés a mások számára. A nyári hóna Ki tudja, talán a veszély megérzése hívta a helyszínre azt a vasutast, aki részese volt a halak idetelepítésének. Nem lehet csodálkozni felindultságán és azon sem, hogy nem éppen nyugodt j hangon magyarázta meg a vízszerzőnek, hogy legközelebb a sző- i kőkúttól néhány méterre levő kút- , bői merítse meg vedrét. A „kiok- j tatást” a kút körül állók váltako-1 zó véleménnyel fogadták — ahogy f ez már lenni szokott más esetefkvolt, aki igazat adott a halak védelmére kelőnek, volt aki csak fenntartásokkal fogadta el az érvelő véleményét, s voltak szép számmal közömbösek is, akik úgy érezték: csak nem ereszkednek le véleményükkel holmi kis hal-vitába? Egy valaki így summázta mondanivalóját: „Talán ebből akarnak belakni?” Ügy gondolom, ehhez nem kell sok kommentár, annyi azért mégis, hogy sokkal többen vannak azok, akik szeretik, igénylik és meg is tudják becsülni az utcák, terek csinosítóinak munkáját, s atkamasint ma- ; guk is sokat fáradoznak ezek szépségéért, még akkor is, ha „a szépségért meg keli szenvedni!”, . ha nem is lesz belőle sült hal... | Szilárd Adám Bucsa Akik még sorban állnak, és akik már hozzájutottak... (Fotó: Demény) pókban különösen sok a hasonló 1 ben is, ha két ember eszmecseréGyárfmány ismertető kiállítás és szaktanácsadás Békéscsabán A Villamos Berendezés és Készülék Művek hazánk egyik legnagyobb villamosipari fellegvárának egyik gyára, a GANZ Kapcsolók és Készülékek Gyára a KGM Műszaki Tudományos Tájékoztató Intézet rendezésében az idén is gyártmánybemutató vándorkiállításokat szervez. A bemutatásra kerülő gyártmányok köA vándorkiállítást — egy, erre a célra felszerelt különautóbusz — június 27-én, csütörtökön nyitják meg Békéscsabán, a 611-es számú Iparitanuló-Intézet előtt, s a látogatók délelőtt 10 órától délután 6 óráig tekinthetik meg. A kiállításnak az is a célja többek között, hogy a gyártó mű mégis zött sok olyan típust is láthatnak merje a kereskedelem és a fel- majd az érdeklődők, amelyeket: használók különböző igényeit, még a Budapesti Nemzetközi Vá- | hogy azokat közmegelégedésre kisáron sem láthattak, mert ezek elé ithesse Június 27-én délután még prototípusok. Az érdeklődők , órai kezdettel a Technika működés közben nézhetik majd i , , . ,, meg a többi kiállított készülék- j Házában a gyár szakemberei take! és berendezéssel együtt ezeket | jékoztató előadást es szaktanácsig í adást tartanak. Rattdmi a K<W Ománban-/fétntörfénetA Békéscsabai Konzervgyár 15 éven leliili középiskolai tanulókat vesz tel azonnali belépéssel. A felvételhez vér-, tüdő- és bacilusgazda vizsgálati eredmény szükséges. Jelentkezni a konzervgyár felvételi irodáján lehet. A vállalat a teljes nyári szünidő időtartamára tud munkát biztosítani. 17402 41. Gömöry kis szünetet tartott, majd folytatta az „előadását”: — Azután kérem, az a második akció. Berenden . .. Tudom én kérem, hogy a professzor, mármint az igazi, nem Berenden dolgozik, majd éppen őt helyezik le oda az isten háta mögé, abba a porfészekbe, ahol egy jóravaló vacsorát sem lehet kapni... És éppen Wocheck az, aki lemegy oda. Ilyen hibát vétettek önök, uraim. Már azon voltam, hogy bejelentem önöknek Schirmbaum újabb terveit, amikor befutott az a Jana, ez a bécsi ügynök, ez a másik kezdő, aki egyszerre két pisztolyt szegez az embernek, mint egy vadnyugati cowboy, és figyelmezteti, hogy ha nem engedelmeskedik, azonnal lő. Én kérem orvos vagyok, sebész, van fogalmuk önöknek, milyen idegfeszültségben él egy sebészorvos? Akinek a kezében a kés, életeket menthet vagy olthat ki egyetlen mozdulattal? Én kérem a zene rabja vagyok, és akkor jön egy ilyen bécsi, arogáns és megfontolatlan kis nő a két pisztolyával, hát persze, hogy megrettentem tőle és féltem jelentkezni. tiszt A kihallgatást vezető félretolta jegyzeteit. — Ide hallgasson, Gömöry úr! A Wo check - ü gyet most tegyük félre. Arról beszéljen, miképpen lett a Gemner nevű SS orvos- alezredesből — Gömöry nevű pesti sebész. — A mi korunk emberei hajlamosak arra, hogy minden SS- katonát már eleve gonosztevőnek és bűnözőnek képzeljenek el. Én kérem, soha senkinek fájdalmat nem okoztam. Az én lelki világom nem a háború, nem a front, nem a támadás, a visz- szavonulás, nem a frontkórház, hanem a gyógyítás, az életmentés. Ki tudná ma már bebizonyítani, hogy erőszakkal soroztak az SS-be, és hogy soha nem szerettem a „villámokat” a galléromon. Volt égy nagyon jó barátom, aki a lelkét a karjaim közt lehelte ki, és életének utolsó szavai azok voltak: „Élj tovább az irataimmal”. És amikor eljött a fegyverletétel, úgy éreztem, tartozom neki annyival... A kihallgatást vezető tiszt felállt. — A nyári hónapokat Magyarországon uborkaszezonnak szokták nevezni. Ezekben a napokban szüretelik a földeken a sárgarépát, a petrezselymet, a fehér répát, a zellert. Zöldségből tehát ilyenkor — Gömöry úr — mint tudja, kielégítő az ellátottság. Ha télen produkálná ezeket a dolgokat, amikor a szervezet vitaminhiányban szenved, még élvezném is. így azonban nem tudom megemészteni. Nem pazarolhatunk órákat a maga hazugságaira. Tíz perc szünetet kap, és ezalatt felkészül a válasszal néhány kérdésünkre. Az első: hogyan ölte meg doktor Gömöryt 1944-ben? A második: hol és kivel intézte el a Gömö- ry-család likvidálását? A harmadik: hogyan szerzett személyi igazolványt Schirmbaum számára? A kihallgatást vezető tiszt intézkedett és két fegyveres katona elvezette az orvost.;. ... A nyerges vontató néhány lépésnyire az út szélén várakozó gépkocsitól végre megállt. A megbeszélés szerint ebben a pillanatban két alak sötét tömege vált el a személyautótól és bújt a nyerges vontató alá. Halk zúgás hallatszott és megnyílt a kocsi padlózata. Az egyik férfi magasba emelte a társát, majd ő maga is a kocsiba kapaszkodott. Pelhúzta a lábát és a padozat halk zümmögéssel a helyére csúszott. A vontató két utasa elhelyezkedett. Egyikük egy gyufadoboznál alig nagyobb készüléket vett elő és a padlózat vaslemezére helyezte. Néhány kilométerrel távolabb négy terepjáró ka-