Békés Megyei Népújság, 1968. május (23. évfolyam, 101-126. szám)
1968-05-15 / 112. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek1 1968. MÁJUS 15., SZERDA Ára: 80 fillér XXm. ÉVFOLYAM, 118. SZÁM Meleg szeretettel köszöntjük lengyel barátainkat! Serdecznie pozdrawyamy naszych polskich przyjaciól f Lengyel—magyar barátság Húsz esztendeje írták alá Varsóban a magyar—lengyel barátsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási egyezményt A húsz évre kötött szerződés után most Budapesten látják el kézjegyükkel az új megállapodást a magyar és a lengyel állam veze- j lói. Az elmúlt húsz esztendő mind- ; két ország történelmében a szó- ! cia,lista építés vitathatatlan eredményeinek, s az ezzel együtt járó j mély és pozitív társadalmi átala- j kulásoknak az időszaka volt Mint S minden nagy társadalmi, gazdasá- [ gi, politikai mozgás, ez is hordozott a maga áramlásában tévédé-. seket, eredményezett megtorpa- násókat, hozott válságokat Az a politikai bázis azonban, amelyre ■ a szocialista Magyarország és a szocialista Lengyelország együtt- I működése épül, töt etlen és szilárd maradt, kiállta a fejlődés útján j mutatkozó összes megpróbáltatásokat. Ennek az a természetes magyarázata, hogy a húsz esztendővel ezelőtt megkötött megállapodás a két nép nemzeti érdekeinek és a szocialista internaciona- | lizmus eszméinek teljes összhangján alapult. Alapvető jellegzetessége már akkor az volt, hogy társadalmi, gazdasági területen a szocializmus felépítése; külpolitikailag a szocialista országok nagy családjával, mindenekelőtt a Szovjetunióval való testvéri együttműködés a magyar—lengyel kooperáció alapja. Ez az alapvetően helyes irány- választás tette lehetővé, hogy az elmúlt húsz évben, az 1918-ban kötött egyezmény alapján, a két ország az államközi szerződések egész sorát köthette meg egymással, s politikai, gazdasági, személyi kapcsolatait oly szorosra fűzhette, mint a történelemben még soha. Magától értetődően a két ország közötti széles körű kapcsolat mész - szemenően kifejeződött gazdasági együttműködésünk fejlődésében is. Különösen a KGST megalakulása óta helyeződtek elvileg is magasabb szintre a két ország gazdasági kapcsolatai, miközben a külkereskedelem fejlődése is állandóan növekvő eredményeket hozott. Csak 1958 óta például (amikor létrejött a lengyel—magyar állandó gazdasági együttműködés bizottsága) a két ország közötti árucsereforgalom 3,3-szoro- sára nőtt. Közben azonban az árucsere módszerén messze túlmutató, fejlettebb együttműködési formák is születtek. Létrejött példává Hal- dex néven az első közös vállalkozás, amely magyar szabadalom alapján a sziléziai szénbányákban szenet termel a meddőhányókból. Magyar—lengyel—csehszlo- i vak vállalkozásként indult az In- I termetall vaskohászati együttműködési szervezet. (Ehhez később Bulgária, az NDK és a Szovjetunió is csatlakozott.) 1967 végén hosz- szú lejáratú magyar—lengyel szállítmány! megállapodás jött létre, amely jelentősen megnövelte a lengyel kikötők szerepét a magyar külkereskedelem tengerentúli szállításainak lebonyolításában. E kiemelkedő megállapodásokkal párhuzamosan az iparban különleges termelési kapcsolatok is kialakultak magyar- és lengyel vállalatok tucatjai között. Bizonyos, különösen fontos gazdasági területeken (például a gépiparban, a könnyűiparban és a vegyiparban, speciális munkacsoportok irányítják az együttműködésit. Mindez arról "tanúskodik, hogy — noha számos területen még távolról sem használtuk ki a lehetőségeket — a két ország túljutott gazdasági együttműködésében az árucsere szakaszán és mind nagyobb sikerrel alkalmazza a kooperáció fejlett formáit. Az elmúlt húsz év krónikája arról tanúskodik, hogy a magyar —lengyel barátsági egyezmény messzemenően teljesítette feladatát és minden lehetőség megvan arra, hogy megújítása után a két ország kapcsolatai még szorosabbá. s gazdasági, politikai hatásukban még erőteljesebbekké váljanak. Ezt a lehetőséget megerősíti, hogy nemcsak a kétoldalú államközi viszonylatokat illetően, hanem a nemzetközi élet és a nemzetközi munkásmozgalom valamennyi döntő kérdésében azonos a magyar és lengyel kormány álláspontja. Ezt messzemenően kifejezésire juttatták az utóbbi hónapokban megsűrűsödött magasszintű nemzetközi találkozók — néhány nappal a lengyel küldöttség érkezése előtt például a Moszkvában tartott tanácskozás, amelyen a Szovjetunió, Bulgária és az NDK legfelsőbb pártveze- től mellett Wladislaw Gomulka és Kádár János is részt vett. Húsz év mérlege, a sikerek és nehézségek reális értékelése világossá teszi mindkét szocialista ország, mindkét nép számára, hogy a megújult szerződés is akkor vezethet új sikerekhez, ha a szocialista nemzetköziség és a legmélyebb nemzeti érdekek harmonikus egységének alapjára épül. Ebben a szeLlemben köszönti a magyar közvélemény a barátságunk üj egyezményének aláírására hazánkba érkező lengyel párt- és kormányküldöttséget és vezetőit, Wladislaw Gomulka elvtársat, a LEMP Központi Bizottsága első titkárát és Jozef Cyrankiewicz elvtársat, a minisztertanács elnökét. K. S. II Szakma Kiváló Tanulója versenymozgalom országos döntője Gyulán A dísznövénytermesztés és a kertépítés szakmában hazánk területén április első napjaiban fejeződtek be a Szakma Kiváló Tanulója versenymozgalom iskolai döntői. A legjobbak május 14-én Gyulán találkoztak, hogy eldöntsék: a dísznövénytermesztésben és a kertépítés szakmában országos vonatkozásban kik a legjobbak, összesen 21 tanuló érkezett a kertészeti technikumáról, kertészetéről és a virágos utcákról nevezetes Gyulára. A fiatalok elméleti és gyakorlati felkészültségből zsűri előtt tettek tanúbizonyságot. Ebben a kertészeti ágban tanuló fiataloknak ez volt a hatodik országos vetélkedője, melyen az első három helyezett vörös szakmunkás bizonyítványt kap. Az első helyezett ezen tűi egy külföldi túrán vesz részt. Az országos versenyről a televízió felvételeket készített. A szakma kiváló ismerőinek a jövő hónap közepén Debrecenben rendezendő országos találkozón adják át a díjakat. M A : Törvényesség, demokrácia a munkajogi viták tükrében Újításban: a legeredményesebb esztendő 1967 Az SZMT Közgazdasági Mun- j volt a legeredményesebb az újí- kabizotlságának Ipar jogvédelmi j lók, ésszerűsítők munkája. Az el- Bizottsága értékelte az utóbbi öt j múlt öt év egyébként egyenletes esztendő újítási mozgalmának fejlődésről tanúskodik. amely eredményeit. Eszerint 1967-ben ! 1967-ben érte el a csúcsot. A megye dolgozóinak 2.84 százaléka Kállai Gyula vezetésével parlamenti küldöttség utazott Belgiumba A belga szenátus és képviselőház meghívására Kállai Gyulának, az országgyűlés elnökének vezetésével kedden parlamenti küldöttség utazott Belgiumba. A delegáció tagjai: dr. Bene Zoltán, Horváth Károly né és dr. Jókai Lóránd országgyűlési képviselők. A küldöttség búcsúztatására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Cseterki Lajos, az Elnöki Tanács titkára, dr. Bíró József külkereskedelmi miniszter, dr. Csanádi György közlekedés- és postaügyi miniszter, Vass Istvánná és dr. Beresztóczyi Miklós, az országgyűlés alelnökei és Szilágyi Béla külügyminiszterhelyettes. Jelen volt a búcsúztatásnál Pierre Yves Vleeschauwer, a Belga Királyság budapesti nagykövete. Kállai Gyula elutazás előtt adott nyilatkozatában elmondta: — Utazásunk tulajdonképpen viszonzása Paul Struye és Achille Van Acker szenátusi, illetve képviselőházi elnök múlt évi magyarországi látogatásának. Látogatásunk, alkalmat és lehetőséget ad arra, hogy a belga parlament vezetőivel tovább folytassuk azt a hasznos eszmecserét, amelyet a múlt évben Budapesten elkezdtünk. Meggyőződésem, látogatásunk hasznosan járul hozzá a két ország kapcsolatainak erősítéséhez, s elősegíti azt is, hogy parlamentjeink a jövőben fokozottabb mértékben járuljanak hozzá az égető nemzetközi kérdések megoldásához. (MTI) Békés negyében járt a DNFF budapesti állandó képviseletének vezetője vet részt az újítómozgalomban. A bevezetésre javasolt újítások 89,8 százalékát hasznosították. Azaz 2227 újító 1099 javaslatát fogadták el, s ezek közül 985-öt ténylegesen bevezettek. A legjobb eredményt a Vasas Szakszervezethez tartozó ésszerűsítők érték el. A legnagyobb fejlődés viszont a HVDSZ területén volt, különösen az újítások színvonalában és hasznosításában voltak kiválóak. Elismerésre méltó a MEDOSZ mozgalmi tevékenysége, újítóik számaránya 1,7- ről 2,6 százalékra emelkedett. Akadályozza a mozgalom további kibontakozását, hogy sok helyütt — kényelmességből — az üzemekben a kalkuláció készítése helyett túlsúlyban az eszmei díjazást alkalmazzák. Ez — anyagilag — kedvezőtlen az újítók számára. Az új gazdasági mechanizmus körülményei ösztön- zőek ennek a hasznos mozgalomnak a fejlesztése szempontjából. A további eredmények feltétele, hogy a helyi gazdasági vezetés és a szakszervezet között szoros és az újítók kezdeményezéseit támogató kapcsolat alakuljon ki. Kedden, délelőtt látogatást tett a megyei pártbizottságon Binh Ba Thi, a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Front budapesti állandó képviseletének vezetője, akit Frank Ferenc, a megyei pártbizottság első titkára fogadott. A közvetlen baráti beszélgetésen szó volt a vietnami nép hősi harcáról és a megye lakosságának szolidaritásáról. Az 1 eszmecsere után Dinh Ba Thi, I Zalai György, a megyei pártbizottság titkára, valamint Nagy Ferenc, a Hazafias Népfront megyei titkára társaságában megtekintette Gyula város nevezetességét, a Várfürdőt, illetve Orosházán az üveggyárat. Közben találkozott és beszélgetett üzemi munkásokkal is. A magas rangú vietnami vendég a késő délutáni órákban indult vissza Budapestre és azzal búcsúzott, hogy rövidesen újra I ellátogat a megyébe. Hazaérkezett a Bulgáriában járt küldöttségünk Sebes Sándornak, a belkereskedelmi miniszter első helyettesének vezetésével, kedden hazaérkezett a Bulgáriában járt kereskedelmi delegáció, amely a két ország kereskedelmét és vendéglátóiparát érintő kérdésekről tárgyalt. t*