Békés Megyei Népújság, 1968. április (23. évfolyam, 78-100. szám)
1968-04-14 / 88. szám
Varga Zoltán: A fekete király siratója (Martin Luther King emlékére) Testvérem, még emlékszem a banánligetekre, a jószagú füvekre, a csupaszbordájú lányok táncaira, a tam-tamok parancsszavára, anyánk vakító énekére s a nagy vadászatokra, mikor imát mormoltunk az ártatlan állatokért. Emlékszem tenyered melegére, mi erőt adott kezemnek megvédeni magunkat az iszonyú csodáktól, s utat vágni segített a vadon közepén, hogy a törzs friss forrásra, puha gyümölcsre leljen. Testvérek voltunk — hazug varázslók félelmei Józanságunk híd volt a folyón, őrszem a dzsungel fölött, kedvünk szerelmes lányok örömágya, s szavaink melegével takaróztak a szeretők. Ilova lett ez a kor. s te hová tűntél testvérem? (A Bosszúálló hallgat. Bozótba búvik Felajzott íjjal lesi az ösvényt, mert erre űzi a félelem a gyilkost.) | Lenge csípőiket szoborrá merevítik a lányok. Keserű kéreg nő a gyümölcsökön. Tíz ujjúval szemedbe mar a napfény Magányodat hiénák ugatják Fájdalmukban meggörnyednek a fák, s jajgató dobok villámaitól nyög a föld. Ta-tamm-tamm, tamm-ta-tamm, tamm-tamm, ta-lamm[tannn ... Hol vagy fekete király?! Hol vagy szelíd-szavú pásztor?! Martin, a föld már utánad eped, s kicserepesedik a hallgatástól. Mert meghalt a fekete király, oda az igaz-szavú pásztor ... Két antológia a Költészet Napjára öt év alatt hagyománnyá erősödött a megszokás, hogy líránk termését a Költészet Napjára megjelenő Szép versek antológiája segítségével áttekintjük. Az 1967-es esztendő antológiája — ez persze Z. Szalai Sándor válogatásának is érdeme — ugyancsak kedvet csinál a számadáshoz. Életerős, hagyományait őrző és megújító, külső-belső világunk elé érzékeny tükröt tartó, nagy formagazdagságú költészetet, sok tehetséges, illetve kiemelkedő jelentőségű költőt prezentál. Arra enged következtetni, hogy líránk legjava követni tudja és akarja elődei példáját. Vállalja a történelmi szükségszerűségek kimondását, a kor süllyesztő-züllesztő veszélyei ellen fordító, felrázó és megedző szavak kimondását, lélek és világ egymást átható titkainak kutatását. Az ember boldogsága kényes jószág, amit nemcsak történelmi, társadalmi harcokban kell megvívni. A privát lét, a szerelem, a bánat, a magány, az egyéniség keresése és megválósí- tása szabadító örömök és szorongató görcsök zaját zúdítja a költőre, akinek minderről csak a teljes meggyőződéssel vallott, megszenvedett igazságot szabad írnia. Legjava költészetünkben — a Szép versek, 1967 is erre példa — az egyéni és közösségi i emberarc együtt, egymáshoz közelítő vagy éppen azonos körvonalakkal jelentkezik. Vannak, akik csak a ma- gábazárkózó én szívhangjaiban hajlandók felismerni a költőiség fémjelzett értékeit. Számukra és velük szemben szükséges újra és újra elmondani, hogy az alkotói gyakorlat, az élő költészet tanúsága — néhány kivételtől eltekintve — azok igazságát erősíti, akik a líra korszerűségét nem a zavaros formák és kusza gondolatok halmozásában keresik. Költészetünk főárama ma is valóságfelfedező, elkötelezett líra. Nehéz erre példát idézni olyan kötetből, amely tel| jes esztendő termését, 73 költő 277 versét adja át a közönségnek. Nevek és versek említése nélkül álla- I píthatjuk meg azonban, hogy a Szép versek java- I része az egyéni lét kérdé- ! seit is a nemzeti, társadalmi fejlődés ütközéseinek, j feloldott vagy feloldatlan ellentmondásainak motívumaként éli át és fejezi ki. Ez az igény rendezi közös vonulatba Benjámin László, Csoóri Sándor, Fodor András, Garai Gábor, Ily- lyés Gyula, Juhász Ferenc, Kassák Lajos, Nagy László, Vas István, Simon István és Csanádi Imre verseit. j A Költészet Napjára meg- ! jelent másik antológia, az Első ének, a magyar- könyvkiadás újszerűségé- ! ben dicséretes vállalkozása. Harmincnyolc pályakezdő költő verseit gyűjti kötetbe. A bemutatkozók közül i a legidősebb 1937-ben, a | legfiatalabb 1953-ban szü- j letett. Mezei András, a kötet szerkesztője, igen gon- í dós munkát végzett. Több t mint 100 fiatal költő vers- J anyagából válogatott. Munkájában Garai Gábor segítette. Mindez azért érdekes, mert a lírai utánpótlás gazdagságáról és a vele foglalkozó idősebb költőnemzedék szeretetteljes gondosságáról ad megnyugtató képet. Mit mutat maga a kötet? Nem nehéz észrevenni, hogy a közölt versek szinte egymásra felelnek Irodalmunk „benjáminjait” közös gond és felelősség ülteti a papír elé. Az Első ének témáinak és problémavilágának egyirányúsága elsősorban az ifjú szerzők közösségi ihletének, s csak másodsorban a szerkesztő válogató munkájának köszönhető. A fiatalok is a hagyományt folytatják, az egyéni lét kiteljesítését, a világ felfedezésére váró újdonságait kutatják, oldódva a nagy közösségbe, vagy legalábbis arra törekedve. Keresésük célja: eligazodni a közelmúlt és a jelen bonyolult viszonylataiban, megbizonyosodni az eszmék és a tettek azonosságáról, vagy ellentétességéről, rábukkanni az út- vesztések okaira és a fel- emelkedés lehetőségeire. Ez közös erényük; ezen belül azután a kérdésfeltevések és a válaszok érvényessége nagyon is eltérő. De erről már egy szerény ismertetés aligha adhat képet. (d. t.) | .VW\,VA(VN W'V-\ZW\-> A kulturális élet ° fő gazdasági kérdései írta: Garamvölgyi Károly pénzügyminiszterhelyettes Életkörülményeink javulása egyre nagyobb igényeket támaszt a kulturális élet, a kultúra termékei iránt, S hogy ez az igény valójában milyen irányú — a kulturálisan értékesebbet helyezi-e előtérbe vagy az eszmeileg sekélyeset — az számos tényezőtől függ. Így mindenekelőtt országunk lakóinak kulturális színvonalától és attól a kulturális közvéleménytől, amelyet — sok tényező mellett — nagyrészt a helyes irányú kritika alapvetően befolyásol. S nem utolsósorban attól is függ ez a kulturális igény, ez a speciális kereslet, hogy a kulturális élet „piaca” — ez a nagyon bonyolult piac — mit kínál a fogyasztónak és milyen közgazdasági körülmények között működik. A párt- és a kormány- szervek — szakértők bevonásával — behatóan foglalkoztak a kulturális élet működési feltételeinek problémáival az új gazdasági mechanizmusban. Olyan speciális közgazda- sági szabályozók kidolgozása és bevezetése volt a feladat, amelyek egyrészt igazodnak az egész mechanizmus rendszeréhez, másrészt pedig e terület különleges társadalmi, közgazdasági, piaci viszonyait is nagymértékben figyelembe veszik. Gazdasági életűnkben ma a vállalatok és intézmények — nem utolsósorban a tanácsok — fokozottabb önállósággal, nagyobb felelősséggel, s a kettő ötvözetét jelentő fokozottabb anyagi érdekeltséggel működnek. Ezek az új, kedvező gazdasági tényezők a már említett sajátos piaci körülmények között érvényesülnek a kulturális életben. Sajátosságaik egyik jellemzője például, amely lényegesen eltér a gazdasági élet egyéb területeinek piacviszonyaitól, hogy itt a termékek iránti fogyasztói értékítéletet — a spontán kereslet mellett — feltétlenül ki kell egészítenie a sajátos társadalmi, kulturális érdekek szempontjaival. Ebből következik, hogy a kulturális vállalatoknak és intézményeknek a keresletet úgy kell kiszolgálniuk, hogy a kulturálisan fontos művek, produkciók létrehózásában érdekeltekké váljanak és a kevésbé fontos, kultúrpolitikai célokat nem szolgáló alkotások Lonovics László Udvar sem az előállítónak, sem az átvevőnek, forgalmazónak ne jelentsenek nagyobb gazdasági előnyt — mint az előbb említettek. Mindez természetesen nem értelmezhető szélsőségesen, mert így éppen a kereslet és az igény tényezői kerülnének ki a figyelemből. Hiszen valójában a kulturális termék, szolgáltatás csak akkor „használódik fel” értékesen, ha az a társadalom széles rétegeihez szól, azokhoz valóban el is jut. s nemcsak egy nagyon szűk, speciális („arisztokratikus” sznob stb.) keresletet elégít ki. S arra az útra sem lehet lépni, hogy a kulturálisan értékes termékek. szolgáltatások „árát” ezért kulturális és gazdasági meggondolásból végül is erőteljesen „leértékeljük” és áron alul adjuk, míg a kulturálisan érdektelent áremeléssel mértéktelenül megdrágítsuk, indokolatlan felárral hozzuk forgalomba. Ez az eljárás éppen szélsőségessége miatt helytelenül tájékoztatná a közvéleményt hamis értékítélet kialakításának adná meg az alapját. Mindezek ellenére sem lenne célszerű közvetlen utasításokkal kötelezni a vállalatokat, vagy intézményeket, még kultúrpoliti- kailag fontos feladatok elvégzésére sem. ha ez számukra gazdaságilag előnytelen. esetleg lényegesen sérti anyagi érdekeiket. A fokozottabb anyagi érdekeltség viszont magával hozhatja, hogy a kulturális vállalatok és intézmények — a népgazdaság más területeihez hasonlóan — szolgáltatásaiknál és termékeiknél (például: színház, mozi, könyv, hanglemez stb.) a nagyobb nyereséget biztosító előadásokat, illetve termékeket kedvezőbb elbírálásban részesítik és elhanyagolják a ráfizetéses produkciókat. Ez pedig azt jelenti, hogy a kultúrpolitikailag fontos művek kerülhetnek hátrányba. (Bár szükséges azt is megjegyeznünk, hogy mélységes lebecsülése az értékes kultúrának és a kultúrát igénybe vevő fogyasztónak, ha olyan tételből indulnánk ki, mely szerint: „a kulturálisan értékes egyben feltétlenül gazdaságilag veszteséges és fordítva...”) A kulturális termékek és szolgáltatások tehát bizonyos mértékben más jellegű áruk, mint a fogyasztási cikkek. Közgazdasági nyelven szólva: a könyvek és egyéb művészeti termékek, szolgáltatások értékét nem egyszerűen a bennük megtestesült, elvont munka menyisége határozza meg, hanem az az eszmei, tudományos, művészeti tartalom is, amely az élet különböző területein munkálkodó ember igényeit elégíti ki, de egyben tudatának formálására, ízlésének fejlesztésére, s lehetőleg a szocialista közvélemény alakítására szolgál. Ezek a művek viszont éppen újszerűségük és küldetésük miatt, ma még gyakran nem a legkeresettebbek, és ezért gazdasági kihatásaik kedvezőtlenebbek a könnyű, kimondottan szórakoztató műveknél. Köztudott, hogy a kulturális cikkek piacán számításba kell venni az adott társadalmi, műveltségi viszonyokat, és ezzel azt a tényt, hogy a társadalmi tudat és ezen belül a közízlés és igény általában mindig elmarad a gazdasági lét mindenkori fejlettségétől. A gazdasági mechanizmus előkészítése során a fenti tényezők és célkitűzések ismeretében, gondosan kidolgozták a kulturális termékek és szolgáltatások új árrendszerét. Mérlegelni kellett, hogy milyen kulturális tevékenységre terjedjen ki az állami támogatás, illetve hol lehet az árakban is érvényesíteni a termelői árrendezés következményeit, a ráfordítás arányosság követelményét. A felülvizsgálat eredményeként egyes területeken új árakat állapítottunk meg: számottevően azonban a kulturális terület árszínvonala nem változott. A nyomdai költségek jelentős emelkedése következményeként — a könyvkiadást, amely eddig kisebb nyereséggel működött — 1968-tól csaknem százmillió forint állami támogatásban kell részesíteni. Ha ez nem történt volna meg, károsan befolyásolta volna a keresletet, a fogyasztás összetételét. Egy jelentősen megemelt fogyasztói ár ugyanis csökkenthétté volna az állami támogatás mértékét, de a vásárlók tartózkodása, a vásárlások számának csökkenése kulturálisan nagy károkat okozhatott volna a lakosság eszmei, tudati fejlődésében. Ugyanilyen szempontok szerint rendezték a mozik helyárait. A legalacsonyabb árszint változatlan fenntartása biztosítja, hogy a legkisebb keresetű dolgozók továbbra is minden megerőltetés nélkül mozilátogatők maradhassanak. Az árakat maximált formákban határozták meg, a moziüzemi vállalat tehát ugyanakkor mérlegelheti, hogy a helyárpolitikájával hogyan kívánja a keresletet is befolyásolni, és így a kultúrpo- iitikailag értéktelenebb filmeknél — a maximált áron belül — még helyárat is emelhet. A színháinál hasonló elv érvényesül; az átlag- helyárak gyakorlatilag nem emelkednek. A legalacsonyabb árszint változatlanul fennmarad, alkalmanként azonban egyes előadások helyárainál jobban differenciálhatnak. Ezzel a jogával a produkció jellegének megfelelően élhet a színház, ha úgy látja, hogy gazdasági érdeke ezt diktálja. E területen is az árpolitikában ésszerűen kell érvényesíteni és egyesíteni a kulturális és a gazdasági érdekeket, kiindulva abból, hogy a fogyasztóra aktív árpolitikával kell hatni, s a keresletet a társadalmilag fontos produkciók igénybe vétele felé kell terelni, de lehetőleg nem úgy, hogy a kulturálisan értékeset leértékelt áruként kezeljék. A könyvkiadás területén is hasonló szempontok és megoldási módozatok érvényesülnek az árpolitikában és az ármechanizmusban. * A cikk befejező részét 19(>8. április 17-i, szerdai számunkban közöljük!
