Békés Megyei Népújság, 1968. április (23. évfolyam, 78-100. szám)
1968-04-04 / 80. szám
im április 4. 8 Csü(5rt8ft Emléktábla-avatás ✓ Sózó ff kémia #w©raíw « INNEN ' INPULTUNK W BEN A gyermekek túlterheléséről Szülői értekezleteken, családlátogatásokon is gyakori beszédtéma a gyermekek túlterhelése. A sok tanulnivaló, a különórák miatt estére fáradtak a gyerekek, s nemegyszer reggel is fáradtan ébrednek — halljuk a szülök panaszait. A szülők és a pedagógusok együttes munkájára van szükség, hogy a tanulók túlterhelését csökkentsük, ezzel munkabírásukat javítsuk. De feltételként ide sorolnám mindjárt a tanulásra, a különórákra fordított idő mellett (ezek gyermekenként természetesen változóak) az alvást, a táplálkozást és a friss levegőt. Az osztályomban egy osztály- főnöki órán felmérést végeztem. A 12 éves gyerekek öt kérdésre válaszoltak, név nélkül, őszintén. Tudni kell, hogy ebben a korban általában 9 óra alvás szükséges a fejlődő szervezet számára. A 28 tanulóból 15-en vallották azt, hogy 9 óra körül fekszenek le — ami helyes; 8 tanuló 10 órát, 5 pedig 11 órát jelölt meg a lefekvés idejéül. Ezek a gyermekek tehát 7.5—8 óránál többet nem pihenhetnek. Kíváncsi voltam a késői lefekvés okára. Erre a következő feleleteket kaptam. Oszrtályomban 16 családnál van televízió. A készüléket 9 helyen abban a szobában helyezték el, ahol a család, illetve a gyermekek alszanak. Ebből már világosan következik, hogy tanítványaim ezeken a helyeken a tv-ben minden műsort megnéznek, s mivel a tv 10 és 11 óra között búcsúzik nézőitől, a gyerekek is csak utána térnek nyugovóra. Arra a kérdésre, hogy a szülők engedélyezik-e számukra a 14 éven felüli műsorok megtekintésé* — 4 tanuló nemmel, a többi igennel válaszolt. Nem akarom a tv szerepét lebecsülni a családban, hiszen mi, pedagógusok is élünk a tv adta lehetőségekkel, de az életkori sajátosságokról soha sem szabad megfeledkezni a szülőknek sem. Nemcsak pedagógiai szempontból helytelen egyes műsorok megtekintése a gyermekek számára, nemcsak az alvás ideje lesz rövidebb, hanem a pihenésük sem lesz teljes értékű, ha például egy bűnügyi film után felcsigázva, izgatottan térnek nyugovóra. Nem csoda azután, ha ezek a gyerekek másnap fáradtan, álmosan jönnek iskolába. Ezen a téren Is, mint minden más szokás kialakításánál, a következetesség a legfontosabb a szülők részéről. Arra a kérdésemre, hogy — szoktál-e reggelizni és mit — szintén nem kaptam egyértelműen megnyugtató válaszokat, noha a tanulók többsége változatos, tápláló reggelit fogyaszt. Csupán ketten írták azt, hogy egyál talán nem szoktak reggelizni, de többen írták azt, hogy csupán egy csésze teát, tejet, vagy kávét hajtanak fel futva, üresen, vagy egy pár falat hozzávalóval. Sajnos, az elég gyakori rossz szokása sok gyermeknek, hogy a reggelit úgyszólván „elblicceli”. Pedig a munkához szükséges energiát a táplálkozásból nyerjük. S ha éppen a napi munkához készülődve a bőséges reggelit vagy a gyengébb reggelit pótló bőséges uzsonnát nem kapják meg a gyermekek, nem csoda, ha dél felé már lankad az erejük és a figyelmük. Az éhségtől legyengülve, korgó gyomorral, alig várják már a tanítás végét. Hazaérve, kimerültén, fáradtan rogynak le az ebéd mellé és alig győznek falni. Ez a táplálkozási ritmus egyébként is egészségtelen. S bizony gyakran csak a szülői szigor változtathat rajta, hogy ne így legyen. Igen váltoKÓ vo*t a „mennyit vagy friss levegőn?” — kérdésre adott válasz is. Ez j falusi gyermekeknél természetesen másként alakul, mint a városiaknál; nálam — sajnos — 18-an írták; annyit, amennyit az iskolába jövök és megyek. A j gyermekeknek pedig ennél jóval több mozgásira, tiszta, szabad levegőre van szükségük. S egészségük érdekében ezt biztosítani is kell. Azt hiszem, sok szülőt elgondolkoztatnak ezek a válaszok, amelyek azt bizonyítják, hogy nem lehet csupán a tanú- ■ lásból eredő túlterhelés rová- sára írni a gyermekek sokat, emlegetett fáradtságát. A1 szülőkön is múlik, hogy helyes, egészséges életrend kialakításé- . val — s erre bizony most az év , végi nagy hajrá előtt különösen nagy szükség vám — segítsék, gyermekeik tanulását, egészséges pihenését, fejlődését, ami valamennyiünknek közös célja. Major Sándoraé HUMOROS apróságok Egy hölgy a képkiállításon nagy érdeklődéssel szemléli a gyönyörű nyári tájképet. Végül előveszi a noteszét és feljegyzi a festmény címét és a művész nevét. — Meg akarja vásárolni a képet? — kérdezik tőle a csarnokban. — Nem, csak szeretném megkérdezni a művésztől, hogy hol nyaralt. Felnrt az ember, megférfiasodik, tele í van a mindennapok gondjaival, de sok- i szór eszébe jutnak a diákköri élmények. A ; legmaradandóbb ilyen emlékem Kácsor tanár úrhoz fűződik, ! aki az Alma Mater- ban a kémiát és a i matematikát próbálta ! a szó szoros értelmé- 1 ben kemény kopo- ; nyánkba verni. i Egyszer madárkaromhoz hasonló ujját i maga felé hajlitgatva ; hívott ki felelni. — Mondd csak, fiam... miből áll a j konyhasó? Szerencsétlenül i éreztem magam, mert i csupán az jutott I eszembe a fekete tábla előtt, hogy a só fehér és sós, s •a zsí- \ ros kenyér — amelyet minden esetben I megosztottam Vízi j Béla barátommal — j anélkül élvezhetet- f len. E gondolatgaz- | dagság az arcomon tükröződhetett, mert ! a tanár úr két ujjá- j val megfogta bal fü- i lemet, s ugyanazzal a I kezével csattanós po- I fonnál nyugtázta fel- | készültségemet. Pontosan annyiszor tö- rótt képen, ahány betűből áll a konyhasó képlete. — Fiam. a kémia az életben nélkülözhetetlen! Ha más haszonnal nem is járt. de azon a kémiaórán kitörölhetetlenül belém - vésödött: NaCl — N átriumklorid. Az élet furcsa helyzeteket teremt. A közelmúltban külföldön jártam. A campinge- lésnek hódolva, hiányos nyelvtudásommal magam láttam el családomat, s társaimat élelmiszerekkel, s egyéb ilyenkor szükséges kellékekkel. Egyik reggel azzal álltak elém az asszonyok, szerezzek sót. Ezen ne múljék a főzés — gondoltam —, beállítottam egy ön- kiszolgáló boltba. Sokáig keresgéltem a polcokon, de nem találtam rá a sóra. Az üzlet alkalmazottainak feltűnhetett tájékozatlanságom, s talán emiatt lépett hozzám egy csinos elárusítónő, aki megkérdezte, mit óhajtok. — Sót!... Sót!... Sót!... — ismételtem. Értetlenül tárta szét a kezét. Megpróbáltam megmagyarázni, de arcfintoraim sem vezettek eredményre. Letörten indultam el az . ajtó fe{é. Már hallottam nejem és társaim megjegyzéseit, s éreztem számban az édeskés ízű marha- pörköltet, amikor felvillant előttem, Kácsor tanár úr képé, s arcom — csakúgy, mint húsz évvel ezelőtt a pofonoktól — égni kezdett. V issza for du Ham. Odaléptem a kiszolgálónőhöz, zsebéből kiragadtam a ceruzát, s a pulton heverő papírfecnire — mielőtt meglepetéséből magához térhetett volna — felírtam: .NaCl. A szőke, fitos orrú eladónő rátekintett a cédulára, majd derűsen felkacagott. — Nátriumklorid... — s egy polcra mutatott. ahol nylon burokban kristályfehéren ott sorakoztak a sóval telt zacskók... Mennyire igaza volt Kácsor tanár úrnak. „A kémia az életben nélkülözhetetlen!" Gémes Gábor Ivan Kuzmics jégkorongmérkőzést nézett a képernyőn i és elszunyókált. A felesége felébresztette: — Ébredj, már tizenkettő van. — Kinek a javára? — kiál- ; tóttá ijedten Ivan Kuzmics. * Az apa fejcsóválva nézegeti fia ellenőrző könyvét. A gyerek részvéttel megkérdi tőle: — Mit gondolsz, papa. mi játszott itt közre — az átöröklés vagy a környezeti hatás? Csók - kapufáért — Én a rádióból tanultam meg angolul... — Érezhető is. A kiejtésedben atmoszférikus zörejek j vannak. * A feleség látogatóba utazik az édesanyjához. A férjétől búcsúzva, így szól: — Drágám, ha unatkozol, csak írj, tüstént hazajöyök. — Minek maradnál ott olyan sokáig...? (A „Krokog-yir'-ból) (Ford.: Dosek Lajos) VWVWWWV ÍVVVVVVVVVVVVWVVVVWVVVVVVIOI — Rájöttem — mondta Kovács. aki komor és sápadt orcával telepedett kávéházi törzsasztalunkhoz —, hogy az életem nem ér egy fabatkát sem. Vigasztalóan hátbaveregettük. már éppen az ö élete nem ér egy fabatkát sem? Hiszen köz- tiszteletben álló főkönyvelő, szép családja van. anyagi és erkölcsi szempontból is kiegyensúlyozott az élete. — Nem erről van szó — vágott közbe. — Láttam egy futballmeccset a tv-ben, s rádöbbentem, hogy milyen senki vagyok... Amikor valaki gólt rúg, körülveszik, csókolgatják. Azután láttam csókot kapufarúgásért is. — És ez miért szomorít el? — Mert hozzám még soha nem rohanj oda senki. Így utólag támadt hiányérzetem. Például: özvegy édesanyám volt és a magam erejéből tanultam. Éjszaka gyárban dolgoztam, nappal iskolában. Színjelesen végeztem. Senki se rohant oda hozzám. — Ezért nem kell búsulnod — mondtuk —, ez természetes. — Nem természetes! — kiáltott fel Kovács. — Azután soha nem loptam, fizetés nélkül vendéglőből nem távoztam. Három gyereket tisztességgel felneveltem, egyszer sem csaltam meg a feleségem, és senki nem lépett hozzám, hogy átkaroljon. Farkas, ha kapufát rúg, akkor is odaszaladnak hozzá ... Kovácsot nem tudtuk megvigasztalni. A következő héten a törzsasztalnál már jókedvűen, mosolygósán üldögélt. Mondtuk, hogy na látja, nem volt igaza a múltkor. — Dehogynem! — válaszolta nevetve. — Időközben hozzám is odaszaladtak a fiúk, megöleltek és -megcsókoltak. — Csak nem volt valami újításod? — Ugyan! — Kimentettél gyereket a zajló Körösből? — Dehogy! Szombaton házi futballrangadó volt a cégünknél. A kövérek és a soványak csaptak össze. Én a kövérek csapatában 20 méterről remekül eltaláltam a lasztit és az védhetet- lenül vágódott a soványak kapujába ... Ordas Nándor A KELETINÉL — így néztünk ki, kisfiam, csak daruk nélküli