Békés Megyei Népújság, 1968. március (23. évfolyam, 51-77. szám)
1968-03-14 / 62. szám
4 968. MÁRCIUS 14., CSÜTÖRTÖK Ara 80 fillér XXIH. ÉVFOLYAM, 62. SZÁM Helyünk az asztalnál Ismerek egy éjjeliőrt, aki meghittebb körben gyakran mondogatja, félig tréfásan, félig komolyan: „Az igazgató után én vagyok a második ember a vállalatnál”. Amikor megkérdezik tőle, hogyan érti ezt, készen áll a felelettel: „A nap huszonnégy órájának egyik felében az igazgató elvtársra bízták az üzemet, a másik felében pedig én ügyelek”. Ha némileg talán túloz is az öreg, de alapjában véve igaza van. Ez a beosztás is — csakúgy, mint más számtalan — becsületes helytállást, lelkiismeretes figyelmet követel azoktól, a többnyire már nem éppen fiatal emberektől, akiknek az a hivatása, hogy őrizzék a vállalat, az intézmény, a nép vagyonát. Szándékosan használtam ezt a kifejezést: hivatás. Sokan, ha ezt hallják, csak olyan foglalkozásokat tudnak elképzelni, mint orvos, pedagógus, katonatiszt, tudós vagy művész. A felsoroltak valóban a legszebb hivatások közé tartoznak, és talán ebből származik a tévedés. Két dolog keveredik itt: a szép és a fontos. Amit szépnek tartanak, azt hivatásnak, s ezért fontosnak is tekintik, amiről úgy vélekednek, hogy nem szép, azt legjobb esetben fontosnak tartják, de gyakran annak sem. Sokan vannak, akik emiatt lekicsinylik, semmibe veszik mások munkáját, csendes, de megbízható szorgalmát. Csak azért, mert abban nincs semmi látványos csillogás. Ugyanakkor saját tevékenységükről ellenkezőleg vélekednek, bár a munkában „fogjuk meg és vigyétek” a fő jelszavuk. Többé- kevésbé ismerős ez a típus mindenki számára még akkor is, ha ismertető jegye különböző. Az egyiket úgy tartják számon, hogy a „nagy okos”, a másikat úgy, aki „nem most lépett le a falvédőről”. A harmadikat ott találjuk azok között, akik a legerőszakosabban reklamálnak, ha véletlenül — szerencsére — kimaradnak a jutalmazásból Valamennyiükre egyaránt jellemző, hogy a megérdemeltnél több elismerést, több fizetést, több tiszteletet és bámulatot követelnek maguknak, akár mások rovására is. Ha ezt mégsem kapják, megtelnek sértődöttséggel. Maguk körül megkeserítik a levegőt, agresszívek lesznek, zavarják mások munkáját, cívódását, egyenetlenséget szítanak. Az ellenkező véglet sem ritka tünet. Ismerünk olyan embereket is, akik saját munkájukat tekintik tizedrangú feladatnak. Ügy érzik, a világ egészen jól meglenne az ő szorgoskodásuk nélkül. Emiatt kelletlenül, örömtelenül, félszívvel dolgoznak és néha keserű irigységgel gondolnak azokra, akiknek szerintük szép munkájuk, fontos hivatásuk van. Ismert megállapítás: pótolhatatlan ember nincs. Ez megfelel a valóságnak, de csak any- nyiban, amennyiben egy-egy emberről vagy egy-egy esetről van szó. Egész más a helyzet, ha általában a munkára, a társadalom életében különféle funkciót betöltő emberi tevékenységre gondolunk. A hangsúly ugyanis nem azon van, hogy egy adott tevékenységet más is képes elvégezni, nemcsak az, aki éppen azzal foglalatoskodik, hanem azon, hogy valakinek mindenképpen el kell végeznie — méghozzá rendesen tisztességesen —, mert a kisebb vagy nagyobb közösség számára az nélkülözhetetlen. Nem nehéz belátni, hogy különösen a modern társadalomban, fejlett gazdasági viszonyok között, amikor a tudományos és technikai haladással a termelő és mindennemű társadalmi tevékenység egyre erősebben differenciálódik, bármely egyszerűnek, igénytelennek tűnő munka elmulasztása is súlyos zavarokhoz vagy pótolhatatlan veszteséget előidéző fennakadáshoz vezethet. Ami csak szépet, fontosat, érdekeset látunk magunk körül, az minden közös erőfeszítéssel — ki tudja hány ember munkája révén — születik. A legegyszerűbb családi ház építéséhez is százak és ezrek munkájának gyümölcsét használják fel. Vegyük csak el bármelyiket is, rögvest kiderül, hogy az bizony minden szürkesége, látszólagos jelentéktelensége ellenére is nélkülözhetetlen. Szerény, de életfontosságú táplálékunkba kenyér is ugyanezt példázza. Kié itt az érdem? A gabonatermesztőé, aki a vetőgépet vigyázta, a műtrágyát gyártó vegyipari munkásé, aki a termőtalajnak erőt adó szuperfoszfátot termelte, a kom- bájnosé, aki tikkasztó napsütésben learatta és elcsépelte az aranyló búzatengert, a sütőkemence mellett verejtékezőé, aki megsütötte az illatos cipókat, vagy a hófúvásban kenyeret szállító gépkocsivezetőé? Természetesen valamennyi üké. így vagyunk ezzel, bárhonnan is vesszük a példát. Nem árt, ha néha gondolnak erre a hencegők, az önmagukat felmagasztalók, a mások fáradozását lekicsinylők is. És azok is, akik saját tevékenységüket értékelik le igaztalanul. A reálisabb önértékelés minden bi- zonnyol megkönnyíti, hogy az asztal körül előbb vagy utóbb mindenki az őt megillető helyet foglalhassa el. Gyertyános Zoltán IVégy év munkájáról tanácskozott a Hazafias Népfront megyei bizottsága Március 20-án megyei IcüldöHgyűlás Békéscsabán A Hazafias Népfront megyei I párt és a kormány politikájá- bizottsága az eltelt négyéves i nak útját járja. ciklus utolsó ülését tartotta március 13-án dr. Vincze Ferenc elnökletével. A tanácskozáson megjelent és felszólalt Zalai György, a megyei pártbizottság titkára. Nagy Ferenc, a Hazafias Népfront megyei titkára terjesztette elő megvitatásra a bizottság négyéves munkájáról szóló jelentést, amely a március 20-i megyei küldöttértekezlet beszámolóját képezi. Az előterjesztés alapján értékelték az eddig végzett munkát és megvitatták azokat a lehetőségeket is, amelyek induló feladatai lehetnek az újonnan választott megyei bizottságnak. Ez az ülés, ami egyben ünnepi ülés is volt, lezárta az eredményekben gazdag négy esztendőt, köszönetét fejezte ki a bizottság tagjainak a végzett munkájukért. Megállapította a bizottság, hogy a népfront igyekezett a maga eszközeivel segíteni azoknak a politikai és gazdasági feladatoknak megoldását, melyeket a párt IX. kongresszusa egész népünk elé tűzött. Az út, melyen halad a mozgalom, helyes — állapította meg a tanácskozás —, mert a A négy évről szóló beszámoló, a hozzászólók által tett javaslatok bedolgozásával kerül március 20-án a Hazafias Népfront megyei küldöttgyűlése elé. —”r — M A: A népi ellenőrzi munkáiéból Lépésben az idővel n Három napot siet" a tavasz az idén Az esztendő 80. napján, március 20-án, szerdán délután 2 óra 22 percben állapította meg a csillagászat az idei tavasz kezdetét. Ezen a napon pontosan egyforma hosszú lesz a nappal és az éjszaka — de csak elvileg. Gyakorlatilag i— vagy inkább látszólag — azonban a helyzet, némileg más, mert közbelép érdekünkben a körülöttünk levő levegőtenger. A légkör ugyanis megtört, mintegy a Föld felé görbíti a nap sugarait, s így a napkeltét korábban, a napnyugtát későbben látjuk, mint | kél. (MTI) amikor a valóságban lejátszódik. Ennek a következménye, hogy a nappal a mi szemünk számára a nap—éj-egyenlőség napján már 16 perccel hosszabb az éjszakánál, mert a nap reggel 5 óra 48 perckor kél és délután 5 óra 56 perckor nyugszik. Ezen a tavaszon az egyetlen pontosan 12 órán át tartó napszak a 17-e és 18-a közötti éjszaka lesz. Vasárnap ugyanis délután 5 óra 52 perckor nyugszik a nap és hétfőn reggel 5 óra 52 perckor Hol éltek hát a magyarok ősei? Taskent Dr. Tóth Tibor kandidátus, a Természettudományi Múzeum embertani tárának vezetője Üzbegisztánban kutatja őseink egykori településeinek nyomát. A kandidátus a TASZSZ tudósítójának adott interjújában elmondotta, hogy Szamar- kand és Buhara között rábukkant egy százötven családból NDK és India Otto Winzer, az NDK külügyminisztere szerdán Delhiben sajtóértekezletet tartott Hangsúlyozta, hogy az NDK és India között kedvezően fejlődnek a gazdasági kapcsolatok. Javasolta, hogy e kedvező alapokon a két ország képviselői kezdjenek pali- 1 álló kis népre — a madzsarok- — jóval délebbre, a Kaspi-ten- tikai eszmecserét. Építsék ki a j ra... A madzsaroknak és a hoz- ger környékén volt” — mondta politikai kapcsolatokat | zájuk hasonló — Kazahasztán-I a kandidátus. /WWWWWWWWWW/^WVA WWWWVWVW'/VW WWWWWSAAAWWWW ban, Észak-Kaukázusban, a Volga mentén élő — népcsoportoknak, valamint a magyaroknak közös őseik voltak. Ez a felfedezés lehetővé teszi, hogy végre pontosan meghatározzuk őseink vándorlásának és letelepülésének időbeli sorrendjét. Meggyőződésem, hogy az „őshaza” az eddig feltételezettnél — tehát az Ural északi részénél BESZÉLGETŐK. Fotó: Esatergály
