Békés Megyei Népújság, 1968. március (23. évfolyam, 51-77. szám)
1968-03-31 / 77. szám
Hosszú út a forró napon Honnan jöttek? Mondják, föld alól. Szó szerint értendő. Százkilométerekre terjedő alagúthálózat a belváros, Cholon és a többi külső negyed alatt. Egy hatalmas fa hajszálgyökér-bogai, amelyek szállítják, egyre viszik a lőszert, a gyógyszert, a friss erőt és azt a hitet, amellyel szemben már a második agresszor-óriás torpan meg és hunyászkodik ártalmatlan vaddá. Az alagút-érrendszer szimbólumává vált ennek a háborúnak: felemészt, megsemmisít, szelíd humusszá érlel minden vad erőt Az offenzíva harmadik hetében eldőlt számunkra, az, ami az agresszió kezdete óta kétségtelen volt, de sorra buknak meg a különböző amerikai, sebtében összeütött elméletek a partizánalakulatok helyzetének tarthatatlanságáról. Február 3- án az angol „Economist”, amerikai forrásokat idézve, írta: „Nagyon nehéz elképzelni, hogy a partizánegységek tartani tudják állásaikat reguláris hadsereggel szemben”. Noha eddig is azt tettek. Az agresszió kezdete óta tartják, mégpedig szilárdan, sőt fokozatosan nyomulnak előre. A franciák megtanulták és nem felejtik el Dien Bien Phu nevét. Az amerikaiak új fogalmakkal ismerkednek: Dak To, Hue, Khe Sanh és Saigon többet mond számukra, mint bármelyik amerikai városnév. Hová mennek? A harc kezdetekor világos volt előttünk. A jenkik és a bőrtarkójúak előtt most bizonyosodik be a megmásíthatatlan. Egy órája mentek. Közben változott a táj. A fák felmagasodtak előttük, a liánok lecsüngtek a földig és összenőttek a bozóttal. Valahol a magasban hatezer fokos hőmérsékletével fantasztikus fényességgel lángolt a nap. Ha tisztásra értek, beleszúrt a tarkójukba és újabb izzadtsághullámokat indított el a testükön. Az első katona nyakával, vállával tartotta a hordágy gyeplőjét: két kezét eléggé elfoglalta a bozót csapkodása. Fásultan kaszabolta az újra és újra felma- gasló zöld falat. Már régen nem gondolt semmire. A második katona a hordágyon feküdt Lába lelógott a földre. Hatalmas í potrohú hangyák rohangál- j tak rajta, megtalálták a j szakadást a nadrágon és sűrű sarokban zarándokoltak az alvadt vérrel borított sebhez. Nyugodtan feküdt Kezdetben, még az ót elején nyögött, ha megrázkódott a hordágy, de tíz perce, amióta halott volt, nem szólt semmit. A harmadik katona a hordágy két szarvát markolta, s először arra arra gondolt, hogy nyolc perc múlva 6 kerül előre, de eléggé fáradt volt ahhoz, hogy már erre se érezze a rémületet. Elérték a patakot s a száraz mederben haladtak tovább. Rövidesen cseréltek egymással, de nem vették észre, mi történt a második katonával. Fülledt volt a levegő a fák alatt, a szájuk kicsere- pesedett, fellélegeztek, amikor kiléptek a síkságra. Sárgán vibrált a levegő a learatott rizsföld felett. Lépteik roppanására súlyos testű fekete madarak lib bentek fel a helyenként megmaradt tócsából. Egyedül voltak a lösztengerben, í a magasból úgy tűnt, mint- « ha állnának. Két fekete J pont és egy vonal. Morze j jei. Így mentek csigalassúsággal, tompa érzékekkel, és fel sem riadtak, amikor a I Gorkijt az gépfegyver dübörögni kéz- ? írónemzedék dett- • mondják. Joggal. 0 volt Bencsik Máté ♦ e nemzedék tanítója: taníWürtz Ádám Április 4. OS . nt r • • ♦■♦ ♦ ♦ ♦ ♦ »-♦ ♦ ♦ » ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ < j Konsztantyin Fegyin: Személyesen Gorkijjal... Az író születésének 100. évfordulójára Csanády 'ános: Napjaink Napjaink szilánkokból állnak össze, amikor belénk hasít a hajnal, az utak párhuzama összeolvad, s irdatlan messzeségbe futva-fut, téli mezők, zöld vetések kísérik, s felperzseletlen, lüktető faluk — de nincs oly messze, hova el ne érne érc-erük lüktetése; amíg kötélhidak alatt, dzsungelek fókuszában, tűzfalomlasztó városokban iszonyat-vasszilánkok bontják a dobbanó időt. tása azonban nem merült ki a nyelvtani és stilisztikai baklövések ellenőrzésében, s az egyéb, hasonló mi cs Mint az orosz nyelv szerelmese, s az írói művészet rajongója, persze nem hunyhatott szemet a nyelvi torzulások, az erőszakolt kifejezések, a hanyag formai szerkesztés esetén sem, de mindenekelőtt írói leire tanította társait. mondott, és azt is, ahogyan mondta. Élvezte az erejét, elbeszélő képességét. Mint a legtöbb művészember, ő is ösztönös színész volt, és mint színész képtelen lett volna nem gyönyörködni tulajdon művészetében. Egyszer az alábbiakat mondta el nekem: — Tizennyolcban történt, Gorkij ókoriban, amint ön is gondolkozott tud^ körülöttünk viharfellobbanásából « nemcsak irodalmi, filo- «**k « események, éjjel vele zófioi kérdésekben, hanem hívnak a telefonhoz. Egy a természettudomány, a fi- matróz akar velem feltételső szovjet tott beszélgetés okozta, és keltett olyan benyomást, tanítójának sohasem csak az irodalom- mintha véletlen értesülések ra korlátozódó eszmecsere, szétszórt szilánkjaiból álla- hanem a Gorkij által fel- na-- Ellenkezőleg: keltett különféle érdeklő- módszeresen déseim eredt. Már pusztán a irodalmi csiszolómunkában. ytatott beszélgetések tar vegytan területén lenül beszélni. Felveszem a nasaga, az állítások es ta- a . ... ..... , . . gadások rugalmas váltako- is• Szívből jövő hálával kagylót. Affele komoly hanzása is alaposan megmoz- mesélt nekem a Curie-há- a° a lok »Gorki) elv- gatta képzeletemet. zaspárról, akiket személyeBármily szigorú volt is sen ismert, s akiknek labo- Gorkij irodalmi kérdések- ratóriumát is felkereste ben, mindig, változatlanul franciaországi tartózkodása ih- ezt az egy érzést szugge- alatt. Midőn beszélgetésünk Az rálta az íróknak: te vagy során felfedezte, hogy én irodalom ügyébe vetett a gazda. Mint író, soha nemigen konyítok a kémiá- hitre tanította és meggyőz- senkinek nem ajánlotta hoz, részletekbe menően te őket az irodalom óriási azt, hogy őt kövesse, utá- kezdte magyarázni a radionozza, az ő művészetét ál- ahtív elemek sajátosságait, lítsa példaképül maga elé. Ilyesmiről még csak nem is beszélt. Pontosan felfedezte itt is, ott is saját művészi hatásának nyomait — de még csak eszébe se jutott, hogy iskolát teremtsen. Művészete azonban fontosságáról. Milyen eszközökkel érte ezt el? Én Gorkijtól min- dig rendkívül emelkedett, lelkes hangulatban váltam el, ezt azonban sohasem az írói műhelyről folytaEz persze lenyűgözően hatott rám, de megvallom, energiája, hatása még ellenállhatatlanabb volt akkor, amikor saját élettapasztalatairól beszélt. Valahányszor mesélt, épp úgy része volt a kor mindig aggályosán figyelte KOROS TÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET történetének, mint egyénisége. Minden újonnan jelentkező író Gorkij felé fordult, hogy lássa és tanuljon tőle. Beszélgetéseinek látszóhallgatóit. Ha valakinek lankadt az érdeklődése, elkomorult; ha pedig jól odafigyeltek, belelendült. Szintárs?” — „Én vagyok”. — „És mivel tudja bizonyítani, hogy maga az?" — „Nos, felelem, ha Saljapint hívná fel, az talán beleénekelhetne magának valamit a telefonba, de én- tőlem mit kíván?" — „No- hát, így mondja, most már megismertem a hangját és beszédét, egyszer már hallottam egy gyűlésen. Nekünk itt most egy igazolás kelene. A Trockaja utca egyik házában vagyunk, házkutatást tartunk, és egy olyan szobába kerültünk, ahol semmit sem értünk. A falakon csupa boszorkányok meg szellemek és mindenféle kacskaringós írás, lehet, hogy tudományos, ki érti ezt? És a lakás gazdája is varázslóféle te mindig különös dolgok- vagy tán boszorkánymes- ról beszélt, és ő maga is tér, és azt mondja magáról, lagos csapongása sosem különösnek tartotta, amit hogy író. Ügy találtuk itt,
