Békés Megyei Népújság, 1968. március (23. évfolyam, 51-77. szám)

1968-03-27 / 73. szám

IMS. március 27. 3 * Szerda Együttes ülést tartott a megyei tanács végrehajtó bizottsága és a Szakszervezetek Megyei Tanácsának elnöksége Telt ház, hatórás műsor, 11 továbbjutó a Ki mit tud? megyei döntőjén Ez évbein először ült össze együttes tanácskozásra a megyei tanács végrehajtó bizottsága és a Szakszervezetek Megyei Tanácsá­nak elnöksége, hogy megvitassa a két testület előtt álló felada­tok közös megoldását. A már­cius 26-án Békéscsabán megtar­tott együttes üléis^ Klaukó Má­tyás ein ökleiével megtárgyalta a tanácsi vállalatok és a termelő- szövetkezetek munkavédelmi helyzetéről szóló jelentést, me­lyen részt vett Nagy István, az SZMT vezető titkára is. E napi­rendhez kapcsolva vi itatták meg a tanács vb felügyelete alá tar­tozó vállalatokra vonatkozóan a szocialista munkaverseny fő cél­kitűzéseit és a részükre adomá­nyozható Kiváló vállalat, vala­mint a Szocialista munka válla­lata cím és a vele járó pénzju­talom elnyerésének feltételeit. Mind az első, mind a második anyag nagy vitát váltott ki. Ezt tanúsítja a feltett 17 kérdés és a vb csaknem minden tagjának felszólalása. Végeredményben az együttes ülés úgy határozott, hogy a jelentést az elhangzott javaslatok figyelembevételével végleges jóváhagyásra ismét a végrehajtó bizottság elé terjesz­ti. E napirendi pont után az együttes ülés befejezte munká­ját, majd a tanács végrehajtó bi­zottsága, Boros Gergely, a MÉSZÖV igazgatóságának elnöke j által előterjesztett tájékoztatását ! tárgyalta meg az általános fo- j [ gyasztási és értékesítő szövetke- j j zetek 1967. évi munkájáról, va- i ■ lamint az 1968. évi felkészülésé- \ jről. Megállapította a vb, hogy a megye területén üzemelő 35 fo­gyasztási szövetkezet kiskereske­delmi és vendéglátóipari hálóza­ta 1967-ben is komoly erőfeszí­téseket tett a lakosság és ezen belül a tagság igényeinek kielé­gítése érdekében. Tervét a kis­kereskedelem 8,9 százalékkal tel­jesítette túl. Hozzájárult a for­galom növekedéséhez a javuló áruellátás, a hiánycikkek szűkü­lő köre, és nem utolsósorban a ; szövetkezeti dolgozók munkája. Megállapítást nyert, hogy e te- j rületen az alapvető élelmiszerek­ből az ellátás is kielégítő volt. j Kisebb hiányosság mutatkozott januárban és februárban sertés­húsból. A hiányosságot számot­tevően csökkentette a szövetke­zetek saját vágásából származó tőkehús-mennyiség, mely 53,9 százalékkal volt több, mint az elmúlt évben. Jelentős fejlődés j mutatkozott a ruházati forga­Jelentősen gyarapodtak a szarvasi járás tsz-ei Nemrégiben készítette el egy munkacsoport a szarvasi járás termelőszövetkezetei múlt évi gazdálkodásának összesítését. Az adatokból kitűnik, hogy a járás 22 termelőszövetkezetének múlt évi közös vagyona 58 millió fo­rinttal növekedett, s a város szö­vetkezeteit is beleszámítva, most már eléri az 534 millió 41 ezer forintot. Az egy szántóegységre Körforgalom Gyomán A nagy igénybevételtől meg­lehetősen rossz állapotba került Gyomán a Lenin út. Így feltét­len szükségessé vált az átépí­tése. A községi tanács beszerez­te a szükséges terveket. Ennek megfelelően ebben az esztendő­ben hozzálátnak a nagy mun­kához. Mintegy egymilió fo­rintból korszerűsítik az úttes­tet, s ezután Gyomán egy új közlekedési rend lép életbe. Körforgalmat rendelnek' el. jutó szövetkezeti bruttó jövede­lem 617 forinttal több mint| amennyi 1966-ban volt, és elérte ( a 3221 forintos átlagot. A járás j 7983 rendszeresen dolgozó szö­vetkezeti gazdái között a tavaly- | előtti 129.8 millió forinttal szem- j ben tavaly 143,7 millió forint jő- j vedelmet osztottak ki. Legna­gyobb részesedés. tagonként 25 204 forint, a kondorosi Lenin Tsz-ben jutott. A kondorosi Dol­gozók Tsz-ben 22 108, a Vörös Ok­tóberben 21 851, az endrődi Üj Barázdában 21 330, a gyomai Győ­zelem Tsz-ben 21 649 forint át­lagjövedelem jutott dolgozó ta­gonként az elmúlt évben. A múlt i évi gazdálkodásról szóló jelentés nem kis megelégedettséggel álla­pítja meg, hogy a szarvasi já­rásban egyetlen szövetkezet sem zárta mérleghiánnyal az elmúlt esztendőt. Különösen nagy fegy­verténynek számít az, hogy a békésszentandrási Tessedik Tsz tavaly kigazdálkodott négymillió forint azelőtt évi mérleghiányt, s a tavalyelőtti 13 700 forint helyett 14 833 forint jövedelmet osztott dolgozó tagonként. Vállalatok, termelőszövetkezetek! Olcsó árakon, azonnali szállítással ajánlunk többféle minőségű és fazonú kétrészes munkaruhákat és munkanadrágokat Délmagyarországi Textil- és Felsőruházati Nagyker. Vállalat, Békéscsaba, Tanácsköztársaság útja 29. Telefon: 11—452. 102639 lomban, a vegyesipari szakmá­ban. A községi lakosság jövedel­mének növekedését tanúsítja, hogy igen élénk volt a kereslet a tartós fogyasztási cikkek iránt. Néhány példa csupán; a szövet­kezeti boltok televízióforgalma 25,7 százalékkal, a bútor 13,4, a varrógépeladás pedig 250 száza­lékkal növekedett. Javult a vas­műszaki cikkek készletösszeté­tele is. Nem tudja a szövetkezet kielégíteni a vásárlóit szeg. hen­gerelt, húzotlárukból, fürdőszo­ba-felszerelésekből, zsebrádiók­ból. Ami örvendetes, szűkült a hiánycikkek köre építőanyagok­ból. Lényegesen javult a cement és az égetettmész-ellátás. A fa­anyagok azonban még ebben az évben is hiánycikként jelentkez­nek. Ami a szövetkezeti vendéglátó­ipari szolgáltatást illeti, 1967-ben bevételük több mint 400 millió forint volt. Megállapította a végrehaj tó bizottság, bár az elmúlt évben 38 millió forint saját beru­házás történt hálózatfejlesztésre, azonban a kulturáltabb üzemel­tetés megkívánja egyes egységek bővítését. Mindennek ellenére a szolgáltatási tevékenységet jónak ítélték meg. A fogyasztói érdekvédelemről tárgyalva több hiányosságot álla­pított meg a végrehajtó bizott­ság. így többek között a jövő­ben nagyobb gondot kell fordí­tani az árak feltüntetésére, a mérőeszközök használatára, az előrecsomagolt áruk súlyának pontos betartására, stb. Ez azon­ban csak úgy lehetséges, ha a szövetkezetek belső ellenőrzése megjavul. Végezetül a vb fel­kérte a MÉSZÖV igazgatóságát, hogy hívja fel a szövetkezetek fi­gyelmét a fogyasztók érdekvédel­mére, a hiányosságok megszün­tetésre. A szövetkezetek igazga­tóságai szigorítsák meg ez irányú ellenőrzéseiket, és a hathatós in­tézkedésekkel biztosítsák a fo­gyasztók teljes megelégedését. A végrehajtó bizottság bejelen­tésekkel zárta ülését. Az Endrődi Fmsz állja a szavát Még két hónapja sincs, hogy Endrődön a társadalmi szervek képviselőiből bizottságot hoztak létre a házi és a zártkertek felújításának, növényvédelmé­nek szervezésére. Akkor meg­bízták a földművesszövetkeze- tet, hogy gondoskodjon megfe­lelő mennyiségű és minőségű növényvédőszer forgalmazásá­ról, szerezzen be facsemetéket tavaszi telepítésre, ugyanakkor a növényvédelem időszerű ten­nivalóiról a község négy kü­lönböző pontján adjon rend­szeres tájékoztatót a lakosság- j |jak. A földművesszövetkezet ed- dig állta a szavát. A növényvé­dőszerek és a facsemeték áru- | sításának szervezésével egy- I időben eleget tett a harmadik kérésnek is. A falu különböző j utcáiban növényvédelmi ta­nácsadó táblákat helyezett el. Az ide kifüggesztett útmuta­tókkal ad tanácsot az érdeklő- löknek az időszerű tennivalók­Hétfőn este. óriási érdeklődés mellett rendezték meg a békés­csabai Jókai Színházban a Ki mii tud? megyei döntőjét. A döntőbe jutott 34 műsorszám bemutatása csaknem hat órán át tartott, telt ház előtt — és a tánczenekarok jóvoltából — maximális hangerő­vel. A versenyzők produkciói csak­nem minden művészeti ágat fel­öleltek. Volt pantomim és dzsessz- balett, szavalat és népi tánc, ko­moly muzsika és természetesen tánczene. A fiatalok nagy lelke­sedéssel és gyakran nem kis lám­palázzal léptek a színpadra, hogy megküzdjenek a továbbjutást je­lentő székért. A közönség jól szó­rakozott a maratoni döntőn, és Békés József, a televízió osztály- vezetője is elégedetten nyilatko­zott a látottakról. Az illusztris zsűrinek egyébként nem volt könnyű feladata egy- egy szám elbírálásánál. A táncze­nekarok és a táncdalénekesek me­zőnyében például, csaknem azo­nos színvonalú produkciók közül kellett választani. Táncdalénekes- ből így is három került a tovább­jutók listájára. A megyei döntőt a közönség és a zsűri véleményé­nek találkozása jellemezte, nagy- egyetértésben juttattak felsőbb osztályba 11 műsorszámot. A Ki mit tud? későbbi, április 6-án kezdődő küzdelmeire Békés megyéből továbbjutott: Veress Erzsébet, Goda István, Gulyás Im­re táncdalénekes, Jarota János tótkomlósi bűvész, Czeglédi Mi­hály parodista, Perjési Orsolya szavaló, Tímár Márta énekes, Ku- gyela Balázs csellista, valamint három együttes; a gyulai LÉLU Feszült figyelem a nézőtéren. Veress Erzsi, a továbbjutó három táncdalénekes egyike. Fotó; Esztergály Keve beat-zenekar, a Megyei Művelő­dési Ház társastánc-klubja, és a békéscsabai Rózsa Ferenc Gimná­zium irodalmi színpada. Az ünnepélyes külsőségek kö­zött tartott döntő méltó befejezése volt a IX. VIT jegyében rendezett különböző szintű Békés megyei Ki mit tud? küzdelmeinek. A rende­zés, a hosszabb műsoridő ellené­re is megfelelő volt. Akik nem jutottak tovább, azok az ajándé­kokon kívül elnyerték a közönség tapsát és elismerését, a továbbju­tóknak pedig sok sikert kívánunk a további döntőkre, reméljük, kö­zülük még sokkal találkozunk a tv- képernyőjén is. A gordonka mestere, Kugyela Balázs. IS ra,

Next

/
Oldalképek
Tartalom