Békés Megyei Népújság, 1968. március (23. évfolyam, 51-77. szám)
1968-03-17 / 65. szám
Kabos Gyula emlékére Sülé István- ttíÜ Békéscsaba 250 éves OLVASÓNAPLÓMBÓL Vadász Ferenc: Megáll a szél Mai magyar irodalmunkban különösen a fiatal olvasó olyan hősöket keres, akiknek életérzéseiben a magáéra ismer, akiknek küzdelmeivel, céljaival azonosulni tud. Vadász Ferenc Megáll a szél című most megjelent regénye meleg fogadtatásának elsősorban ez a titka. Az ismert publicista új regényének központi alakja a huszonnyolc éves Szórád János. Kőfaragó segédből, a forradalmi harcokban tanúsított helytállása és gazdag élettapasztalata alapján megérdemelten lett a felszabadulás után egy magyar kisváros kommunista párttitkára. Egyszerű, őszinte ember, az eszme odaadó, szerény katonája. Élete nyílt lap az „övéi” előtt. Volt idő, amikor a pozitív hős megformálására tett írói erőfeszítés való- színűtlenül tökéletes típust teremtett. Vadász Ferenc regényhőse tévedni is tud, kételkedni is mer, szeretni, szívére hallgatni is elég merész. A párttitkár szerelmes egy fiatal lányba, aki származása szerint osztályidegen. „Olyan — mondja az író —, aki akkor, amikor az övéi voltak fölül, még gyerek volt... Gyerekszobás úrilány. Tényleg nincs okom és jogom hinni a megváltozásában ? — kérdezi önmagát. — Egy egész ország lakosságának többségéről feltételezzük, hogy habozás nélkül, sőt, lelkesedéssel követ minket, pedig ez az ország nemrég a fasizmus egyik fellegvárának számított. Az egyénekben pedig — akikre a mi személyiségünk közvetlenül is kell hogy hasson — ennyire nem bízhatunk?” Ahány esemény, annyi konfliktus, viták, gyanúsítások, mámoros öröm egy- egy politikai siker nyomán, intrikák, alakoskodások, sok belső vívódás, botlás és felemelkedés. Szórád János múltja: soksok önfeláldozó küzdelem. Jelene: az igazságba vetett hit, a hűség, a tántoríthatatlan meggyőződéstől fűtött közéleti tevékenység. Joggal bízik abban, hogy becsülete kikezdhetetlen, s érthető, ha a lélektelen kisszerűség, a forradalom szellemétől merőben idegen megnyilvánulások mind gyakoribb ismétlődése keserűséggel töltik el. Az idő — 1948 — a fordulat éve. Nagy eredmények, reményt keltő, győzelmeket ígérő kezdeményezések, lelkesedés, áldozatkészség — ezek legfőbb jellemzői azoknak a hónapoknak, melyekben a regény izgalmas és fordulatos cselekménye zajlik. S közben — miként Szórád János — a regény olvasója is döbbenten érzi, hogy valami ijesztő fülledtség kezd sűrűsödni a kisváros fölött, lassan megáll a szél... Vadász Ferenc választékos írói eszközökkel, minden bőbeszédűségtől mentesen, magával sodró érdekességgel ábrázolja a forrongó, átalakulóban levő város és a környék életét, hitelesen, a maguk sokféleségében vonultatja fel történetének szereplőit. k k E* Baranyi Ferenc: Megbocsátom Neked még azt is megbocsátom, hogy nincs mit megbocsátanom, kegyetlenül-jő vagy te hozzám, a jóságod már fájdalom, neked még azt is megbocsátom, hogy vak gyanúsításaim miatt én bűnhődöm, felőröl a magam-fabrikálta kin, neked még azt is megbocsátom, hogy szüntelen kedvembe jársz s már nem tudom, mi ejt karomba: odaadás vagy megadás, neked még azt is megbocsátom, hogy már e csöpp kétség miatt még selymes szóval simogatni rendelt sorom is vádirat, neked még azt is megbocsátom, hogy tiszta vagy, mint... Nem tudom. Csak azt tudom, hogy tisztaságod csak úgy hiszem, ha piszkolom, mert égi már e tisztaság, hogy földibb legyen — szennyezni kell. Neked még azt is megbocsátom, hogy megcsallak valakivel. E gy komikus színészről szólunk itt, egy huszonhat éve Amerikában meghalt nagy magyar komikusról; akit az olvasók nagy része nem láthatott színpadon: sőt, aki e megemlékező sorokat írja, szintén sosem látta, lévén halálakor mindössze öt- esztendős. Mégis ismerjük Kabos Gyulát, ezt a hebegő-ha- daró, félénk és félszeg, néhány szál hajára kevély pesti kisembert, aki olyan álmos csodálkozással, kikerekedett , kávéfindzsasze- mekkel tudott ránézni irodai hatalmasokra: bankcézárokra, divatlaplovagokra, cégvezetőszörnyekre: a két háború közötti magyar királyi székesfővárosi kispolgári életet megkeserítő köznapi mumusokra. Erre a gyermekien esendő és felnőttien esett pesti ügye- fogyottra emlékezünk, aki úgy faragta szoborba a suta és buta és félénk és élénk kispolgárt, hogy kinevette, kinevettette. Saját magával nevettette ki saját magát. És a kispolgár nevetett a kispolgáron. Ma volna nyolcvan éves, ha élne. De mert meghalt: ma csak negyvenéves. Negyven és nem nyolcvan! A színészi halhatatlanság különlegességei közé tartozik ez, hogy ha életben marad: nyolcvanadik születésnapját ünnepelnénk. De mert meghalt: negyvennek fogunk rá emlékezni mindaddig, amíg emlékezni képesek vagyunk, és azután majd mások, új nemzedék őrzi emlékezetében a negyvenes Kabos Gyulát. Többségünk nem látta ezt a felsőkereskedelmi iskolát végzett nagy színészt a Király Színházban. a Dunaparti Színházban, a Belvárosiban, a Magyarban, nem láttuk híres tragikai szerepeiben: Dosztojevszkij regényének, a Bűn és bűnhődés-nek színpadi változatában, sem Csehov: Cseresznyéskertjében, sem mint Móricz Zsigmond: Vadkan című drámájának Ud varbíró-ját. Nem láttuk kabaréban és operettben. revüben és nyári zenés darabban, nem láttuk azokban a nemzetközi importdrámákban, ahol mind-mind azt a csü- csöri ajkú, csodálkozó szemű pesti kisembert elevenítette meg, akit viszont mindannyian ismerünk. Láttuk azonban lomha mozgását és lomha észjárását a Hyppolit, a lakájban, láttuk a Lila akácban. a Meseautó-ban, láttuk a butácska, erőlködve viccelő, férceit és ügyetlen, a két világháború közötti magyar filmekben, amelyeknek Kabos Gyula részvétele és főszereplése adott értelmet és értéket. A napokban mutatják be a filmszínházak a Fiúk a térről című új filmet. Ennek fő címe alatt Karády Katalin énekel és egy elnyújtott orrhang néhány tréfás mondatot mond. Kabos Gyula hangja ez, amelyik tovább él a mában. Nemcsak úgy, hogy viaszlemezre játszott tréfái közkézen forognak, hanem úgy is, hogy színészi nemzedékekre hatott iskolát csináló jellemművészete, és úgy is, hogy megnevettet bennünket sokarcú, tömör értékeivel, ha moziban látjuk. 5. -.-v-vn/v »vv^vvwywvscvvwvvvv Palotai Boris: Már megbocsáss, fiam Ma megmondom neki, gondolja Radics, és ösz- szehúzza a homlokát, mintha haragudnék. Pedig csak töpreng. Kivillamo- soznak a zöldbe, megisznak valahol egy pohár sört. Aztán ott... Vagy amikor hazasétálnak, útközben. — Küldjük Szuhait? — fordult feléje Galambos- né, a személyzeti előadó, s tömzsi ujjával a papírlapra bök. — Szuhai... persze... — mondja Radics. Percek óta nem figyel, Mari jár az eszébe. Innen az ablakból KÖ ROSTA J kulturális melléklet _________ l átja, ahogy a gyár udvarán megvillan pettyes szoknyája... Galambosné közelebb húzza a széket. — Aztán itt van Szabó Mari, őt hagytam utoljára. Nem az a magas, boglyas — magyarázza. — Két Szabó Mari is dolgozik a fonóban... Az a kis szelíd Szabó, akarja mondani Radics. Szempillája se rebben, csak néz rá, kicsit oldalra billenti a fejét, simára fésült haja fénylik... — Szabó Mária a kettes számú műhelyből — jelenti ki majdnem szigorúan, mert furcsa, Marit javasolják, s éppen most. — Őt akarjátok szakmai továbbképzésre küldeni ? — kérdi és könyökével odébbtolja a teleírt naptárt. — Miért? Nem találod alkalmasnak? — Dehogynem. Galambosné ceruzájával megvakarja a fejét. Majd az iratcsomóra koppint vele. — Te mint KISZ-tit- kár... Radics megint nem figyel rá. Hónapokig nem látják egymást, nyilait belé. Most váljanak el? Mióta halogatja, hogy szól neki... Nem az az ember, aki meglát egy lányt, máris belehabarodik, elveszti a fejét. Amíg nem ismeri igazán, miért beszéljen neki házasságról? Ügy tervezte, egy-kettőre összeházasodnak, a szabadságukat már együtt töltik. _ Nagyon is alkalmas — mondja nagy sokára. — Csakhát... — Megáll egy pillanatra. Mi lenne, ha megmondaná: nézd, most találtunk egymásra. Tudom, nem szokás ilyesmivel előhozakodni... — Csakhát? —* kapja el a szót Galambosné, s Radics ijedten emeli rá a szemét. — Ott hagytad abba, hogy csakhát. Mi kifogásod van Szabó ellen? — Semmi... — mondja Radics, és nevet. Még a szemére vetik, hogy úgy ajánlgatta, mintha nem lenne közük egymáshoz. Elég, ha annyit jegyez meg: nincs énnekem semmi kifogásom... , — S ezzel én érjem be, hogy semmi kifogásod? — Mondom, nyugodtan küldjétek el. Galambosné sóhajt. — Én is azt gondoltam, arra való lány. Most meg már... jó ég tudja!... — Megtapogatja a kontyát. — Azért is hagytam utoljára Szabót, mert nehezen tudok eligazodni rajta... A műhely bizalmija azt mondja, ügyes, mint az ördög. Vágó Lacinak, a brigádvezetőnek pedig az a véleménye, hogy várjunk még azzal a továbbképzéssel. Szeles meg hebehurgya. — Szabó Mari? — csodálkozik Radics. Még hogy Mari szeles? Mert azon csak nevetni lehet, hogy ez a csöndes lány... Radics érzi, hogy a füle cimpája vörösre gyullad. Ügy látszik, Galambosné sejti már... Mi a csudát sejt? Hogy vasárnaponként kimennek a zöldbe, körözöttet esznek zöldpaprikával,
