Békés Megyei Népújság, 1968. február (23. évfolyam, 26-49. szám)
1968-02-18 / 41. szám
T968. február IS. 3 Vasárnap Életmentő javaslat Furcsa hang üti meg a fülem az egyik irodaépület folyosóján. Egy nő kényeskedve méltatlankodik: — Még mindig nincs nyitva a büfé! Az ember szomjan hal. Ez aztán tényleg bosszantó. Hát megengedhető nálunk az ilyen „tömegmészárlás”? Hogy megmentsem az . életnek, kompromisszumos megoldat javasolok: — Ott a csap... Amíg a büfé kinyit, talán megfelel a víz... Rámnéz, szinte szúr a tekintete. Már-már úgy látszik, hogy a „csapnak” én iszom meg a levét, de nem szól semmit. Hátat fordít, elmegy. Egyenes tartásából, no meg határozott lépéseiből ítélve merem remélni, hogy képes lesz átvészelni a „nehéz időket”, és életben marad. —or. Budapestiek előnyben ? ! Az irodában az újságírónak a bolthálózat fejlesztéséről nyilatkozik az előadó. Az újságíró sűrűn jegyzetel. Van miről, hiszen a fogyasztási szövetkezethez tartozó községek lakóinak igényeit akarják kielégíteni űj, korszerű boltokkal. A munka kellős közepén vannak, amikor kopogtatnak az ajtón. Két úr lép be, s az előadót keresi. — Talán fontos munkában zavartuk meg Önöket? — szól az egyik az újságíróra nézve. — Igen — hangzik a válasz —, egy kis türelmet kérünk, rövidesen befejezzük. — Nem tesz semmit! Mi magával akarunk beszélni — fordul az idősebb az előadóhoz, majd hozzá teszi: — Pestről jöttünk! — aztán karonfogja s nagy méltósággal átvonulnak a másik szobába. Később kiderül: csupán egy dalestet akart megbeszélni. Vannak még fontos dolgok a világon! K. J. A kis titoktartó Városainkra jellemző a bontás, építés. Különösen Békéscsabán és Gyulán tapasztalható ez, ahol a gázt vezetik be. Az alábbi kis történetet Gyuláról hoztam. Az iskolában a tanító néni a város fejlődéséről beszél, majd így szól a gyerekekhez: — Mondjatok nekem egy olyan utcát, ahol nem bontanak semmit. Mély csend, majd Pistike jelentkezik. — Tanító néni, én tudok... — de nem folytathatja, mert a mellette ülő Jóska erősen oldalba böki, majd ezt súgja: — Ne mond meg, te buta! Mert akkor holnap már azt is félbonják... ■ (kasnyik) Üj fipMSŰ traktor — Jól kezdődött az év a Vörös Csillag Traktorgyárban: Januárban csaknem 400 dömpert, Ä5 forgó-rakodót és mintegy 10 millió forint értékű pótalkatrészt gyártottak a nagyüzemben, amelynek kísérleti műhelyében elkészült a Dutra 4652 típusú, 6 hengeres, 90 lóerős traktor első példánya is. Az új jármű kétkerék-meghajtású, olyan talajviszonyokra készült, ahol felesleges a négykerék-meghajtás. Kipróbálását hamarosan megkezdik és még az idén bemutatják az érdeklődőknek. Képünkön: az új típusú traktor a gyár udvarán. MTI fotó — Bara István felvétele A z utóbbi hetekben mintha élénkült volna közéletünk. Az élénkség nemcsak az állam- igazgatás helyi szerveinek munkájára jellemző, hanem a társadalmi szervek és a vállalatok tevékenységére egyaránt. Azért is jelentős az élet fokozott ritmusa, mert a reform előkészítése közben oly sok szó esett a gazdasági önállóságról és felelősségről. Az ezzel való élni akarás kissé megszínezte a hétköznapokat. A gazdaságirányítás új rendszerének általános bevezetése óta még csak 7 hét telt el. Rövid idő. De bizonyságnak elegendő: jó úton járunk. Az embereket valahogyan felrázta, mozgásba hozta az önálló, a felelősségteljes munka és ennek a lehetősége. Ezért talán a korábbinál nagyobb kedvvel dolgoznak, terveznek, keresik az új, a gazdaságos megoldásokat. Kiért, miért? Önmaguk és társaik boldogulására. Nem frázis ez, hiszen nap mint nap tapasztalható, hogy az emberek most jobban törődnek azzal, ami körülöttük történik. Az élet ritmikája tehát gyorsabb, mint hónapokkal ezelőtt. Az anyagi és az erkölcsi felelősség a tulajdonképpeni mozgatórugó. A havi fizetésit magába foglaló boríték tartalma — különösen a vezető beosztásúaknái — nem lehet közömbös. Az idei esetleges eredménytelen gazdálkodás után jövőre 1967. évi alapbérük 75. illetve 85 százalékát kaphatják. Vagyis az igyekvésre, a dolgok rendjével való törődésre az ösztönzés módszere hat. De hat az erkölcsi j Hz árakba nem kalkuláltak: „pmcérnöt”, „kaszám®!” sem vendégpofont Az utóbbi időben nagyon elha- j rapódzott, hogy egyes „jókedélyű”, i italos vagányok a vendéglátóegy- j ségekben úgy viselkednek, mint-1 ha az italárakban bennefoglaltat- na a duhaj kodás vagy a dupla- feketével együtt „megvásárolták” volna a kiszolgáló nőt is. Ilyen panaszokat a vendéglátóipari egységek felszolgálóitól, pénztárosaitól a nap minden órájában hallhatunk. Panaszát Zsíros Péter, az orosházi 91. számú bisztró üzletvezetője levélben is eljuttatta szerkesztőségünkhöz. Leveléből idézünk: 1968. február S-án a 11. bisztróba bejött egy „kedves vendég”, név szerint B. J„ a kazánjavító ktsz dolgozója, eléggé Ittas állapotban. Odament a pénztárhoz és italblokkot kért, amit a pénztárosnő nem volt hajlandó kiadni. Mire ő vitába szállt. Erre léptem én oda és kértem, hagyja el a helyiséget, ne csináljon botrányt. Erre a vendég lehülyézett, le- marházott, végül is a rendőrség avatkozott az ügybe. Ennyit a történtekről. Most arra szeretnék választ kapni, hogy módéig köteles a vendéglátó dolgozója a „kedves vendég’* gorombaságait eltűrni? Tekintettel arra, hogy ha az ott tartózkodó segédrendőr nem lép közbe, talán még egy-két pofont is nyugtázhattam volna’*. És most pergessük vissza egy 1961. évi újság sorait, amely még a dzsentrivilágból mutatja be a vendéglátó dolgozók helyzetét. „Nehéz életük volt abban az időben a kávéházak, éttermek, vendéglők dolgozóinak, de a legnehezebb a nőknek volt. Az itt dolgozó pin- cémök, kasszírnők előbb-utóbb a titkos prostituáció áldozatai lettek és ezt elsősorban a főnök kívánta tőlük, mert így emelkedett jócskán a bevétel. (Ilyet ma egyetlen vendéglátó főnök sem kíván.) Az alkalmazottak életét az alacsony munkabér és a mértéktelen munkaidő mellett még sok más is keserítette. Némely úrívendég — ha megítélése szerint nem elég udvariasan szolgálta ki — nem röstellte megpofozni a pináért, bár néha emberére talált... Egy Draküli nevű országgyűlési képviselővel esett meg, hogy egy vasúti vendéglőben különböző meg; jegyzéseket tett a föpincérre, majd megütötte, de nem volt Szerencséje, 1 mert olyan pofont kapott, hogy azt asztal alá esett, majd amikor újból ütni.akart, megkapta a pincértől a pofon párját is. Hogy mi történt ezután? ...Egyébként az ilyen hírhedt kötözködők ellen megvolt a védekezés: a szakszervezet bojkott alá helyezte' őket és az ilyen vendéget azután szervezett dolgozó nem szolgálta ki.” A dzsentrivilág elmúlt, de nem is ez az elintézési módja az egymás közti nézeteltéréseknek. Am, lehet, hogy olykor indokolt lenne, de mégis helyesebb, ha valameny- nyi vendéglőben arra ügyelnek az ott dolgozók, hogy ne ittasod- jon le a vendég. Ami a kérdést illeti, hogy meddig köteles a vendéglátó dolgozó tűrni a „kedves vendég” gorombaságát, a válasz: semeddig! Ám, ehhez az is kell, hogy a felszolgálók se adjanak rá okot: „Na, mit siet olyan nagyon? Aki ide bejön, az ráér” stb. — kijelentésekkel. Ez kölcsönös. Azonban mégis van valami, amit minden vendégnek meg kellene érteni. A vendéglátó dolgozói nem „királyi bohócok”, hogy ilyenformán egy- , egy duhajkodó vendégnek kénye- ! kedve szerint tartsák puszira vagy pofonra az arcukat. Ha emelkedtek is az árak, ám, ezek a „mellékesek” nincsenek abba belekalku- j láva. Ügy véljük, hogy a kulturált ki- | szolgálás, a kulturált szórakozás ] betartása, a szórakozó és szórakoztató dolgozók kölcsönös megértését is jelenti. Természetesen erélyesebb rendszabályokra is szükség van olykor. Mint a fentebb idézet újság arról tájékoztatott: az örök duhajkodók nevét a szervezett dolgozók tudomására hozták és azok nem szolgálták ki őket sem a városban, sem a községekben. Ismeretes, hogy korábban hasznos volt a hatósági kitiltás is. Ezek alkalmazása egyes „kocsmalakókkal” szemben ma is hasznos lenne! Egy szó, mint száz, — sohasem a virtus tesz megbecsültté és naggyá valakit a többi vendég és a kiszolgálók előtt, hanem a különböző területen dolgozók egymás megbecsülése, baráti kézfogása. Rocskár János } Minden fehér, * minden tisztaULTRA mosókrén a titka! « -íx.v m : -h EGYESÜLT VEGYIMŰVEK* BUDAPEST 1379 kötelesség is. Az üzem dolgozód- nalk biztosítani kell mindazt a 1 jogot és teret a kötelességek teljesítéséhez, mint amennyi a munka után eddig is megillette őket. Csakhogy most a gondoskodás tekintélyes része magukra az üzemekre hárul. Éppen ezért nem kis dologról van szó. Csali egyetlen vívmányt említünk: a termelőszövetkezeti gazdák jogát a fizetett szabadságra, ami nem lebecsülendő, akárcsak az erre a célra előirányzott forint összege. Ez a jog a megye déli részén IS millió forintot köt le az évenként osztható jövedelemből. Ez azt is jelentheti: a megye déli körzetében 1968-ban úgy kellene szervezni a termelést, hogy minimálisan 18 millió forinttal nagyabb bevételre tegyenek szert. A követelmény természetesen ennél jóval nagyobb. Így hát itt is és máshol is többről van szó. Történetesen arról, hogy a dolgozók személyi és családi kényelmének biztosítása elválaszthatatlan a termelőmunkától, ennek hatékonyságától, a tulajdonképpeni gazdálkodástól. Így épül, szépül valameny- nyiünk holnapja a mai alapokon. I ók ezek az alapok? Jók. Jók azért, mert a társadalom erőfeszítése szülte az elmúlt 20— 23 esztendőben. Erősek is. Országos, sőt olykor helyi viharok tép- destók, égették. De amikor egyesek a néphataíom tartalmi része fölött törtek pálcát, nem sokra vitték. A munkások és a parasztok megvédtek érdekeiket. Amióta határozottan, mindenki számára félreérthetetlen módon megvédte osztályérdekét a munkás és a mindjobban egységes osztállyá formálódó szövetkezeti parasztság s mintha ütemesebben haladnának a maguk választotta úton. A korábbi álmok, vágyak útja ez, ahol az ember tevékenységét olyan mérföldkövek jelzik, mint a munkához való jog a szociális, a kulturális és az egészségügyi juttatások rendszere. Csak a legfontosabbak: a társa dalmasított betegellátás, az anyák védelme, a nyugdíjrendszer általános bevezetése, a tanulás lehetőségének megteremtése, a közügyek intézésének demokratizmusa és a többi olyan vívmányunk, amelyek a mi erőnkből valósulhattak meg. Az élet még az egyes ember környezetében is jelentős újat hozott. Szinte mindenkit érintett: a villamosítás, a lakásépítkezés az ivóvízellátás, a járdák, hidak, utak építése. Ezek összefüggnek, adódnak, következnek korábbi és mai életünkből. Huszonöt-harminc évvel ezelőtt az elemi iskola 6. osztályát nagyon sokan nem járták ki. Egy-egy faluból csak négyen-öten kaptak helyet a polgári iskolában. Közü- iük általában ketten-hármam érettségiztek, s ha anyagiakkal bírták a szülők, hát szó lehetett az egyetemről. Hol vagyunk már ettől? A négy polgárinál is jóval nagyobb tudást ad az általános iskola, melynek 8 osztályát a fiatalok végigjárják. Sőt, lassan ott tartunk, hogy az érettségi vizsga vagy _ az ennek megfelelő bizonyítvány megszerzése ifjúságunknak kötelező! Az ország népének jó része idővel, talán nem is olyan soká, technikusi képzettséggel rendelkezik. H z erő tehát amely előre visz, amely élteti, mozgásban tartja közéletünket, igen széles és biztonságos alapokon áll. A közügyek társadalmi intézése is azért válthatott ki élénk érdeklődést. mert az emberek a napi munka mellett — mai nyelvre fordítva — olyasmire vállalkoznak tömegesen, amire 20 évvel ezelőtt községenként csak néhá- nyan. Csakhogy akkor sokan nem hittek abban, hogy a következő húsz esztendő milyen eredményeket hozhat. Most már bizonyosak ebben, ezért is támogatják a párt politikáját. Rászolgáltak erre a bizalomrr a kommunisták, akik most, a termelési feladatok mellett a közéleti tevékenységre, a demokratizmus továbbfejlesztésére irányítják az emberek figyelmét. Dupsi Károly