Békés Megyei Népújság, 1968. január (23. évfolyam, 1-25. szám)
1968-01-10 / 7. szám
IMS. január 10. 3 Szerda Kapliai-c öntözővizet Kertészsziget ? A TERMEEESSZERVEZEisBEN ÉLÉRT kertészszigeti eredmény megyénk bármelyik szövetkezetének dicséretére válna. Tavaly a Győzelem Tsz 2500 hold szántóról 200ü-nél is több hízott sertést értékesített Szarvasmarhából száznál többet hizlaltak. Ezek többségét export minőségben adták át az állatforgalminak. Az állattenyésztés eredményei nyilvánvalóan a növénytermesztés viszonylag magas hozamain nyugszanak. Bár tavaly 70 vagon szemes abrakot vásároltak, mert nekik 1966-ban az aszály miatt kevés termett. Ilyen körülmények között teljesítették az 1967-es tervüket. Erre az esztendőre célul tűzték: minden hold szántó után egy hízott sertést értékesítenek. Vagyis év végére 2500 sertést adnak a felvásárlónak. Tervük megvaki. Mivel Kertészszigeten 4—500 hold termőföldnél többet nem öntözhetnének, így a szomszédos Töviskesi Állami Gazdaság a bucsai Üj Barázda és az ecsegfal- vi Egyetértés Tsz társulásán múlik a vállalkozás sikere. A négy üzem közösen megépíthetné az öntözőfürtöt, tovább javíthatná a hozamokat EBBEN A TÉRSÉGBEN — korábban — már foglalkoztak az öntözéses gazdálkodás szervezésével. Akkor azonban valamelyik üzem anyagiak hiányában visszalépett. Most, hogy a gondolat ismét előkerült, újólag felül kellene vizsgálni az öntözéses gazdálkodás fejlesztésének lehetőségeit. Valószínű, hogy most a kertészszigeti elgondolásnak kedvez a szerencse. Takács Lajos, a Körösvidéki 1 ásításához azonban, fiaztatót kell Vízügyi Igazgatóság vezetője az építeniük. A kocaállományt ta- ! üggyel kapcsolatban elmondotta: GYÖKEI \ GYŐZELEM TSZ-BEN Rekord jövedelemmel zárják az elmúlt esztendőt Régen volt. ezért történelem már: a -gyomai Győzelem Tsz alakuló közgyűlésén érezhető volt a nemakarás, vagyis a hármas típus helyett az egyes típushoz való ragaszkodás. Ez azonban csak alig észrevehetően nyilvánult meg egy-egy felszólaló burkolt mondatai, elszólásai mögött. Csak hogy az átállás harmadik évében is mindössze 5800 forint évi jövedelem jutott tagonként. Ez is csak úgy. hogy másfél millió forint esedékes hitelprolongációban részesültek. A mit. hogyan, jobban helyett, a „kiléphetünk”, mag az „úgyis kilépünk” hangzott lépten-nyoa későbbi években vált teljesen } mon. Ám akkor új vezetőség ke világossá, hogy a felemás álláspontot jelentő, vagyis a se nem egyéni, se nem .nagyüzemi termelőszövetkezeti csoporthoz va-ló ragaszkodás sokkal erősebb, mint a jövőbe vetett hit' Kiderült, hogy többen csak azért szavaztad rült a szövetkezet élére, amely egyenként is, csoportosan is igyekezett megigyőzni a gazdákat a szövetkezet élet képessegéről. Megmagyarázták a kilépés formáját, az ezzel járó hátrányokat. Jórészt j ennek köszönhető, hogy a tagokvaly tovább növelték. A másik feladat, a műtrágya I kezdeményezzenek a kertészszi- ■ getiek. a kooperációt szervezze beszerzése körülményesebben va-j me§ a tsz-szövetség. Mód és lelósítható meg. Sok múlik azon, hogy a velük kapcsolatban álló AGROKER miként szolgálja ki őket. A KORÁBBI EVEKBEN ez a viszonylag kis területen gazdálkodó szövetkezet holdanként csak 80 kiló műtrágyát használt. A termelés tartalékainak feltárására 1968-ra 320 kiló holdankénti műtrágyaadag beszerzését tervezték. A talaj termőére jének fokozásával már 1968-ban megközelítik a száraz gazdálkodás hozamoptimumát. Elsősorban a takarmánytermesztés színvonalának növelésére törekszenek. Ezért pozíciójukat — négy esztendő alatt megháromszorozták a sertéshús és a vágómarha értékesítést az egyéni gazdálkodás világához képest — tartani, sőt to- vábbíe.jleszteni szeretnék. Éppen ezért vizsgálgatják: a műtrágva- a.dag növelése mellett miként tudhatnának öntözővízhez jutni? Pillanatnyilag talán ez a legkörülményesebb. Kertészsziget ugyanis valóságos szigetet alkot Bucsa, Füzesgyarmat és Ecsegfal- va között. A Győzelem Tsz öntözővízhez csak abban az esetben juthat, ha a környékbeli üzemek hetőség kínálkozik a közeljövő ben Füzesgyarmat. Bucsa és Ecsegfalva térségében egy öntö- zőfűrt építésére. A Szeghalmon működő vízgazdálkodási társulat most rendezkedik be az előbb említett feladatok ellátásáfa. Meliorációs tervező és szaktanácsadó csoportot szerveznek, amely megbízás alapján felvállalja az öntözőfürt tervezését, műszaki kivitelezését.. HA TEHAT KERTESZSZIGET, Bucsa, Ecsegfalva határában többet akarnak termelni és ehhez öntözővíz szükséges, akkor ennek megszerzése a gazdaságirányítás új rendszerében a korábbinál gyorsabb ütemben lehetséges. Vagyis kaphat öntözővizet Kertészsziget. Dupsi Károly a fejlettebb típusra való áttérés I nai^ CSiUpám 1# százaléka lépett ki, azok jó része is önkényesen. A tessékrlássék munka, a vezetőség' különböző intézkedéseinek mellett, mert a törvényes rendelkezések szerint három év leteltével bárki kiléphet, s a tsz szekerét vissza lehet fordítani az egyes típus, vagy az egyéni gazdálkodás felé. Jobbára ez a távlat foglalkoztatta a szövetkezeti gazdák egy részét, s leginkább erejük, akaratuk, lelkesedésük latba vetése nélkül. Csak ímmel-ámmal dolgoztak. fékezése ellenére 9600 forint állag jövedelemmel zárták az 1963- as esztendőt. A következőt 10 ezer, az azutánit pedig 11 090 400 forintos átlagjövedelemmel. Három év alatt, vagyis196óVra aztán eldőlt a ki kit győz le. , A szövetkezeti gaztiak zöme el- ! ismerte, megkedvelte az új veze- j Még ahhoz sem járultak hozza, féet, mi több. szükségesnek látták hogy képzett szakember irányítsa a szövetkezet tízezerholdas területén a gazdálkodást. Történelmi időkről van szó. ezért nyíltan kimondhatjuk: a szövetkezet bukására spekuláltak. Bizonyság érre. H békési körzet tsz-ei eddig 1600 vagon kenyérgabona értékesítésére kötöttek szerződést Kedvezőek a feltételek: fuvarköitségtérités — korpajtittatás A Gabonáiéi vásárló és Feldolgozó Vállalat békési körzetében összefogásával egy 1500—1600 17 termelőszövetkezet gazdálkokh-s öntözőfürtöt alakíthatnának i dik. Az 1968-as gazdasági évre benniük, hogy sok választásuk nem lehet. Azoknak a keresz- ténypáríi politikusoknak, akik a 74 éves Apponyi Albert grófot akarják kormányzónak, Apponyi levélben maga magyarázza el: neki nem áll rendelkezésére karhatalom, csak Horthynak, s ha nem akarnak polgárháborút, akkor a fővezért kell megválasztaniuk. A levelet Huszár Károly miniszterelnök olvassa fel a párt értekezletén és hozzáfűzi: — Megértem a felháborodás- tokat, de vegyétek tudomásul, hogy ha holnap nem Horthy! választjátok kormányzóvá, szét fogják verni az egész nemzetgyűlést... 1920. február 29-én este Horthy Miklós a Gellért-szállóban fogadja Ostenburg Gyula jelentését. Az őrnagy jelenti, hogy minden előkészület megtörtént, minden rendben lesz másnap. A fővezér azzal a biztos tudattal hajthatja álomra a fejét, hogy ébren szőtt álmai a következő napon beteljesednek. A parlament ülésére, a kormányzóválasztásra igyekvő képviselők csak az Ostenburg-külö- nitmény adta katonai kordonon keresztül, a legszigorúbb igazoltatás után juthatnak be az épületbe. Az eligazítás körül valami hi- >a történhetett, mert Vass Jó- :sef képviselőt fél 11 óra tájban a katonák eltessékelik a ;épviselői bejárattól. — Mi az oka, hogy a rendes tópviselöi bejáraton nem lehet közlekedni?! — kérdezi megszeppenve Vass József. — Nem tartozunk magának yÉtesszal, Különben pedig, ha képzett mezőgazdász alkalmazá- j sát is. Errő! nemcsak a sok beszélgetés, vita győzte meg őket, hanem az is. hogy a tápanyag- hiányban szenvedő földeken, s a súlyosabbnál súlyosabb agrotech- j nikai mulasztások miatt addig bú- | zából csak 7—8 mázsát, kukoricából 12—13 mázsa morzsoltál, cukorrépából 50—89 mázsát takarítottak be holdanként. A jobb , irányítás, és az egységesebbé | vált tenniakarás hatására 1966-ban eddig 1690 vagon kenyérgabona;1^1' 26 íorintoí érl' e»' munka- értékesítésére kötöttek szerződést, ; egység, és 16 ezer 999-ra növeke- Több tsz óvatosságból a tavalyi .dett'az egy tagra jutó átlagos jöér telkesítésnél kevesebb gabona szállítását vállalta, ugyanakkor a körzet vetésterülete búzából 2990 holddal több, mint 1967-ben. A vállalat gabonafelvásárlásai előtényleg képviselő, jusson be az épületbe, ahogy tud. , Vass József egy másik bejá- i irányzata 1906 vagon, raton mégiscsak bejut a kormányzóválasztásra, báró Korányi Frigyes pénzügyminiszter azonban kinnreked. O a miniszteri bejáraton próbál bemenni, de katonák állják útját. Korányi odahívja a parancsnokló tisztet, s igazolja magát mint miniszter. A tiszt vállat von: Ezekben a napokban, amint azt Vincze Lajos kirendel teégveaet© mondotta, befejezik a termelőüzemek látogatását, megbeszélik a búzaértékesítés, körülményeit. Az üzemlátogatások sorén igen vedelem. Evés közben jön meg az étvágy — tartja a közmondás, s ez érvényes a gyomai Győzelem Tsz-re is. Tavaly a kedvezőtlen időjárás, és a sok kárt okozó belvíz ellenére holdamként 16.29mázsa búzát, 20 mázsánál több morzsolt kukoricát, s 209 mázsa körüli cukorrépát takarították be. sokat várnak a meaőberényi Pe- \ Ebben nagy szerepe volt a váltotőfi Tsz-tői. Ez a gazdaság ugyan... , . „is még nem kötötte me» a aabo— A katonaság azt a párán-■ „ . • __.. ., . " ’ ,__,______...___,.;4. naszalluasi szerződést, mivel a t sz december második felétői szervezeti problémák megoldását csőt kapta, hogy senkit, legyen az Magyarország miniszterelnöke is, ne bocsásson be... A kormányzóvá,lasztósi komé- | tűzte napirendre. Most már azon- dia nem tart sokáig. Körülbelülj ban sort kerítenek itt is a seer- 159 felfegyverzett katonatiszt ! ződéses termesztés szervezésére, sétál a Parlament folyosóján, ’ a gabonaértékesítés feltételei sőt felfegyverzett tisztek vannak i96S-ban kedvezőbbek, mint kozat-os, szinte közkívánatra alkalmazott jövedelemelosztási formának. A növénytermesztők általában résziben termeltek, az állattenyésztők nyolcvan százalékban - munkaegységért, húsz százalékban készpénzért, s ugyancsak készpénz-részesedésért dolgoztak a gépcsoport traktorosai, szerelői is Hosszú évekig nem volt olyan közgyűlés, amelyen az idő egy részét a szalmahiányra ne fordították volna. Ez érthető is volt, hiszen több évre visszamenőleg nagy mennyiségű szalmával maradt a háztáji gazdaságok adósa a szövetkezet. Az utóbbi években ez a gond is megoldódott, mi több, szinte törek-ellátó vállalattá lépett elő a szövetkezet, vagyis nagy mennyiséget adtak el a környékbeli szövetkezeteknek, de a vályogot verőknek is. Tavaly ipari és alomszalmából is több mint egymillió forint volt a bevétel. s még mindig van vagy 39 vagon eladó szalmájuk. A további eredmények részletezése helyett sokkal többet mond az. hogy a most készülő (zárszámadás szerint 29—30 forin (érték mutatkozik munkaegységenként, azaz tagonként 18—20 ezer forint. Ez a rekord a szövetkezet működése óta. Természetesen e mögött a nagyszerű jövedelem mögött is sok küzdelem és erőfeszítés van. A legfőbb gondot az okozza, hogy a szövetkezet 19 999 holdas gazdaságában még egyetlen méter bekötő út sem épült. A majorok a korábbi fejlesztési elképzelések szerint eléggé széj- jelszórtan, az úgynevezett sártengerek közepén épültek. Emiatt megoldatlan az állatgondozók kiás hazaszállítása. Ősztől tavaszig, amikor még gyalogosan is alig járhatók az utak, újabb és újabb emberek mondanak le az állatgondozási teendőkről. A szövetkezet vezetői időt és fáradtságot nem ismerve igyekeztek kiverekedni a bekötő út építését legalább a legsürgősebb helyekre, azonban ez eddig még nem sikerült. Remélhetőleg nem húzódik sokáig énnek a gondnak a megoldása, hiszen a gyomai Győzelem Tsz eredményei még nagyobbak lennének a szükséges bekötő utak birtokában. K. I. jó hír vadászoknak még az ülésteremben is. A je lenlevő 141 képviselőből 131 szavaz Horthyra. Az altengemagy. aki mindezt maga rendeztette. meglepetést színlel, amikor a Geilért-szálló- ban felkeresi a Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök vezette parlamenti küldöttség, hogy felkérje: méltóztassék átfáradni a Parlamentbe, a kor- j mányzói eskü letételére. A fővezér kiöltözködve, pomádétól \ fénylő hajjal, legszebb tengerész díszegyenruhájában várja a delegációt, de a fehérvári püs- i pök szavai után mégis azt! mondja: — Engem egészen váratlanul ] rabban voltak. Változott a búza ára, ezenkívül a szerződésre értékesített mennyiség után mázsánként 19 kiló búzakorpát vásárolhatnak 219 forintos áron a szövetkezetek. Ezenkívül a termény szállítását a vállalat a tsz kombájnszérűjétől a beszállítási helyig megtéríti. Megérkezett az úi esztendő első töltényszállítmánya Hónapok óta beszédtéma Vadászok körében a töltényellátás. Az iparban átszervezés volt, a vadásztöltények gyártását új üzemReMsútyiíak, kiváló minőségűek a fácánkakasok A magyar-mongolikus fajta a legkeresettebb a nemzetközi piacon A MAVAD gyomai telepén — ahova az ország -minden tájáról ér az egész dolog, Velem sem a ] érkeztek élő fácánok — megkez- miniszterelnök, sem más felelős; födött az exportálás. A színes A külföldi vevőik nagyon elégedettek az idei fácánokkal, testsúlyuk igen jó, akad közöttük kétkilósnái nagyobb rekordpélS^McTon^etólnek'a I * toltuk szép fényes. hogy esetleg engem jelölnek a kormányzói liszt betöltésére és én erre egyáltalán nem számítottam... (folytatjuk) rakják, s ezres tételekben szállítják Olaszországba, Franciaország- | A szállítmány nagy része a viba. Egy hét alatt mintegy kilenc- 1 ágpiacon nagyon keresetit, ízleezer élő fácán „utazik” Gyotmá ról külföldi vérüris&itéare. te» húsú, hosszai, piros nyakú osagyar-ntcnsoíJíűüe fajta. re profilírozták. Az átállás nem volt zökkenőmentes. A vadász- társaságok a vadászati idény elkezdése előtt is tele voltak panasszal. Január 9-én valamelyest enyhült a vadásztöltényhiány, ugyanis Békéscsabára érkezett az új esztendő első töltényszállítmánya, összesen 33 ezer darab. Nagy János, a sportbolt üzlet vezetője arról tájékoztatta szét- kesztőségünket, hogy a töltényei - látás javulása sajnos nem jár együtt a töltényalkaír eszekévei. Ezekből továbbra is hiányos ellátás várható, mindaddig, amíg » nagykereskedelmi vállalatnál 1H- fckgaoak.