Békés Megyei Népújság, 1968. január (23. évfolyam, 1-25. szám)

1968-01-07 / 5. szám

Világ proletárjai, egyesüljetekI NÉPÚJSÁG ' A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA 1968. JANUÁR 7., VASÁRNAP Ara 1 forint XXIII. ÉVFOLYAM 5. SZÁM Épül, szépül Békéscsaba Ami a városfejlesztésből az idén megvalósul Tető alá kerül a szálloda — Lebontják a szökőkutat— A toronyházépítés startja — Négysávos főútvonal — Megkezdték a Szuezi-csatornán rekedt hajók kiszabadításának előkészítését Egyiptomi jegyzék U Thanthoz Új és felújított áruházak Békéscsaba arfenlzálódásának „tárgyi” jelei, a városias fejlődés előrehaladása, az elmúlt évben is méltán töltötték el büszkességgel a lakosságot. Fejlődött a / csatorná­zás, megépült a gázvezeték, el­készült a Széchenyi utcai szállo­da és ifjúsági ház alapozása. Mindez azonban — ha sokat je­lentett is — nem volt látványos. Az idén a föld alól „előbújunk” már, számtalan új épület kerül tető alá, a városkép szemmel lát­hatóan gazdagodik, szépül majd. Az idén megvalósuló vagy el­kezdődő jelentősebb építkezések­ről érdeklődtünk, Sipiczky János­tól, a városi tanács építési és köz­lekedési osztályának vezetőjétől. Amint az osztályvezető elmon­dotta — a kedvező időjárás beáll­ta után — megkezdik a 120 sze­mélyes szálloda, valamint az ifjú­sági ház falazását, s még ebben az évben befejeződik a nyers épít­kezés. Feltehetően a burkolás, szerelési munkák stb. maradnak a következő esztendőre. Az épí­tészeti „unikumnak” ígérkező kü­lönleges formájú és statikai meg­oldású hangversenyterem tömbje tehát már az idén új színfoltja lesz Békéscsabának. A hosszadalmas huzavona után a megvalósulás útjára került víztorony cölöpalapozása elké­szült, amint az időjárás enyhébb­re fordul, hozzáfognak a magas­építési munkákhoz. A víztorony is teljes magasságig készen lesz az idén, de a gépészeti munkák át­húzódnak jövőre. A Március 8-a téren és a Dózsa György út sar­kán megkezdik majd a torony­házak építését. Emiatt természe­tesen lebontják Békéscsaba sokat bírált — mégis az ittenieknek kedves — szökőkútját. A Tanácsköztársaság útja, az állomás és a Jókai utca közti szakaszán új köntöst kap, a vál­tozó szélességű főutcából 14 mé­teres, négy nyomsávos közleke­dési útvonalat építenek. Beton­alapú aszfaltozott, dupla záróvo­nalas, korszerű út lesz. A követ­kező esztendőben folytatják a to­vábbi szakasz építését. A Tanács- köztársaság útja mind méltóbbá válik a városközponthoz épületei révén is. Az idén a Beloiannisz utca és a Kun Béla utca sarkán, valamint a közöttük levő szaka­szon épül három nagyobb OTP- ház. A földszintjükön üzletsor lesz. Ugyancsak Békéscsaba fő­utcáján épül egy modem ABC- áruház és egy hatszintes középü­let. Az idea tervekhez tartozik a | Kossuth téri Centrúm Áruház újjáalakítása, emeletes belső ga­lériával. A Gyulai úton a Megyei Vér- adóállomás építkezése előrehala­dott állapotban van, itt emelke­dik majd (a Dobozi út sarkán) az új iparitanuló-iskola és kollégi­um. (Vajon a meglevő iparitanuló­intézetre mikor emelik rá a hiányzó legfelsőbb emeletet?) Ezek lesznek a város fejlődésé­nek legkiemelkedőbb jelenségei az idén. Jelentősen gazdagszik Bé­késcsaba ipari negyede is, erre egy későbbi tudósításban térünk majd vissza. Y. JY Kairó Az AJ Gumhurija szombati I számában közli, hogy az Egyesült ! Arab Köztársaság pénteken ál­landó ENSZ-képviseletén keresz­tül jegyzéket juttatott el U Thant ENSZ-főtitkárhoz. Ebben a főtit­kár tudomására hozza, hogy meg­kezdte a Szuezi-csatornán re­kedt hajók kiszabadításának elő­készítését. A jegyzéket egyéb­ként — a lap szerint — azoknak az országoknak is megküldték, amelyeknek hajói a júniusi há­mm llzembe helyezték az új kenyérgyárat Gádoroson Boltokat létesít a sütőipari vállalat Orosházán és a járásban ború óta ezen a vízi úton tartóz­kodnak. A szóban forgó dokumentum is­merteti az egyiptomi szakértők által a hajók kiszabadítására végzett műszaki előkészületek eddigi eredményeit és a művelet keretében tett intézkedéseket. Ki­fejti azokat a problémákat, ame­lyeket Izrael magatartása okoz, és amelyek, a Gumhurija szerint, akadályokat gördíthetnek az egész vállalkozás elé, * meggátol­hatják, hogy a csatornán rekedt hajók kijussanak a Vörös-tenger­re. Végül leszögezi azt az egyip­tomi elhatározást, hogy Odd Bull tábornokot, az ENSZ-megfigyelők parancsnokát tájékoztatni fogják a művelet megkezdésének pontos dátumáról. (MTI) sz. Orosházi Egységes intézkedés a szövetkezeti munkafegyelem javítására és az öregek megbecsülésére A párt községi bizottságának kezdeményezésére egységes intéz­kedést dolgoztak ki a szövetkezeti munkafegyelem javítására és az öregek megbecsülésére Körösla- dányban. A községben működő négy termelőszövetkezet gazda­sági és politikai vezetői nemrégi­ben egyeztették elképzeléseiket az 1968-as évre. Korábban a négy közös gazda­ságban egymástól eltérő körülmé­nyeket biztosítottak a tagság jo­gainak és kötelességeinek gya­korlására. Egyik szövetkezetben többet követeltek a tagságtól, mint a másikban. Emiatt nézet- különbség alakult ki a gazdák között Ez károsán éreztette ha­tását a munkafegyelem és az idő­sebb emberek megbecsülésében. A szövetkezeti tagság jelentős ré­sze csak a felvállalt terület mun­káival törődött, a járulékos mun­kák nem érdekelték. 1968-ra olyan normákat állapítottak meg férfiak és nők részére, melyeket teljesíteni tudnak. A munkaképes férfiaknak kétszáz 10 órás mun­kanap ledolgozását határozták meg, melyből 80 munkanapot a szövetkezet járulékos munkáiban IhU eltölteni ük. Ebben az eset­ben 1600 négyszögöl háztáji te­rületet biztosítanak. Ellenkező esetben csökkentik a háztáji föl­det. A termelőszövetkezetek női tagjainak százhatvan 10 órás munkanapot kell teljesíteni, melyből negyvenet a járulékos munkákban hasznosítanak. Ez a függvénye az 1600 négyszögöl háztáji terület megszerzésének. Az állattenyésztésben dolgozóktól 280, a traktorosoknál 250, a foga- tosoknál pedig 220 munkanap le­töltése szükséges az 1600 négy­szögöl háztáji föld megszerzésére. Az idősebb termelőszövetkezeti tagoknál mérsékelték a közös munkákban való részvételt. A 65 éven felüli tsz-gazdáknak 75 munkanapot kell évente teljesíte­niük az 1600 négyszögöl« háztáji földért. Nőknél 60 éven felül 50 munkanapot írtak elő. A tsz- nyugdíjasok háztáji földterületét is meghatározták. Férj és feleség 1600 négyszögölet kap, ha csak egyiikük él, akikor 1200 négyszög­ölt juttatnak háztáji termelés céljára. A járadékosok egy­ségesen 800 négyszögölön foly­tathatnak háztáji termelést. megyei Tanács 4. Sütőipari Vállalata 1,2 millió forintos költséggel létesített üzeme a legkorsze­rűbbek közé tartozik. Bizonyítja ezt, hogy ez az ország­ban a második olyan kenyérgyár, amelyet olajfútőberendezéssel szereltek fel. A két sütőteres ke­mencében csőrendszerben drku- lál a felmelegített víz, amelynek hőmérsékletét az olajfűtésűéi sza­bályozhatják. Két műszakban 40 mázsa kenyeret sütnek, ami ele­gendő a község és környékének ellátására, sőt Nagyszénásra is jut belőle, ahol kisebb kenyér­gyár üzemel. Közvetve segíti Orosháza ellátását is, hiszgn na­ponta 20—22 mázsa kenyérrel ke­vesebbet kell a helyi sütödékből vidékre szállítani. Az új üzem létesítéséhez nem csupán a válla­lat, hanem a községi tanács is hozzájárult. A sütőipari vállalat ez évi ter­vei között szerepel, hogy Oros­házán és vidéken is több üzletet létesít. Gádoroson már ez meg­valósult, s rövidesen Csanádapá- cán és Nagyszénáson is lesz ke­Magyar—kubai Az elmúlt esztendő utolsó nap- j nyérbolt a sütőüzem mellett, jajban helyezték üzembe az új gá- j Orosházán a piactéren, a Mikes dorosi kenyérgyárait. A Békés utcában, valamint a Lehel és a « . . , , , Kossuth utca sarkán, a jelenlegi , KereSKedeSlIII targValáüük víz- és csatornamű vállalat helyi­ségében kap helyet az üzlet. Budapesten megkezdődtek az Megszüntetik viszont a Szabad- : íeforeal'mi kubai árucse­sag téri kenyér boltot, tekintet-í .^egallapodas megko­, , , .. . . tesere vonatkozó tárgyalások. A tel arra, hogy a szomszédsága- ___, , . , .. , , , .,. i megbe&zeleseket magyar részről ban levő 81-es Önkiszolgáló- 1 - w xeszioi boltban is kapható kenyér. dr. Szalai Béla külkereskedelmi miniszterhelyettes, kubai részről a tárgyalásokra hazánkba érke­zett Hermánk) Garcia Lazo kül­kereskedelmi miniszterhelyettes vezeti. (MTI) ■***+•*•••*****************»f*******»*»****»****^t*****»**r»9»*,. A tervek szerint még az év első felében megnyílnak az új üzletek, s remélhetőleg ezekben majd friss kenyeret lehet kapni. Százéves a Typographia Nemzetközi viszonylatban is ki­vételes esemény, hogy egy lap címoldalán a 100. évfolyam sze­repel. A Typographia legújabb számára most ez a felirat került: 100. évfolyam 1. szám. A 99 év­vel ezelőtt alapított szaklap, amint azt első száma írta, felada- | tának tartotta: „Magyarhon ösz- szes nyomdászait szellemi érint­kezésbe hozni, az egyesülés esz­méjét terjeszteni”. A szakszerve­zet lapja az akkori néhány száz olvasó helyett most a 40 ezres ta­got számláló nyomdászokon kí­vül a papíripar, a könyvkiadás és a sajtó dolgozóit is magába fog­laló szakszervezet valamennyi tagjához szól. i in A ILL. Foto: Demeny Gyula

Next

/
Oldalképek
Tartalom