Békés Megyei Népújság, 1968. január (23. évfolyam, 1-25. szám)

1968-01-19 / 15. szám

I Világ proletárjai, egyesüljetekJ ■A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI T AN ÁCS LA •> j A \ NÉPÚJSÁG Sorra alakulnak az MHSZ-klubok — Sokat segítenek a községi tanácsok — A munka neheze ezután jön Első munkaértekezletét tartotta az MHSZ megyei központjának tanácsadó testületé Tegnap, január 18-án megtar­totta első munkaértekezletét a Magyar Honvédelmi Szövetség Békés megyei Központjának Ta­nácsadó Testületé. Mint isme­retes, a kormány határozata ér­telmében megszűnt az MHS, és helyette az MHSZ irányítja a jö­vőben a honvédelmi nevelőmun­kának azt a részét, amely a ka­tonai előképzésre és utóképzésre vonatkozik. Az átszervezés során az MHS megyei elnöksége helyett az MHSZ titkára vezeti a mun­kát tanácsadó testülettel. A múlt évben megyénkben kijelölt tes­tület tegnapi értekezletén tagként vettek részt a különböző megyei szervek vezetői, valamint dr. Fe­kete Antal elvtárs, az MSZMP Békés megyei Bizottságának osz­tályvezetője. Az első megbeszélésen Dobra János elvtárs, az MHSZ megyei titkára beszámolt a tanácsadó­testületnek az eddigi átszervezési munkákról. Mint elmondotta, a megyei köz­pont azt tervezte, hogy csak óit hozzanak létre klubokat, ahol arra megvannak a személyi és technikai Jeltételek. Ennek meg­felelően eddig 111 különböző szakkörű klub alakult meg, a ta­gok száma pedig megközelíti a 2200-at. Az MHS-alapszervezetek közül 18-at nem szerveztek át klubbá, a feltételek hiánya miatt. Három községben eddig sem volt MHS- alapszervezet, így az MHSZ-klu- bokat sem hozták létre — a fel­tételek hiánya miatt. A megyei titkár beszámolójá­ban elmondotta azt is hogy az előzetes tervektől eltérően nem tudtak létrehozni klubokat, egyes községekben és üzemekben vi­szont a várakozáson felül olyan helyeken is megalakultak ezek a honvédelmi szervek, ahol azt nem tervezték. A tapasztalatokat értékelve megtudtuk a tanácsadó testület értekezletén, hogy a különböző állami, párt- és társadalmi szer­vek aktívan támogatták e mun­kát. Több községben szinte egyik napról a másikra biztosítottak a tanácsok helyiséget az MHSZ- kluboknak. Végül figyelmeztetett a titkár arra, hogy az átszervezési munka — amely január 31-ig tart — lé­nyegesen könnyebb, mint a jövő feladatai. Itt ugyanis módszere­ket kell kidolgozni a szervek ré­szére, ezenkívül biztosítani kell a szükséges anyagi és technikai fel­tételeket. A tanácsadó testület megvitat­ta az együttműködési tervet is, melynek keretében beszámolt az elgondolásokról Nagy Jenő elv­társ, a KISZ megyei titkára, majd a Központi Tiszthelyettes Iskola parancsnokhelyettese, va­lamint Nagy János elvtárs, a me­gyei tanács elnökhelyettese. Ugyancsak a tegnapi ülésen hagy­ták jóvá a testület ez évi mun­kaprogramját is. Ősszel kezdődik a Forradalom Lángjai mozgalom A XV. századtól a XXI. száza­dig kalandozik az idei tanév má­sodik felében a kisdobosok és út­törőik csaknem 1 200 000-res tá­bora. November 7-én lezárult a Vörös Zászló Hőseinek Utján moz­galom 1966-ban meghirdetett programja, s most 11 úgynevezett Kasperak állapota javul — Blaiberg kitűnően érzi magát Palo Alto—Fokváros A szívátültetési műtéten átesett kaliforniai Mike Kasperak állapo­ta szerdán annyira javult, hogy ágyából székbe ültethették át. Az 54 éves ácélmunkás mellkasába 12 nappal ezelőtt operálták be egy gyógyíthatatlan beteg asszony szí­vét. Ugyancsak jó hírek érkeznek Fokvárosból is, ahol dr. Philip Blaiberg fogász él „új” szívvel, 16 nap óta. Blaiberg kitűnően érzi magát. A fokvárosi orvosok úgy vélik, hogy Blaiberg doktor túl­élte a lábadozás első, talán legvál­ságosabb időszakát. (MTI) Négyvenezren töltötték az éjszakát a szabad ég alatt Szicíliában Éhínségtől és járványtól tartanak Palermo Tovább folynak a mentési mun­kálatok a földrengés sújtotta Szi­cília városaiban és községeiben. Itt-ott még most is sikerül a men­tőalakulatoknak egy-egy csodával határos módon életben maradott férfit, asszonyt vagy gyermeket kiásniuk a romok alól. A fő gon­dot azonban most már az a 40 000 hajléktalan jelenti, aki a negyedik éjszakát tölti a szabad ég alatt. Egy Nápoly közelében levő ka­tonai támaszpontról szerdán a ké­ső délutáni órákban repülőgépek 32 tonna kenyeret és más élelmi­szert szállítottak a szigetre. Négy olasz hadihajó is elindult, hogy élelmiszert, gyógyszert, földgyalu­kat és tábori felszerelést vigyen a kataszrófa színhelyére. Moro olasz miniszterelnök Gaspari belügyi államtitkárt nevezte ki a mentési munkálatok irányítójává. Az olasz baloldali sajtó, és első­sorban az Unitá hangsúlyozza, hogy a kormánynak a szicíliai la­kosság megsegítésére tett intézke­dései elkéstek és elégtelenek. Az amúgy is nyomorúságos körülmé­nyek között tengődő szigetlakok helyzete válságos, éhínségtől és járványoktól tartanak, a rendőr­ség egyes községekben fosztoga­tókat vett őrizetbe, akik élelmi­szerüzleteket akartak feltörni. (MTI) „mini”-akció kínál jó szórakozást, hasznos időtöltést, ezernyi tenni­valóit az őrsök és a rajok tagjai­nak. Ezek programjában a gyere­kek megismerkednek a könyv­nyomtatás félévezredes történeté­vel, megemlékeznek Gorkij szá­zadik születésnapjáról, és a Vö­rös Hadsereg megalakulásának 50. évfordulójáról. Egymással vetél­kedve tanulmányozzák századunk iparát, a közelgő mexikói olimpia jegyében házi bajnokságokat tar­tanak. Végül pedig az űrkutatás történetével és eddigi eredmé­nyeivel foglalkoznak. A „mini”-akciók sorozata tan­év végén fejeződik be, őszre zász­lót bont a Forradalom Lángjai mozgalom, amelynek programját a közelmúltban) tárgyalta meg és fogadta él a KISZ KB Intéző Bi­zottsága. Ez a Kommunisták Ma­gyarországi Pártja megalakulásá­nak, a Kommunista Ifjúmunká­sok Magyarországi Szövetsége életre hívásának, és a Magyar Ta­nácsiköztársaság kikiáltásának 50. évfordulóját köszönti majd. Rész­vevői egyebek között felkutatják a párt harcainak emlékeit, felke­resik a kommunista veteránokat, megismerkednek a helyi pártszer­vezet megalakulásának és eddigi tevékenységének történetével. A gyűjtőexpedíciók eredményeiből kiállításokat rendeznek az isko­lákban és csapatotthomokban. (MTI) Figyelmetlenül vezette személygépkocsiját - 6000 forint kár keletkezett Január 16-án a Békés—Vésztő közötti útszakaszon Máté András békéscsabai lakos személygépko­csijával megcsúszott a síkos úton, és az árokba borult. Mintegy 4500 forint anyagi kár keletke­zett. * Figyelmetlenül közlekedett a Kétegyházi Gépészeti Szakiskola személygépkocsijával január 16- án Gyula—Kétegyháza között Filip András. Ennek következté­ben az útmenti árokba borult, a személygépkocsi utasa K. Nagy Istvánná kétegyházi lakos, nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. * Endrődön január 17-én Rócz Imre helyi lakos személygépko csijával szabálytalanul kerülte az úttesten kézi kocsival közlekedő ifj. Gács Eleket. Nem vette ész­re a vele szemben jövő tehergép­kocsit, s így azzal összeütkö zött. A keletkezett kár 6000 fo­rint. SZABAD AR HÍREK — Gyémántmezőt találtak Észak- Kazahsztánban. A gyémánt fel­fedezésében a legnagyobb ér­dem Malafida Abdukabirova geológusnőé, aki 20 évvel ez­előtt kutatásai során arra a fel­fedezésre jutott, hogy itt gyé­mántmezőnek kell lennie. Ezt a hipotézist Pável Korejso lénin- grádi geológus is megerősítette, aki nagy hasonlóságot mutatott ki a kazahsztáni és a kelet-afri­kai gyémántmezők geológiai képződményei között. — összesen 496 lakást építenek Gyulán az Országos Takarék- pénztár támogatásával a har­madik ötéves tervben. — Vizsgabált rendeznek január 20-án Békéscsabán a Megyei Művelődési Házban a tánctanfo­lyamok részvételével. — Hang kontra fény. Köztudomá­sú, hogy a fény és a hangrezgé­sek természete különböző. Va­jon a fény és a hang kölcsön­hatásban kerülhet-e egymással? Kiderült, hogy igen. Az ultra­hang-rezgések igen gyakran mintegy optikai rácsot alkotnak. Ha az ultrahang-zónán fehér fénysugarat bocsátanak keresz­tül, a fénysugár megtörik, szín­képre bomlik. — A termelőszövetkezeti fiatalok első országos parlamentjén 22 küldött és négy meghívott kép­viseli a megyénk közös gazdasá­gaiban dolgozó ifjúságot. — Mosdás az űrhajóban. A den- veri holdkapszulában folytatott kísérletek során kiderült, hogy a víz súlytalanság állapotában úgy viselkedik, mint a szirup, így az asztronautáknak mosdás után „kaparódzniuk” kell majd, és nem törülközniük. — Elkezdődtek a félévi vizsgák Békéscsabán a Marxizmus—Le- ninizmus Esti Egyetemen. A be­számolók ideje február 10-ig tart. — Az autókorszak paradoxona. A Chicagóban végzett kutatások során kiderült, hogy 1966-ban a városi autóbuszok átlagsebessé­ge emelkedett és óránként kö­rülbelül 11,74 mérföld volt, szemben az 1965. évi 11,66 mér­földdel. 1906-ban ebben a vá­rosban a hintók átlagsebessége óránként 12 mérföld volt! — „Földrajzos szemmel az Urai­tól Vlagyivosztokig” címmel ja­nuár 26-án Békésen dr. Antal Zoltán egyetemi tanár tart elő­adást. — Üj, harmincszemélyes leány diákotthont alakítanak ki az idén Kondoroson a környező ta­nyákon lakó tanulók számára. — A békéscsabai Fegyveres Erők Klubjában vasárnap délután és este a Cirkusz című szovjet fil­met vetítik. — A Békéscsabai Városi Tanács V. B. Építési és Közlekedési Osztálya felhívja az ingatlantu­lajdonosok figyelmét, hogy in­gatlanuk előtt levő járdát és folyókát az esetleges újabb ha­vazás után takarítsák le, vala­mint megfelelő szórással bizto­sítsák a balesetmentes gyalogos közlekedést. 35 — Kényelmes öregkor. 1985-re megszűnnek az aggok házai. A nyugdíjasok számára — minde­nekelőtt a déli országokban és az Alpokban — új települések létesülnek, ahol az idősebb em­berek a legteljesebb kényelem­ben és kellemes körülmények között tölthetik életük alkonyát. — Ülést tart január 22-én az MSZMP Orosházi Járási Bizott­sága. Az elmúlt évi gazdaságpo­litikai munkáról és az idei fel­adatokról tárgyalnak. — Kártérítésként az Állami Biz­tosító Orosháza járási fiókja 1967-ben az orosházi Űj Élet Tsz-nek állatelhullás címén 991 ezer forintot fizetett ki. — A megyei kiegészítő parancs­nokság és az IBUSZ szervezésé­ben január 28-án szülök és hoz­zátartozók utaznak több autó­busszal katonai eskütételre Vácra. — Megjelent Rehfisch H.* Lü- szisztráté házassága. Az ismert nyugatnémet drámaírónak ezt a regényét Feuchtwanger művei­hez hasonlította a kritika. A színvonalas ál-történelmi re­gény valóban szenvedélyes ál­lásfoglalást tükröz a mai társa­dalmi viszonyokkal kapcsolat­ban, s mindvégig lebilincselő olvasmány. — Hatmillió 435 ezer forintra teljesítették múlt évi tervüket a Békés megyei Szolgáltató Kfcsz női fodrászrészlegének dolgo­zói. — Vezetőség választó közgyűlést tart ma a gyulai, a kötegyáni, az Orosháza—szentetornyai, az Orosháza—rákóczitelepi, a bé- késszentandrási, a bucsai, füzes­gyarmati és a kertészszigeti ön­kéntes tűzoltótestület. Idői árási elentós Várható időjárás ma estig: Időnként felszakadozó felhőzet, már kevesebb helyen esővel. A gyenge, változó irá­nyú szél átmenetileg megélénkül, és északnyugatira, északira fordul. Né­hány helyen köd, északkeleten ónos ködszitálás. Az évszakhoz képest eny­he idő tovább tart. Várható legalacso­nyabb éjszakai hőmérséklet 0 fok kö­rül, legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 1—plusz 6 fok között. BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Cserei Pál. Szerkesztőség: Békéscsaba, Szabadság tér 17. III. em Telefon? 12—196. 12—296 Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat. Békéscsaba ll. Tanács- köztársaság útja 5. Telefon: 11—021. 11—051. Felelős kiadó: Lehóczky Mihály. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj február 1-től egy hónapra 17,— Ft, Békés megyei Nyomdaipari Vállalat, Békéscsaba. [=«□

Next

/
Oldalképek
Tartalom