Békés Megyei Népújság, 1968. január (23. évfolyam, 1-25. szám)

1968-01-18 / 14. szám

1168. január 18. 4 Csütörtök Kibic — avagy szemlélet Megmondom őszintén, soha nem szerettem a nagy szavakat, mert sokszor mögöttük nincs semmi. Van, amikor a várt si­ker ellenkezőjét éri el a nagy szavak pufogtatója. Az utóbbi időben egyre több szó esik arról, bogy a vállalat, a vállalat és a vállalat, plasz vállalat, plusz vállalati dolgozó és végül még a népgazdaság. Erről győzött meg elsősorban az az értekezlet, ame­lyet a Belkereskedelmi Miniszté­rium Vcndéglátóipari Főosztá­lyának egyik osztályvezetője tar­tott két napon át Békéscsabán. Cél volt: felkészíteni a szakem­bereket az új mechanizmus „szakfogásaira”. Nagyon helyes — mondtam magamban —, a szakfogásokra igen nagy szükség van, különösképpen a kereske­delemben, a vendéglátóipari vál­lalatnál. De amikor ilyen kije­lentéseket hallottam: „önálló az igazgató, a vállalat érdekében azt tesz, amit akar, kibicre szük­ség nincs” — meghökkentem. Majd így folytatta: „Nincs szük­ség arra, hogy akár a Miniszter- tanács, akár a megyei tanács vagy éppen a párt kibiceljen a vállalat rovására. A vállalat ön­álló, az igazgató önként intéz­kedik...” A Magyar Tudományos Aka­démia Nyelvtudományi Intéze­tének 1961-ben kiadott a Ma­gyar Nyelv Értelmező Szótára szerint a kibic értelmezése szó­játék, s c szójáték a következő: „A kibic hallgasson! A kibic ne szóljon bele a játékba! A kibic- nek semmi sem drága! Könnyű a kockázat veszélye nélkül meg­gondolatlan lépésre rávenni az embereket.” Vagy másutt: „Bí­bicei ugyan, de együtt izgul ve­le.” Megint másutt: .„Jóakaraté, kíváncsiskodó szemlélőként vesz részt valamiben, néha-néha be­le is szólva.” Én talán — ha már kibicnek kiáltotta ki az előadó e szerve­ket — az utóbbit fogadnám cl ebben a besorolásban, hogy ezt a kibicct mégis úgy kellene el­fogadni. hogy néha-néha bele is szól valamibe. Azért merem ezt elmondani, mert az igazgatók önálló szerepét a szocializmus­ban az magyarázza, hogy a tár­sadalom valamennyi fontosabb népgazdasági objektuma a népi állam ellenőrzése alatt van. Azért merem ezt kijelenteni, mert az új viszonyok alapja az, hogy a párt által vezetett mun­kásnép tudatosan, tervszerűen al­kotja meg a fejlődé;» történelmét, és ennek során nemcsak él a fejlődésének törvényei fölött, ha nem cselekvőén megteremti az új lehetőségeket is. Eszerint e szervezetek, a munkáshatalom tette lehetővé, hogy az igazgatók szerepe megnövekedjen. Ügy vélem, ennek megértése már iga­zán szemlélet kérdése. A kocká­zatot nem az igazgatók hozták, hanem éppen a nép, annak párt­ja és kormánya. Tudományos és precíz megha­tározásra való törekvés nélkül azt mondhatjuk, hogy a népgaz­dasági szemlélet azt jelen­tené, hogy a gazdasági ve­zetők minden intézkedésükkel azt mérlegelik, vajon tevékeny­ségük a dolgozók és a népgazda­ság érdekeit előmozdítja-e? Min­denfajta helyi érdek előtérbe helyezése a népgazdasági szem­lélet hiányosságát tükrözi. Az új gazdaságirányítási rendszer fel­adatainak végrehajtása során a különféle lehetőségek kölcsönös mérlegelése, azaz a „kibic” né­ha-néha beleszólása együttesen tükrözheti a helyes szemléletet. A népgazdasági szemlélet tehát mindenkitől megkívánható a maga hatáskörében. A népgaz­dasági érdek szemlélete, a válla­lati érdek szemlélete azt jelent­heti csak, hogy az önállóság e dolgozók érdekeit, jólétét helyezi előtérbe. Az önállóság, az önállóság! Valóban nem igényel kibicelést. Azt azonban a munkásállam megköveteli, hogy az önállóság leple alatt senki ne intézkedjék önkényesen. Ne szónokoljon és ne intézkedjék senki felelőtle­nül. saját vélt érdekei szerint a dolgozó nép. a népgazdaság érdekei ellen. Ha ezt teszi, ak­kor ő kibicel! Vagy most magam is kibicel- tem? Rocskár János Kaszaperi ösztöndíjasok Szakemberek képzésére igen so- , biztosít. Az öszötöndíjat, termé- iat költ a kaszaperi Lenin Tsz. A j szetesen a tanulmányi eredmény­közösség a budapesti számviteli j tői tették függővé, főiskolára küldte Czifra Jánost, Marunák István, Zsarkó András . .. „ . . . . ., és Mag Mihály pedig az orosházi, !ot szövetkezeti gazda levelezes ut­Az ösztöndíjas tanulók mellett valamint Kecskeméten tanul fel­sőfokú technikumban. Részükre a termelőszövetkezet 400-tól 8Ó0 fo­rintig terjedő havi ösztöndíjat ján ismerkedik a technikusi tan­anyaggal. Közülük egy az idén, négy' pedig jövőre érettségizik Orosházán. Áru húsz országból... Mindent a legjobb helyen — Hogyan alakul idei fogyasztási cikk behozatalunk? A külföldről behozott fogyasz­tási cikkek mennyisége csak az utóbbi fél évtizedet számítva minden évben 20—30 százalékkal növekedett. Ennek arányában szé­lesedett a választók is: kereske­dőink egyre több ország piacán válogattak. A fogyasztási cikk im­port kedvező alakulásét tapasz­talhatták a vásárlók az utóbbi hetekben is, a karácsonyi vásár alatt, de tavaly egész éven át. Például angol szöveteket, NDK fotócikkeket, szovjet háztartási gépeket, bolgár italokat, vagy olasz nylon férfiingeket egész év­ben találhattak a boltokban — s ezek a külföldi árulistának csak az ismertebb cikkei, a teljes im­port árulista ennek sokszorosát tartalmazta. Az import ciklkiista nagyobbik részének — több nünt 50 száza­lékának — a Konsumex Külke­reskedelmi Vállalat a gazdája. A hazai fogyasztóknak a Konsumex üzletkötői vásárolnak szerte a vi­lágban — az idén összesen már négymilliárd forintért. Ám ez az összeg, ha szükség lesz rá, több is lehet. Az idén ugyanis az új gazdaságirányítási rendszer szel­lemének megfelelően a szocialista piacokon tervezett vásárlásokba szoros keretet nem állapítottak meg. A Magyar Nemzeti Bank korlátlanul ad anyagi eszközöket a vállalatnak, ha valamelyik KGST-országban akar vásárolni. A szocialista országokkal való kereskedés az árucsere-egyezmé­nyek keretében is könnyen bővít­hető, amikor nem pénzzel, hanem áruval fizetünk egymásnak. A Konsumex jelenleg már 20 országban vásárol rendszeresen — főképp a baráti országokban, de egyre több megrendelést ad fel a nyugati cégeknek is. Vásárlá­saikat három szempontból mérle­gelik: amit vesznek, az hozzájá­rul-e az ellátás zavartalanságá­nak megteremtéséhez, választókat gazdagít-e, vagy megfelel-e a vá­sárlók luxusigényeinek — hiszen ma már egyre nagyobb a kereslet például az exkluzív, egyedi ruhá­zati cikkek, vagy a világhírű koz­metikai cikkek iránt is. Vásárlá­saiknál még egy technikai elv is érvényesül: a tőkés-piacon lehe­tőleg mindig „a legjobb helyen” vásárolnak. Hogy a „pénzünket” ne „bóvlira” költsék. Azután: egy bizonyos cikket lehetőleg mindig csak egy cégnél vesznék. Nem Az Irányító Szerv fö- ellenöre rosszallóan rán­colta homlokát. Hajnali 10 óra óta megfeszített erővel főellenőrzött az egyik Irányító Szervnél, már fél 11 és — ez szinte hihetetlen —, még csak meg sem kérdez­ték, hogy kér-e egy fe­ketét, vagy egy pohárka szíverősítőt. Na de majd délben biztosan kitesz­nek magukért, nyilván valami meglepetést ké­szítenek elő, azt leplezik ezzel a nagy hallgatásuk- kal. így megnyugtatva magát. kicsit savanyú ábrázattal ugyan, de a jobb jövőbe vetett hittel tovább főellenőrzött. Bosszankodva állapí­totta meg, hogy egy-két lényegtelen hiányosság­tól eltekintve az Irányí­tott Szerv jól dolgozik, s így nagyon sovány lesz a vizsgálati jegyzőköny­ve. Az is ingerelte, hogy senki sem nyüzsög körü­lötte. Megszokta már a tutujgatást, ha kiszáll Hiányos szempontok valahova. Itt, ha kér va­lamit — bizonylatot, elö- iratot, utóiratot, jegyző­könyvet — udvariasan odaadják és dolgoznak tovább, mintha ö ott sem volna. Ez nem tiszta dolog. Van ebben valami... valami. Mi is? Valami lebecsülés... Igen! Ez a helyes kifejezés! Az Irá­nyító Szerv lebecsülése, sőt az ő főellenőri sze­mélyének és főellenőrzé­sének a lebecsülése! Közben dél lett és a mérge is lelohadt, mert sejtése beigazolódott: a főkönyvelő személyesen érdeklődött, hogy kér-e ebédet. A tőle telhető legnagyobb szerénység­gel igent kiáltott, mire az egyik dolgozó udva­riasan hozott neki egy ebédjegyet, és be is va­salt érte 7 kemény forin­tot. Aztán előre nyelt egyet és jó képet vágva, az ebédlőbe vonultak, ahol a főkönyvelővel és a többiekkel együtt tálcát fogott és beállt a sorba, miközben az járt az eszé­ben, hogy oda a tekin­télye. Ezt látszott alátá­masztani az a tény is, hogy éppen olyan és ak­kora adagot kapott ő is, mint a többiek. Hát ez felháborító el­bánás! Biztosan minden­ki rajta röhög, bár ezt ügyesen leplezik, úgy tesznek, mintha nem vennék észre a vele tör­tént méltánytalanságot. Esznek nyugodtan, ra se néznek, nem törődnek vele, pedig személyén keresztül súlyosan meg­sértették az Irányító Szervet is. Mert igenis megsértették! Nem elég, hogy kifizettették veié az ebédjét, de még csak sa­ját kezűleg is szolgálta ki magát, méghozzá egy közönséges adaggal! Micsoda neveletlen társaság! Nincs ezekben semmi tisztelet nemzeti hagyományaink iránt sem, hiszen fogalmuk sincs a magyaros ven­dégszeretet oly szép ősi szokásáról. A főkönyvelő „jó ét­vágyat” kívánságára na­gyot sóhajtott, ádám­csutkája mint egy meg- kergült lift le s föl kez­dett szaladgálni. Amikor pedig a keserű ebéd után a főkönyvelő kancsót fogva, udvariasan meg­kérdezte tőle, hogy kér-e egy pohár vizet, a nagy figyelmességtől még a szeme is könnybe lábadt. Es ráadásul ezeket a súlyos méltánytalansá- gokat és sértéseket szó nélkül le kell nyelnie. Még csak a vizsgálati jegyzőkönyvbe se lehet felvenni őket, akárho­gyan is nézi a vizsgálati utasítást. Sajnos, nincs rájuk szempont... OKI aprózzák el a tételeket, így nagy­ban vásárolhatnak, előnyösebb feltételekkel. Az idei tervek beszerzési listája rendkívül gazdag. A választékot itt valóban csak érzékeltetni le­het: Bulgáriából háztartási por­celán és üvegáru, bútor és italáru érkezik majd. Csehszlovákiából írószer, hűtőszekrény, zseb­kendő, gépi szőnyeg, bőrdíszmű­áru, gumi-lábbelik, magnetofo­nok, 350-es Jawa-motorok. Romá­niából bútort, építőanyagot, gáz­kályhákat, gáztűzhelyeket hozunk elsősorban. Jugoszláviából lakato­kat, zárakat, kombinált szobákat, kárpitozott bútorokat szállítanak. Lengyelországból lakásvilágitási felszereléseket, háztartási varró­gépeket vásároltunk a többi kö­zött. Az NDK ezen a területen is je­lentős partnerünk: a fogyasztási cikk importunk 40 százalékkal tőlük érkezik: gázkonvektorok, fali fűtőtestek, boylerek, elektro­mos háztartási kisgépek, fényké­pezőgépek, háztartási vegyi anya­gok, kozmetikai cikkek, műszálas textíliák, szőnyegek, csipke-anya­gok, dederon női fehérneműk, játék- és hangszer szerepel na­gyobb mennyiségben a listán. A Szovjetunióból olcsó karórákat hozunk változatlanul nagy meny- nyiségben, fényképezőgépeket, filmfelvevőket, s a közkedvelt, jól bevált zsebrádiókat, köztük a hazai piac, szinte koronázatlan királyát: a Sokolt. De a Szovjet­teddy-beert, selyemszöveteket és aranyékszert vásárolunk. A viet­nami lista gyermekcipőkkel bővül — a vietnami külkereskedők a háborús helyzet ellenére is vál­tozatlanul biztos partnerei a Konsumexnek.' Ausztria például nagyméretű háztartási műanyag cikkekkel: a többi között gyermek-fürdőkádak­kal szerépei a listán, szintetikus női kötöttárukkal és női divat­árukkal együtt. Franciaország a hagyományos márkás kozmetikai cikkek mellett az idén tűzálló üvegedényeket is szállít majd, s ezenkívül divatszövetóket is, akárcsak Svájc, a híres svájci órákkal együtt. Angliából újból gyapjúszövet érkezik majd, továb­bá kiváló minőségű női kötöttáru. Olaszországtól férfi nyloningeket vásárolunk továbbra is, női fehér­neműt, férfi-női pulóvert, és még sok más divatos ruházati cikket. A svéd cégektől rozsdamentes evőeszközöket, késeket, Indiától vászonárut és gyapjúszövetet, az Egyesült Arab Köztársaságtól puplinanyagot és bőrkabátot vá­sárol a Konsumex. A listának valóban csak cím­szavait adhatjuk közre — sok im­portcikket, tartós fogyasztási cik­ket meg sem említíietünk — s ami lényeges még, hogy ezt a fel­vázolt gazdag választékot egész évben megtalálhatjuk majd az üz­letekben, folyamatos lesz belőlük az ellátást, hiszen — így vallják, a kereskedője — üzleti szempont­unióból az idén hozunk vajat, f bői nem előnyös az, ha a vásár­sajtot, bort, teát és nagy mennyi- Iók3cal megkedveltetünk egy árut, ségben építőanyagot is. Kubából |s aztán azt később esetleg hiába élelmiszert, italt, cigarettát, szi- ; keresnék, vart, Kínától fésűs gyapjúszövetet, j Gerencsér Ferenc Mezőberényi pártszervezetek — télen Késxítik ax első félévi munkatervet — 1230-an vesxnek résxt pártoktatásban A mezőberényi pártalapszerve- zetek jelenlegi munkájáról Zolnai László, a községi pártbizottság titkára a következőket mondta: — A tizenöt alapszervezetben a vezetőségek jelenleg az első félévi munka tervet készítik. A szövet­kezetek- kommunistái intézkedési tervjavaslatot dolgoznak ki a ta­vaszi munkák végzésére, amit a gazdasági vezetés elé terjeszte­nek, az ipari üzemekben és a kisipari szövetkezetekben a mun­kaversenyek megszervezéséről mondják el véleményeiket Az esztendő első felében az alapszer­vezetek' elemzik az adott gazda­sági egységekben a tömegszerve­zetek munkáját, a tagdíjfizetés helyzetét, a pártcsoportokon be­lüli eszmei, ideológiai munka ha­tékonyságát, a politikai oktatás és az új gazdaságirányítási rend­szerben élteit időszak tapasztala­tait. A községi pártbizottság se­gíti ef feladatok végrehajtását. A párta! apszerveze tok részt vállalnak a Hazafias Népfront választási előkészületeiből, segít­séget adnak a községhez tartozó Kerekiben és Kettős-kúton sorra kerülő választásokhoz. A tavaszi ünnepek, valamint a Kommunisták Magyarországi Pártja és a KIMSZ megalakulá­sánál» 50. évfordulója alkalmából rendezendő megemlékezések ope-' ratív szervező bizottsága a közel­jövőben ülést tart, melyen meg­beszélik a tennivalókat. Az előze­tes tervek szerint a községi iro­dalmi színpad is közreműködik a rendezvényeken. — A termelőszövetkezetó párt- alapszervezetek tagjai jelenleg a zárszámadási előkészületekben segítenek. Mindenütt rendszere­sen megtartják az oktatást, ösz- szesen 1230-an gyarapítják is­mereteiket a különböző tanfolya­mokon. Január 19-én pártna­pot rendezünk. Dr. Kertész Már­ton, a megyei tanács végrehajtó bizottságának titkára a legutóbbi országgyűlési időszakról tájékoz­tatja majd a jelenlevőket — mondta befejezésül Zolnai elv­társ. (D. S.) GYULA ÉS VIDÉKE Altalanos fogyasztási és értékesítő SZÖVETKEZET (Gyula) felhívja tagjainak figyelmét, hogy a vásárlási könyvecskéket 1968. ianuar 20-ig le kell adni boltjaiba. 1968 évre ugyanott megkaphatják az új könyvecskét. IGAZGATÓSÁG

Next

/
Oldalképek
Tartalom