Békés Megyei Népújság, 1968. január (23. évfolyam, 1-25. szám)
1968-01-18 / 14. szám
I % MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG í S *A MEGYEI TANÁCS LAPJA Világ proletárjai, egyesüljetek t NÉPÚJSÁG 1968. JANUÁR 18., CSÜTÖRTÖK Ára 80 fillér XXIII. ÉVFOLYAM, 14. SZÁM Az olajbányászat helyzetéről, i földgáz hasznosításának lehetőségéről tárgyalt a megyei pártbizottság és a megyei tanács együttes ülése A megyei tanács elfogadta az 1968. évi költségvetést Egész megyénket érintő napirendi pontot tárgyalt január 17- én az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács együttes ülése Békéscsabán. Az együttes ülés elnöki tisztét Klaukó Mátyás, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a megyei tanács elnöke látta el. A tanácskozáson megjelent Frank Ferenc, a megyei pártbizottság első titkára, Kovács István, a MEDOSZ főtitkára. A tanácskozáson részt vett és felszólalt Lőrincz Imre, a nehézipari miniszter helyettese, Be se Vilmos, az OKGT vezérigazgatója, Bencze László, a Gázipari Tröszt főmérnöke. Az együttes ülés egyetlen napirendi pontjának előadója dr. Szabó Sándor, a megyei pártbizottság titkára volt. Szóbeli kiegészítőjében hangsúlyozta, hogy ez a napirend tárgyalása mintegy elindítója annak a nagy munkának, ami megyénkben előttünk áll a földgáz lehetőségének hasznosítására. Mint ismeretes, a harmadik ötéves tervben további jelentős összegeket fordít a népgazdaság az energiabázis növelésére, a kőolaj és földgáz feltárására, annak hasznosítására. Országos jelentőségűek azok az eredmények — állapította meg az együttes ülés —, amelyeket a második ötéves tervben, valamint a harmadik ötéves terv eddig eltelt ideje alatt megyénkben elértünk a földgázmezők feltárásában, a kőolaj- termelésben, Űj ágazatként jelentkezik a megye iparában a földgáz- és kőolajtermelés. Az új ágazat fejlesztése lehetővé teszi a megye további iparosítását az ezzel járó műszaki fejlesztést, az energia nagyobb mérvű felhasználását, a nagyüzemi mezőgazdaságban a kommunális ellátottság színvonalának emelését. Az elkövetkezendő időszakban a hasznosítást lényegében meggyorsítja a megépülő szállítóve- zeték. Ezért a hasznosításra vonatkozóan az irányító szervek részéről összehangolt gazdaságpolitikai intézkedésekre van szükség. A hasznosításra vonatkozóan egységes állásfoglalásra azért is szükség van, mert a megyében eddig mintegy 200 millió forintos beruházás történt, amelynek gazdaságos kihasználását feltétlen biztosítani kell. Egyébként a megyében a gázfelhasználás, a várható nő a mezőgazdaság igénye az új energiahordozók iránt. A megye mezőgazdaságában a földgáz felhasználása a hajtatóházak fűtésénél, szemes termény és takarmány szárításánál, állatnevelő istállók és ólak fűtésénél, baromfikeltetésnél, tejfeldolgozás- és segédüzemek hőellátásánál látszik legcélszerűbbnek. A (Folytatás a 3. oldalon) Fényképes M A : beszámoló a szicíliai földrengésről Ahol a szívátültetést végezlek, fehérek, és feketék sorsa Mikor van igaza a „kibic**-uek? Huntor a ,,szent pontokról’' igények kielégítése igen hosszú távon biztosítva van. A vitában felszólalók ecsetelték a földgáz-felhasználás eddigi tapasztalatait is. Megállapítást nyert, hogy a megyében eddig feltárt földgáz hasznosítása kevesebb, mint ami lehetne. Jelentősebb gázfogyasztó csak az Orosházi Üveggyár, a battonyai sütőipari vállalat, a téglagyár, az Állati Fehérjetermelő Vállalat. A megyében az ipari gázfogyasztás nagyobb mérvű elterjedésének legfőbb akadálya volt eddig a szállítóvezeték hiánya. Ezért rész- ' ben az ipari, mezőgazdasági fogyasztás, részben a kommunális el- j látás biztosítása érdekében meg kellett építeni az összekötő távvezeték-rendszert, elosztóhálózatokat, amelyeken a gázt a fogyasztókig el lehetett juttatni. A mezőgazdaságról szólva megállapította az ülés, hogy nagyon is hasznos lenne a földgáz felhasználása. A földgáz mezőgazdaságban történő kiterjedtebb félhasználásának lehetőségeit az 1966. évi megyei pártértekezlet vetette fel, mivel fokozatosan Az oktatásügyi dolgozóknál is beszámítják a munkaviszonyban eltöltött összes időt As új Munka törvénykönyvének szabályai a pedagógusoknál A Művelődésügyi Közlöny ez | dagógusok munkabérének megái- évi első számában jelent meg a lapításáról szóló körábbi béruta- művelődésügyi ás a munkaügyi j sítások módosításáról’; «léivé ki- miniszter együttes utasítása a pe- j egészítéséről. loooooooooooíioooeooooooonnoonoonoooooooooooooaooon Alakuló ülést tart a művelődési otthonok megyei igazgatói munkaközössége A megyei művelődési ház szervezésében Békéscsabán január 19-én délután 2 órakor tartja alakuló gyűlését a művelődési otthonok megyei igazgatód munkaközössége. Az ülésen _ részt vesznek a járási és városi, valamint a szakszervezeti művelődési otthonok függetlenített igazgatói. A munkaközösség feladata lesz a népművelés gyakorlati, módszertani ég elméleti kérdéseivel megismertetni a művelődési otthonok igazgatóit, összehangolni a módszertani tevékenységet. Ezenkívül az új fonnák kikísérletezése és népszerűsítése is a feladata lesz, hogy ezzel nagyobb segítséget tudjon adni a művelődési otthonoknak. A terv szerint jól működő irodalmi színpad vagy más csoport tart bemutatót a munkaközösség összejövetelein, melyeket havonta tartanak meg Békéscsabán, vagy egy-egy járási székhelyen. A Gyulai Kertészeti Vállalat zöldséghajtató blokkjában jól fejlődnek a saláták. Nem véletlen, hiszen az Erkel Gimnázium szakközépiskolásai gondozzák, óvják a januári hidegtől. Baranyai Erzsébet és S. Nagy Julianna másodéves tanulók kapálnak. ‘ ‘ - . . . i Fotó: Demény Az új rendelkezések alapján az oktatásügyi dolgozóknál is beszámítják a munkaviszonyban töltött j valamennyi időt. így például a 18. I életévet megelőző szolgálatot, va- j lamint a nem teljes munkaidőben töltött foglalkoztatást. Az új számítási eljárás egységesíti a bérezés, a jubileumi jutalom és a pót- szabadság megállapításához szükséges munkaviszony elismerését. Az új szabályok szerint a pedagógus-anyát a szülés utáni első : hat hónapban heti öt, azt követő- ! en a kilencedik hónap végéig j heti három óra kedvezmény il- j lefi meg. Ezentúl a vezetőhelyetbes egyheti helyettesítés után megkap- \ hatja a távollevő vezető heti kö- ; telező óraszámát, a helyettesítés negyedik hónapjától pedig — ve- zetőhelyettési pótlék helyett — vezetői pótlékot kell részére fi- y zetni. A helyettesítő pedagógusok I a jövőben nemcsak a túlóradíjat, hanem 30 napon túli helyettesítés J esetén a távollevőt megillető vezetői és működési pótlékot is J megkapják. Az új szabályozás értelmében I kiegészült a kötelező óraszámba I beszámítható tevékenységeik köre. ! így példái1' a kötelező óraszámba beszámít a felmentett tanköteles gyerekek korrepetálásával eltöltött idő, tanulónként és hetenként legfeljebb hat óra mérteikben. A gyógypedagógiai iskolákban dolgozó pedagógusoknak a jövőben a túlórák után is biztosítják a 10 százalékos működési pótlékot. Rendkívüli esetekben váltásos tanítás miatt délelőtt és délután is tanító pedagógusok, valamint a dolgozók 'síkólaiban oktatók 40 perces óráit teljes értékű órának tekintik, s ennek megfelelően teljes összegű óradíjat kapnak érte. (MTI)