Békés Megyei Népújság, 1967. november (22. évfolyam, 258-283. szám)

1967-11-08 / 264. szám

IMI november 7. 5 Kedd Az emlékezés és a kegyelet koszorúi borítják Békéscsabán a Felszabadulási Emlékmű talapzatát és a szovjet hősök sírjait Békéscsabán hétfőn, ezen a ve­rőfényes őszi napon a Felszaba­dulási Emlékmű előtt, pontosan délelőtt 10 órakor hangzott el a díszszázad parancsnokának ve­zényszava, mellyel kezdetét vette a Nagy Októberi Szocialista For­radalom 50. évfordulója alkalmá­ból rendezett koszorúzási ünnep­ség. • Katonák, rendőrök, munkásőrök álltak díszőrséget az emlékmű talapzatán. A magyar és a szov­jet himnusz elhangzása után Ta­tai Károly, a Jókai Színház mű­vésze elszavalta Gyemján Bednij „A főutca” című versét. Majd a Központi Tiszthelyettesképző Is­kola zenekarának tolmácsolásá­ban felcsendült a Lenin-gyászin- duló és Chopin gyászindulója, mi­közben a vörös szegfűkoszorúk el­borították az emlékmű talapzatát. Lerótták kegyeletüket és a meg­emlékezés virágait helyezték el a megyei pártbizottság, a békés­csabai városi pártbizottság, a szovjet vendégek, a megyei ta­nács, a városi tanács, a fegyveres testületek, a Szakszervezetek Me­gyei Tanácsa, a Hazafias Nép­front a nőtanács, a KISZ, az MHSZ, az úttörők és a Vöröske­reszt képviselői. A koszorúk elhelyezése és az Internacionálé elhangzása után díszmenettel ért véget az ünnep­ség. A város lakói közül sokan körülvették az emlékművet és adóztak a hősöknek. A Felszabadulási Emlékműnél tartott ünnepséggel egyidöben a szovjet hősök temetőjében is el­helyezték a párt, a tanács, a szov­jet vendégek és a fegyveres tes­tületek koszorúit. Pártmunkások kitüntetése A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulója alkal­mából tegnap Békéscsabán Frank Ferenc, az MSZMP Békés megyei Végrehajtó Bizottságának első titkára megyénk több pártmun­kásának kormánykitüntetést adott át. Cseszkó Sándor, a párt mező­kovácsházi járási bizottságának első titkára és Janiink Pálné, a párt szarvasi járási bizottságá­nak ágit. prop. osztályvezetője a Munka Érdemrend arany fokoza­tát, Arany Tóth Lajos, a gyulai járási pártbizottság első titkára, Molnár Lajos, a megyei pártbi­zottság munkatársa, Markovics Mihály, a tótkomlós! községi pártbizottság titkára és Tódor István, az orosházi városi párt- bizottság munkatársa a Munka Érdemrend ezüst fokozatát, Er­dei József, a szeghalmi községi párt-végrehajtóbizottság tagja, Petykó András, a szarvasi MNB- fíók pártalapszervezetének titká­ra és Vass József, a békési járá­si párt-végrelhajtóbizofctság tagja, a Munka Érdemrend bronz fo­kozatát kapta. A forradalmi hónapban naponta terven felül 10 vagon cukorrépa feldolgozását vállalták és teljesítették a Mezohegyesi Cukorgyárban Október 11-től november 10-ig i vetítve — szeptember végén forradalmi műszakban dolgoznak a Mezőhegyesi Cukorgyárban. A répafeldolgozás különféle mun­kafázisaiban 19 szocialista brigád tett felajánlást. Közülük kiemel­kedik a Lehoczki Márton vezette szocialista címmel és ezüst pla­kettel kitüntetett vágó-brigád, amely a forradalmi hónap kere­tében terven felül naponta 10 va­gon répa előkészítését vállalta feldolgozásra. Ez a brigád a ju­bileumi versenyben olyan terme­lési színvonal elérését tűzte cé­lul, amely az arany plakett meg­szerzéséhez szükséges. Eddig áll­ták adott szavukat. A cukorgyári felszerelések, gé­pek és eszközök jó kihasználására vállalkoztak még idény kezdete­kor a dolgozók. Naponta 2 száza­lékos tervtúlteljesítést ajánlottak fel, melyet — az egész idényre Megjelent a Körös-menti Honismereti Közlemények antológia A napokban hagyta el a nyom­dát a Békés megyei Népművelési Tanács Helytörténeti Bizottságá­nak első antológiája, a Körös­menti Honismereti Közlemények. A kötetben tanulmányok sorát közük, zömmel a munkásmozga­lom megyei történetéből, és az elmúlt évek kulturális esemé­nyeiről. A jól sikerült kiadványt dr. Vi- rágh Ferenc szerkesztette és látta el az antológia célját ismertető előszóval. Hazafias Népfront és MSZBT delegáció utazott Minszkbe és Kisinyovba A Hazafias Népfront Békés megyei Bizottsága és az MSZBT megyei elnöksége szervezésében 25—25 tagú küldöttség utazott november 3-án, s 4-én a Belo­rusz és a Moldavai Köztársaságba. A delegációit részt vesznek a Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom 50. évfordulójának tiszte­letére rendezendő minszki, illet­ve kisiinyovi ünnepségeken, és ismerkednek Kijev, valamiint Ogyessza nevezetességeivel is. Kiállítás nyílt a békéscsabai Munkácsy Múzeumban November 6-án, délelőtt 11 óra­kor nyitotta meg Zalai György, az MSZMP Békés megyei bizott­ságának titkára „A lenini zászlók alatt” című kiállítást. A megnyi­tón több százan — közöttük szov­jet vendégek — vettek részt. Dr. Tábori György, a megyei múzeu­mi szervezet igazgatójának kö­szöntő szavai után Zalai György ünnepi beszédében hangsúlyozta, hogy ez a szép kiállítás a kép és az írás meggyőző erejével mu­tatja be a Szovjetunió 50 éves fejlődését, fél évszázad alatt el­ért eredményeit, a lenini eszmék valóra válását. Ünnepi megnyitója végén kö­szönetét mondott a békéscsabai múzeum vezetőjének és munka­társainak a kiállítás összeállítá­sáért, majd átadta azt a látoga­tóknak. A kiállítás anyagát november végén Gyulán, a vár lovagtermé­ben, majd Orosházán is bemutat­ják. Vésztőn bizonyítanak UJ 95 százalékra teljesítettek. Eddig 673 vagon cukorrépát dolgoztak fel terven felül. Munkájuk során be­tartották a technológiai folyama­tok előírásait, sőt a cukorgyártás­ban normán felüli eredményeket produkáltak. Teljesítményükkel 2,9 nappal csökkentették a kam­pány hosszát. Így csaknem 1 mil­lió forint megtakarítást értek el. WWWWWVSÍWWWWVWS/WWWVWWWW^^WVWWWWWVWWVVVWWVWN Ahol majd az acélt edzik Amikor menus vécjén ' voH irigylésre méltó Forrás Jáno- vezetőség került a vésztői j sék helyzete. Ha ehhez még hoz- Aranykalász Tsz élére, valaki bib- j zátesszük: az 567 tsz-tagból évek liai szóval élt, s megjegyezte: Si- óta 317 a rendszeresen dolgozó, ralom völgye ez az ötezer holdas akkor csak arra gondolhatunk, határ. Akkortájt több száz holdat j hogy itt nemcsak a tsz vezetősé- még mindig víz borított. Afféle gére várt derekas munka, hanem kis-Balaton nyújtózott Vésztön mindenfelé. Már akkor jól fel­mérhető volt, hogy 1967-ben ismét több millió forint bevételi hiány­nyal zárják az évet. A legutóbbi számbavételnél tízmillió forintra becsülték a mérleghiányt. Az anyagi helyzet ziláltsága akkori­ban olyan lesújtóan hatott, hogy néhányan azt is megkockáztatták: egyáltalán lehet-e bevételi hiány nélkül gazdálkodó üzem a vésztői Aranykalász Tsz-bői? Forrás János, akit május végén a tsz közgyűlése állított az el­nöki beosztásba, tulajdonképpen már nem éppen fiatal. Most 52 éves. Évekkel ezelőtt kerek 24 hónapon át ő volt itt az első el­nök. De mert az első két eszten­dő nem hozott ide Kánaánt, újabb reménység kerül t az élre, akit rövid időn belül még újabbak követtek. Az elnökök személyéhez fűzött vaskos remények szertefoszlottak. Az intézkedések nem jártak keiiö eredménnyel. Nem is járhattak, hiszen a tsz vezetésében dolgozók jórészt nem a hatáskörükbe tarto­zó szakmai feladatok intézésével foglalkoztak, hanem egymás „áz- tatásával”. A munkahelyek az int- rikusok központjaivá váltak. A fe­gyelem meglazult. Szóval nem a rendszeresen dolgozó szövet­kezeti gazdákra is. Az Úi vezetőség munkához látott. Elsőnek az irányításban dolgozókat hívták össze: — Be akarjuk bizonyítani — hangoztatta Forrás János, a szö­vetkezet elnöke —, hogy az évek óta gyengén gazdálkodó szövet­kezetből egy-két év alatt lehet jó, jelentős jövedelemmel gazdálkodó üzem. Nagy feladatot, felelősséget vállaltunk magunkra. Keressük azokat az embereket, akik velünk együtt vállalják a munkát. Aki úgy érzi, hogy nem tud eleget tenni szakmai feladatának, most szóljon vagy váljon ki közülünk, ne pedig később, a munka dan­dárjában hagyjon bennünket cser­ben. — Vállaljuk! — hangzott elő­ször csak néhány szájból, azután mind többen mondták. És ettől a „vállaljuk” szótól hangzott visz- sza az egész szövetkeret. Ezután kezdődött az igazi küz­delem. összegezték, rendezték és beosztották a rendelkezésükre ál­ló erőket, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfor­dulójának tiszteletére október 12-re elvethessék a búzát. Októ­ber 8-án a megyében elsőnek tet­Befejezésihez közeledik a Szerszám- és Gép­elem Gyárak Békéscsabai Forgácsoló Szerszám- gyára edzőüzemének építése. A berendezések szerelését november végén kezdik meg. Az új üzemrészben történik majd a gyorsacélszerszá­őrziik. Az üzemrészben dolgozók külön egészség­védelemben részesülnek. A 80 millió forintos beruházással épülő gyár 1968. május 1-én kezdi meg a termelést. Ké­mok edzése a legkorszerűbb eljárással. A mi- pünkön: az épülő, edzőüzem. nőséget állandó laboratóriumi vizsgálattal ellem Fotó; Csapó László tek eleget kötelezettségüknek. A munka üteme nagy volt. A vető­magot szállító pótkocsik alig győzték a munkát A rakodók is kevesen voltak. Bizony meg­esett nem is egyszer, hogy aki éppen a magtárnál volt, így az elnök is, meg a főagronómus is, zsákolt. Azután mentek ellenőriz­ni, szervezték a munkát, szinte éjjel-nappal talpon voltak. A ve­zetésben. dolgozók szorgalma át­ragadt a többiekre. A traktorosok, Ökrös Gábor, Both Gábor, Mocsá­ri József, Pálffy Gergely, Oláh Gergely és a többiek fáradtságot nem ismerve kiválóan oldották meg feladataikat. Vagyis állták adott szavukat. Tavaly és azelőtt távolról sem ment olyan jól a munka, mint most. A járási szerveknek állandó gondot jelentett az Aranykalász Tsz segítése, hogy a fagyok beáll­ta előtt ebben a szövetkezetben is elvessenek, betakarítsanak. M ist viszont ez a tsz adott és ad segít­séget a körösladányi Űj. Barázda és a füzesgyarmati Vörös Csillag Tsz-nek, továbbá a körösnagyhar- sányiaknak. A Ladányba irányí­tott vetőbrigádra azt mondták az Űj Barázda Tsz-beliek, hogy úgy hajtanak, mint az ördöglovasok. A nyomukban kikelt vetés mégis kiváló minőségű. A vésztői határt eddig még minden esztendőben megsa­nyargatta a tél végi, a kora tava­szi belvíz. A tsz korábbi vezetősé­gének egysége is leginkább a víz okozta kár miatt romlott meg. Forrásék arra vállalkoztak, hogy kihúzzák ezt a méregfogat is. Az ároknyitó eke elé két lánctalpas traktort állítottak s elindultak a vízjárás mélypontján. A traktor előtt a legtapasztaltabb szövetke­zeti gazdák gyalogosan mutatták az utat 40 kilométer hosszúság­ban. Az új csatornák kötésig ér­nek. Minden bizonnyal jó szolgá­latot tesznek majd tél végén és kora tavasszal. Most még nem tisztázódott, hogy a csaknem 200 ezer forint munkadíj és anyagfelhasználással készült csatornahálózat költsége kit terheljen. Ügy vélik, hogy a felsőbb szervek utólag támogat­ják majd őket, hiszen a 40 k’lo- méter hosszúságú csatornaháló­zattal nemcsak 600 hold hozama — ennyi föld az idén a beivíz miatt nem termett semmit — vá-. ük biztonságossá, hanem a 4650 hold közös szántó művelése is Ezen az őszön a közös­ségért tehát mindenki adott va­lami pluszt önmagából. Az em­berek szorgalmasan dolgoztak, szinte mindennap bizonyították s bizonyítják továbbra is, hogy a vésztői Aranykalász Termelőszö­vetkezetből lehet jól gazdál­kodó nagyüzem. Ehhez itt most már minden tekintetben megértek a feltételek. Dupsi Károly

Next

/
Oldalképek
Tartalom