Békés Megyei Népújság, 1967. november (22. évfolyam, 258-283. szám)
1967-11-04 / 261. szám
1967. november 4. 5 Szombat t4 Képcsarnok Vállalói és a Népújság közös pályázata i «fimisKttiüöiKitöm» imi lunflRriw' t «Mamin í hp »míüi«) síim* *őiu A Képcsarnok Vállalat és a pályázatának díjai. A Képcsarnok Vállalat és a Békés megyei Népújság szerkesztősége közös pályázatot hirdet. A pályázat — mely egyetlen keresztrejtvényből áll — november 12-én, vasárnap jelenik meg lapunkban. A keresztrejtvény helyes megfejtői számára a Képcsarnok Vállalat értékes díjakat: rézkarcokat, kerámia likőrös kcszBékés megyei Népújság közös Fotó: Demény letet és vázákat ajánlott fel. A díjak a Képcsarnok Vállalat békéscsabai boltjának kirakatában megtekinthetők. A pályázat részletes feltételeit, a beküldési határidőt és az eredményhirdetés időpontját szintén november 12-i számunkban tcsz- szük közzé. Kérjük, figyelje november 12-i lapunkat! flufókarosszéria-lalcatost és 1 fő auCókárplfost AZONNALI BELÉPÉSSEL FELVESZ az AUTÓSZERVIZ Békéscsaba. 134228 t MAGYARORSZÁG OLVASSA AZ EGÉSZ ORSZÁG GAZDAGABB TARTALOM. MINDEN PÉNTEKEN. minden Újságárusnál MOST 32 OLDAL! ÉS POSTÁS KÉZBESÍTŐNÉL. X Akik félreértették a világtörténelmet Irta: dr. Dolmányos István, a történettudományok kandidátusa Az első világháború harmadik évében járt már, amikor Vaszilij Maklakov, az orosz Ideiglenes Kormány új párizsi követe megérkezett rendeltetési helyére. Az újdonsült követ bejelentette tisztelgő látogatását a francia hatóságoknál. A megjelölt nap reggelén Maklakovot nagy meglepetés érte a fogadtatásnál. A francia külügyminisztérium egyik alacsonyabb beosztású tisztviselője várta, s nagy kímélettel közölte a büszke cilin- deres úrral, hogy kormánya, amelyet képvisel, sajnos már nem létezik. Röviddel ezelőtt megdöntötték a bolsevikok. A Maklakov-ügy jól példázza, hogy a szocialista forradalom meglepetésként érte az orosz polgári politikusokat. De nemcsak őket. Az antant politikusai rövidesen szintén a póruljárt és kigúnyolt Maklakov helyzetébe kerültek. Clemenceau, a francia köztársasági elnök kijelentette, hogy á bolsevikok nem tarthatják magukat három napnál tovább a hatalmon. Az antant országok kormányainak kialakulóban levő álláspontját Wilson amerikai elnök magatartása is szemlélteti: buffalói beszédében „ostoba ábrándozók”- nak nevezte a szovjet kormány tagjait. Wilson mégis hétről hétre többet volt kénytelen foglalkozni az „orosz kérdéssel” és mind figyelmesebben olvasta a petro- grádi amerikai követ jelentéseit. Ekkor David Francis volt az Egyesült Államok oroszországi követe, akit társadalmi helyzete, egyéni adottságai nem tettek alkalmassá arra, hogy akárcsak némileg is reálisan szemlélje az oroszországi változásokat. A dúsgazdag tőkés vállalkozót pénze nagyon magas közigazgatási tisztségekbe emelte. Missouri állam egykori kormányzója 1916-ban is szinekúraként kapta a nyugalmasnak tűnő oroszországi követi megbízást. Ez az ország sohasem érdekelte, oroszul nem tudott és nem is akart megtanulni. Francis a diplomáciához keveset konyf- tott. A hatvanhét éves elkényel- mesedett öregúr egyébként is tehernek érezte hivatali kötelességeit. Visszavonultságának egyik oka az volt, hogy gyengén tudott franciául. Igaz, hogy ezen a fogyatékosságán változtatni kívánt. A követség alkalmazottai naponta látták, hogy Francist felkeresi de Cram asszony, aki franciára tanította. A baj csak az volt, hogy Francis a feleségét, de Cram asz- szony pedig a férjét hagyta Amerikában. így történt, hogy a francia tanárnő csakhamar beköltözött a követ magánlakosztályába. Francis úgy látszik nem sejtette, hogy ennek még politikai következményei is lehetnek. Francis az októberi forradalommal szemben ellenséges álláspontot foglalt el: kijelentette, hogy a szovjet kormány megalakítása „ízléstelenség”, jóváhagyta, hogy a követség autóját a szökésben levő Kerenszkij kíséretének rendelkezésére bocsássák és átkozód- va ismételgette, hogy szóba sem áll a bolsevikokkal, akiknek napjai amúgy is meg vannak számlálva. Wilson ravasz és óvatos politika követésére szánta el magát. Követét a leplezett beavatkozás politikájára utasította. Maradjon Francis a helyén, és — élvezve a diplomáciai státus előnyeit — csendben támogassa az antibolse- vista mozgalmat, s várja ki annak feltételezett győzelmét. Az angol kormány végső döntéseiben együtthaladt a másik két antant nagyhatalommal a szovjetellenes offenzívában. Azt a különbséget azonban meg lehet állapítani, hogy az akkor legag- resszívabb hangot megütő francia kormánytól és az álszenteskedő amerikai kormánytól eltérően az angol kabinet magatartását bizonyos ingadozás jellemezte. Ez mutatkozott meg a hazafelé utazó Thompson figyelmes angliai fogadtatásában, valamint Buchanan oroszországi angol követ feltűnést keltő állásfoglalásában, aki a „keményfejű” francia követtől, Noulens-től és Francis-tól eltérően 1918. elején az antant politikájának némi revízióját javasolta. 1918. januárjában, az úgynevezett Diamandi-incidens során az amerikai követet és az antant országok megbízottait komoly diplomáciai politikai vereség érte. Ez idő tájt a román király utasítást adott a Moldva területén állomásozó orosz csapatok forradalmárainak letartóztatására és legyilkolására. A szovjet kormány nem nézhette tétlenül e súlyos támadást, s kénytelen volt megtorlásokat kilátásba helyezni. Mivel »a figyelmeztetések nem használtak, túszként letartóztatta Constantin Diamandi grófot, a petrográdi román követet. Ekkor már Francis volt az oroszországi diplomáciai testület doyenje. Az általa összehívott diplomatagyűlés kimondotta, hogy ha Diamandi nem kerül azonnal szabad lábra, úgy a Pet- rográdon tartózkodó diplomaták mindnyájan egyszerre felkeresik Lenint és előtte személyesen tüntetnek a szovjet kormány ellen. A szovjet diplomácia felismerte, hogy Francis elvétette a lépést. Lenin a Szmolnijba kérette a haragos követeket. A diplomatákat rendkívül érdekelte az épület, a forradalom főhadiszállása, amelynek meglátogatásától eddig eltiltotta őket politikai állásfoglalásuk. A kényesebbek ugyan elhúzták az orrukat, mert a Szmol- nij kertjében szabad tűzhelyeken főzték a vörösgárdisták és a szov- j jet kormány tagjainak levesét, ] mégis mindnyájan feszült figyelemmel fordultak be az épület kapuján. A tulajdonképpeni tárgyalásra Lenin dolgozószobájában került sor. Lenin pompásan irányította a tárgyalást. A pöffeszkedő Francist erkölcsileg azonnal megsemmisítette azzal a bevezető megjegyzéssel, hogy mivel ő, Lenin, nem eléggé jártas az angol nyelvben, kéri a diplomáciai testület vezetőjét, hogy mondanivalóját francia nyelven adja elő. (Persze Lenin sok angol és amerikai tanúsága szerint jól beszélt angolul!) Francis önérzete súlyos sebet kapott. Szégyenszemre kérnie kellett, hogy valaki kollégái közül siessen segítségére, s angol szavait fordítsa franciára. Számítsuk mindehhez Lenin ismert ra- vaszkás, győztes mosolyát, de még a követek alig titkolt derültségét is, hiszen sokan önkéntelenül is Francis hírhedtté vált francia leckéire emlékeztek. Az igazi csapást Lenin még ezután mérte a megjelentekre, amikor kifejezte örömét afelett,. hogy a követek, akik eddig még egyenként sem akarták elismerni a szovjet hatóságokat, most kollektiven jöttek el, sőt, még kére- 'emmel is fordulnak hozzá! Az ellentmondó és bosszantó oroszországi jelentések Wilsont arra kényszerítették hogy újabb személyi megbízottakat küldjön Oroszországba. Köztük volt az intrikus, mindenre kész Sisson, aki csakhamar kétes világhírnévre tett szert. Amikor megindultak Breszt- Litóvszkban Szovjet-Oroszország és a központi hatalmak különbé- ke-tárgyalásai, tetőfokára hágott az antant rágalomhadjárata. Ekkor lépett fel az amerikai Sisson azzal a jelentéssel, hogy sikerült olyan iratokat kicsempész te tnie a Szmolnijból, amelyek azt bizonyítják, hogy Lenin, Trockij és a többi szovjet vezető a németek fizetett ügynöke. Ezek az úgynevezett Sisson-iratok kezdetleges hamisítványok voltak. Különféle német hivatalok álpecsétjeit ütötték rájuk, de közben több irat szövege ugyanabból az írógépből került ki. A hamisítványok leleplezése később érzékeny csapást mért az Egyesült Államok presztízsére. Francis maga is fanatikusan ismételgette, hogy a bolsevikok német ügynökök. Az egyik követsé- gi értekezlet előtt azonban (ahol éppen a német befolyás elleni küzdelem problémáit akarták megbeszélni) távirat érkezett Washingtonból. Az amerikai külügyminisztérium röviden és határozottan közölte Francis-szel, hogy de Cram asszony a németek érdekében végzett kémkedéssel gyanúsítható, s azonnal felszólította a követet, hogy a nevezett személyt távolítsa el a követség épületéből ... Az amerikai követ csak azért kerülte el a nagyobb botrányt, mert a breszt-litovszki béke megkötése után az antant kormányainak mindennél fontosabb lett a fegyveres beavatkozás. Francis egyik napról a másikra elrendelte a követség kiürítését. Olyan gyorsan távoztak, hogy követségük százévi iratanyagát hulla- dékpapír módjára hagyták hátra. Eltávoztak a jelentéktelen Petro- grádról és meg sem álltak — Vologda világvárosig. Könnyű kitalálni, hogy ez a község azért volt számukra fontos, mert errefelé tanyáztak a fehérgárdisták, akiknek győzelmét biztosra vették a nyugati urak. Mamára nyugati országok polgári történészei és ideológusai is bírálni kezdik az akkori nyugati kormányok ^eljárását. Feltűnést keltett például George Ken- nan amerikai történész és diplomata „Oroszország kilép a háborúból” című könyve, amely azzal az igénnyel készült, hogy kritikai lés okát nem annyira az antantoroszországi balsikerét. A könyv mégsem teljesítette igazán ezt a feladatot, mert Kennan a felsülés okát nem annyira az antant imperialisták osztályálláspontjában; hanem inkább véletlenszerű 'tényezőkben véli felfedezni. Francis túlbuzgósága és hedoniz- musa, az idős Wilson elhatalmasodó fáradtsága mindennél fontosabbnak tűnik neki. Végeredményképpen Kennan és az őt követő ideológusok csak alkalmi félreértést látnak az antant-diplomácia és politika vereségében. Természetesen a polgári külpolitika vonalvezetésében is gyakran előfordultak olyan részletmozzanatok, amelyek maguknak a polgári rendszereknek sem kedveztek. Politikájuknak mégsem ezek a különös, s idővel eltüntethető szertelenségek alkotják az Achilles-sarkát. Az volt a fő baj 1917-ben is, hogy a tőkés diplomácia az egyetemes emberi fejlődés alapirányát, vagyis magát a világtörténelmet ismerte félre.
