Békés Megyei Népújság, 1967. október (22. évfolyam, 232-257. szám)
1967-10-08 / 238. szám
A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Rezdfidik az őszi nagy halásza! a Kőrösökön Korszerű ívató és ivadéknevelő-telepet épít a gyomai halászati szövetkezet Az év szinte minden napján kipróbálják szerencséjüket a gyomai Viharsarok Halászati Termelőszövetkezet tagjai. A siker váltakozó. Egyikőj üknek éppen a napokban sikerült kifogni egy 51 kilós harcsát. A csendesség híveinek, a leginkább magányosan szerencsét próbáló halászoknak az az ünnepük, amikor a folyók medrét átérő nagy hálókkal együttesen kezdik meg az őszi halászatot. Erre a jövő héten kerül sor. A gyomai halászati szövetkezet tagjai már kötik a hálót, készítik a szükséges szerszámokat, hogy a jövő hét elején megkezdhessék a halászást a kákafoki, harangzugi és torzsosi holtágakban. A nagy feladat előtti „edzőmérkőzés”, vagyis a próbahalászat sok reménnyel kecsegteti a halászokat. Egyébként is pártfogásukba fogta őket a szerencse; ugyanis valamikor elképzelhetetlen volt, hogy az év első három negyedében csaknem 20 vagon halat lehet kifogni a megyét behálózó élővizekből. Ráadásul az eddigi eredmények azzal kecsegtetnek, hogy év végéig a folyókban még további 6 vagonnyi zsákmány akad terven, felül a hálóba. A szövetkezet halastavain is megkezdődött az őszi halászás, s a jelek szerint a tervezett 15 vagon hal helyett 17 vagonnal fognak ki. A természetes vizek és a halastavak többletmennyisége láthatólag nem elégíti ki a halászokat. Az ivadékok nagy részét ugyanis távoli helyekről szállították s ez jelentős elhullással járt. Időf dr ásf elentés Várható időjárás ma estig: Felhő- átvonulásait, az ország északnyugati felében néhány helyen cső. Mérsékelt j délnyugati, nyugati szél. Az éjszakai j lehűlés nyugaton mérséklődik. Vár- j ható legalacsonyabb éjszakai hőmér- j séklet nyugaton 6—10, keleten 2—6 fok között, helyenként gyenge talajmenti fagy. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14—18 fok között. Éppen ezért határozta el a gyomai halászati szövetkezet, hogy halastavai mellé korszerű ívató- és előnevelő telepet létesít. Az Országos Halászati Felügyelőség szakemberei által elkészített terv szerint az ivadék-nevelőtelep egyike lesz az eddig ismertek legkorszerűbbjének. -Ügy építik ki a telepet, hogy kiiktathatják az eddig sok ivadékpusztulással járó kosarazást, lapátolást. A gyomai halászati szövetkezet az idén is mintegy 270—280 mázsa egy- és kétnyaras pontyivadékot nevelt, emellett még vásárol mintegy 100 mázsa kétnyaras pontyot Diny- nyésről és 50 mázsa növényevő halivadékot is. Amint elkészül a korszerű ívató- és előnevelő-te- lep,, mentesül a szövetkezet az ivadékszállítás kockázatától, s minden bizonnyal még eredményesebbek lesznek az őszi halászatok. Életrajz-lexikon — tanulmánykötet a magyar—szovjet kapcsolatok ötven évéről Az Akadémiai Kiadó októberi tervében a legjélentősebb helyet a Kossuth Könyvkiadóval közös kiadásban készülő „Ötven év — a Nagy Október és a magyarországi forradalmak” című tanulmánykötet foglalja el. A kötet tíz tanulmánya történetírásunk új eredményei alapján mutatja be a Nagy Október történelemformáló erejének messze sugárzó hatását. Ugyancsak ebben a hónapban jelenik meg a Kenyeres Ágnes fő- szerkesztésében készülő Magyar Életrajzi Lexikon ezeroldalas első kötete az A-tól K-ig terjedő címszókkal. A kétkötetes mű mintegy 12 ezer címszóban számos olyan adatot, tartalmaz, amely semmiféle más könyvben fel nem lelhető. Megtaláljuk majd mindazoknak a ma már nem élő személyeknek az életrajzát, akik az államalapítástól napjainkig szerepet vittek hazánk életében vagy valamilyen okból akár pozitív, akár negatív értelemben érdekes, híres alakjai voltak országunknak. hírek Új termék, új csarnok, új női öltöző, fürdő Hírek a BOV Orosházi Gyáregységéből tömbök Üj üzemcsarnokkal bővült Orosházán a Baromfiipari Országos Vállalat gyáregysége. Az új csarnokban tojástnelans készül, amit tésztagyártáshoz, .cukrászati készítmények előállításához, tojáspor készítéséhez egyaránt felhasználnak hazánk különböző tájain. * * * I Szombaton adták át rendeltetésének a saját erőből épült új női öltözőt, fürdőt, ahol 4ö0 dolgozó nő a legkorszerűbb körülmények között tisztálkodhat, helyezheti el utcai ru fiáját. Már épül a 250 személyes férfiöltöző, fürdő is, annak átadására később kerül sor. * * * Megkezdődött a' pácolt füstölt libamellkészítés, amiből eddig 390 mázsát termeltek. Ugyancsak készül a különböző csomagolásban • szállításra váró libazsír. Szabálytalan kanyarodás és előzés — Moforkerékpározás jogosítvány nélkül Hét közlekedési baleset A rendőrségtől hét olyan közlekedési balesetről kaptunk hírt, ami október 6-án történt. Személygépkocsijával szabálytalanul kanyarodott balra Sarkadon, a Szalontai úton a helybeli Kulcsár János, s összeütközött a motorkerékpárral közlekedő Balogh Sándor geszti lakossal. Személyi sérülés nem történt, a kár 400 forint. Szabályosan előzött a Gyula és Békéscsaba közötti útszakaszon Németh Titj>or méhkeréki tehergépkocsivezető, de ekkor meg akarta őt előzni motorkerékpárjával a békéscsabai Simon László. A motorkerékpáros elesett, s a járművön utazó feleségével együtt könnyebben megsérült. Gyorshajtás miatt okozott balesetet Vésztőn a helybeli ifjú Tölcsér Sándor, aki motorkerékpárral közlekedett: elütötte a gyalogosan haladó Mészáros Gyulát és másfél éves kislányát, akik szerencsére csak könnyebben sérültek meg. A keletkezett kár 400 forint. Szabálytalanul elékanyarodott kerékpárjával egy arra közlekedő tehergépkocsinak a békéscsabai Orosházi és Madách út kereszteződésében Szabó Imréné békéscsabai lakos. A baleset során nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. Motorkerékpárjával gyorshajtás miatt nekiütközött egy vontatónak Szabadkígyóson a helybeli Borsi Pál. A felelőtlen motorkerékpáros — aki még vezetői igazolvánnyal sem rendelkezik — súlyos, de nem életveszélyes sérüléssel került kórházba. A szembejövő forgalom ellenére előzte és leszorította az úttestről Földesi Gábor orosházi motorkerékpárost személygépkocsijával a szintén orosházi Kocsondi György. Földes Gábor felborult járművével, s akárcsak a vele utazó felesége, ő is könnyebben megsérült. 1500 forint kár keletkezett. Szabálytalanul előzött vontatójával az Orosháza és Kaszaper közötti útszakaszon Poliák Mihály békéscsabai lakos, s árokba borult. Sérülése nyolc napon belül gyógyuló, míg a kár mintegy 20 ezer forint. Főtt húsból készülnek szintén exportra. i i * * * Űj termékkel bővült a baromfi- konzervek listája: eddig főleg libamájkrémet, tyúkhús erőlevest, számyaspástétomot, gyöngyöspástétomot- készítettek, amiből év eleje óta csaknem négymillió dobozzal gyártottak. Az ínyencségeket több mint egy tucat nyugati és keleti államba exportálják. A legújabb termék a libamájrolád. A sertésszalonnával körített, szarvasgombával ízesített libamájrolád a legkiválóbb minőségű erezett májból készül. A béltartalom 14 deka s úgy lehet szeletelni, mint a felvágottat. Az új termék német és francia nyelvű felirattal, a Békés megyei Kner Nyomdában készült ízléses címkével kerül külföldre. * * » ‘ A BOV Orosházi Gyáregységében az elmúlt évhez viszonyítva jelentősen megnőtt a felvásárlás és a feldolgozás, ötezer mázsa baromfival és 18 millió tojással vásároltak fel többet, mint az elmúlt év hasonló időszakában. — Ary — — Német iskolaorvosok megállapították, hogy az iskolás gyermekek koncentrációs képességében mutatkozó ellanyhulás és a tanulási fáradtság B—12-es vitaminnal megszüntethető vagy legalábbis lényegesen enyhíthető. — Nyugdíjas-klub alakult Batto- nyán. A szakmaközi bizottság és a művelődési otthon irányításával megalakult a battonyai szakmaközi bizottság nyugdíjas csoportjának klubja. A házirendet október 14-én, szombaton délután 5 órától taggyűlésen tárgyalják meg. — A jövő traktora. Nebraskaban elkészítették a jövő traktorának prototípusát. Jellemzői: légkondicionált vezetőfülke, magnetofon, rádió adó-vevő és ipari tv, amelynek kamerája a traktor mögötti felszántott földbe van beállítva. — A tolvaj című nagyszabású francia—nyugatnémet filmet mutatják be október 9-én, hétfőn délután negyed hattól és este fél nyolctól a békéscsabai Fegyveres' Erők Klubjában. — Hosszú haját nem volt hajlandó levágatni egy rennesi gimnázium diákja, s emiatt kicsapták az iskolából. Apja az esküdtszéknél panaszt tett, s így hatálytalanították a gimnázium döntését. — Az öregek napközi otthona egy éve alakult meg Bélmegyeren. Jelenleg a járás községe: közül Békésen, Mezőberényben és Kö- röstarcsán láttak hozzá az öregek napközi otthonának megszervezéséhez. — Hirdetmény. Október 4-én és 10-én az Orosháza—szentesi közút Orosháza és Rákóczitelep között 6.30—18.00 óra közötti időszakban a vasúti útátjárókban történő vágánycsere miatt lezárásra kerül. Az útlezárás tartama alatt az Orosháza— Szentes közötti közúti forgalom Orosháza — Székkutas — Nagy- mágocs—Szetes terelőúton kerül lebonyolításra. Az október 4-i útlezárás tartama alatt Orosháza és Szentetomya, illetve Orosháza és Rákóczitelep között közlekedő járművek az ún. Gyökeres-dűlőn át Hunyadi János utca—Somogyi Imre utca —gerendási közút—Szent István utca útvonalat vegyék igénybe. Az Orosháza és Rákóczitelep között menetrend szerint közlekedő autóbuszok mindkét napon reggel 6.30—8.00 óra és délután 16.00—18.00 óra között az építés alatt levő szakaszon áthaladnak, 8.00—16.00 óra között az autóbuszok ingajáratban, átszállással közlekednek. KPM Közúti Igazgatóság Hódmezővásárhely. 614 A Baromfiipari Országos Vállalat Orosházi Gyáregysége (BARNEVAL) AZONNALI BELÉPÉSSEL ALKALMAZ rr ■ női férfi segédmunkásokat Jelentkezés: a gyáregység munkaügyi irodájában. OROSHÁZA, Október 6 utca 6—8. — Korszerű szovjet közlekedési eszközök címmel ismeretterjesztő kisfilmeket vetítenek október 19-én, csütörtökön este 7 órától Gyulán. Ez alkalommal A Lenin atom jégtörő-hajó, a TU— 114, a Szárnyas terepjárók, a Szárnyashajó és A moszkvai metró fényei című filmet láthatják az érdeklődők. — Olcsó és ráz. Hans Weiss amerikai feltaláló legutóbb rezgő gépkocsivezetői biztonsági övét szabadalmaztatott. Állítása szerint az öv rendkívül hasznos, mert gyomormasszázsa megvédi a vezetőt az elhízástól, és megakadályozza, hogy hosszú utazás közben elaludjon. — A pisai fprde torony . még újabb 150 évig kitart, ha a dőlés jelenlegi aránya nem növekedik — állapították meg az olasz mérnökök. A 15 ezer tonnás, 55 méter magas toronynak évente körülbelül egy milliméterrel nő az elhajlása. — Tanácstagi beszámolói tart Békéscsabán október 9-én 18 órától a 60-as, a 61-es és a 62-es választókerületben, a kenyérgyárban Bencsik Andrásné, Tóth János és Havas Dezső. — Most jelent meg Politisz Ja- nisz — Keserű András: Görögország. A szerzők végigvezetik az olvasót a görög történelmen az ókortól napjainkig. A kötetet több tucat fényképfelvétel illusztrálja. Kéttantermes iskola építésére 600 ezer forintot biztosít községfejlesztési alapjából 1969-ben Dévaványán a helyi tanács. Az iskola tervének elkészítésére a jövő évre 60 ezer forint kiadást terveztek. — A szakorvosi ellátás sokat javult az elmúlt években a szarvasi járásban. Jelenleg 20 szakorvos gyógyítja a járás lakóit. — Tótkomlóson és Csorváson a diákotthonnál engedélyezett 184 fős keret maximálisan kihasznált. Az új intézmények megnyerték a szülők tetszését, így számítani lehet a növekvő igényekre, amit csak az 1968— 69-es tanévben tudnak kielégíteni. — Figyelem! A gádorosi művelődési otthon október 8-án, vasárnap este szüreti bált rendez. Mindenkit szeretettél vár a vezetőség. 113334 Felhívás 113323 A Városi Rendőrkapitány ság felhívja a lakosság figyelmét, hogy a közelmúltban talált tárgyként több férfi és női kerékpárt, pénzt és különböző ‘ tárgyakat szolgáltattak be a kapitányságra. Azon személyek, akik az utóbbi időben veszítettek el kerékpárt és különböző tárgyakat, személyesen érdeklődhetnek a Várod Rendőrkapitányságon, Békéscsaba, Szent István tér 5 sz., II. em. 28. ajtó, munkanapokon délután 14 és 17 óra közötti időben. 623 BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Cserei Pál. Szerkesztőség: Békéscsaba, Szabadság tér 17, III. em. Telefon: 12—196, 12—296 Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba II., Tanács- köztársaság útja 5. Telefon: 11—021, 11-051 Felelős kiadó: Lehóczky Mihály. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 13,— Ft Békés megyei Nyomdaipari VállaLft- Békéscsaba. Index: 25 051