Békés Megyei Népújság, 1967. október (22. évfolyam, 232-257. szám)
1967-10-08 / 238. szám
mm Bolgár festőművész, aki hazánk felszabadításáért harcolt Sumen, ez a 70 000 lakosú, mecsetekkel, bazárokkal tarka balkán város, ahonnan a bolgár színházi és zenei kultúra kihajtott, képzőművészeti hagyományokban sem szegényebb. Már a század elején jeles művészeket adott a nemzetnek, ma pedig itt működik a Bolgár Képzőművész Szövetség legerőteljesebb, legnépesebb megyei imtnika- csoportja. Ilyesféle benyomások után járva, sumeni tartózkodásom során már az első órák meglepetéssel szolgáltak. A Népi Kommuna szék- ' Debrecenben „, házában a művelődésügyi osztály vezetőjéhez irányítottak, aki, miután a német és orosz nyelvvel hiába kísérleteztünk, mert csupán annyit tudtunk vele megértetni, hogy magyarolt vagyunk, ránk csapott: — Akkor beszéljenek magyarul ... Persze, a fekete hajú, mélybarna szemű, törökös vonású asszonyról helyes magyarsággal kiejtett szavai után se hittem, hogy köze lenne hozzánk. S mégis! Igaz, csupán szellemi rokonságról beszélhetünk, de ez túlmutat a megszokott arányokon. Kiderült, hogy férje Magyar- országon élt, szereti a magyarokat, sok kedves ismerőse van Pesten, Debrecenben, jól is beszéli a nyelvet, s az asszony tőle tanulta meg, önszorgalomból. A meglepetés azonban később éri el tetőpontját, midőn esti beszélgetésre kopogtatva családi otthonukba, a férj, Vladimír Vicsev, kézfogás, bemutatkozás után így kezdi: — Ne csodálkozzon, hogy félig magyar házba jött! Én 1939 és 1943 között Budapesten végeztem a Képzőművészeti Főiskolát, festőművész lettem, mi több, most a terület képzőművész szervezetének titkára vagyok. Egyébként magyarországi kapcsolataimat nem csupán az a négy akadémiai esztendő jelenti, amely megtanított tanáromat, Kandó Lászlót tisztelni, s oly ragyogó művészek megismeréséhez vezetett el, mint Aha Novák Vilmos és Szőnyi István! Nem! Ott voltam 1945 tavaszán az első bolgár hadsereg katonájaként a Pécs környéki felszabadító harcokban. Tolmácsoltam később és tőlem telhetőén segítettem a művészkollégákat, úgyhogy nagyon sokat barátként tartok számon, idén pedig, éppen az idén júniusban, kiállításom iis volt Ezek utón érthető érdeklődéssel fogadtam Vicsev barátunk műteremlátogatásra szóló invitálását. Feketénket és a csodálatos ízű, juhtejből erjesztett zsíros yoghurtot felében hagyva, átmentünk rögtön az épület másik szárnyába, ahol állványon, állvány lábának támasztva, falra függesztve, körben a falhoz döntve több tucat rámára feszített vászon világolt. — Mennyi történelmi téma! — állapítom meg első pillantásra. — Igen! Hogy, hogy nem, talán éppen a történelemformáló 1944-es események impluzív hatására, sokat foglalkoztatnak históriai kérdések, beleértve a legújabb kor történelmét is — válaszol azonnal szavaimra Vladimír Vicsev. — Ami ezektől eltérés, az a tájkép olykor. A képek legtöbbje olajtempera. — Színvilágomhoz, egyéniségemhez, úgy érzem, ez vág leginkább. Különben meg kell mondanom, kritikusaim közül sokan mondották, hogy „magyaros” stílusban festek, amit nem hiszek, mert ilyen nincs. De vannak jó vagy jobb festők, akik egyéni apró dolgaik mellett vagy azokban tükröztetve: népük, nemzetük sorsproblémáit igyekeznek kifejezni. Ha ez Tasszosz Livaditisz: Egyszerű emberek története* Vékonypadlású az otthoni ház, A tető majd elrepül... A konyhában csak egy vödör áll — mosakodáshoz. Mint megboldogultat Üljük körül az asztalt, S a törtüvegű ablakon Éjszaka, eső, s az Idő óvakodik be. Gyári munkás a fiú, S a lány ara nem lesz... Ilyen házakban szültek minket. Itt nőttünk föl, Álmodtunk, szerettünk. És küzdöttünk. Ennyi a históriánk. Ferencz Győző fordítása * A rabságban szenvedő görög írt verseli” című ciklusából. költő „Cigarettásdobozra magyar stílus, vállalom a minősítő jelzőt! — s elmosolyodik utolsó szavainál. Körben haladok a képeken. Lendületes, expresszív alkotás szinte valamennyi, az ihlet és kifejezési készség jó összhangjában vászonra téve. S hogy a művész olykor a történelmi témák mellett kirándulást tesz más régiókban, mutatják a sorrentói, isztambuli képek, a párába vont tengerpart, máskor az esős utca házainak sziluettjei. Vicsev, teljen nevén Vladimir Dimitrov Vicsev, ki itthon csak Vladó, miként feleségét is pár perc után Nadjaként tiszteljük, szóval: Vicsev ma már a bolgár festők legjobbjai között áll művészetével. Minden jelentős kiállításon részt vesz, több alkalommal kitüntették, elnyerte művészeti tevékenységéért a Kiril és Metód érmet, képeit megtalálni az ország valamennyi nagyobb gyűjteményében. Most komoly feladat vár rá. — Hármain kaptunk állami megbízást, hogy hazánk történelmének három különböző szakaszából merített témáikat dolgozzunk fel. Nekem a középkor jutott, a Bogumilok küzdelme a királyi zsarnokság ellen. Készülők Tirnovóba, ahol a korabeli események zöme lejátszódott. Ott hiteles környezetben szeretnék ismereteim, olvasmányélményeim és a kor szellemének tanulmányozása alapján festeni. * Kultúrpolitikai kérdésekre is sort kerítünk az est. folyamán, ami Laci fiamat már láthatóan untatja, számomra azonban — éppen a délalföldi képzőművészélet ismeretében — nagyon érdekes. A megyei munkacsoportnak 33 tagja van, s ezek közül csak három a szobrász. (Hazai arány!) Valamennyi tagja a képzőművész szövetségnek, de kis hányad él csak a festészetből. (Megint otthon érzem magam!) A művészek általában gimnáziumokban, más középiskolákban — van belőlük hét! — rajztanár- kodnak, üzemi köröket vezetnek. — S milyen általános vonás jellemzi a kollégákat? — Nagyon szigorú leszek! Mind azt mondja, hogy igenis, mi a szocialista realizmus híved vagyunk, azt csináljuk. Aztán mikor elérkezik egy-egy kiállítás, hát tele van túlzóan modernista, az abszurdumig absztrahált témafeldolgozásokkal ... — Hát ez valóban bátor kritika. Önkritika! Mert mondhatom ezt is, ha a csoport titkárának szájából hallani! rétek” is ott ^merülnek fel” leginkább, ahol hiányzik a szókimondás bátorsága, vagy egyszerűen a beszélő felkészültsége, tárgyi ismerete hézagos. Bizonyos nyílt kiállás és biztos ismeretek szükségesek ahhoz, hogy megálla- , pítihassuk: ennél és ennél az alapszervezetnél X elvtárs felelőtlenül, gondatlanul szervezte meg a politikai oktatást, esetleg az előadó volt készületlen: érdekes tények helyett unalmas közhelyeket mondott stb. Mindebből vita, esetleg baj származhat. Ellenben, ha azt mondjuk: vannak még problémák a politikai oktatás vonatkozásában, senki sem sértődik meg, és mégis „kiértékeltük” a helyzetet. A vonatkozásában, a kapcsolatban és a felé olyan szavak, amelyek a vélemény- nyilvánító állásfoglalását szándékosan bizonytalanná „kenik”, a mondandó élét tompítják, a felelősséget igyekeznek megfog- hatatlanná tenni. (Más dolog kritikát gyakorolni a szakszervezettel kapcsolatban és megint más véleményt mondani a szakszervezeti bizottság bizonyos intézkedéseiről. Címezhetek valamit az igazgató felé, de kockázatosabb kerek-perec bírálni az igazgatót Eredetileg volt vízszint, zajszint, földszint; újabban majd mindennek „szintje” van, amit vagy nem érünk el, vagy túlléptünk. (A házak becsületes emeletei is „szintekké” változtak.) Hasonló jelenség, a kifejezések elsekélyesedése, szür- külése okozza, hogy egyesek a pontos, és választékos „földrajzi” meghatározás helyett folyton csak területet, esetleg teret emlegetnek. Szervezetünk, iskolánk, szövetkezetünk, iparágunk, szakmánk stb. helyett; nem a munkában, a sportban, a versenyben, a szórakozásban, hanem a „mi területünkön", valamint ezen és azon a „téren”. A céltudatosság dicséretes erény, helyes, ha valaki céljai elérésére törekszik, csak az nem egészen világos, miért — és hová — kell azt a sokat emlegetett célt „kitűzni”? Divatosak olyan szavak, szóképek is, melyek használata szorosan vett nyelvtani, stilisztikai szempontból nem kifogásolható. A mozgalmi nyelvben való túlzott elburjánzásuk gyakori alkalmzásuk miatt eredeti jelentésük mégis elszürkült, megkopott. A szó ugyanis hasonló portéka, mint használati tárgyaink: ha sokat forgatjuk, kopik, rongálódik. Ilyenek: hatékony, eredményes, megvalósítás, feladat; igények kielégítése, kérdések felmerülése stb. Miután szép takarosán helyére igazgattam édes anyanyelvűnk oltalmát, gyomlálgatva a vadhajtásokat, s megfelelő intelmeket osztogatva; csupán egyetlen megjegyzésem lenne: a felsorolt problémákat azzal a konkrét célkitűzéssel tárgyaltam ki az újság hasábjain belül, hogy kritikát gyakoroljak azok felé, akik minden felvetéssel szemben is érzéketlenek ..saját nyelvezetük szintjének emelése vonatkozásában, nem tudatosodott bennük eléggé szavaik hatékonyságának növelése, a korszerűség elengedhetetlen követelményei terén. Amen. Vajda János — De azt hiszem, változás elé nézünk — folytatja rögtön a megkezdett fejtegetést Vladó Vicsev. — Magam sem tartom például erkölcsösnek, hogy kapjuk a komoly 1500—2000 levés vásárlásokat — egy leva tizennyolc forint! —, fizet az állam, s e pénzért cserébe a nép semmit sem kap, hiszen a vászon, amit kézbe vesz, vagy falra akasztva lát, neki semmit sem mond, benne semmit meg nem indít... S a Bolgár Kommunista Párt készülő ilyesféle direktívái, mint velünk, titkárokkal már ismertették, a művészetek más területén, az irodalomban és filmművészetben is határozottabb el- viséget, esztétikai és etikai szilárdságot követelnek az alkotóktól... * Este tíz óra, hogy véget vetünk a diskurzusnak. Vladó kikísér bennünket a kertajtóig, kezet rázunk már. mikor eszébe jut valami. s visszaszalad a műterembe. Kisvártatva jelenik meg ismét, kezében néhány soros levél. Üdvözlet az alföldi festőknek, a Vásárhelyi Iskolának, amelyet hallomásból ismer már, de művészeivel nem volt alkalma találkozni. Ezúton tolmácsolom mindazoknak, akiket Szegeden. Szolnokon, Csabán vagy Vásárhelyen illet! . Moidvay Győző Mladonyiczky Béla Portré OOOOOOOOUOOOOÜÜOOÜOUOOOOOOOOOOOOOOÜÜOOOOOC A kőszívű IT őrünk kőszívű embe- re nem jól érezvén magát, ágyba feküdt és nejét hívatta: — Közeleg távozásom órája, halljad hát végakaratomat és minden aszerint történjék: Legidősebb fiam pedagógus legyen. Nincs annál szebb hivatás, mint emberpalántákat ápolgatni. Középső fiam kereskedő legyen, rábeszélő készségével sok hasznot hajthat az állami kereskedelemnek, ő így erősítse a hont. Legkisebb fiam tisztviselő legyen. Sok a papírmunka manapság, csökkenésre sincs kilátás, tehát jó szolgálatot tehet hazájának. Te pedig nem tarthatsz gyászévet, elmúlásom után két héttel férjhez mész Keszegihez, a postatisztviselőhöz. így legyen, így akarom! A végtisztesség után Kő- szívűné, megerősítvén lelkét egy fél deci jóféle kisüstivel, imigyen gondolkozott: — A megboldogult gyermekei jövőjének biztosításában nem vette figyelembe az anyagi érdekeltség fokozásának oly nagyon fontos elvét. Erre tehát nekem kell gondolnom. • Éppen ezért legidősebb fiam nem lesz pedagógus, mert nem állok úgy anyagilag, hogy örökké támoember fiai gatni tudjam. Sokkal jobb, ha főpincér lesz belőle. A számolással úgyis hadilábon áll, de szerencsére mindig fölfelé téved. Az isten is főipincérnek terem-“ tette. Középső fiam se lehet kereskedő, illetve eladó, hiszen családot akar alapítani, . gyerekeket akar maga köré, de ilyen gyönge alapra... Ugyan. Belőle maszek tévés lesz. A tévének mindig akkora baja lesz, amekkorát ő akar. És milyen élénk fantáziája van, biztosan' szép jövedelme lesz, jöhetnek a gyerekek duplájával. A legkisebb fiam se lehet tisztviselő. Ott éveket kell várnia, míg 80 forintot ugrik, illetve cammog a fizetése. A gyerek meg mindig az autókat bámulja. A kettő együtt sehogy sem fér össze. Legjobb lesz, ha nőgyógyász lesz belőle, mert a népesedésről folyó vitából úgy érzem, hogy ez áldásos és főleg jövedelmező hivatás lesz a jövőben is. Gyermekei sorsát eJ- döntvén még tartott a pálinka hatása, ezért kikosarazta Keszegit azzal, hogy a hátralevő idejét anyagi gondok nélkül szeretné leélni, és feleségül ment Csalszkihoz, a gebi- nes italboltvezetőhöz. Ö. Kovács István
